Videó

Százados Ábel kapta a legígéretesebb fiatal filmes díját Cannes-ban
Az M2 Petőfi TV videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Császár Norbert: Magyar anzix I. (50x50 cm, olaj, vászon)

Szünetet tartok a fal festésében, abrakoltatom apolovasaimat, élvezettel nyammog három száj a sült csirkén és kurkumás rizsen, seperc alatt eltűnik a konzervből előhalászott arany levű barack, nem is értem, mormog a fiam, hogy csinálod ezt Anya, leves, főétel, a fél folyosó már lefestve, elmosogattál, és beszélgettünk is, bár tudom, egy szót sem értettél abból, amit a Fortniteról mondtam neked, de megnézted, ahogyan szalad a karakterem, és még azt is mondtad nahát, aztán meg hogy baszki, amikor lecsepegett rólad a festék a parkettára, de azt úgy tettem mintha nem is hallottam volna, de olyan jó, hogy ezek néha belőled is előjönnek, ezek a szavak, mert az én fejemben is ott vannak, ha valami nem sikerül, de ez a csirke, ez nagyon jó,

 

Egy nagy ötlet és egy kis anyagi ráfordítás


Ulrich József és Kopi sikerrel járt a szarvasgombás tölgyerdőben

A mezőgazdasági innováció fontosságát hangsúlyozza, az adott terület minél hatékonyabb kihasználását szorgalmazza Ulrich József. Szarvasgomba-termesztésbe kezdett Hőgyészen, s már országszerte 15 helyen alkalmazzák a módszerét.

HŐGYÉSZ Szépen lehet a szarvasgombával keresni. Csak meg kell keresni. Ez a gombafaj ugyanis a föld alatt él, egyes fafajok és cserjék gyökerén (tölgy, gyertyán, erdei fenyő, vagy mogyoró), szimbiózisban a gazdanövénnyel. Csúnya kis gumó, viszont roppant értékes, az ínyencek kedvence. Gyakorlatilag fűszerként használják. Egy gombapörkölt belőle igen drága mulatság lenne, ugyanis kilója, minőségtől függően, 30-600 euró is lehet.

 


Majoros Áron Zsolt: Welcome (65x45x20, acél, 2012)

 

A ház nem árulkodott soha. A halványsárga, utcasorba illeszkedő sátortetős kocka osztott, kétszárnyú ablaka nem engedett utat a kíváncsi tekinteteknek, csak este nyílt ki, amikor az elsötétített szobában üldögélő alakot körbefolyó sötétség egy-két órára összekeveredhetett a kinti, fényes, zajos, élettől szagló éjszakával. A szobába vezető folyosón a selyemtapéta mintája elkopott, a falban tivornyázó nedvességtől őszi falevelek rothadására emlékeztető halálszag lopakodik a kitüremkedő púpok alá. Néhol már kiszakadtak a légbuborékok, tenyérnyi foltokban hámlik le a nyolcvan éves anyag, de jótékonyan rejtik a szépséghibát az apró, de nagyfejű vasszegeken lógó fakeretbe öltöztetett rézkarcok, fametszetek, a felskiccelt, illanó grafitszélekkel fakuló tanulmányok, fekete-fehér fényképek. Hármas sorokban, hármas elrendezésben kerültek ki az egész házban, szellem-test-lélek, születés-élet-halál.

 


Sebestyénné Szabó Anikó (fotó: Wessely Gábor)

Négy alpakát tart Kakasdon Sebestyénné Szabó Anikó. Az Andok szélsőséges időjárásához szokott patások jól bírják a magyarországi klímát. Gyapjuk finom szálú, a belőle készült termék nem szúr, mert nem tartalmaz lanolint.

 

 


Fotó: Hegedűs János

azt gondolom, bár ne gondolnám, hogy gondolkodnom hasztalan, az üres aluljáró sarkaiban, napok óta, nem kockás a sziluettje az alvásnak. üres minden egyszer lakott volt szeglet, csak a gondolat, az száll fel a tekintet után a hegyre, járja a fehérre festett jeges fák közét, keresi a sarokból hiányzó testet, jól ismert kesztyűs remegését egy valaha volt kócos kacagásnak.

 

 

Az első világháború egy olyan fejezete a történelemnek, mely csupán kicsivel több mint száz éve ért véget, mégis rendkívül összetett, ezen felül pedig bizonyos fejezetei még a mai napig is feltárásra várnak. A konfliktus során a francia hadseregben 1.369 osztrák-magyar állampolgár szolgált. Közülük kétszáznyolcvanhárman magyar állampolgároknak vallották magukat a katonai kartotékjaik alapján.

 


Fodor Barbara: Black Mirroring

 

Minél behatóbban foglalkozik vele az ember, annál inkább rájön, hogy nem fejtheti meg az igazi mélységeit. Az intim tornáról van szó. Tanulmányozgathatjuk nagy aktivitással, a felfedezés iránti vágytól vezérelve, mégsem látjuk az alagút végét. Ködös.

Őszintén szólva nem vagyok annyira otthon ebben a témában, mint amennyire szeretnék. Vagy nem szeretnék? Az egymásnak ellentmondó információk teljesen összezavarnak.

 

 


Fotó: Hupján Attila

Legyél őszinte. Nyugodtan kimondhatod, hogy ez a három hónap arra volt jó, hogy felfedjen benned minden repedést, minden hibát, minden helyet, ahol felhígult az alapozás. Nyugodtan elmondhatod, hogy minden összedőlt, amit biztosnak gondoltál, legyen az ország, város, fiú-lány. Kártyavár a gazdagság, a béke, a jólét, gomolygó ködként ül ránk a legapróbb változás, s a talaj, mint rémálmainkban, ingovánnyá kocsonyásodik lépteink alatt. 

 


B. Tóth Klári: Bálványimádók

 

Kisvárosi könyvbemutató, utána televíziós beszélgetés. A riporter azt akarja belőlem kicsikarni, hogy ott állok a csúcson, és lenézek a többiekre, akiknél különbnek érzem magam. Jópofának, egyedinek tartja az írásaimat, azokról társalkodunk. Magam se tudom, hogy miért, de mentegetőzve próbálom kinyögni, hogy semmiféle fensőbbségi érzésem nincs. Hogy olyasmire, amiért semmit sem tett, amit készen kapott, senki sem lehet büszke. (Szépség, tehetség.) Az ember kizárólag a lemondásaira lehet büszke. Ez mindennek a fundamentuma.

 


Tóth Irén Morci: Est a vizen

 


Füstös kis kocsma. Valahol a múltban vagyok, ég a cigi a kezemben, csodálkozva nézem, mit keres ez itt. Sok éve már, hogy nem szívom, hogy nem akarom elpusztítani magam. Elmondták nyolc éves koromban, még a füstje is halálos nekem, hogy soha, SOHA nem szabad. Végig dohányoztam a tinikort. Odalépek a pulthoz, valahol középen. Hatalmas, hófehér, csillogóan tiszta hamutálba nyomom a szinte teljesen ép szálat. A pultnál két ember ül. Egymástól a lehető legtávolabb, de most, mérgesen, engem néznek. Az egyik int, lépjek ki a képből. Hátrébb lépek egyet. Kezdőpozíció. A pultos kiemelkedik a pult alól. Magas, izmos fiú. Törlőkendővel simogatja a kezében lévő poharat. Ismerem őt. Ismerem a hatalmas kék szemét, egyenes, szőkés-vöröses haját. Lovakkal foglalkozik, imádja a lovakat, mint kentaur, össze van nőve velük, láttam, ahogyan lovagol, ahogyan hozzáér az állatok meleg, illatos pofájához, ahogyan odahajol hozzájuk, halkan suttogva, belesimítja az arcát olyankor a ló fényes szőrébe, megrezegnek a szálak a hangjától, libben a ló füle, valami mély, zsigeri szeretet van ott, közöttük, megbonthatatlan, nehéz ragaszkodás.

 

 


Fotó: Korányi Mátyás

 

A kultúra épületének alapja a népművészet. Tégláit az irodalom szolgáltatja, tetőszerkezete a zene, berendezéséről a képzőművészet gondoskodik, s életet az előadó művészet visz bele.

Ez egy olyan csodálatos építmény, melyet mindenki másként, más miatt lát szépnek. Persze olyanok is akadnak, akiket hidegen hagy. Mint ahogy vannak, akiket nem érdekel a horgászat, a tudomány vagy a sport. Igyekezhetünk hatni a passzív emberekre, ám ez az esetek nagy részében fölösleges erőlködés.

Szerencsére vannak, akik hozzá akarják tenni a maguk kis teremtéseit a világhoz, és alkotnak. S vannak, akik ezeket az alkotásokat ínycsiklandó módon tálalják: színpadi művek, slágerek, filmek formájában.

 

Kisvárosi könyvbemutató, utána televíziós beszélgetés. A riporter azt akarja belőlem kicsikarni, hogy ott állok a csúcson, és lenézek a többiekre, akiknél különbnek érzem magam. Jópofának, egyedinek tartja az írásaimat, azokról társalkodunk. Magam se tudom, hogy miért, de mentegetőzve próbálom kinyögni, hogy semmiféle fensőbbségi érzésem nincs. Hogy olyasmire, amiért semmit sem tett, amit készen kapott, senki sem lehet büszke. (Szépség, tehetség.) Az ember kizárólag a lemondásaira lehet büszke. Ez mindennek a fundamentuma.

 

Szabadi Katalin: Akvarell 02

 

Te mire jöttél rá az egy hónap alatt, kérdezi, én meg nevetek, olyan gúnyos edinásan, és hallom, nagyobb levegőt vesz. Bocsi, bocsi, hadarom el gyorsan, nehogy rám csapja a vonalat, de jól ismer, csak annyit kérdez, ennyire nehéz, én meg hallgatok, vacillálok, aztán annyit mondok, könnyebb mióta kevesebbet vagyok facebookon. Merthogy? Hökken meg odaát, neki sokat segít, mondja és én hárítok, hogy nekem nehéz, mert hát, ő is tudja, milyen nehéz velem, és egy hónap alatt sem világosodtam meg, nem szólt hozzám sem Isten, sem Buddha, nem szállt meg a zen, nem sikerült kenyeret sütnöm, nem etettem kovászt, ellenben rengeteg olasz tésztareceptet kipróbálhattam a srácokon, évek alatt nem ettünk ennyi gofrit és palacsintát, és nem tudok énekelni, a Himnuszt is hiába próbáltam tegnap elzongorázni, az a fránya varrógép is olyan nekem mint ha luk nélküli tűbe nyomkodnám egy szerencsétlen teve fejét, csupa negatív rácsodálkozás az élet most,

 

Ünnepelni akkor szeretek, ha van mit. És nem akkor, amikor divat, és nem úgy, ahogy divat. Az ünnepeim az én ünnepeim. Meghittek, bensőségesek, családiasak. A szilveszteri petárdázás például számomra értelmezhetetlen „esemény”. A holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap volt, de azért lövöldözzünk el százezer forint értékű pirotechnikai cuccot, tíz perc alatt! Farsangkor meg vegyük fel a környezetvédők álarcát! Na jó. Akinek örömet okoz, abba ne hagyja!

Én sosem éreztem arra indíttatást, hogy megzavarjam a kutyák nyugalmát. Hogy belerondítsak a csendbe. Hogy változtassak azon, amin fölösleges. Hogy kifogjak egy nagy harcsát, lelőjek egy szarvast, vagy a réten letépkedett pipacsokkal töltsek meg otthon egy vázát. A helye – az én felfogásom szerint – mindennek ott van, ahová teremtetett.

 

Kellermayer Miklós. Fotó: Wessely Gábor

 

Az ismert pécsi sejtkutató professzor, Kellermayer Miklós nincs jó véleménnyel gyógyszergyártókról. Szerinte már régen rendelkezniük kellene a koronavírus elleni oltóanyaggal. A karantén nem megoldás, csak időnyerésre jó, amíg előállítják a vakcinát.

 

A nyolcvanéves Kellermayer Miklós nemzetközi hírű sejtkutató, a Pécsi Orvostudományi Egyetem professzora. Egy ideig az intézmény rektorhelyettese volt, és egy darabig az USA-ban is tanított. Nagyon otthon van a sejtek, baktériumok, vírusok világában.

Mit kell tudnunk a koronavírusról?

 

Március 15-e a szabad sajtó napja. Sok lelkes fiatalember harcolt ezért 1848-ban. Aztán jött a revans, az elhallgattatás időszaka, a Bach-korszak.

A 24 éves Jókai elképedve konstatálta a szabadságharc bukásakor, hogy elítélhetők, bebörtönözhetők, kivégezhetők emberek, csak azért, mert írtak valamit. A hatalom nem viccelt a tollforgatókkal, főleg nem azokkal, akik vicceltek vele. A gúnyversek szerzői számíthattak a legkeményebb megtorlásra.

Ugyancsak ő, ötven évvel később így emlékezett vissza: „A szabadságharc leverése után a magyar íróknak az égvilágon mindenről szabad volt írni. Csak kinyomtatni nem volt szabad.”.

Ez a lehetőség aztán a későbbi korok szerzőinek is megadatott. Írhattak az asztalfióknak. S ha mégis meg akartak jelenni nyomtatásban, alkudozniuk kellett az éppen hivatalban lévő cenzorokkal.

 

 

Árat emeltek az év elején a fodrászok. A kisvárosokban ez a jel a helyi szolgáltatók számára, hogy módosítsák a tarifákat. Senki sem akar lemaradni, bevételorientált a 21. század embere. Mindenki korrigált, a fuvarosoktól a virágkötőkig. Még az illemhelygondnokok is, a vasúti és buszpályaudvarokon. De nem mindenütt kötött az ár. Néhol kedvezmény is igénybe vehető.

 

Egy nem teljesen józan fickót figyeltem az állomáson. Ahhoz a típushoz tartozott, akinek muszáj valamit inni, ha kimozdul a falujából – például ügyet intézni –, különben nem bírja feszkót. (Otthon meg azért öblöget, mert nem bírja az asszonyt.)

 

Orbók Ildikó: Ablakmesék – egyenálmok / uniform dreams

Mert olyan volt az egész, mint a film, amin annak idején olyan sokat nevetett, az újabb és újabb, ugyanolyan napok, a soha nem változó mondatok, mozdulatok, amik minden alkalommal ugyanabban a pillanatban történtek, mint tegnap és tegnapelőtt. Éjjel mikor felébredt a plafonra bámult, az ablaktól pár méterre futó úton suhanó autók reflektorai kékesfehér mintákat festettek fel a fehér álmennyezetre, nézte, ahogyan összeolvadnak, szétválnak, és arra gondolt, ezek élnek odakint, abban az autóban, nagyon is élnek, minden percben és minden másodpercben történik velük valami, ha más nem is, de az ablakon túli táj, a dudvák és gyomok elfagyott torzsái másképpen és másképpen haldokolnak minden egyes megtett kilométer után. Hinni akart ebben.

 

 

 

 

Hammer Andrásné most egy sárközi stólán dolgozik, melynek csipkeszegélye lesz

Évtizedek óta foglalkozik csipkeveréssel az őcsényi népi iparművész, Hammer Andrásné. Sokaknak átadta a tudását, de a fiatalok nem kitartóak, nem viszik tovább ezt az időigényes, és nem gyors jövedelmet garantáló mesterséget. Most azt szeretné, ha a szebb darabok fennmaradása biztosított lehetne, például a helyi Tájházban.

ŐCSÉNY Első hallásra talán meglepő, de ha jobban belegondolunk, nincs abban semmi különös, hogy az őcsényi csipkeverő asszony, Hammer Andrásné eredeti foglalkozása építész technikus. Tulajdonképpen a csipkekészítés is egy bonyolult műszaki feladat, alapja a rajzon való eligazodás, esetenként a saját tervezés, amit szakszerű, precíz kivitelezés követ.

Hammerné beleszületett a kézimunkázásba. Faluhelyen minden asszony ilyesmivel töltötte a hosszú téli estéket, még az ötvenes, hatvanas években is. Ráadásul ő a magyar csipkekészítés centrumának számító Kiskunhalas mellett, Tázláron nőtt fel. De azt gyorsan hozzáteszi, hogy halasi csipkét készíteni még neki sem volt joga. Szigorú a védettség: minimum ötévi helyben, Halason lakáshoz kötött.

 

 

elkéstem bocsánat elaludtam aztán nem jött a busz a harmadikra fértem csak fel az meg lerobbant átszálltam a villamosra annak leesett az áramszedője végül elindult az emberek mint a heringek a táskámat is elsodorták most nincs füzetem meg könyvem sem hogy minden nap ezt mondom? és maradjak kint felelni? hogy lehet a tanárnő ilyen? nem tudtam készülni nem

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal