VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Próza
Egy betegszállító naplójából
A harmincöt éves nőbeteg éjjel egy óra körül leállította kocsiját egy idegen ház előtt. Átmászott a kerítésen, megzörgette az ablakot. Az álmából felriasztott családdal közölte, nagyon elfáradt, szeretne végre lepihenni. Más korban szállást adnak neki, másnap reggel még élelemmel is ellátják az útra.
Most: mentőt hívtak hozzá. Fáradtság
Fáradt vagyok. Ez nem az a vitaminhiányos restség, ez a mozdulni képtelen várakozás. Nincs erőm az ébredéshez. Álmaimat akarom élni, amelyek szertefoszlanak az ébredéssel. Hová vezet ez a tompa, érzéketlen ébrenlét, fájdalmakkal, és reménytelenséggel teli nappalaival? Hat és fél évtized nyomaszt dupla terheivel. Nem is sok, mondod, ma már százhúsz évig is el lehet élni. De nem nekem.
Amikor a burok felszakad
Nem, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhetett vele. Simi, akit a barátai a rendíthetetlen nyugalom, a türelem megtestesítőjeként emlegettek, most ott állt magába roskadva, értetlen arccal, hátát a falnak vetve, majd lassan keresztülbotorkált a sötét szobán, és leroskadt a székbe. Óvatosan kitapogatta, odébb tolta a kihűlt csészékkel együtt az egész hetet, és miután némi szabad felületet talált, fejét az asztalra hajtotta, és mintha csak valami további csapástól tartana, karjait védekezően feje köré fonta. Míg homloka az abrosz mintázatával ismerkedett, nyugalmat erőltetve magára próbálta átgondolni az elmúlt hetek történéseit. Az öklelet avagy a hívségnek virtusa Vótt es meg nem es, Canterbury érsekes városiban egy csapszék s abban egy iszákas katona, kinek a Kacska Angus nevet atták bicegi járása végett. Eme derék fegyverforgató a macskáknak muzsikájával a főjében ébrett meg egy átaldorbézólt éj után. Tar koponyája fájdalmassan lapúlt. Seritaltól ragacsos tenyerit rőt szakállába törülte s közben fölfedezte a jobb markában az ökleletet. Az olly erőssen és pirossan égett, mint a Purgatóriumnak örökös tüze. A REGÉCI KOVÁCS BECSÜLETE
A Rákócziak tudták, miért a hegygerincre emelik Regéc várát, a megközelíthetetlenségnek még a múlt század közepén, a padláslesöprésekről elhíresült években is hasznát látták hányatott sorsú lakosai. Nyolc rendőr, két hivatalos személy és négy cigány ember menetelt a falucska felé a kora reggeli szürkületben, de közeledtüket már jó előre jelezték a lapuló falunak a lesen levő erdészek. Még csak Mogyoróska felől kanyarodtak a fölfelé kaptató útra, amikor az őrzők jelzésére a negyven-ötven család kézbe kapta az előkészített kis motyót, sietve bezárta a kamraajtókat, s loppal felhúzódott a rejtekadó erdőbe. Rózsika és vendégei
Mindig ide szoktak beülni Rózsikához. Marika jókat elbeszélgetett a vendéglőssel. Nagyon régóta ismerték már egymást. Fel voltak villanyozva egymás jelenlététől. Marika fiával, Zolival volt, akit Rózsika nagyon jóképű fiatalembernek tartott. Közben Rózsika ki is szolgálta a vendégeket. Majd mindig visszaült. Rózsika közben gondolt szerelmére is, Misire, akinek már érkeznie kellett volna. Marika ismerte Misit. Normális, sőt vagány hapsinak titulálta el, de Rózsikánál vagy tíz évvel fiatalabb volt. Ezért nem értette hogy mit akar ezzel az öregasszonnyal, habár Misi sem volt tini. Kérdőív (9. részlet) Ritkaságszámba menő esemény lehet, mikor az ebédelő emberek nyugalmát az zavarja meg, hogy a szemközti gyár elvitorlázik? Do you speak hungarian?
Séta közben a vendéglátóim sokat sejtető kacsintással figyelmeztettek, hogy elérkeztünk egy felejthetetlen, különleges helyre. – A biztos kiszámíthatóságra törekvő többséggel szemben én imádom a meglepetéseket, főleg azokat a váratlan fordulatokat – magyaráztam a vendéglátóimnak –, amik centripetális erővel sodornak le arról az útról, amin addig jártam. – Ez ilyen lesz – mosolyogtak, és vállamat szelíden meglökve betoltak egy forgóajtón. A festményjelentésíró
Az volt a feladata, a nap mint nap végzendő munkája, hogy tömör összefoglalásokat – jelentéseket – írjon készülőben lévő festményképekről.
A laborba érve bekapta könnyű reggelijét, felhajtott egy csésze teát, a kannából a maradékot termoszba töltötte, s nekiült az aznapi képnek. Amíg várta, hogy szeme előtt megelevenedjen a világ, áttanulmányozta a műhelypadra állított festményt, s közben teáját szopogatta a termosz fedeléből. Majd gyorsan bele is vágott. Jól megválasztott kifejezésekkel ecsetelte a tájkép látványának egészét, majd aprólékosan vette sorra a részleteket: a háttérben sötétlő hegyeket, az erdőségek zöldjét, alant a város temérdek házát, tornyát, hidacskáját. Különös gondot fordított az égbolton lángoló vörösre, a bíborra és lilára. Ezután a személyek leírása következett: városi polgárok időztek a városfal alatti parkban, a csoport tatjai egymás felé fordultak, a dámák pompás öltözékben csevegtek, az urak gálánsan gesztikuláltak. Labdát kergető fiúk iramodtak a réten, amelyen már tavasz-illatú virágok bontották szirmukat, odébb egy gyermek hevert a gyepen, fölé kislányok hajoltak, arcukon döbbenet. A kép sarkában egy szemlélődő volt látható, a jelentésíró pályatársa.
Szia Örkény István emlékének
Szia. Szia. Szia. Kossuth Lajos utca 25. Szia. Hazamegyünk, elvetjük a kukoricát. Szia. Tehéncsorda Ahogy vonultak a tehenek, reggel hétkor, behallatszott a kolompszó a konyhába, mentek ki a legelőre, este hétkor vissza, a kolompkoncertre minden gyerek a kapuba rohant, el nem mulasztottuk volna a csordát. – Megjöttek a tehenek, megjöttek a tehenek! – kiáltoztuk, mintha nem láttuk volna őket minden áldott nap. Dudok bácsi hajtotta őket két pulija segédletével, állat-és gyerekszerető pásztor volt, neki magának is volt 14 gyereke, egyik dudokabb, mint a másik. Legjobban a kis borjakat szerettük, ahogy nyurga lábakkal szaladtak terjedelmes anyjuk mellett, friss, göndör szőrük fényesen csillogott a rosszul öltözött asszonyságok gyülekezetében. Nyakukban a pici rézcsengő üdítően csilingelt a harsány kolompozás-okozta hangzavarban. 4 kiábrándítóan sehova se vezető, s igen tanulságtalan anekdota
Apa éppen a világ ötödik legnagyobb óratornyán dolgozott órabérben. Csak a kismutató 20 méter hosszú volt és 5 mázsát nyomott! Amikor elkezdték felhúzni azt a nagy kismutatót, hogy elfoglalja helyét a munkahelyén, az óra gigantikus számlapján, a csörlő megadta magát és elengedte terhét: elszaladt az idő és ráesett apu bal lábára. Húzták az időt, szerencsére még földközel állt az a kismutató, így nagy kárt nem tett, de így is nehéz időszak volt. Apám nem sejtette, hogy ilyen hamar eljár felette az idő... „Itt az idő” - mutatták a mutatót a melósok a kiérkező mentősöknek. Nem merték megmozdítani azt a mutatót, ami még el sem indult igazán, már megállt. Minden perc számított, hogy megmentsék az idő sújtotta bal lábat. Ütött az az óra. Apa azonnal rossz jelnek vette a balesetet, és azóta minden órát kerül, még a házból is elütötte az összes időt. Nem akarta, hogy a szoba időpontot foglaljon, túllépett minden időkorláton, időfóbiája lett. Csak a nap állásából tippelt, merre járhat az idő. Órát még ma sem lehet hozzá állítani, mert ha túl közel az idő, megfutamodik, úgy érzi, már csak percei vannak hátra.
* ÁLOMNAPLÓ
Roland fiam jön hozzám Pestre. Telefonon hív, hogy a Baross utcában van és örülne, ha valami finomsággal fogadnám. Azt sem tudom, mihez kapjak hirtelenjében, mintha nem is a kőbányai panelben laknék, hanem egy tágas polgári lakásban, körülnézek, igyekszem összeszedni a felesleges holmikat, rendet tenni a papírokkal teli asztalt, meg a heverőket. Még be sem fejezem a felületes takarítást, fiam mosolyogva áll az ajtóban, észre sem vettem, hogy bejött, van kulcsa a lakáshoz. Ölelkezünk, kávézunk, mielőtt elmegy a városba dolgait intézni, még arra kér, süssek zserbót, mire visszajön, abból csomagoljak is az útra. Feltűnik, hogy fiam titokzatosan mosolyog, miközben kihátrál az előszobából. Elmosom a kávéscsészéket, közben eltervezem a délelőtti munkamenetet, hogy haladjak is, bekapcsolom a mosógépet, ameddig a sütéssel, főzéssel foglalatoskodok. A fürdőszobában valami különös történt: a nagy szennyestartó kosár tartalma a fürdőkádban halmozódik, a fehér, kerek nádkosár fejjel lefelé áll és púposkodik a járólapon, sőt lassan mozog is, mintha egy óriás teknős mászna a fürdőszoba kövén, én csak két ökölbeszorított kezet látok kilógni alóla, hátrálok kifelé, amikor kuncogást hallok a kosár felől, rémületem látván előmászik alóla sásdi barátnőm, Erzsi, hangosan kacag, csak azt mondogatja meglepetést akart szerezni, ezt a tervet fiammal eszelték ki, aki elhozta őt Sásdról. Jól sikerült a meglepetés mantrázom egyre…
* Levelek a Pokolból (3) Hyde barátom, levelem rövid lesz, és egy örömhírrel kezdem! Ha nem csalatkozom az égiekben, rabságom hamarost a régmúlt emléke lesz. Remélem, hibbant segédem biztonságban eljuttatja levelemet Pago-ba. A szigetre hetek óta nem jön rakomány, az időjárás nem kedvező, most azonban úgy látszik jó széljárásra számíthatunk, ezért levelem is eljuthat majd szeretett földrészemre és az Ön becses kezébe. Nagyon remélem, hamarosan személyesen is találkozhatunk, és ígérem Barátom, mindenről beszámolok, olyan részleteket is említhetek, melyek e szürke papirost nem tűrnék. Rágyújtanék… A férfiak büdösek, heten vagyunk. A régi orosz tv recsegve szól, de mi ennek is örülünk. Az asztalon nincs terítő, úgyse takarna semmit. Ilyen a csurma. Az ágyon fekszem, ahogy mindenki, fejem mellett kép: asszony és gyerek. Igen, csak asszony és gyerek, az apa hiányzik. Coelho-t olvasok, és gyűlölöm istent. Mert engedi ezt a szart! A pofont szégyellem, gyerekként vertek. És utána jött a tűz, most is meggyújtanám… A párválasztó tükör
A Great Diamond Kft. igazgatója íróasztalánál üldögélt és unott arccal támasztotta állát, mikor titkárnője valósággal rátörte az ajtót. – Mi olyan sürgős, Sztellácska? – vetette rá tekintetét az üzletember, minden érdeklődés nélkül. – Egy úr keresi Önt, azt mondja, nagyon sürgős és fontos üzleti ügyben szeretne beszélni magával. – Ó, ahányan emiatt felkerestek – legyintett a férfi – ha én azokkal mind beszéltem volna… Biztos el akar adni valamit. – Lehet, hogy el akar adni – felelte a lány – de több egyszerű ügynöknél, igen furcsa alak, érdemes megnézni és van nála egy izé… egy nagyalakú tárgy, ami le van takarva.
Egy pillantást megér a dolog, gondolta az igazgató és kinézett a folyosóra.
– Á, maga az, Takács úr – üdvözölte a váratlan ismerőst – Mi járatban itt? És mi az a szerkezet, amit magával cipel? Csak nem amiatt jött, mert nem sikerült párt szereznünk magának? Tudja, manapság a bogaras feltalálók nem állnak előkelő helyen a hölgyek toplistáján.
Ezzel szemben Gizike zaklatottan, fel-felriadva aludt egész éjjel. Azonnal fel is ébredt, ahogy férje a hajnali órában belépett a szobába. – Végre! – sóhajtott fel az asszony. – Alig vártam, hogy hazaérj. – Csak nincs valami baj? – kérdezte Mazura aggodalommal teli hangon. Le sem vetkőzött, csak télikabátját dobta a szék karfájára, s már ült is az ágy szélére. Megfogta, megszorította felesége kezét. – Még mindig azon jár az eszem, amit Herbert mondott. – Gizike felült az ágyban, közel hajolt a férjéhez és suttogva beszélt. – Hogy Plangár Béla már csak azért sem vitetheti őt sehova, mert ez az ő lakásuk. Érted ezt? Hogy juthat ilyesmi egy gyerek eszébe? – Biztos az anyjától hallotta, és sajnos van valami igazsága. Elvégre nem őket zsúfolták hozzánk, hanem minket meg Plangárékat ültettek az ő nyakukra. A legalsó fiók titka – Neked nincs is apád! – kiabálta Évi. – De van! – tiltakozott Rita. – Nincs! Zabigyerek vagy! – és Évi kiöltötte a nyelvét Ritára. – Azt sem tudod, mi az a zabigyerek – védekezett egyre elhalóbb hangon Rita, de már pityergett. – De tudom. Az, akinek nincsen apja! Vagyis TE! Rita megsemmisülten állt az osztály közepén. Évi csípőre vágott kezekkel állta el az útját. Diadalmasan nevetett. Valaki hátulról meghúzta Rita haját, és ezzel elszabadult a pokol.
– Zabigyerek! Zabigyerek! – harsogta kórusban az egész osztály. Rita a könnyein át meglátta a kijáratot. Felkapta a földről a táskáját, egy hirtelen mozdulattal félretaszította az útból Évit, és az ajtó felé szökkent. Jó futó volt, tudta, hogy a többiek nem érhetik utol. Liliomok
‒ Te, szomszéd! ‒ állította meg a kapu előtt Buda Mihály a kerékpárjáról lekászálódó Varga Danit. ‒ Míg nem voltál itthon, jött egy nagydarab, ragyásképű ember, és az utánérdeklődött, hogy laknak-e még itt Varga nevűek. Mondtam neki, hogy laknak, de éppen nincsenek itthon. Kérdeztem tőle, milyen ügyben jött, de azt mondta, hogy azt majd elmondja neked. Csíkos nadrág
Megint itt voltunk tehát Baján, és megint virágzott a lila akác a régi házban, dongtak a méhecskék, a hátsó kertben mindent elborított a gaz, a budi az összeomlás szélén állt, és a fecskék nem jöttek vissza. Megálltam egy pillanatra, s míg a napsugarak beleragadtak a veranda zsírtól fénylő ablakaiba visszaálmodtam magam a múltba, mikor még nemcsak Viki néni élt itt, hanem az én kopasz fejű gyógyszerész nagyapám is, akit egész Baja ismert és szeretett. De sokáig nem álmodozhattam, mert ki kellett osztani a feladatokat a húgomnak, hogy csomagoljon, kötözgesse össze a régi könyves dobozokat, Andrisnak meg Szamócának a kaszálást; és, hogy szabadítsák ki a budit a vadrózsa - és szederdzsumbujból, és egyébként se legyenek láb alatt míg én végig szemlézem az almáriumot, és általában a fiókokat.
|
