Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Köves István : Izland-Dream

 

 

 

 

IZLAND-DREAM

 

A környékbeli nagyokos lundák

ismerhetik a menetrendet, mert

jó húsz perccel a jelzőkürtszó előtt

érkeznek a sziklaszirthez, tappancsaikon

eltoporognak körben a vasbakokon,

csőrsúlyos fejüket félrehajtják,

s mintha csak a hullámtörőre

fölcsapó habokra figyelnének, néznek

 

Mikor ott a komp lomhán partra csúszva kiköt,

s búcsúzóul még morran-köhent egyet a megbékélt motor,

mintha rajtpisztolyra, egyszeriben mindenkinek olyan sietős lesz,

mind, akik addig békén bámészkodva dőltek a ringó lánckorlátnak,

hunyorogva lesték a lábuknál porlódó, szétszikrázó hullámhabot,

lenn, az örvény forgatta, tajtékban bukdácsoló még zöld ágacskákat,

hirtelen érkezővé válnak, lázasan kapkodó célba zuhanóvá,

az egymáshoz bújt fiatalok szétrebbennek, fölkapják zsákjaikat,

a kacarászó gyerekek a megszokott, óvó apakezekért nyúlnak,

igyekezetükben a szél véste arcú kapitányt is majd elsodorják,

úgy tülekednek, deszkára csörrentik a lehajtó biztonsági láncát.

A kikötő minthacsak azt jelentené: útvégére, végre célba érni,

olaj- és halszag keveredik az almaillatú dezodorokhoz ahogy

együtt kúsznak a kinyúlt, ócska pulóverekbe a matrózverítékkel,

körül a víz örök mozgása, hullámzása nyugalmat ígér,

a közeledő part biztonságot, időben fölvillanó jelzőfényt,

vacsorára terített asztalhoz vezető gyertyát, ölelő öblöt, hol

vitorlavászonba csavart, letakart kátránypapírtekercsek közt,

vakáció-illattal keveredve bújócskázik a kalandos holnap vágya,

előgurulnak a várakozó kerékpárok sorban a tárolóból,

szisszenő gumijaik után kígyónyomok tekeregnek a falu felé

a rosszkedvűen szuttyogó, nedves, sárga fövenyben

 

Az üldögélő lundák csak néznek

a rozsdálló vasdúcokon, mozdulatlan,

s megvetően hallgatják a megtért csendben

fülsértővé növő távoli sirályrikácsolást,

nem tudják hova tenni (hát ezek?)

a parton toporgó két tétova, szárnyaszegett

magyart, az álom-hátizsákosokat:

K. István költőt és festőbarátját, Tamást.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2022-07-01 20:00:00

 

Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.