Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Szabó P. Katalin: „Hjaj, rossz irányba folyik a Duna!” – Újvidéken konferenciáztak a magyarországi doktoranduszok

 

Hjaj, rossz irányba folyik a Duna!” – Újvidéken konferenciáztak a magyarországi doktoranduszok

Másodszor került megrendezésre a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetének konferenciája, a Nyom-Követés műhely-konferencia Újvidéken (Novi Sad, Szerbia), idén a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztályának társszervezésében. A rendkívül jó hírű konferencia minden várakozásunkat felülmúlta: hangulata, tudományos potenciálja egyedülállónak bizonyult tapasztalataink között.

A magyarországi doktori hallgatók szinte minden jelentős egyetemet képviseltek 2016. november 20-án Szerbiában. Képviselte magát a Pécsi Tudományegyetem, amelynek már delegált hallgatóit tekintve is nemzetközi volt a csapata, hiszen érkezett Koreából, Kenyából és Indiából Magyarországon Ph.D. képzést végző kolléga Pécsről Újvidékre. Megjelentek a Miskolci Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a University of Jyväskylä irodalomtudományi doktori képzést végző hallgatói, és természetesen a rendezvénynek otthont adó Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének doktoranduszai is. A vajdasági kollégák mindennel előkészültek, hogy a magyarországi doktoranduszok kellemesen érezzék magukat újvidéki tartózkodásuk alatt. A vasútállomáson (Železnička stanica) Toldi Éva professzor asszony fogadott minket, tőle kaptuk meg apartmanjaink kulcsait.

 

 

Ezután csapataink gyalog indultak szállásaikra, az esti séta során lenyűgözően szép város tárult fel előttünk. Végigsétáltunk a város külső részén egészen a történelmi belvárosig, ahol az apartmanunk volt. A Zlatne Grede, ahol két napig laktunk, Újvidék egyik legrégebbi városrészében található, kétutcányira a taxi társaság központjától. (A másik apartmanunk pedig épp a Liman városnegyedben volt, amely az 1960-as évektől épült ki modern infrastruktúrájával.) Miután szállásainkon berendezkedtünk, a fogadás előtt még szerettünk volna körbenézni a városban. A Podbara negyed, ahol laktunk még 1694-ben egyesült az Óvárossal és három másik negyeddel. Ahogy megálltunk a Szent Rókus plébánia kertjében, amely két percre volt az apartmanunktól, szinte éreztük magunk körül több évszázad eseményeit megelevenedni. Ezekben a történelmi negyedekben még nincsenek sugárutak és modern lakóépületek, amelyek napjainkban gombamódra emelkednek ki a földből a folyamatosan bővülő metropoliszban (Újvidékhez hasonló világváros még egy van Szerbiában: Belgrád vagy régi nevén Nándorfehérvár). Útban az Újvidéki Színház Művészklubjába, ahova a fogadásra hivatalosak voltunk, átkeltünk Újvidék főterén (régi nevén Ferenc József téren) és megcsodáltuk a kivilágított régi városházát, mely 1894-ben épült, aztán megálltunk a Szerb Nemzeti Színház (Srpsko Narodno Pozorište) előtt. A rendkívül impozáns, az esti órákban lámpák fényétől ragyogó épület bejáratánál sok ember beszélgetett hangosan, és a lépcsőn megállva megértünk ámulni a város magával sodró kulturális életén. Mielőtt az Újvidéki Színházhoz (Novosadsko Pozorište) mentünk volna, megálltunk a zsinagóga előtt is. (A világért se ismertük volna be, hogy azért, mert eltévedtünk.) A hatalmas zsinagóga (Novosadska sinagoga) 1909-ben épült, és a lábánál állva eszünkbe jutott, hogy magyar építész, Baumhorn Lipót munkája. A zsinagógától öt percre található az Újvidéki Színház, amit csak Magyar Színháznak neveznek, hiszen itt az előadások többnyire magyar nyelven zajlanak. A fogadáson már nagyon vártak minket, jó érzés volt, hogy örömmel és szeretettel fogadtak. Nagyon finom és bőséges vacsorát kaptunk csevapcsicsával, plyeszkavicával és ízletes kolbászkákkal (melyek jellegzetes balkáni ételek), étkezés közben aztán megismerkedtünk a pécsi kollégákkal, akik már egy nappal korábban megérkeztek a városba, hogy aktívan közreműködhessenek a 15. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián. Örömmel hallgattuk, hogy a konferencia milyen sikeres volt, a közönségdíjas kollégákkal izgatottan beszélgettünk tudományos eredményeikről. Sajnáltuk, hogy nem lehettünk ott akár hajnalig, de másnap kemény munka várt ránk.

Vasárnap a Szűz Mária-templom katolikus szentmisére szólító harangszavával egy időben hagytuk el szállásunkat, hogy a Nyom-Követés konferencia regisztrációjára pontosan megérkezzünk. Hangulatos volt, ahogy átkeltünk a kis utcákon, megbabonázott minket a reggeli város. A Szabadság téren nagyon nehéz volt ellent állnunk a finom illatú mindenféle ízesítésű pattogatott kukoricának, és néprajzos kollégánknak rögtön eszébe jutott az étel szerb nevéről (kokica), hogy Erdélyben kakasnak hívják. A neogótikus Mária Neve katolikus templom mellett most is lenyűgözve álltunk meg, és továbbra is mulatságosnak találtuk, ahogy Svetozar Miletić szobra (ahogy mi láttuk) kővel hajigálta a katolikus templomot. Megállapítottuk, hogy már nincs vele a kutyája. Előző este egy rendkívül aranyos kiskutya ült a szobor lábánál. Nagyon sok eb kószált Újvidéken, és mind meglepően jól nézett ki és barátságos volt, előszeretettel szegődtek mellénk. Első újvidéki esténk közben hozzánk csapódó (általunk Jenőnek elnevezett) jószág esetében meglepetten tapasztaltuk, hogy még a zebrán való átkelés szabályait is ismeri. Visszatérve a szoborhoz, Svetozar Miletić Újvidék polgármestere volt 1861-től, aki híres volt magyarok iránti ellenségességéről, és arról, hogy mindenekfelett hitt a nagy szerb eszmében. Az emlékmű valójában nem hajít követ, csak az öklét rázza. Miután átkeltünk a Duna parkon, nem tudtuk megállni, hogy ne készítsünk néhány fotót a Péterváradi hídnál (Varadinski most).

 

 

A konferencia helyszíne a Fórum Ház volt, ahova még a reggeli városnézést követően is időben érkeztünk meg. Az eredményes és rendkívül hasznos, minden részletre kiterjedő vitaszakaszokkal teli tudományos tanácskozás elégedettséggel töltött el minket.

A konferencia zárása után felfrissültünk, megvacsoráztunk szállásainkon, majd városnézésre indultunk. Átkeltünk Péterváradra (Petrovaradin), és bebarangoltuk a vár környékét, felmentünk a várba. Pétervárad a Duna Szerémségi oldalán áll. Nevét Bánk bán Petur bánja után kapta, hiszen az ő birtoka volt a 13. század korai évtizedeiben (amíg Gertrúd királyné meggyilkolásáért fej és jószágvesztésre nem ítélték). A vár tetején, a városon való végigtekintés közben, Novák Anikó, a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetének elnöke elmondta nekünk a vár és Újvidék történetét. Megtudtuk többek között, hogy a vár a Garaiaké volt, hogy Mátyás király itt kötött szövetséget Velencével, hogy a vár szerencsés elhelyezkedése miatt rendkívül jól védhető volt, és hogy 1716-ban Savoyai Jenő itt aratott győzelmet a török felett. A vár a ciszterci apátság birtoka és kápolnája Mária kegyhely, így katolikus búcsújáró célpont, azon túl, hogy Kelet-Európa egyik legnagyobb nemzetközi fesztiváljának, az EXIT-nek a helyszíne is. Mindannyian felismertük, hogy a vár szerkezete hasonló a komáromi váréhoz, és Anikó elmondta, hogy Pétervárad az 1848–49-es szabadságharcban az utolsó előtti várként kapitulált, az utolsó –mindannyian tudjuk, Komárom volt. Pétervárad Trianonig Szerém vármegyéhez tartozott, azután a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, majd a Független Horvát Államhoz, a Vajdaság Autonóm Tartományhoz, Szerbiához. A várból végigtekinthettünk az egész városon, lenyűgöző volt a látvány.

 

 

A Dunán három híd állt egykoron, egyiknek láttuk a maradványait is. A Szabadság hidat (Most slobode) a várból láttuk csupán, a Péterváradi hídon (Varadinski most) átkeltünk, a harmadik híd a Boško Perošević nevet viselte (Boško Perošević a Szerbiai Szocialista Párt politikusa volt, 2000-ben halt meg). 1999-ben a NATO légicsapást mért Újvidékre, ekkor a hidakat is lebombázták. A támadás nyomait őrzi az emlékezet, ahogy a mellékelt kép is mutatja.

 

 

Anikó elmondta, hogy a Péterváradi hidat 2000-ben újraépítették, a Szabadság híd helyreállítása pedig 2005-ben történt.

Kihagyhatatlan volt a jól megérdemelt pihenés. Este elmentünk a Laza Telečki egyik híres szórakozóhelyére. Egészen kellemesnek találtuk, hogy lehetett dohányozni a pubban. Újvidék nemcsak a kulturális és tudományos életéről, de a szórakozóhelyeiről is híres, így érthető módon az sem véletlen, hogy az EXIT-nek Pétervárad ad otthont. A két város rendkívül élhető, pezseg a szellemi élettől, a gyorsan fejlődő környezet vonzza a fiatalokat. A Laza Telečki-ben finom koktélokat ittunk és éjszakába nyúlóan beszélgettünk a kortárs irodalomról, a határon túli magyar irodalom helyzetéről, a kutatócsoportok és a digitális bölcsészet jövőjéről, a magyar irodalompolitika irányairól.

 

 

Miután hazatértünk, szállásunk nappalijában folytattuk a beszélgetést, míg lassacskán nyugovóra nem tértünk. Reggel fájó szívvel megváltunk Újvidéktől, rengeteg élményt hoztunk haza és örömmel gondoltunk vissza az eltelt két napra. Alig várjuk, hogy elérkezzen 2017 novembere, amikor is reményeink szerint Szabadkán kerül megrendezésre a Nyom-Követés 3. műhely-konferenciája.

Addig is vidimo se kasnije, Novi Sad!

 

 

 

  
  
 

Szabó P. Katalin (1988, Kaposvár)

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.