Videó

A Várkonyi tanár úr csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Aknay Tibor: Napos oldal

Azzal nyugtat mindenki, ez így normális. Egy év után, most mentek vissza újra a közösségbe. Szokják egymás bacilusait, ne aggódjon anyuka, nem kell ezt túlreagálni, hiszen maga is tudja, milyenek ezek a gyerekek, állandóan egymás szájába köhögnek és nekem az ugrik be, milyen mázli, hogy felnőtt korunkra kinőjük ezt, hogy nem esünk ágynak két hétre minden szerelmes csók után, pontosabban, hogy nem a bacik miatt esünk ágynak, de persze hallgatok, hümmögve és csak nézzük majd egymást, ott a rendelőben, tekintetek csatája, mert valahogy nekem nem tűnik normálisnak, hogy hatodik napja 39 feletti láza van, hogy köhög, hogy folyik az orra, 

 

 Ebben a történetben az evés a halálhoz kapcsolódik, tudatosan vállalt, ám céltalan és értelmetlen megsemmisülés. Kis János, aki „olyan volt, mint egy ember; két szeme volt, meg egy orra…Se nem erős, se nem gyenge…ha reggel volt, felkelt, este lefeküdt; mikor eljött az ideje megházasodott” a semmiből jött és úgy ment vissza a semmibe, hogy közben voltaképpen nem történt semmi sem.

 

 

 

 

 

Most hogy már öregszem egyre inkább

Kiszépül arcomra cigányságom házaló bácsika

Lennék aki esernyőt javít és titokban kéreget

Mert el kell ugye tartani az asszonyt meg a rajkókat

 

 

Márpedig a húrok pengetésébe fogni csak akkor érdemes, csak úgy születhet jó mű, ha nem a mások által milliószor papírra vetett gondolatokat ismételgetjük, hanem felmutatunk valami eredetit. Kortárs költő legyen a talpán, aki Istennel kapcsolatban képes erre.

 


Csernátony Lukács László: Popular Error

Dühös vagyok. Nagyon. Valóban normális az, hogy egy másodikos, nyolc éves gyereket 16-kor hazahozok az iskolából és itthon még 18-ig tanulunk? Valóban ettől fog megtanulni olvasni, írni? Ez szeretteti meg vele a betűvetés izgalmát, mutatja meg az olvasás gyönyörűségét? "Mert a szülő különórára hordja őket, nem fér bele a napközibe a házi feladat", de könyörgöm, egy gyerekről van szó, és a gyerek igen, járjon zenélni, táncolni, vívni, focizni, makramézni, bárhová, ahol boldog, kreatív, ahol mosolyog és örül, hogy él, és ne egy füzet, tankönyv fölött görnyedve betűzze az ezredik szót, körmölje a századik sort, aminek a minősége annyit ér, mint a lyukas szita, hogy frappáns legyek.

 

Egy Dosztojevszkij műben mindennek jelentése van, legyen az név, szín vagy étel. De vajon mi az üzenete annak, ha Raszkolnyikov fehér rizst eszik?

 

 

        Hello.

        Hello. Te jöttél 4.30-ra?

        Igen.

        Megkaptam a rajzodat. Szépen rajzolsz. A lányod?

        Nem. Én vagyok fiatalon. Mennyi idő lesz?

 

 

 

 

Tapasztalati tény, hogy a líra fenegyerekei, az avantgárd forradalmárok, a posztmodern gerillák, a polgárpukkasztó lázadók, a harsány demonstrálók az évtizedek során szolid öregurakká nemesednek. A legkülönfélébb alternatív műfajú alkotásaik (képversek, hangköltemények satöbbi), illetve fesztelen szabadverseik mellé – radikálisabb esetekben azok helyett – megjelennek a műveikben a strófák, a rímek és a kötött, sőt olykor időmértékes formák, például a disztichon. Szakszerű tömörséggel ezt a jelenséget úgy szoktuk megfogalmazni, hogy a költészetük klasszicizálódik.

 


Orbók Ildikó: Ahogy az idő múlik

Szardínia konzerv a busz. Egyre többen fel, lefelé senki nem lép. A férfi az idős hölgy mellé sodródik, aki a gurulós járókeretet olyan erősen szorítja az ülés mellett, hogy teljesen kifehérednek az ujjai. Amikor hozzáér a férfi kezéhez, az összerezzen. Rá mondják, hogy baltával nyesték az arcát, állkapcsa kemény vonalán egy dió összetörhető, keskeny száj, azt is pengévé szorítja. Az idős asszonyra néz, aki beszél hozzá, halkan. Lentebb hajol. Én hallom őket, az asszony arra kéri, segítsen leszállni a Margit hídnál, ő bólint egyet, persze, válaszolja halkan és mosolyog. Különös a mosolya, féloldalas, mégis valahogy ellágyulnak tőle a vonásai,

 

Szabó Magdát konyhaművészettel kapcsolatos blogba foglalni, finoman szólva bátor ötlet, sem a főzés, sem az evés, de még az erről szóló beszélgetés sem érdekelte. Hogy miért jegyeznek a neve alatt két szakácskönyvet, arra is van válasz.

 

Kiss Tamás: Love Street 1.

A 19. századi romantika nemzethalál-víziós költészetének (például a Vörösmarty-látomások) hangjai, de  orwelli szlogenek is megjelennek a Kiss Tamás alkotta szövegvilág-rengetegben; előbbiből leginkább az ember „világba züllő”, önpusztító jellegének/jellemének („az ember sárkányfog-vetemény” ) képét veszi át a kollázsregény, míg az utóbbival a jövőtlenség és a szabadsághiányos állapot kifejeződése rokonítja, az erőszakos, diktatórikus módszerek életmodellé, jelszóvá történő szublimálódása: „a tudatlanság jövő”, illetve: „a jövőtlenség érdek”

 

Az 1964-ben született (szeptember 20-án 57. életévét betöltő) József Attila-díjas költő, Vörös István biztosra megy, mindkét kategóriát kipipálta: többgyermekes családapaként és szépirodalmi szerzőként is gondoskodott a továbbéléséről. Ebben a Könyvvé leszek című, 2014-ben írt versében – nagyon helyesen – leszámol a patetikus képekkel, hiszen a romantika korának emelkedettsége már a múlté. A szöveg éppen ezért jó, szabad, érvényes, mondhatni, Vörös hangvételére jellemző és finom humorral átszőtt;

 

Azon gondolkodom, mennyire mást látunk. Izgalmas dolog ez. Egymásra nézni. Én emlékszem anyám alakjára, ahogyan beköti azokat a gyerekkori, régi füzeteket és tankönyveket. Emlékszem a kezére, ahogyan surrog alatta a papír. Sokat mesélek erről, mert fontos emlék. A kéz, ahogyan matat a papíron, ahogyan felkerül a nevem, Edina a vignettára. A vignetta szó, amit mindig szerettem. A könyvek illata. A nyűgös várakozás, ott, a másik oldalon, ahol még én vagyok ez a nyakigláb, csupa kéz, csupa láb gyereklány, aki nem tud mit kezdeni a közösséggel. Kéz a papíron. 

 

  Fejes Endre 1962-ben kiadott családregénye ötven év magyar történelmén keresztül mutatja be egy munkáscsalád életét. A legviharosabb történelmi idők jelennek meg a regényben, ám Pék Máriát nem érinti meg sem a forradalom, sem a holokauszt, rendületlenül készíti a túrós csuszát és a rántott halat.

 

Az emlékezet képlékenységét és a legendateremtő magatartás képzelőerejének szabadságát figyelembe véve, mégis teljes nyugalommal írtam hát fel címként Holczer Dávid Felívelő Lejtmenet című kötetéről szóló ismertetőm fölé: Egy istenadta tehetség

 

 

Mindössze nyolc sor, amelyben bőséges versanyag sűrűsödik, egy egész mikrovilág: a költészetben az ilyet miniatűrnek mondjuk, nem mellék-, hanem főnévként használva a szót. Vannak költők, akik szinte egész életművükben miniatűröket alkottak – a magyar lírából Fodor Ákost említhetjük kiragadott példaként, Pilinszky János Szálkák, illetve Kráter című kötetét, a világlírából Emily Dickinsont, a cseh Ivan Blatnýt és a lengyel Anna Świrszczyńskát.

 

 

321. Hiába mosódott el az egyes, még kivehető. A járdán találtuk, ott hevert. Mi ez anya, kérdezte Zozi, én felvettem, már törött, a cipőnyom zsebkendővel letörölhető. Ötszáz méterre már gyűlik a lom, vágyakozva nézek arra, jó lenne megkeresni a többieket, az elveszett háromszázhúsz darabot, vajon mit őriznek, milyen pillanatot ítélt feledhetetlennek valaki, valahol, valamikor, de már ott ülnek, a kinyitható horgászszékeken, árgus, sötét tekintettel zavarva el mindenkit, aki nem visz, hanem elhozna, kimentene.

 


Dumesnil: Krisztina királynő tudósok körében (részlet) (Internetes forrás)

 

 Eleinte azt is gondolhatjuk, dékárt valójában a filozófus és matematikus René Descartes (1596–1650) újkori alakmása, annál is inkább, hiszen számos megegyező motívum és reflexió idézi elénk a történelmi személyiséget. A francia tudós nevét „dékárt”-nak kell ejteni, valóban élt és tartózkodott Hollandiában, „csakis királynőkkel” volt baráti és szerelmi kapcsolata: többek között Erzsébet pfalzi hercegnővel és az „önmagát száműző” svéd Krisztina királynővel, különc és magányos elme volt: az idealista és a materialista világértés kettőségében teremtette filozófiáját és tudományos elméleteit.

 

Aki anyaországi magyarként járt már télen Erdélyben, pláne a Havasokban, az a saját bőrén tapasztalta, milyen hideg uralkodhat arrafelé. Az egyik legpontosabb meghatározás az, hogy csontig hatoló… Az 1957-ben született Babérkoszorú-díjas költő, Turczi István is átélte ezt tavaly, amikor a Fogarasi-Havasokban töltött néhány napot. S az élmény nyilvánvalóan intenzív volt, hiszen vers lett belőle, amely az Irodalmi Jelen 2020 októberi számában jelent meg, majd Az év versei 2021 című antológiában is helyet kapott. A helyi éghajlati viszonyok mellett nem túlzó a mottó („Írj, mielőtt megfagysz!”), sem a szöveg közepére szerkesztett jégszirom-menedék kifejezés, valamint a kétsoros állítás, hogy „Dermesztő fagy van / szívben, csontozatban.” Az a szójátékos bejelentés is reális, hogy „Idegidő jött el, / feneketlen köddel.”

 

Csak állt, mozdulatlanul. A buszról lepattanó emberek kikerülték, egyik-másik a vállának csapódott, remegő hangon motyogtak elnézést. Nem zavarta. Sem a motyogás, sem az ütközés, még a busz sem, amiből vastagon, feketén, komótosan ömlött elő a füst. Ő az égre figyelt. A fekete, lelógó hasú felhőkre, amikből jéghideg, gömbölyű jégdarabok záporoztak. Az autók hangosan vijjogva, mint kezdő, karmester nélküli zenekar, fülsiketítő káoszt énekeltek, sikoltást is hallott és káromkodást, a villamos csilingelt, emberek rohantak át a szinte sistergő síneken, menedéket keresve. Széttárta a karját. A jég keményen érkezett a bőrére, mintha ütnék, megint, de már megszokta és ez most más, ha be is kékül, ez most tényleg más, elmondhatja majd doktor garbónak, a pszichológusnak, vagy talán pszichiáter, ezt soha nem tudja pontosan, pedig már megbeszélték. Kedd volt és a doki aznap piros garbót viselt. Vajon minden nap másmilyen színt visel, milyen jó lenne tudni, de ő csak kedden és csütörtökön látja, piros és csontszín napok ezek, mindig piros és mindig csontszín feszül rajta, hozzá karcsúsított, sötétkék zakó, farmer és hegyes orrú cipő.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal