Videó

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus Előadja: K. Nagy László színművész Rendezte: Szakálos Dénes László




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Olykor elképzelem, milyen lesz majd újra odakint, az éjszakában, hogy már az esti levegőtől megrészegedik kicsit az ember, valami ügyetlen, torokszorító meghatottság kapja el, ahogyan végignézhet végre az ismerős arcokon, matató bizonytalansággal nyújt kezet, lehet-e ölelni, puszit adni, kezet fogni, még minden olyan remegősen bizonytalan, mintha az egész világ egy szégyenlős kamasszá vált volna, toporgunk zavarunkban, kínlódva, de végre mégis, megint kézzelfogható lesz minden, a termekben újra dobban, zörög, peng, serceg az élet, illat száll, dallam, zaj neszez, az arc újra arcba néz, s nem hideg tekintetű, fekete lencsés kamerákba

 

Nagy Gusztáv Anyám fekete folt című verse nem ballada. Vagyis: látszólag nem az. Miniatűr, szomorkás dal, elégia. De mögötte mégis. Ott húzódik egy megrendítő, drámai történet, mély érzelmi töltettel: egy nagy hőfokú, erőteljes balladai történet. Sötét és megrázó. Szegényember balladája – mondanám róla, ha ez nem lenne már egy nagy költő versének címe. Az sem szabályos ballada.

 


Végh Attila

 

Ez a mű először a Kolozsvárott szerkesztett Helikon folyóirat 2020/21. számában kapott nyomdafestéket, majd szerkesztőként beválogattam a költészet napja alkalmából frissen megjelent Az év versei 2021 című antológiába. Tizenhárom sor rímtelenül, szabad formában – a címválasztás is indokolja ezt, hiszen a kortárs angol költészetre nem jellemző a kötött versformák alkalmazása. Végh Attila lírájában egyébként sem hemzsegnek a rímek és a szabályos strófák, bár adott esetben gond nélkül boldogul velük, mert rendelkezik a szükséges mesterségbeli tudással.

 

Próbált már Prousttal feldobni egy lehangoló novemberi napot? Nem? Most se tegye! Proust nem erre való!

 

 

 

Sokat jelent nekem ez a vers, hiszen tükrözi jelen állapotunkat, azt a sok halálesetet, traumát, melyet átéltünk az elmúlt egy év során. Sok barátom, költőtársam volt beteg, élet és halál között lebegett, sajnos többen el is távoztak közülünk.

 


B. Tóth Klári: Keresztút – Párbeszéd a kereszttel

 

 

Amikor édesanyám annak idején úgy döntött, hogy egy kínai körútra indul a legjobb barátnőjével, megkapott egy listát, a kötelező oltásokról. Nem verte az asztalt, nem hisztériázott. Telefonált, időpontot foglalt. Türelmesen járt a központba, oltás, emlékeztető oltás...olykor rosszul volt, hát istenem.

Mondhatta volna, hogy na nem, ezt nem, aztán szépen beintenek neki a határon, hogy oké, akkor húzzál haza, a kutya sem akar téged kínai földbe temetni, mert meghalsz az első szúnyogcsípés után.

 


Málik Roland (1976–2011) – Mester Zsuzsa fotója

 

Puritán címmel indít a rövid vers, főnévi határozatlan névmással; ugyanakkor máris sokatmondóvá válik, ha a semmihez való viszonyában tekintjük: hiszen „az alig valami végtelenszerese a semminek” (önidézet).

A versbeszéd idejéhez képest múlt időben a beszélő – elmondása szerint – beesett „egy mély alapba”. Üreges alapról lehet szó, vagy talán inkább – metonímiaként – alapnak ásott mély gödörről (többedik olvasásra pedig még beugorhat más is az alap szó tág értelmezési teréből).

 


B. Tóth Klári: Keresztút – Esésfázisok

Bizonyára minden kedves olvasóval történt már olyan, hogy egy utcasarkon elbúcsúzott egy drága ismerőstől, majd a sors úgy hozta, hogy egy irányba indultak tovább, és hosszasan lépkedtek egymás mellett kínos csöndben, míg végre ténylegesen el nem váltak útjaik. Pedig valahol igen nagy butaság ilyenkor kínosan éreznünk magunkat! Szüleinktől azt tanultuk, hogy az illem az utolsó pillanatban való elköszönést diktálja; azonban lássuk be, csak sejteni tudjuk, hogy ez az "utolsó pillanat" mikor történik meg, tudni biztosra nem tudhatjuk. Jómagam is próbáltam sokszor elejét venni az efféle "kínos" helyzeteknek, és előre tudakozódni ismerőseimtől, hogy mikor is fogunk ténylegesen elválni; a szült helyzet rendszerint kellemetlenebb volt, mint egymás mellett, sétálgatni csendben sarokról sarokra; mosolyogva, ajándékként fogadni a váratlanul együtt töltött időt.

 

 

 

 

végeláthatatlan pusztaságban

szikrát szóró hókristályok között 

                                                    (Híres B. Ede: Golgotát jár

 

 

 

 

 

A Holdkatlan új rovata – Egy csapott evőkanál

Az Egy csapott evőkanál elnevezésű blogomban az ételek megjelenését, az étkezés kultúráját mutatom be irodalmi példákon keresztül. Ebben a rovatban megismerhetjük az étel és irodalomtudomány kapcsolatát az egészen hétköznapi fogásoktól kezdve az avantgard lakomákon át egészen a meghökkentően furcsa dolgok bekebelezéséig. A szellemi táplálék mellé recepteket is csatolok, szóval dőljön hátra mindenki, a rovat célja színtiszta szórakoztatás egy csapott evőkanál kultúrával.

 

"Megszámolhatatlan verset olvastam és értelmeztem életemben: tanári pályám során, kritikusként és szerkesztőként is. A rossz versre száz százalékos biztonsággal mutatok rá. Azt is meg tudom mondani, hogy mitől rossz. A fordítottja sokkal nehezebb. Elmagyarázni valami olyasmit, ami nagyrészt elvont és intuitív alapú.

 

*

Nem tudom mi vagyok” – konkretizálja Híres B Ede versének címe a lírai én megszólalásának és léthelyzetének legfontosabb attribútumát: a válság, a kétely és a létbizonytalanság élményét. Csupa negatív kép és tagadás: a hiányok halmozása viszi előre a versbeszédet, amit a központozás nélküli sorok és a végtelenbe futó áthajlások egymásutánja tesz erőteljessé."

 

 

A katonai szolgálatot választó magyarok között igen nagy számban voltak Párizsban élő értelmiségiek, ami szinte természetesnek tekinthető a francia főváros kulturális és tudományos kisugárzását figyelembe véve. Sokukat jelentkezésük után vagy a kiképzés során éppen fizikai alkalmatlanságuk miatt utasítottak el, de volt, aki ennek ellenére is minden áron szolgálni akart, és végül életét áldozta új hazájáért. Az alábbiakban egy ilyen idealista tragikus kimenetelű életútját mutatjuk be röviden. 1938-ban a szélsőjobboldal előretörése miatt távozott Magyarországról és Párizsban telepedett le, ahol azonnal bekapcsolódott a magyar közösség kulturális életébe, valamint Simone de Beauvoir-ral is baráti kapcsolatot ápolt. A második világháború kitörése után nagy lelkesedéssel jelentkezett a francia hadseregbe. 

 


Barna T. Attila

Jó a cím, ilyenre vágynak a költők, és sajnálják, hogy nem nekik jutott eszükbe előbb. Barna T. Attila itt sikeresen kerüli el a nagymama-versek csapdáját, jelesül a csöpögő szentimentalizmust, éppen annyi az érzelem, amennyi kell, illetve még elmegy. A stílus nem posztmoden és nem sültrealista, nem is a kettő egyvelege, egyszerűen csak versről és prózáról, prózaversről van szó. Benne tehetséggel egyberántva magánsors és kollektív történelem, a Verseny út 17. szerencsére messze esik Szibériától, a tragédiákat viszont senki sem kerülheti el.

Közben folyamatosan huhog a kuvik, rikolt a bagoly.

A halál mint metafora.

S a többi?

 

A két kerub – M és G beszélgetés közben megállt egy robbanásszerűen megnyílt szívcsakra mellett.

        Elegem van ebből a káoszból – mondta M. Tökéletesen összezavarodtam. Angyalok, démonok, Buddhák, próféták, Jézus, Shíva... csakrák, templomok, mecsetek, zsinagógák... mitológia, legendák, ősi istenek, pogány vallások, pszichológia, reiki...

Elgondolkoztak. M gondterhelten nézte az üres szívcsakrát. Egy esős, leheletnyi utcán álltak ballonkabátban egy férfi holtteste mellett.

        Nem kell mindenről tudnunk – mondta G – ezt az egész katyvaszt az ember hozta létre és benne valósul meg amiben hisz.

 

        Vagy nem kellett volna meglógnunk. A többiek maradtak Édentől Keletre. Lehet, bölcsebbek lennénk.

 

 

A hozzáférhető francia és magyar levéltári anyagokban végzett kutatások alapján közel 2.000 magyar nemzetiségű személyt sikerült azonosítani, aki ebben az időszakban a francia haderő kötelékében teljesített szolgálatot, akiknek döntő többsége, 1.578 fő a Francia Idegenlégió soraiban harcolt. A légiós menetezredek soraiban szerencsés módon több író is szolgált, azonban csupán egyetlen olyat ismerünk, aki végigharcolta a franciaországi hadjáratot, túl is élte azt, utána pedig külön könyvet szentelt neki, amely fontos forrást jelent az események jobb megismeréséhez. Az alábbiakban az ő életútját mutatjuk be röviden. Hans Habe (eredeti nevén Békessy János) 1911. február 12-én született Budapesten Békessy Imre újságíró fiaként.


 


Bakay Péter tollrajza

Most lettünk készen. Két tökéletes könyvmoly, ahogyan életükben először és valószínűleg utoljára tapétázzák a fiuk szobáját, olykor elég nagyokat kacagva önmagukon, a bénázáson, tisztelettel emlegetve fel minden mestert, aki ezzel keresi kenyerét. Utoljára akkor fájt ennyire a talpam, amikor Szonja igyekezett kifelé, mert előző este nagyot sétáltunk, szomjasan ittam a tavaszi levegőt, közben úgy éreztem, izzó, narancssárga széndarabokon lépkedek, mi lehet ez, ez a hullámzó, olykor lábujjaimba, máskor vádlimba kapó fájdalom és reggel menni kellett, mert jött a lány, ezer hajjal, kiabálva, kékszeműen.

 

Mint minden olvasásban, az vezérel: megérteni önmagam a saját világom időbeliségének, a jelen forráspontjának feszítő egzisztenciájában. Ez közelít Bék Timur költeményéhez. A rend és rendezetlenség folyamatosan, le nem zárulható kozmikus feszültsége – a költői problematika újra életre kelti a mítoszt. A költő nem a Földet, hanem a Kozmoszt tartja otthonának. Ennek jelképe azonban a végtelennyire zárt labirintus, amely egyszerre rend és rendezetlenség. Aszterion – a költő imagoja – nem ember, hanem egy furcsa szörnyeteg, ismertebb nevén Minotaurusz, a krétai Mínosz krály építette labirintus emberevő, félig bika, félig emberszerű szörnyetege. 

 

 

Nem megy, pedig reggel óta igyekszem megfogalmazni, de ahogyan leírnám kicsúszik, pontosabban szétesik, apró atomokra, olyan nagyon összetett ez az egész téma és én belepirulok, ahogyan megpróbálom megfogalmazni, mert bennem van, mélyen, hogy honnan hoztam, nem tudom, ki mondta, ki nézett rám megrovóan, ha szóba öntöttem a bizonytalanságot, félelmet, ejh, hát hogy gondolod, nem illik beszélni ezekről a dolgokról, kínokról, egy nő csendben szenved, azokon a napokon is és én szenvedtem szótlanul, éveken át, nem hatott diéta, gyógyszer, semmi, hümmögtek rám orvosok, jól vagyok, mit hisztizek, de nem voltam jól. Aztán Éva megkérdezte, mi baj és én pironkodva, ha jól emlékszem virágnyelven előadtam a helyzetet. Orvost ajánlott, és én gyomorideggel vártam a napot, az első vizsgálat napját, bízni akartam, ahogyan még sosem, hogy talán itt majd sikerül, lesz megoldás, a napokig tartó fényérzékenységre, hogy fel sem tudok kelni, a karcos, kínzó, szivárgó fájdalomra, ami a nap huszonnégy órájában velem marad,

 

Handó Péter istallációit nem azért értékelem nagyra, mert önmagukban is erőteljes cáfolatai maradi irodalomértéseknek, hanem mert esszencálisan és részeire bontva mutatják meg számunkra, hogy hangból, képből és szövegelemekből hogyan építi fel önmagát a vers, az irodalmi mű. Hogyan születik és létezik az irodalmi szöveg. A tételmondatokra le nem vezethető, önmagáért teremtődő és létező irodalom.

 


Deres Kornélia – Fotó: Kulter.hu. 2019. január 3.

Mohácsi Balázs írta e versről, a Kulter.hu – ban: (2018 legjobb 10 verse közé került ez az opus.) „Azt folytatja, amit a Bábhasadás-kötetében megkezdett. Egyszerre tart befelé és kifelé. Összecsúszik a test mikro-, és a világűr makrokozmosza. Különös trip1, a lírai énnel együtt nem tudjuk eldönteni, a múltban vagy a jövőben járunk.”

Igen. Olykor tényleg besétálunk egy szöveg-történetbe. És jó ott lenni. Üldögélni a szó-bútorok, szó-székek, (szószékek) szó-asztalkák között. S mind: ez a szájban játszódik le, azaz a fantázia szájpadlás-kupolája alatt. És ez egy pillanat. Az egész vers egy meggondolás. Ami eleve készen volt a nyelv kulisszáinak és regisztereinek billentyűzete alatt/felett. A tervek eleve láthatatlanok, de készülnek előállni, mi közben alszunk, utazunk, félünk s örülünk. S az artikulálás néha lefullad, mint a szív radarja s motorja. És ösztönösen kimondunk valamit, amit évtizedek óta a raktárunkban tartottunk. Ezt a percet vártuk.

1 Nyelvbotlás, mellélépés

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal