Publicisztika

Megmaradásunk jegyében
- Írótábor Tokajban

A forrón ölelő nyár dacára nagy érdeklődés övezte az idei 43. tokaji írótábort, köszönhetően az érdekes témaválasztásnak, a remek előadásoknak, ahol a közönség együtt lélegzett a felszólalók sokszínűségével, felkészültségével, írhatnám akár ezeket a sorokat, ha rutinos tábor látogatóként gondolnék a feledhetetlen napokra…

Előre bocsátom, nem vagyok író. Költeni is csak a pénzt tudom. Az emberiség azon kisebbségéhez tartozom, akik olvasnak.

Már hallom is a kérdést: mit keres egy hétköznapi ember az írótáborban? Fellengzősen mondhatnám, hogy az irodalmat, de ennél sokkal prózaibb az ok. A páromat kísértem el Tokajba.

Tokaji írótábor –ez a kifejezés az olvasó szemében a misztérium. Az író – mint más művészeti ág alkotója – megközelíthetetlennek tűnik. Olvassuk őket, hírek szólnak róluk, de lényük rejtve marad előttünk.

Azt mondják, minden nagyobb szabású rendezvény, konferencia, írótábor lényegét a folyosói, és a fehér asztal melletti, háttérbeszélgetések adják. Nekem másodszor volt alkalmam ennek az állításnak az igazságtartalmáról meggyőződni. Hétszer hét évvel, és két kötettel a hátam mögött, az idén második alkalommal látogattam el a Tokaji Írótáborba.

A 2015. augusztus 12-14-ig tartó 43. Tokaji Írótábor a "Nemzeti kultúra és mítosz a globális átalakulás korszakában" címet viselte. Alább láthatnak néhányat a Holdkatlan fotóiból, a teljes képanyag megtekinthető a Galériában.

Péntek reggel, a 43. Tokaji Írótábor záró napján kicsit nyűgösen szorongattam egy bögre kávét és bámultam felette a semmibe, amikor mellém huppant Morci (Tóth Irén), és elhadarta, hogy nem tudja majd megírni a 3. nap beszámolóját, mert a reggeli kajakozás közben vizet kapott az „okos” telefonja. Mivel a tábor zárása után Tokajból egyenesen Örvényesre utazik egy internetkapcsolat nélküli nyaralóba, legyek szíves és vegyem át tőle a Holdkatlan olvasóinak tudósítását!

20 év Parnasszus

Árnyak és szárnyak közt verődve a tiszta papírhoz tiszta fej kell.

(Orbán Ottó: Levél a Parnasszusra)

A kézírás tükrözi tulajdonosa hangulatát, személyiségvonásait, gondolatai szárnyalását, vagy megfáradt döcögését. A betűk formája, kereksége, vagy szögletessége, erőteljessége vagy légiessége, karcsúsága vagy szélessége, ingadozása, a sorok egyenessége, hullámossága, felfelé vagy lefelé ívelő iránya árulkodik, személyes, és fontos információt ad az alkotójáról. A belső titkok tudója az idei Tokaji Írótábor lett, mely egy különleges, jubileumi vándorkiállítás utolsó állomása volt. A húszéves Parnasszus folyóirat százharminc költő eredeti kéziratát mutatta be, tizennégy kortárs képzőművész által illusztrált pannón. A kéziratok április óta hosszú utat jártak be, a Parnasszus elsőként a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, az Írószövetség klubjában, a Tatai Művelődési Központban, a veszprémi Pannon Egyetem könyvtárában és Siófokon, a Kálmán Imre Kulturális Központ emeleti galériáján mutatta be. Volt már példa hasonló tárlatra korábban is, a lap ötéves évfordulóján. Ezt a hagyományt folytatva jelent meg a tárlaton a költészet és képzőművészet együtt, egymásnak teret adva, és keretbe foglalva, közös műfajban újjászületve és megszólítva a látogatót. Ahogy a kézírás, úgy az ecsetkezelés, és a tusvonások is művészi értéket közvetítenek, egyedivé teszik az alkotót és az alkotást. A tizennégy képzőművész új kontextusba helyezte a szövegeket, szinte képverssé formálva azokat. A tokaji megnyitón Szakolczay Lajos betegség miatt távolmaradt, ezért Lázár Balázs színművész olvasta fel a beszédét, majd Magyar József szavalta el Orbán Ottó: Levél a Parnasszusra című versét.

A 2015-ös Tokaji Írótábor egyszerre megszokottan unalmas és újszerűen izgalmas. Megszokott, mert a háttérben lezajlott szervezeti és személyi változások ellenére a programfüzet nagyon hasonló az előzőkhöz. Aki velünk tartott itt az utóbbi pár évben, akár fejből el tudná mondani, hogy melyik program mikor kezdődik, és hol lesz megtartva. Igaz, az új titkárnak éppen eléggé megerőltető feladat lehetett a szokott forma hozása is.

A délelőtt nyugodtan telt, sétálgattunk a Tiszaparton, találtunk egy mólót, ahol kicsit be tudtunk menni a Tiszába. Aztán jött az ebéd, majd indulnunk kellett a tábornyitóra. Nagyon hangulatos volt az út a kollégiumtól a Rákóczi Pincéig, kisvasúttal mentünk odáig, ahol Kunkovács László folytatta anekdotáit, elmesélte, hogy Tiszaladányban évekkel ezelőtt képzőművészeti alkotótábort tartott, és a mellette ülő hölggyel átbeszélték Tiszaladány társadalmi nagyságainak magánéletét.

Három órakor találkoztunk a Keleti Pályaudvarnál, de a vonatunk akkor még sehol sem volt. Nehezen viseltük a nagy meleget, amikor végre megjelent a kijelzőn, a Tulipán IC az ötös vágányról indul.

Rohatunk az ötös vágányhoz.

Standovár Ágota, a Holdkatlan felelős szerkesztője már a vonaton ült, mire Payer Imre, Miszlai Gyula és én felszálltunk a 21-es kocsiba.

Rajtunk kívül ott volt még Polgár Julianna, Pászty Júlia, Nagykovács János.

Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen innen, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú kismalacka túr, volt egyszer egy paraszt. Vagyis nem, miket beszélek, nem is paraszt, parasztasszony volt az inkább. Vagy… egyszer ez, egyszer az: hableányokkal cicázó vízi tündér, szigorú, öreg banya, hétfejű sárkány, Fehér ló fia, Nádszál kisasszony, csillagszemű juhász, hol ilyen volt az alakja, hol olyan, de legtöbbször csak ülni szeretett és hintázni egy ágon, a semmi ágán, egy szép hosszú ágon. (nevetés)

Szóval ez a paraszt Mama, maradjunk ennél a változatnál, ezúttal egy csillagbottal a kezében született, a Senkiföldjén, s mert sehova nem tartozott, csillagbotját ütött-kopott bőrtokba rejtve, ide-oda vándorolt és mindenütt egész jól érezte magát. Ha hagyták. De legtöbbször nem hagyták, ezért, bárhogy is utálta a verekedést, elő-elő kellett kapnia azt az igazság és a szeretet csillagaival kivert vándorbotot, hogy jól megtáncoltassa a méregkeverők hátán. (Ezt a hatékony módszert még a nagyanyjától leste el, aki jóillatú sodrófával hadonászott, ha úgy látta, hogy hiába a sok finom, válogatott, ínyenc falat, hiába a frissen sült cipó, hiába a szívet-lelket melengető, kemencében kikelt kenyérmadár, esik szét a család, nem fogadnak szót a gyerekek.)

Megígértem egyszer, emlékszel?

Írtam is róla, röviden, nagyon keserűen.

Azt tisztáztuk, hogy csak a férfiak képesek valódi mélységében átérezni a bánatot, annak mindent megnyomorító rémségével egyetemben. Csak férfiak képesek bánatukat évekig magukba zárva táplálni, dédelgetni. Ha egy férfi búnak ereszti a fejét, az sokáig tart, néha egy életen át. A férfibánat visszafog, bénít, meggátol a helyes gondolkodásban, a cselekvésben. Nem hiszed? No figyelj!

Történetesen egy macskatörténet. Vagy több. A macskát az emberrel együtt temetik el. A ciprusi Shilloukambos mellett feltártak egy egykori kőkorszaki település temetőjében egy sírt, amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait is megtalálták.[1]

Átszaladt az úton a fekete macska. A hatalomra a macska nem magyarázat. Szerencsétlenséget hoz mindkettő. Felfúvódás, szélgörcs és felfuvalkodottság jár a hatalommal errefelé. Ó, szegény hazám, te szegényház!

Köztudott dolog, hogy a macskák szeretnek meleg helyen heverészni, szunyókálni. Régebben, falun ezt az igényüket főként a kemencesutba húzódva elégíthették ki a házi macskák. A gombamód szaporodó panelházak, városok és a fűtéskorszerűsítés világában nehéz volt megfelelni ennek az elvárásnak, így ezen a téren is fejlesztésre volt szükség

Az ember mértéke

Emlékképeim Bálványos Hubáról

Én utolsó éves szakközépiskolás voltam 1969-ben Csepelen, ahol elektroműszerészetet tanultam. Gyakorlatra a Vasműbe jártunk, na, nem ám elektroműszerészkedni, inkább csak a központi karbantartó műhely villanyszerelői mellé, segédkezni. A gyakorlatvezetőmmel épp az Öntöde egyik olvasztó kemencéjének nagyjavításán dolgoztunk. Az üzem többi kemencéje persze zavartalanul és teljes intenzitással termelt. Fojtogató füst, szálló korom, nehéz por mindenütt... szóval nekünk is jutott bőven az élvezetekből.

77 éves lesz Tandori Dezső

77 gondolat TD pólójára, Báger Gusztávnak ajánlva e szöveget

A hetvenhetedikbe lépett Magyarország legnagyobb írója. Nem mintha külön alkalom kellene, hogy köszöntsem, de legyen ez most az apröpó. (Félreütés 1.) Apropó. Röptetett apropó. Tandorit minden évben, legalább egyszer, illik köszöntenem. Ő tanított meg, hogy valamiként mindig van, legalább úgy, mint amikor sehogy. De most kiváltképp nagyon.

A művészet technikai sport?
A QR-kódok támadása

- Drágám, siess, indulnunk kell a kiállításra!
- Egy pillanat, csak hozom a leolvasómat!

A http://holdkatlan.hu
QR-kódként

Egyre több QR-kód vesz minket körül. Ott vannak a szórólapokon, a vásárolt termékek csomagolásán, néha már a péksüteményes zacskón is. Ha a kedves olvasó még nem hallott róla, hogy mi ez, pár szóban összefoglalnám: A bolti árukon található vonalkódból fejlődött ki, azzal ellentétben viszont két dimenziós ábrázolása van. Míg az eredeti vonalkód csak számokat tartalmazott, az új megoldás sokkal több információt képes tárolni, ami lehet például egy honlap címe, e-mail cím, telefonos elérhetőség, vagy akár egyszerű szöveg is. Ezt a formátumot eredetileg olyasmikre találták ki, hogy ha az utcán megjelenő reklámtáblák, oriásplakátok felkeltették a járókelők, utazók figyelmét, akkor az okostelefonokkal a QR-kódot leolvashatják, ami egyből a megvásárolható termék honlapjára irányítja át a felhasználót.

Péter remek regényeket írt. Csak úgy dőltek, áradtak, özönlöttek belőle a szavak. A kiadói falták őket. Ő is falta a kiadókat. Mert hogy kiállhatatlan természete volt. Folyton csapongott. Nem volt képes egy mondatot egybefüggően végigmondani ugyanannak az embernek. Szétszórt volt, vibrált, minden elvonta a figyelmét. A legkisebb rezdülés a függönyön, a villamos idő előtti fékezése az ablakon túl, a radiátor ropogása. A környezetéből érkező (jóllehet nem is neki küldött) ezernyi emberi impulzus hatásáról nem is beszélve. Megbízóit ezért gyakorta kénytelen volt cserélni. Bármennyire is zabálták, amit írt, és keresték agyon magukat vele, lelki egészségüket (mint rájöttek, ki idejében, ki későn) mégsem akarták tönkretenni általa. A közvetlen túlélési ösztönük, a testi-lelki egészségük megőrzésének igénye végül felülkerekedett az anyagi meggazdagodásra irányuló törekvéseiken. Addig váltotta őket, amíg még volt hova, kihez továbbállni. Ellentmondásos hírneve bár megelőzte, az új, magukat még meg nem égetett kiadóigazgatók először a profitlehetőséget látták benne, és csak később jöttek rá elkerülhetetlenül: bizony nem bírják ők sem.

Az én gyermekkori karácsonyaim, pont olyan sziruposak, és kedvesek voltak, mint ahogyan azt levetítik a tévében. Apukám két óra szerencsétlenkedés után, a talppal együtt felállította a fát, majd a bátyám, anyukám és én, kapásból bírálni kezdtük, hogy görbe, hiányos, túl kicsi, túl nagy, túl kövér, túl sovány, de megállapítottuk, hogy jó az illata. Ezután anya visszament a konyhába a sütemények és vacsorafőzés fogságába, mi pedig a nekiláttunk a díszítésnek.

Colleen Flanigan természetbarát aktivista és kortárs művész. Többek között a TED konferenciasorozat keretében is tartott előadást készülő élő tengermélyi szobrairól, melyek a Biorock technológiával előállított, szabadon formálható korallzátonyokból állnak.

…tegnap még sírtam is. Pedig nem szoktam. Mert én kemény csaj vagyok. Ezt várják tőlem. De titokban, az autómban zokogtam. Sikerült olyan sokat sírnom, hogy még ma is álmos vagyok tőle. Most is enervált mindenem. Szemem leragad, és az agyam egy új, egy másfajta álomba akar ringatni.

Persze majd ez is elmúlik, ahogy minden. Csak most hidegebb van, mint tegnap, ma nem úgy állt a függöny az ablakon, mint máskor... a kávésbögrém is elmosatlan maradt a konyhapulton reggel.

Nem vagyok város, Éjjel-Nappal Budapest, romkocsmatúra by Fabó Kinga

Amint a főcím már jelzi, virtuális romkocsmatúrára invitállak benneteket képek és szövegek segítségével. Lesz itt bőven lehetőség kukkolásra, megkukkolhattok például egy chippendale showt. Aztán jöhet némi slam poetry; itt most annak végeredménye: 2 vers. A slam és a show, ugye, élő, rögtönzött műfajok. Ti is beszállhattok! Közben némi betekintés az Éjjel-Nappal Budapest egyik jelenetébe. “Nem vagyok város”, mondja — ki is? — miközben Éjjel-Nappal Budapest van. Gyertek velem végig először ezen a rövidke virtuális úton, majd kövessetek a valóságban is! A többit a fantáziátokra bízom…