Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Fotó: Debby Hudson

Pilinszky Parafrázis című verse többféle értelmezést felkínál, maga a cím is figyelemfelkeltő; mi az a történet, amit a költő saját szavaival fog elmondani és értelmezni.

 


B. Tóth Klári: Fény felé

 

Talán mert este a lányokkal Franciaországról beszélgettünk, egyszer elmegyünk majd oda, persze ők Párizst szeretnék, én meg a vidéket, hasonló, rejtett tájakat, ahol erdők nyúlnak fölénk és fű zizeg alattunk. Talán minden mindennel összefügg, álmomban hasonló tájon baktattunk, pont ilyen szürkéskék, esőt ígérő ég alatt, éhesek voltak és előre szaladtak, néztem őket, ahogyan veszekednek, mint mindig, a hangjuk már nem ért el hozzám, csak a testük árulta el, hogy megint civakodnak valamin. 

 

 
Karácsonyi Zsolt

Az 1977-ben Aradon született, József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt itt olvasható verse sem didaktikusan, hanem közvetetten kapcsolódik a trianoni gondolatkörhöz. Ez a mű a Kolozsvárott élő költő (a Helikon kéthetilap főszerkesztője) 2020-ban kiadott hetedik kötetének címadó költeménye. Ha egyetlen szókapcsolattal kell összefoglalnom a tartalmát, úgy fogalmazok: kisebbségi létélmény. 

 

 
(Rajz: Marton-Ady Edina)

Az égre nézek, mögöttem áll a ház, a gyerekkori faluban vagyok, de közben Budapesten is és ez kicsit sem furcsa. A fa szinte karcolja a tiszta, tompakék eget, olyan magas, hogy teljesen hátra kell döntenem a fejemet, hogy lássam a tetejét. Nem veszem észre, hogy dől, csak az utolsó pillanatban, mikor a tetején lévő rész leválik és zuhanni kezd, át a falu házainak teteje felett. A hatalmas puffanás hangja betölti a fülemet, egy gyerek öleli a combomat, fekete, hullámos fürtös, őzbarna szemű kisfiú, a nagyapja most indult el a testvérével, rétest hoznak a vendégeknek. Megfogom a kezét, sétálunk ki a kapun, át az utcán, rengeteg gyerek, mind egy irányba szalad, ki lehet, valakire ráesett a fa...ki lehet. Egy vöröstéglás hosszú ház mellett állunk meg, könnyes arcú kislány jön szemből, karjai megnyúlt mozdulatlanságban lógnak, rám néz, a Tomi papa az.

 

 


Halmosi Sándor Fotó: Székelyhidi Zsolt

"E miniatűrről a zen buddhista irodalom jutott eszembe, és erős a gyanúm, hogy egy koannal van dolgunk. Halmosi írásművészetétől és gondolatvilágától az ilyesmi aligha áll messze: aki elalvás előtt vietnámi verseket fordít magyarra – márpedig költőnk 2023 januárjában pontosan ezt tette, személyesen tőle tudom –, az biztosan tud egyet s mást a zen költészetről. (Ha bántóan tévednék, a szerző majd az orromra koppint.)"

 

 


Fotó: Portfolio/Nagy Gábor

 

Caplattunk haza. Ment le a nap. Az égen csupa rózsaszín és lila. A városligeti piros, fehér csíkos hőlégballon felfelé emelkedett, benne apró csíkemberek, a régi csikókat őrző körhintát rejtő üvegfalak mögött alig fény és hirtelen ott szólt a walzer, felettünk, hangosan. Táncolni kezdtünk. Az emberek néztek, szemükben mosolygós csodálkozással, felfelé görbülő ajkak, 

 

 


Seriously Low Carb

A Maillard-reakció miatt olyan bensőséges a hangulata az angol gyermekirodalomnak, a hő hatására a kenyérben a cukorból karamell keletkezik, ettől kapja a pirítós a jól ismert barna színét.

 

 

"Ez a Hajléktalan eső című alkotás arról is tanúskodik, hogy a költők leghatékonyabb fegyvere a versírás. A Weöres-hagyaték gondozója, K. doktornő magánúton sajtóperrel fenyegette Szepesi Attilát, amire ő a líra nyilvánosságával reagált: versbe írta K. doktornőt. Ennél okosabbat egy poéta aligha tehet. „Nem fél, hogy megírom?”, kérdezte Faludy György az őt pofozó ávós vallatótiszttől; és amikor kiszabadult a fogságból, tényleg megírta. Szepesi itt ugyanehhez a fegyverhez nyúlt: megírta K. Alice doktornőt."

 

Kép forrása: life.hu / THINKSTOCK

 

Ezt az ünnepet szerette a legjobban. Olyan volt, minden egyes évben, mint amikor gyerekkorában elindult a nagyszüleihez.Emlékezett a vonatállomásra, ahol vacogva várták a reggel 6:00 órás vonatot. A városban akkor még mindenki aludt, csak a kutyák ugattak és varjak repkedtek a hóval borított házakfelett. Gyerek volt még. Úgy gondolta, a karácsony valódi titkot rejt. Hogy minden egyes nap minden perce alkalmas acsodákra. Várta hát. Még elhitte, hogy az ajándékokat valóban valami varázslatos, kézzel érinthetetlen ember hozza, legyen az Isten halott fia, a Mikulás vagy a Télapó. Szerette nézni ahogy befut a vonat. Szerette a fémek egymásnak feszülő hangját. A fékezés csikorgását, ami megborzongatja a várakozók gerincét. Szeretett fellépni a kupék magas lépcsőjére. Persze magától soha nem sikerült. Az apja nyúlt nevetve a hóna alá és tette fel a legalsó lépcsőfokra. 

 

 

Adam Zagajewski Fotó: Jakub Włodek

"Jó, vagyis őszinte politikai verset írni nemcsak egzisztenciális szempontból merész vállalkozás (a hatalom ritkán kedveli az őszinte véleményt), hanem művészi szempontból is. Hiszen egy politikai vers éppen a líra lényeges tulajdonságával konfrontálódik: az időtlenséggel. A politika a folyamatosan változó napi körülményektől függ – a költészet szabad, és az öröklét bűvöletében él. A közéleti verset létrehozó költő feladata ezt a két, egymással ellentétes szempontot összehangolni. Szabályként kijelenthető: a jó politikai versek azért jók, mert akkor is érvényesek és időszerűek, ha a megírásukat kiváltó aktualitás már réges-rég kiment alóluk. A jó politikai vers múlhatatlanul beszél egy mulandó közéleti helyzetről."  

 

KépPesce Huang

- A velővel töltött tengeri alga csak forrón jó, nem?

- Dehogynem! Ahogy kikapod a wokból, egy kis polipszószt rá, egy kis gulyáskrémet és azonnal tálalni! Megunhatatlan étel!

 

 

 

 

Ma a postán elromlott a sorszámokat osztó automata. Hatalmas tömeg. Libasor. Beálltunk a lányokkal, beszélgettünk. Lassan haladt minden, mint régen, senki nem mert leülni, nehogy beelőzzék, de nem volt hangos szó, morgás. Mikor sorra kerültünk, a postás kisasszony kedvesen köszönt és miközben egyesével kezelte a csekkeket, a lányaimmal beszélgetett.

 

Gulisio Tímea Fotó: Székelyhidi Zsolt

"Az őszinteség és az igazmondás akkor válik húsba vágó feladattá, valódi tétté, ha a költő alanyi verset ír. Az alanyi líra a költészetnek az az ága, amelyben a gondolatvilág középpontja, a mű alanya maga a szerző. Az alanyi vers tehát a költő belső világának megnyilatkozása – ellentéte a tárgyi líra, amely köszöni szépen, remekül megvan a költő privát érzései és vallomásai nélkül. Az alanyi vers személyességének egyik legfontosabb következménye, hogy ha a költő igazán komolyan veszi, ha tétre menően ír, akkor valóságos önboncolás kerekedik belőle. A lírai önboncolást az olvasó nem feltétlenül kedveli (esetleg elborzadva arrébb menekül), de mindenképpen megsüvegeli, mert értékeli a szerző bátor őszinteségét, nyilvánosan megvallott esendőségét. Szerencsés esetben pedig az olvasó mindezt megejtőnek találja, azonosul vele, végig a boncasztal mellett marad, és megszereti a költőt. (Lásd József Attila esetét.)"

 


Fotó: Marton-Ady Edina

Régóta állt a folyosón, a falnak döntve. Üveg van előtte, semmi nem látszik az olajból, néha ránéztem, házak, talán erdő, nincs idő kideríteni mi lehet. Éjjel nem alszom. Mostanában sokszor nem alszom. Tudom, fáradt leszek, karikás, igazi panda, a lányok majd nevetnek miközben iskolába, oviba megyünk, de nem megy. Tanulok élni. Fejben. Nézem a hajnali utcát. Üres utakon elfolyó sárga fény, magányos villamosmegálló. Fejemben lego-ként szaladnak ide-oda a bútorok, elvarázsolt kastély a lakás, mit és hová, hogyan, mégiscsak hasznos volt az az idegesítő tetris.

 


Villányi László Fotó: Székelyhidi Zsolt

"Megkockáztatom, hogy a kerékpárról legtöbbet verselő magyar szerző az 1953-ban Győrben született, és jelenleg is Győr közelében élő József Attila-díjas költő, Villányi László. A Műhely folyóirat főszerkesztőjeként (kereken három évtizeden át töltötte be ezt a tisztséget) is fontosnak tartotta a drótszamár irodalmi népszerűsítését: egy alkalommal gazdag különszámot szentelt a biciklizésnek."

 

 


Fotó: Arek Adeoye

A gabonapehely az egyik legnépszerűbb napindító étel, tápláló és finom, tele vitaminnal, gyorsan elkészíthető reggelire, tényleg csupa jó dolog; egyedül talán csak pár százezer orvos jön indulatba, ha szóba kerül a téma. Meg a WHO, ahol több előírás és szabályzat született gabonapehely-ügyben, mint az alkoholtartalmú italokra vonatkozóan. Akkor most mégsem a gabonapehely a bajnokok reggelije?

 


Fotó: Marton-Ady Edina

elfoglalod magad. indulsz, válogatod, cipeled. hámozod, szeleteled, főzöd. töröd, darálod, pakolod. elmosod, kaparod, felolvasod. rajzolod, eldobod, zsebre vágod. előveszed. elrakod újra...

egyszer elfogy minden, amit megtehettél egy adott térben.

megállsz. kint lila az ég. szikkad a fény. keresed mihez nyúlj, van-e még bármi, akármi, ami terel... akik vigasztalnának elmondták a maguk közhelyeit...

...hogy úgy...

 

"A szöveg gördülékenyen könnyed, bár komoly szociografikus szálakkal átszőtt párkapcsolati versként olvastatja magát, helyenként pajkos kikacsintással a kedves felé. Az a fajta alkotás, amelynek frissen letisztázott kéziratát a költő este ünnepélyesen a párja elé teszi, és bezsebel érte néhány hálás puszit. Éppen ezért meglepő lehet, hogy számomra ez a mű elsősorban ars poetica. Méghozzá az egyik legtalálóbb, legmaradandóbb költői hitvallás, amelyet valaha olvastam – húsz éve kísér utamon."

 


Kép: kabai lóránt
(Fotó: Marton-Ady Edina)

Nem emlékszem, pontosan mikor ismertem meg. Egyszer csak része volt az egészemnek. Úgy is, hogy iszonyú ritkán találkoztunk személyesen. Ha nagy ritkán mégis, mindig megöleltem. Szerettem. Ez nem is fog elmúlni, soha. Ha beszélgettünk, nem csak irodalomról volt szó. Rólunk, az életünkről és arról a sötétről és folyamatos magányról, amit mind a ketten jól ismertünk. Sokszor kértem, írjon rám, mikor túlnő rajta, olykor meg is tette.

Próbálok visszaemlékezni mikor volt, hogy hajnalban pittyent a telefonom és ő volt, akkor sokszor írt, estéről estére talán. El kellett mondania miben van éppen, én pedig ültem a lakásban és boldog voltam, hogy beszélünk. Aztán megint az utcákat járta, láttam a fényképeit, azt is, hogy ír, alkot, dolgozik.

 


Jékely Zoltán

" A szöveg alatti dőlt betűs jegyzet szerint a költő 1973-ban írta Visegrádon. Ez végképp megerősített abban, amire pusztán a cím alapján is fogadni mertem volna: a tízsoros vers nagynénémnek, Hibbey Lellének állít emléket. E karakteres vezetéknév apai nagyanyám ágán került a családba – igaz, némileg halványítja a báját, hogy felvett, szlovákból „csinált”: eredetileg Hosztják volt. Az 1930-as években hatalmilag vezényelt magyarosítás során lett belőle Hibbey, arra alapozva, hogy dédapám Hibbén született, ebben a Liptószentmiklóshoz közeli, Árpád-kori alapítású falucskában, amelynek legfőbb nevezetessége, hogy templomában nyugszik Balassi Bálint."

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal