VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Szeifert Natália Fotó: Draskovics Ádám Szükséges, hogy legyen egy hely, erkély, terasz, ahová le lehet ülni és kitekinteni a tájra. Ilyenkor a természet reflektálásra készteti a szubjektumot, aki mindegyre visszakerül az önértékelés fázisába. Keresi helyét a világban, és ráeszmél, hogy csupán bizonyos nézőpontokat tud feltérképezni, sohasem lesz képes a világmindenség átfogó megértésére. „Minden, amit emberi szem látni képes, és minden, amit nem, a rendezetlenség felé törekszik. Az idő iránya meghatározott. Az entrópia felé mutat. Ez az egyetlen nevetséges oka annak, hogy nem tud a jövőre emlékezni, csak a múltra. Bármely tetszőleges múltbeli tájat a jelen tája mellé helyezhet gondolatban, ha úgy tartja kedve.” (288.) Az univerzum gigantikusságának felfogását gátolják az emberi kogníció határai. Ennek, illetve a megismerés olthatatlan vágyának többszöri megjelenítése elvezeti az Örökpanoráma olvasóját ahhoz a nyomasztó gondolathoz, hogy az ember mi mindenre képes azért, hogy túlnőjön önmagán és a neki otthont adó világon. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Annie Ernaux Forrás: LA Times 2022. október 6-án 13 órakor jelentették be Stockholmban, hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése alapján az idei irodalmi Nobel-díjat Annie Ernaux francia író nyerte el az indoklás szerint „azért a bátorságért és pontos éleslátásért, amellyel feltárja a személyes emlékezet gyökereit, elidegenedéseit és kollektív korlátait”. – Cikkünk folyamatosan frissül. Annie Ernaux, mikor megtudta a hírt, a svéd televíziónak azt nyilatkozta, hatalmas elismerés és felelősség is számára ez a díj. Annie Ernaux a kortárs francia regény egyik meghatározó alakja. Művei önéletrajzok – mert számára az irodalom elsősorban önvallomás. Stílusa világos és analitikus, az „érzelmeskedés” távol áll tőle, ám az emberek és az élethelyzetek, amiket ábrázol, mégis szenvedélyességgel és mély empátiával teltek. Tovább a litera.hu cikkére >>> Bevette Kecskemétet a pop-art. A világszerte népszerű stílus legjelesebb képviselőjének Andy Warholnak műveit mutatják be a város szívében található Bozsó gyűjteményben. A nem mindennapi esemény 140 tárgyat felvonultató nagyszabású kiállításán plakátokat, lemezborítókat, de főként szitanyomatokat láthatunk, olyanokat is, mint például amelyekről a 20. század szexszimbóluma, Marilyn Monroe mosolyog ránk. Nem túl gyakran kerül rá sor, hogy egy világhírű művész alkotásait hozzák el Magyarországra. Most sem az eredetieket láthatjuk, hiszen azok megfizethetetlenek. A sokszorosított grafikákból álló kecskeméti Warhol-kiállítás mégis jelentős momentuma a Warhol-jelenség megértésének. A pop-art formabontó alakjának művei egyenesen a prágai Central Galleryből érkeztek hozzánk hosszabb tárgyalások után. Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
Dobos Marianne írót, aki kohómérnökből lett író és online összeköttetésben áll Istennel, nyolcvanadik születésnapja alkalmából kereste fel a szerző. Hogyan lesz író egy kohómérnök? A kérdést kis gonoszkodással úgy is föltehetném, hogy aki irodalomtörténészhez megy feleségül, előbb-utóbb írni kénytelen? Mert ha Dobos Marianne nevét kimondom, alakja mellett örökre és elválaszthatatlanul megjelenik életének társa, Kabdebó Lóránt is. Ez fordítva is igaz, hiszen egyikük a másik nélkül elképzelhetetlen. Idén januárban Lóránt éppen csak előrement kicsit. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Mindig szeretett játszani: először leginkább focizni. Később, gyerekszínészként az Operettszínházban a Szépség és Szörnyetegben kapott szerepet, és évekig játszott a Barátok köztben is. A hegedű csak 11 évesen került a kezébe. Ma a Zeneakadémia mesterképzésén tanul. Édesanyád, Zámbó Judit hegedűművész, akárcsak édesapád, a Liszt-díjas Lendvay József és nagyapád, Lendvai Csócsi József, a 100 Tagú Cigányzenekar vezető prímása. Gondolom, ilyen felmenőkkel egyértelmű volt, hogy te is hegedűs leszel. Hány évesen került a hangszer a kezedbe? Édesanyám sokszor magával vitt a próbáira, koncertjeire. Ezeknek az élményeknek a hatására néha már kisgyerekként is a kezembe vettem a hangszert, de csak 11 évesen kezdtem el hegedülni tanulni. Addig inkább fociztam, szertornáztam és Földessy Margit drámastúdiójába jártam. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Az 1854 Media, a British Journal of Photography kiadója bejelentette a BJP International Photography Award 2021 fotópályázat nyerteseit. A díjazottak nemzetközi szférát képviselnek, a munkáik a történelmi vagy hagyományos tematikákat megújult nézőpontból tárják fel. A húsz egyéni nyertes képét ebben a galériában mutattuk be, ma pedig a kiemelt fotográfusok egyikének sorozatát publikáljuk. Az egyik kiemelt, Bowei Yang, konzervatív, keresztény hitű kínai családban nőtt fel, a projektjében a szeretet és a büntetés kapcsolata a fő téma. Az If Spring Could Feel Ache című sorozata a kínai serdülő queer csoportok férfiasságáról szól, a queer identitásról - kollektív traumák és az egyéni identitás érintésével. A közösség mélyebb rétegeit keresi, miközben önmaga „queer modellek” árnyékába állított tükörképében is elmerül.
Vasárnap mutatták be A félig olvasott könyv és más történetek című új Telex-tárcakötetet a Könyvfesztiválon, amit a könyv szerzőinek dedikálása követett. Darvasi Lászlóval, a címadó novella szerzőjével és Fillér Máté illusztrátorral Munk Veronika beszélgetett a fesztelen hangulatú eseményen, ahol a időnként a humor is felsejlett, akár egy jó tárcanovellában. Kicsit faramuci helyzet, amikor újságíróként olyan eseményről tudósít az ember, amelyen egy újságíró kolléga ötlete alapján készült könyvről beszélget újságíró barátja/kollégája, miközben a közönség soraiban több újságíró kolléga/barát ül. A nehezített pálya ellenére igyekszem tárgyilagosan összefoglalni, mi történt a Telex második könyve, A félig olvasott könyv és más történetekcímű kötet bemutatóján, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Kétségbeejtő jövőképek, állattörténetek, izgalmas rövidfilmek és egy sor közönségbarát magyar alkotás – így lehetne jellemezni a 18. CineFest Nemzetközi Filmfesztivál kínálatát. Nemrégen ért véget a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, ahol szeptember első és középső felében nyolc egymást követő napon volt lehetősége az újságíróknak, színészeknek, bíráknak és a nagyközönségnek a legkülönfélébb játékfilmek, dokumentumfilmek, pályakezdői kisfilmek megtekintésére. A naponta átlagosan műsorra tűzött tizenhárom-tizenhat film vetítésével az észak-magyarországi filmmustra a korábbi évekhez képest több látogatót fogadott (pedig tavaly óta már 650 forintos jegyért ülhet be a kíváncsi néző egy filmre), ami kétségkívül meg is határozta a sikerét. Tapasztalt nemzetközi zsűri volt jelen, akik Isabelle Danel, filmművészetre szakosodott francia újságíró és kritikus vezetésével az európai kontinens különböző részéről érkeztek (többek között Franciaországból, Lengyelországból, Litvániából, Csehországból), hogy a nemzetközi, az ökumenikus és a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) által delegált bírálóbizottságban dolgozzanak. Tovább a kulturpart.hu cikkére >>> 1687 óta számít a dél-dunántúli régió elit iskolájának a Pécs főterén álló Nagy Lajos Gimnázium. Pécs egyik legrangosabb gimnáziumának és kollégiumának épületét mutatják be Cseri László fotóesszéjének képei. A jezsuiták a török hódoltság idején, 1613-ban kezdtek tevékenykedni a városban. A törökök kiűzése után, 1687-ben azonnal megnyitották iskolájukat, és felépítették ma is álló kollégiumukat. A jezsuita rendet azonban XIV. Kelemen pápa 1773-ban az erős politikai nyomás hatására feloszlatta. A már akkor jó hírű iskola világi papok és világiak oktatásával működött tovább. A jozefinizmus kora után egyre inkább felmerült az igény, hogy a gimnáziumot ismét egy szerzetesrend vegye át. Miután a bencések ezt nem tudták vállalni, I. Ferenc király 1813. február 9-én kelt rendeletével a zirci ciszterci apátnak, Dréta Antalnak adta át az iskolát. 1814 őszén két ciszterci szerzetes kezdte meg a tanítást egyelőre még világiak segítségével. A következő tanévben a 400 diákot már teljes egészében ciszterci tantestület tanította. Tovább a jelenkor.net cikkére >>> Bach azon zeneszerzők közé tartozik, akiknek a zenéjét különösen szívesen adja elő – mondja Ránki Dezső, aki a Concerto Budapest szeptember 24-i koncertjén a komponista két versenyművét játssza majd. A Kossuth-díjas zongoraművésszel ebből az alkalomból beszélgettünk. Bach sok zenész számára egyfajta origót jelent, önnek milyen a személyes viszonyulása hozzá? Hasonló jelentése volt számomra is mindig, csak sok évtizedig nemigen játszottam nyilvánosan. Úgy éreztem, csak akkor lenne érdemes, ha az interpretációban valami másokétól különbözőt tudnék hozzátenni. Most már letettem erről a hiú gondolatról, győzött az egyszerű játszani vágyás, hiszen akár akarjuk, akár nem, amúgy is különbözőek vagyunk, különbözően zongorázzuk ugyanazt a művet is. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Az évszakváltással a díjak szezonja is elérkezett, így most újra csak jelöltlistákról és odaítélt dekórumokról szól László Ferenc soros hírkalászata. A héten, amikor Jean-Luc Godard, a történetmeséléshez, a (művész)filmekhez és egyáltalán a kortárs művészetekhez való viszonyunkat alapvetően meghatározó mester 91 esztendős korában elhagyta e sártekét, a könyves világ újabb díjak idei jelöltlistáit hírlelte. Múlt csütörtökön például a National Book Award, vagyis az amerikai Nemzeti Könyvdíj longlistjei váltak nyilvánossá – s a többes szám használata nem elütés, hiszen ez a kétszer (1936-ban, majd 1950-ben) megalapított elismerés jó ideje valóságos díjcsaláddá terebélyesedett. Ilyesformán külön jutalom jár majd novemberben a fikciós, a nem-fikciós, a költői, az angolra lefordított és a gyermekeknek, pontosabban a fiataloknak szánt könyvek legsikerültebbjeinek. Tehát nem kevesebb, mint öt lista jelent most meg, egyenként tíz-tíz tétellel, megannyi közelítési lehetőséget felkínálva az esélylatolgatók és a trendbúvárlók számára.
A sci-fi nem egy gyakori műfaj a magyar színpadokon. Ha mégis megjelenik, általában színházi nevelés előadásokban, hogy a jelenünktől eltávolodva indítson beszélgetést olyan témákról, mint a klímakatasztrófa, menekültválság vagy háborús helyzetek. Nyári Arnold Pillantás a jövőbe Zoomra adaptált dráma játékában például mindenki egy hotelben él, ahol mindent megkaphatunk, amit kívánunk, viszont nem hagyhatjuk el a hotelszobánkat. A sci-fikben gyakran azért kreálnak disztópikus világokat, hogy ezen keresztül a jelen társadalmi problémáiról beszéljenek. Nyári Arnold említett műve a karantén élményét dolgozta fel. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Táncházak rajongójaként és egyben fotósaként ismertem meg a gyomaendrődi származású Oláh Tamást, aki békéscsabai középiskolás éveiben ismerkedett meg a fényképezés világával, majd elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének fotóriporter-képzését. 2021-ben a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton a szegedi Ladybird Studio fiatal belett-táncosairól készített képei közül kettő is díjat nyert. Hogyan jutott idáig, hogyan jöttek témái, hogyan talált rá az útjára, mely végül a díjhoz vezetett, és hogyan tovább? – Milyen hosszú út vezetett a 2021-es sajtófotó pályázaton nyert díjig? Mikor kezdtél el a fotózás iránt érdeklődni? Mik voltak az első témáid? – A középiskolás éveim elején egy digitális géppel kezdtem el, mondhatom úgy nyugodtan, fényképezgetni, mert nem volt vele különösebb célom ekkor még. Családi eseményeket, körülöttem lévő dolgokat kezdtem el lencsevégre kapni. Autodidakta módon, először a technikai háttér fogott meg, és kezdtem el erről sokat olvasni. Békéscsabára jártam iskolába, de a fotóim, a témák nagy része ekkor még lakhelyemhez, Gyomaendrődhöz kötődött. Tovább a tiszatajonline.com cikkére >>> Talán nem meglepő, hogy hátamon ennyi évtized tapasztalatával szeretnék már egyszer néhány szót a munkámról mondani. Arról, hogy mi minden meg nem történik, ami nem kerül papírra. Mi minden teljesedik be a szövegben, mi minden kerül ki belőle. Ezt eldobom, azt is eldobom. Mást veszek, vagy semmit nem veszek. A történők és a nem történők miként haladnak egymáson át, és miként kerülik el nagy ívben egymást, holott a szövegben semmi meg nem jelenik belőlük. Ha viszont végleg töröltem, akkor a hiány a helyén ott maradt. Hiányok és jelenvalók, hiányzó és jelenvaló szavak, mondatrészek, mondatok, bekezdések, miként tartják sakkban egymást. Miként kerülnek közel, miként lélegeznek akár egymás szájáról. Miként alakul ki közöttük oly erős feszültség, amivel lassan, de biztosan kirajzolják a szöveg stabil vázát. A vázat aztán mindenféle bővítménnyel és részlettel tovább terhelhetem. Persze csak annyira, hogy a struktúra be ne szakadjon.
A Budapesti Klasszikus Film Maratont idén szervezték meg ötödszörre, és mint kiderült, a régmúlt idők filmjei még mindig tudnak újat és érvényeset mondani. Az idén elhunyt Peter Bogdanovich szerint sem léteznek régi filmek, csupán olyanok, amiket még nem látott az ember – és hát volt néhány pótolnivaló. A közel 100 alkotást felvonultató filmfesztivál színes programkavalkádjából szemezgettünk. A 2022-es Budapesti Klasszikus Film Maraton nyitógálájának idén az Uránia Nemzeti Filmszínház adott otthont, a belépésre várakozók az épület előtt ideiglenesen kialakított ,,hírességek sétányán’’ ismerkedhettek a magyar filmművészet emblematikus alakjainak csillagokba vésett neveivel, míg a bejárat szomszédságában egy életnagyságú Elvis-papírfigura hívogatta egy közös fotóra a rajongókat. E csoport képviselői pedig egész becsületesen képviseltették magukat, a különféle Elvis-pólók és kitűzők ugyanis az előteret lassan megtöltő tömeg állandó kellékei voltak, sőt, a nyitóünnepséget is egy ügyesen játszó Elvis-imitátor robbantotta be. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Elindította a közvetlenül a művészek műtermeiből származó műveket értékesítő elsődleges piaci csatornáját a Sotheby's. Minden egyes eladott mű után 15% jut a művész által választott jótékonysági szervezetnek vagy intézménynek - de vajon felborzolja-e a kereskedők kedélyeit az új értékesítési forma? Damien Hirst, Banksy, most pedig Skepta. A Sotheby's egy ideje már az elsődleges piacra is betört, és közvetlenül a művészek műtermeiből származó műveket értékesít. Most az aukciósház újabb lépésre szánta el magát, és egy új elsődleges piaci értékesítési csatornát indít a művészek és galériáik számára. Az Artist's Choice szeptember 30-án indul a New York-i Contemporary Curated aukció részeként, hét olyan, közvetlenül a műteremből származó tétellel, mint Alexandre Lenoir, Atsushi Kaga, Katherina Olschbaur és Kevin Beasley. Az eladás előtti becsértékek 15 000 és 120 000 dollár között mozognak. Idővel az összes nagyobb eladáson potenciálisan az elsődleges piacra szánt darabok is szerepelhetnek. Tovább a mutargy.com cikkére >>> Moskát Anita fantasynovelláinak szereplői a kiszolgáltatottságukkal, a szülőség dilemmáival, a digitalizált világ toxikus közegével küzdenek – a fantasy így csak eszköz ahhoz, hogy az irodalom a közös valóságunkat pontosabban reprezentálja. Moskát Anita A hazugság tézisei című novelláskötete a Könyvhéten jelent meg a GABO Könyvkiadó SFF Könyvek sorozatában, amelyben a szerző három korábbi regényét – Bábel fiai (2014), Horgonyhely (2015), Irha és bőr (2019) – is megismerték az olvasók. A könyv bemutatójának a Margó Fesztivál adott otthont, első recenzióját pedig Pintér Bence tollából az azonnali.hu közéleti portál publikálta, amelynek a könyves rovata is elsősorban a közélet iránt érdeklődők számára releváns műveket tárgyalja. A hazugság tézisei ily módon egyszerre méretik meg fantasykötetként, irodalmi teljesítményként és olyan szövegként, amely érvényesen és figyelmesen kíván beszélni a kortárs valóságunkról. A kötet képes arra, hogy mindhárom olvasói csoportnak bátor és újszerű olvasmányélményt jelentsen, hiszen a szerző nem vesz tudomást a szépirodalom és a zsáner műfajai között vélt tartalmi és esztétikai határokról. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>> A torontói Stephen Bulger Galériában látható The Tip of an Iceberg (A jéghegy csúcsa) című kiállításon Arthur Tress képeit mutatják be. Ahogy a cím is sugallja, Tress karrierje szerteágazó, 82 évesen továbbra is naponta fényképez, számos új sorozatot készít, amelyek a San Francisco-öböl változó területével foglalkoznak, és jelenleg a Los Angeles-i The Gettyben 2024-ben nyíló nagyszabású retrospektív kiállításra készül. Az 1940. november 24-én Brooklynban született Arthur Tress 12 évesen Coney Island romos épületeiről, és az ott fellépő cirkuszi mutatványosokról készítette első képeit a szüleitől kapott fényképezőgépével. Felsőfokú tanulmányait a Bard College-on végezte, ahol művészetet és művészettörténetet, valamint világkultúrát és filozófiát is tanult. Később, öt évig tartó utazásai során, főleg Ázsiában és Afrikában kezdett el érdeklődni a néprajzi fényképezés iránt, amely végül első szakmai megbízatásához vezette: az amerikai kormány hivatalos fotográfusaként az Appalachia régió veszélyeztetett kultúráját örökítette meg. Látva a vállalati erőforrások kitermelésének pusztító eredményeit, Tress fényképeivel hívta fel a figyelmet a környezettudatosságra és a környezetszennyezés gazdasági, valamint egészségügyi hatásaira.
Gáspár Ferenc Fotó: Marjai János Történelmi regények és rendhagyó történelemórák szerte a Kárpát-medencében – az idén József Attila-díjban részesült Gáspár Ferenc író beszél indíttatásáról, a múlt ismeretének átadásáról, megjelenés előtt álló könyveiről és egy kitalált magyar trubadúrról. Történelem–irodalom szakon végzett, és bár számos mai élethelyzetben játszódó elbeszélése is van, leginkább történelmi regényeiről ismert. Hogyan alakult az érdeklődése ebbe az irányba? Már általános iskolában volt egy nagyon kedves történelemtanárom, Perényi Márton, aki hatodikban rögtön azzal kezdte, hogy felrajzolt a táblára egy óriási görögdinnyét, mondván, ez a Perényi-birtok. Itt vannak az urasági földek, ott a jobbágyokéi, amott meg a legelő. Nekem roppant megtetszett, ráadásul minden jó feleletért piros kartonból kivágott korongocskákat osztogatott, s ha azokból öt összegyűlt, már írta is be az ötöst az ellenőrzőbe. Ezenkívül persze imádtam a történelmi regényeket, és mikor mi, gyerekek nyáron egy idős néninél nyaraltunk, A koppányi aga testamentumában olvasott alsóvágással kergettem őrületbe a többieket. Nyilván nem tudtam – husángokkal vívtunk – tökéletesen kivitelezni, ezért mindig rávertem a kezükre a botommal. Viszont tornából fel voltam mentve, a skarlát után megmaradt szívizomgyulladás miatt, így szinte egyenes út vezetett az olvasás felé, aminek volt egy másik oka is, mindjárt beszélek róla. Tovább az orszagut.com cikkére >>> Fotó: Kováts Zsófi / Filmworks Van Bereményi Géza életrajzi regényének, a Magyar Copperfieldnek viszonylag az elején egy mondat, az egyetlen élő emléke a kis Vetró Gézának a nagy Rákosi Mátyással való majdnem-találkozásról (a könyv egyébként tavaly Libri irodalmi díjas lett; ki vagyok én, hogy minősítsem a zsűri döntését, de hadd mondjam azt: méltán). Így szól az a mondat:Mert hiszen bálvány volt ő az emelvényen leemelt kalapját felmutatva nekünk, szívélyesen mosolygó, kissé ugyan tartózkodó, kerek fejű bálvány.Nézem a vetítővásznat, pörög a Bereményi kalapja, a Papp Gábor Zsigmond rendezte kreatív portréfilm – erre még visszatérek –, ha az időérzékem cserben is hagyott volna, akkor is lehetne sejteni, hogy a végénél járunk, már összeültek a film szereplői, Bereményi pálya- és vagy alkotótársai egy térben, beszélgetnek, felbukkan Járai Márk, aki a legfrissebb ilyen alkotótárs, előkerül a gitár, megszólal az Álomember, a közös daluk, melynek első sorai a film kamerái előtt születtek meg. Szóval tudjuk, hogy ennek itt mindjárt vége. 
|
The sleeping William, 2020
