Kiss Tamás: „KOLLÁZSEMBER” – Mobil költemények / Jégre vitt fogalmak
„KOLLÁZSEMBER” – Mobil költemények
Jégre vitt fogalmak
A SORS ma úgy döntött, tökrészegre issza magát, hogy legalább tántorogva közelíthesse meg végzetét.
A megsebzett REMÉNY úgy bepólyálta magát, hogy végérvényesen felismerhetetlenné vált.
Az ALKALOM annyira benarkózott, hogy már tolvajt sem volt képes szülni.
A HISZTÉRIA, rendelőintézeteket nyitott az agyak homloklebenyeiben.
Mindeközben ÉRDEK és BECSÜLET irdatlan belharcokba keveredtek, és oly alaposan elpüfölték egymást, hogy romhalmazaikból csupán a MEGALKUVÁS, mint saját szemébe beleköpni képes kígyó kerülhetett ki győztesen.
Így aztán a REMÉNY, mivel már semmivel sem tudott kecsegtetni, kiegyezett a VÉGZETTEL.
Ebben az emelkedő káoszban, a szőke hajfonatát kibontó KÖRÖMGOMBA, nagy szorultságában, kénytelen volt aranyerekre telepedni.
A vadiúj CSODATELEFON meg nem akart már régi gazdájánál maradni, fogta magát és felszállt az ellenkező irányban közlekedő metróra.
A MEDITERRÁN CIKLONT is hiába várták tömeges rosszullétekkel az emberek, ő úgy döntött, hogy elidőzik még egy darabig kedvenc könyvtárában, és kiolvassa Cervantes örökbecsű művét.
Az INFLUENZAVÍRUSOK jól szórakoztak, mert nem értették, hogy a magát értelmesnek tartó ember arra sem volt még képes rájönni, hogy a köhögés nem más, mint az ő röhögésük.
Könnyen tehették, mert az ÉRTELEM lezuhant a könyvespolcról, és, hogy könnyítsen magán, szétázott a whiskyben.
A saját farkát is elfogyasztó UNALOM öngyilkos módon kiborult a szemétvödörből, és a TANÁCSTALANSÁGOT bízta meg a jövő megtervezésével.
Itt-ott csúcsra járatódtak a „klímacsúcsok”, és szegény IDŐJÁRÁS olyan közismert, de letagadott bűz-, és orkán-pofonokat kapott, hogy biztonságát féltve ködálarcokba bújt.
Mindezzel kompatibilitásban, digitalizált szakmai továbbképzésen vettek részt a METASZTÁZISOK, egy titkos amerikai szennyvíztelepen.
A TÖRTÉNELEM, pánikrohamai közepette, túlfutva önmagán, a szenilitás zsákutcájába jutott, és nyakát törte egy multi-gondolati vákuumban.
A leértékelt és/vagy betiltott ÉRTÉKEK nem tehettek mást, mint illegalitásba vonultak, és lassan, titokban beszivárogtak a kidőlt ősfák gyökerei közé.
A JÓ és a ROSSZ koalícióra léptek egymással, és az „érzéki kellemetesség” szféráiba vonulva félholtra narkózták magukat.
A BŰN, egy csendes őszi estén feloszlatta magát a párás ködben.
A SZABADSÁG, az eget ostromolva megfagyott.
(Szerő, „A kollázsember” című mobil kollázs-regényének szabad asszociációs feldolgozásából.)
Megjelent: 2022-04-30 20:00:00
 |
|
Kiss Tamás (Szombathely, 1953), főiskolai tanár, író, festő, ökológus. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.