Keresés a honlapon:

B. Tóth Klári: Tehéncsorda

 

 

Tehéncsorda

Ahogy vonultak a tehenek, reggel hétkor, behallatszott a kolompszó a konyhába, mentek ki a  legelőre, este hétkor vissza, a kolompkoncertre minden gyerek a kapuba rohant, el nem mulasztottuk volna a csordát.

– Megjöttek a tehenek, megjöttek a tehenek! – kiáltoztuk, mintha nem láttuk volna őket minden áldott nap. Dudok bácsi hajtotta őket  két pulija segédletével, állat-és gyerekszerető pásztor volt, neki magának is volt 14 gyereke, egyik dudokabb, mint a másik.

Legjobban a kis borjakat szerettük, ahogy nyurga lábakkal szaladtak terjedelmes anyjuk mellett, friss, göndör szőrük fényesen csillogott a rosszul öltözött asszonyságok gyülekezetében. Nyakukban a pici rézcsengő üdítően csilingelt a harsány kolompozás-okozta  hangzavarban.

Hazafelé a tehenek időnként betévedtek a parókia nyitott kapuján, körbesétálták

a fehérre meszelt kövekkel körberakott virágágyást, az öreg diófát a kerti asztallal, megbámulták a házi gyártmányú fa hintát, ahol sokszor fürtökben lógtunk,

hisz egész gyereksereg hintázott rajta, máshol nem lévén a faluban játszótér, csak a libajárta pázsit. Felismertük a hívatlan vendégeket:

–  Nézzétek, ez Böske, a Julcsa néni tehene!

– Ez meg Julcsa, a  Böske néni tehene – viccelődtünk, míg a marhák bambán méregették a sok gyereket, rázogatták a fülüket és lassan keringtek a kerti körúton, amit a sánta harangozó, Borissza Pista bácsi rendszeresen felsöpört a gallyseprűvel, nehogy kiüssön a gaz, ringatózott alattuk degeszre tömött tőgyük, ellentétes irányban lomha testükkel. Ez a furcsa disszonancia, hozzá a kolomp harmadik irányú mozgása mindig lebilincselt, mint a Duna izgalmas vízfelszíne, mikor egy forgónál a gőzhajó hullámai összeütköznek a szél-korbácsolta víztarajokkal, amitől szabályos hullámszobrok keletkeztek, majd elmúltak, mint egy performance –  mert a reggeli és esti csordajárás között még két fontos elfoglaltságunk akadt: minden délelőtt és délután lerohantunk a Dunára  integetni a hajóknak és teli torokkal biztattuk őket a partról:

– hajrá Kossuth, hajrá Kossuth, vagy hajrá Táncsics, hajrá Rákóczi – ez a három gőzhajó járt akkoriban, válaszként hatalmasat tülkölt a fehér kémény, kifújta a gőzt, hogy zengett belé a völgy, mintha megköszönné a biztatást, az utasok meg nevetve visszaintegettek a fedélzetről, ahol limodéjukat kavargatva ücsörögtek.  Így legalább ezt a három történelmi nevet megtanultuk már ovodás korban, a nagyobbak meséltek róluk. Aztán futottunk vissza, el ne mulasszuk a hazatérő csordát.

A hozzánk tévedt  tehenek sose találták meg a kijáratot, úgy kellett hajtani őket:

– ne te,ne, hajts ki, hajts – üvöltöttük kórusban, ahogy a tehénpásztortól hallottuk a vezényszavakat – máskor bátyámék a barátokkal ráugráltak a csorda utolsó állataira, disznókra, kecskékre, bárányokra, néha a tehenekre is, versenyeztek, kit visznek messzebb. Szegények rohantak végig a falun a rakoncátlan terhekkel, a csengők, kolompok eszeveszetten hirdették a hadiállapotot, míg levetették őket valamelyik útszéli árokba, és így megzavarva a beidegződött útvonalat, más portán kötöttek ki, bemenekültek az első nyitott nagykapun, amiből mindig nagy ribillió kerekedett. A gazdák futkoshatttak faluszerte jószágaik után, mások meg tanakodtak, kié a tehén, melyik istállóból való, hova hajtsa? Aztán csak kitessékelték a nagykapun, hátha hazatalál.

Nyaranta odajárunk a festőtáborosaimmal, el nem mulasztanánk a csordát, belefestjük őket a tájba, ahogy békésen legelésznek a réten, visszaidézve egy letűnt kort, amikor az emberek még közösségben éltek, bár mára már alig maradt néhány tehén, és a pásztor azóta biciklivel jár a nyomukban.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-05-14 16:00:06

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.