Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

jooble.org

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra:

A férfi álmosan betotyog a konyhába, kivesz a szekrényből egy csészét, és teát tölt magának. Zavartan néz körül, majd kiordít a nappaliba.

– Vettél?

– Mit? – kérdez vissza kiabálva a felesége.

– Olyan izét.

– Mizét?

– Ami ebbe kell.

– Mibe?

– Gyere már!

 

 

Hej, kutya sors, te szeszélyes, gunyoros, csupán rajtad áll, hova pottyantod fiaid, s mivé teszed őket, így van ez jól, ki merne rajtad számon kérni logikát. Zavaros, változatos, sokszínű ez a mi nagy színházunk, beletörődött éhenkórász vagy elégedetlen módosként is tévelyeghetünk porondján, fájdalmunk és örömünk, bánatunk és közönyünk szőtte cifra ködmönünkben, de hát ebben rejlik egész létünk lényege. Engem épp nem kímélt ez a csélcsap végzet, amiért is hálával tartozom neki, mert oda helyezett, ahol ritka érdekes színjátéknak lehettem főhőse.

 

Lehet, hogy a hajnali utazás hangulata szüli a periférikus ideákat? Lehet, hogy a zaklatott álom zilálta gondolatok tömegét a zötyögő villamos rázza helyre? Lehet, hogy a külváros impressziói ébresztettek rá, hogy csupán ideiglenes vendég vagyok ezen a bolygón? És nem csak ezen a bolygón, hanem ennél a vállalatnál, a Soroksári úton?

 


–Szoktál emlékezni „arra”
–Gyakran. A tények és déjá vu bűös mezsgyéjén vált alkotóelemmé bennem. Az a frakcionálóvá átalakított ódon szövödeépület, mint külön világ a peremvárosi diszharmóniában, félhomályos csarnokával, benyíló, szürkefalú termeivel, vacogó hűösségével és kísértő melegségével maga volt a testet öltött anakronizmus, melyen át tovább teremtőnek a meg sem történtek is.

 



Joe olyan fura egy figura volt, de olyan…  Ha el tudnám ezt nektek mondani, Isten bizony… Szavak… Mindig csak azok az átkozott szavak! Ha zenész lennék, ha tudnék harmonikázni vagy ilyesmi… De nem tudok…
Így csak ez maradt, és Nektek meg kell hallgatnotok az ő történetét. Hogy nem érdekel? Hogy szartok bele az egészbe? Hogy sokkal jobb leszbi shaw-k vannak, meg Való Világ, meg ilyesmi? Hogy inkább nézitek a tévét? Hát tessék csak! Bámuljátok napestig, én nem bánom. Olyan történetet, mint Joe-é, olyat sehol nem találtok még egyet! Sehol a világon, ezt én garantálom Nektek.

 

 
A hullák már régen nem úszkáltak a Tiszában, mikor Schwartz Jakab jobban lett. Visszatért az étvágya, meglepődve észlelte, hogy fehér paplanos ágyban fekszik, és mindenki nagyon kedves hozzá, s a házigazdája, a kövér szegedi molnár, akit Lőw Emmánuelnak hívtak, elmagyarázta neki, miszerint most ő Szilasi Jenő, nem, nem Schwartz Jakab, tessék elfelejteni ezt a nevet, és segédként dolgozik nála ősz óta, ahogy visszatért az olasz frontról, ezt kell mondani, ha valaki kérdi. Emmánuel úr persze, nem tagadja le, hogy ő maga szintén zsidó, de őt már régóta ismerik a városban, s mivel nem csak őröl, hanem két kis péksége és egy cukrászdája is van a belvárosban, s a tiszt urak tőle szoktak mákos kiflit, lekváros és túrós batyut, meg különféle pogácsákat és palacsintákat rendelni. De a segéd urat eddig nem látták a tiszt urak legényei, akiket el szoktak küldeni a ropogósra sült és kemence illatú gyönyörűségekért, ezért kell azt mondani, hogy a Szilasi Jenő egy nagy málé, csak a garatra tud önteni, a malomban tüsténkedni, ezért nem találkoztak vele a városban, a sütőkemencéknél, vagy a boltokban. Maguk a tisztek ritkán szoktak kivetődni ide a tápéi malomba, csupán csak akkor, ha frissen fogott harcsára vagy pontyra fájdul meg a foguk. Úgy tartják, jobb az ízűk idefönt, mint Szeged alatt, addigra belevizelnek a folyóba a népek.

 

„Egy színész a színpadon akkor »töri át« a negyedik falat, mikor játékában, mint a darab szereplője, valamilyen formában a nézőközönség tudtára adja, hogy tisztában van vele, hogy azok figyelik őt.”

(Forrás: Wikipédia)

 

A nézőtér üres volt, a színpadon egyetlen szék árválkodott. Egy színész jelent meg, borostásan, gyűrött ingben, szakadt farmerben, egy zacskó pattogatott kukoricával a kezében.  Leült a székre, arccal a nézőtér felé, és csak bámult előre. Néha bekapott egy-egy szem kukoricát.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: