Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kántor Zsolt: Hárfa és parittya

 

Hárfa és parittya

Ige-belégzés/kilégzés

 

    Mikor félnem kellene is, én bízom Benned. Isten által dicsekedem az ő igéjével.”(56. zsoltár 4-5.) Az igéből szőtt énekeiről híres Dávid írta le ezt a sort, amikor üldöztetéseket szenvedett el Saul király részéről.

Dávid tudta, hogy a félelem a hit ellenkezője. Ugyanúgy előrevetít, mint a bizakodás. Csak más előjellel. Nem szabad édesgetni a rossz gondolatokat. Ha meg is fordul a fejében az embernek a feladás, el kell utasítani, ki kell zárni rögtön. És valóban, olykor az Úrral való dicsekedés, a Vele folytatott bensőséges kapcsolatról történő bizonyságtevés nagy erőt képvisel a sötétséggel szemben. Aki hisz Istenben, annak nem szabad kételkednie. Persze, könnyű ezt kimondani. Megtenni mennyivel inkább súlyos kockázat. És mégis, vannak emberek, akik bírják szusszal, nem inognak meg a gond idején sem. Ezért szeretem a Bibliát lapozgatni, mert a leírt sorok olyanok benne, mint az energiaital.

„A hit a reménylett dolgok valósága, a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Mondja Pál apostol a Héber levél 11. rész 1. versében. A félelemmel megkötözött személyek is előre látják, mi fog történni. Csak nincs erejük megtagadni a negatív forgatókönyvet, és behelyettesíteni egy-egy igével az elkedvetlenítő szóbeszédet.

„A szeretetben nincsen félelem, sőt: a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” (1.János levél 4. 18. )

Nagyon szemléletes jelenet játszódik ezzel kapcsolatban, a Sámuel első könyvének 18. részében. „Másnap pedig megszállta Sault az Istentől küldött gonosz lélek, és prófétálni kezdett a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként szokta, és a dárda Saul kezében volt. És elhajította Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem. Dávid két ízben is félrehajolt előle. És félni kezdett Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozott.” (10. vers)

Nem Dávid kezdett félni, akinek fizikailag lett volna jogalapja erre. Hanem a vádló és a támadó fél kezdett rettegni kiszemelt áldozatától. Mert nem az igazságot képviselte. És megszólalt a lelkiismerete.

Dávid még nem volt Izrael tekintélyes királya, amikor legyőzte Góliátot, a filiszteusok hősét.  Akkor sem félt. Öt sima, fehér kövecskét válogatott ki, a parittyájába. (Ezek isten igéjét jelképezik a bibliai hermeneutika szerint.) S ezeket „lőtte ki” az óriás homlokába. Az éles kavics átszakította Góliát homlokán a bőrt és megrepesztették a homlokcsontot. A háromszor akkora ember rosszul lett, megszédült. Ekkor Dávid odasietett és levágta a saját kardjával a fejét. „Így jár, aki Isten népét gyalázattal illeti.”

De ettől az eseménytől kezdve sem volt simaútja a királyságig. Az akkor hivatalban lévő Saul király, igaz, magához költöztette, mint vitéz hazafit, de irigységgel tekintett rá. Amikor gonosz szellem (démon) gyötörte Sault, arra kérte Dávidot, hogy hárfázzon neki. Attól jobban lett, mert Dávidban már akkor fészket rakott a Szent Lélek. Isten Szelleme áradt ki a zenéjéből. Ez megnyugtatta a féltékeny királyt. De amikor makacs harag és ok nélküli gyűlölet gyötörte, dárdájával célba dobott. És Dávid volt a célpont. De a kis, vörös harcművész időben elhajolt. (Képtelen volt félni.) Jó példa.

Dávid ugyan feleségül vehette Mikált, Saul lányát. De ez sem eredményezett békekötést az apóssal. Üldözni kezdte Saul Dávidot. Azzal a szándékkal, hogy likvidálja. Dávid bujkált az erdőkben, hegyekben. Kivárta, amíg az Úr lehetőséget ad neki a „tanításra”. Egy éjjel Saul éppen aludt, amikor Dávid rátalált. A király testőrei is elszunyókáltak. Mégsem állt bosszút Dávid. Elmagyarázta Saulnak, hogy ezzel bizonyította be, ő nem sietteti a „rendszerváltást”.

Dávid kivárta, amíg felemeltetett. Nem magát emelte fel. Bár megtehette volna. Mégis az oda-fel valókkal törődött elsőnek. Kereste először Isten Országát és annak igazságát, utána foglalkozott a földi, testi dolgokkal. (A hatalommal és a karrierrel.) És megadattak Neki. Felülről. Nem ő kaparta ki a tíz körmével, úgymond, a gesztenyét. Hagyta, hogy a fenti, legfelsőbb hatalom nyújtsa át a jutalmat. Nem vette el idő előtt az örökségét.

Bár ő is bűnös emberként élte a praxist. Semmivel nem volt különb, mint más „alapjáraton”. Amikor Nábál nem adott neki ennivalót, annak ellenére, hogy Dávid kis serege rendszeres védelmet nyújtott számára, el akarta hirtelen haragjában pusztítani a kevély és ostoba gazdát. Épp nekiindult a bosszúnak, amikor Nábál felesége, Abigél (a híresen bölcs asszony), lebeszélte erről. Akkor rádöbbent Dávid, mennyire nagyot tévedett. És Istenre bízta a bosszút, Aki meg is cselekedte. (Nábál másnaposan hallotta meg a hírt, hogy a neje kiengesztelte Dávidot. Ettől megszédült. Belehalt a rettegésbe.)

Dávid királyként is követett el hibát. Tudjuk. Elcsábította Betsabét. (Aznap épp nem volt kedve a harchoz. Otthon maradt.) A férjét megölette a csata hevében. (Ezért Isten tőle is elvette a békességet egy időre.) Absolon fia, vetélytársként kezelte, ellene fordult. Elvesztette Betsabé tőle való, első fiát is. De meg tudott térni. (Metanoia.) Az 51. zsoltár erről szól. „Tiszta szívet teremts bennem, az erős szellemet újítsd meg.” A töredelmes, bűnbánó szív újra kedves tudott lenni Isten számára.

S Izrael legsikeresebb korszaka kezdődött el Dáviddal. A prosperitás és az áldás ideje.  És folytatódott a Betsabé második fiával, Bölcs Salamonnal. Aki apja, Dávid vetésének köszönhetően, aranyból készíttetett el minden használati tárgyat. Olyan bővelkedés köszöntött Izraelre, amilyen még nem létezett. (Az ezüstnek nem volt értéke, mert szinte minden aranyból volt.)

Nem volt különb Dávid, mint más, de hagyta, hogy a képességeit Isten csiszolja tökéletesre. A hit legyőzte benne a félelmet.

Mit mond ez nekünk ma, a posztmodern kor vége felé? Még mindig a több ezer éves igék, példabeszédek érvénye hat.  Milyen súlyos, elodázhatatlan tanulság adódik Dávid pályaképéből? Nem a pénz az isten. Nem a karrier. Nem az ismeretek gazdagsága. Nem a szex. Nem a hormonok. Nem az adrenalin. Nem a virtuális játékok. Nemcsak az élvezet. Nem az anyag. Nem is a mű. Nem a művészet. Nem a kicsikart siker. Nem is a közszereplés. Mindezek jó dolgok lehetnek, ha nem válnak bálvánnyá. (Ha nem okoznak függőséget.)

A boldogságot valami más adja. Találja ki az olvasó, mi az?

  
  
 

Kántor Zsolt (1958) költő, író, szerkesztő, pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.