VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Ott kellett volna lennem. Ott melletted, fönn a vonatablakban, nem lentről integetni, a poros falusi állomásépület mellől. De a gyerekekkel mindig ez van: megy, ha viszik, ha azt mondják, maradnia kell, hát integet. Honnan tudhattam volna, hogy soha többet nem látlak? Miért őriz úgy az emlékezet, hogy az a panofixbundád van rajtad, amit annyira szerettem, hogy még mindig itt van a kezemben a műszőrme simulása, ezért szeretek a mai napig is minden szőrös állatot, legfőképpen a macskákat, ha simogatom őket, de még ha csak beszélek is róluk, érzem bal tenyeremben azt a szürkésfekete bundát, amiről azt sem tudom, hova tűnt el, mikor te is eltűntél, nyom nélkül, szó nélkül, magyarázat nélkül azon az augusztusi reggelen. Kidöcögött veled a vonat, apu jött néhány nap múlva – nekem hosszú időnek tűnt akkor –, sok év telt el, mire rájöttem, két-három nap lehetett mindössze. Arra is csak később jöttem rá, hogy egy hét kiesett az életemből, onnan kezdve, hogy a fekete vállalati Volga befordult nagyanyámék peremkerületi, még földes utcájába, a szomszéd gyerekek nagy örömére a sofőr még velük is tett egy kis kört, egészen addig, hogy Balatonföldvár felé megy velem a vonat, a nővéred és a férje visznek magukkal, még a születésnapomat is megünnepelték a nyaralás alatt az egyik verőfényes napon, máig emlékszem a fürdőköpenyre és a fodros bikinire, amit akkor kaptam. Sok évnek kellett eltelni, míg a dátumokat összerakosgattam, és rájöttem, nem lehettem a Balatonon a születésnapomon. Előtte való nap temettek.
Stellárium
előbb útnak indult mindkét csillaghajú nagyanyám majd Szélkötő Kalamonával dacoló apai nagyapám őket követte galamblelkű édesanyám aztán első szerelmem ki Bach-ot játszott a Sainte-Chapelle-ben l'amour la mort majd pedig nyelveken szóló tudós nagyapám következett utána ment mandulafácskát sirató szellemi atyám nem sokra rá pedig szikraszemű édesapám majd követte őket apja gyermekeimnek mellkasán lobogott nyugtalan tűzvirág - örök konstelláció és személyes haláltánc
Ülök a padban. Történelem óra. Bár ebből a tantárgyból általában készülök, és Szente tanár úrral sem vagyok fasírtban, most bele se néztem a… Mi is a címe? Megvan: a Párizsi Kommün! Istenem, add, hogy ezt az órát is megússzam! Nézem a többieket, vajon ők készültek? A frufufrizurás, kézilabdás Bakos Margit biztosan nem. Jobban érdekli őt a sport, mint a tanulás. Akárcsak engem, és bizony gyakran nem is a lustaság, hanem a fizikai fáradtság miatt ejtőzünk. De hát hol ejtőzhet egy esti iskolás tanuló, ha nem a szerálban, azaz az estiben. Hiszen alig érünk haza a munkából, és bekapunk néhány falatot, már rohanunk is tanulni. Hogy is mondta Lenin elvtárs? Tanulni, tanulni, tanulni, és aki ezt nem érti, mehet csillét rakni a petrillai vagy lupényi bányába, ami persze még mindig jobb, mint a Duna-csatornát kotorni. Igaz, ide tanult ember is kerülhet, de ez már más tészta – sandítottam imádott főtitkárunk, Gheorghe Gheor ghiu-Dej arcképére. – Nézzük, mit tanultunk a múlt órán! – lapozott Szente tanár az osztálynaplóba. – Bakos Margit, Bonca Jolanda, Csenteri Krisztina, Majdik Károly – állt meg Majdik Károly nevénél. Néma csend. Minden tekintet Karcsi felé irányult. Ő volt a IX. osztály legidősebb tanulója, kb. harminc–harmincöt éves, kissé kopasz, amúgy jámbor élelmiszeripari dolgozó. – Ismétlem, Majdik elvtárs. – Jelen. – Készült mára, Majdik elvtárs? – Készültem.
csak így: fáradt vagyok. az ablakban csak még: pár pillanat. tájak. fotó. az csak múlna: nem jó ez így. másképp
Egy nem túl szép, valójában oltári randa napon, amire már senki sem emlékezett, hogy őszi köd borította-e vagy megszomorította a téli latyak, eljött a Földre a jó világ. Csizmás Kandúr éppen az Írók Boltjában, vagy ahogy a macskaköznyelvben elterjedt, az Éléskamrában válogatott a túlérett, kicsit már barnás, de nagyon tápláló, az érettebb piros klasszikus, és a hamvasabb, még zöldes kortárs harapnivalók között, amikor odalépett mellé Lukrécia – Szerénke ehhez túl szerény volt –, és lazán, mint a tejcsárdákban, antikvárokban már régóta ismerős törzsvendég, megszólította:
„LÁTTAM AZ ANGYALT LEJÖNNI A MENNYBŐL” – mondja. az élők gyártelepeket, fényszórókat építenek, eszméktől fellelkesítve. a pleisztocén katonák fintorognak ilyen körülmények között. a dolgok egyszerre történnek meg. már este van, Évike tízezer évvel azelőtt meghalt. látszik a gong, vad növények sora, gátak között, fáklyáról fáklyára. meghalt valaki, a harcosok megszólítanak. kúsznak (Azért valójában egyébként hosszasan. Tartozik, de nem merték, nem tudták, előfordult mígnem példás szeretettel, ily módon, fizetett a vesződségért. Már ugyan ahogy, például annak, akinek jelentése, már nem akarta.) kereszttámaszokat gyakorolva, kanyargó bőrük igazodik, zúgolódik, elmerül a zöld felhők mögött. hűtlenül figyelő gyönyörű nők. Évike ismerte azokat a szavakat, melyek országokat dúltak fel. elfordítják fegyveres kezüket. megfogyatkoznak és megijesztenek, pedig biztosan tudják, semmit sem láttak. az ország három részre szakad. érvényes álruhába öltözni és magyarázkodni. akcentussal beszélnek, szakadatlanul törik a szót. hosszú háborútól retteg. Évike csatázna, ha jobb fegyvere volna. fulladozik, csuklik, olvasztó kemencéket tervez. Józsika bácsi a közösséggel nem áll össze. analfabéta, alig szól, nem hajlandó meghajolni. nem hajlandó. (Ha tudod, üsd agyon, vakulj meg a szépségétől.)
Üres oldalak mentén zálogba adtalak téged. Lapok, lapok, lapok ezrein át folyt le véred.
Fogak között kuporgó szellő voltál gyerekként. Vészjósló rabmadár hozott, mint megkopott ereklyét.
A férfi a hegy lábánál egyedül élt, ott is született. A háza fölötti kiugró sziklán erős hasadék volt, esőázott, szélhordta porral kitöltve. Egy nap kis magocskát repített oda a szél. A mag kicsírázott, majd fácska lett belőle, nőtt, növekedett, erősödött, élni akart. A férfi nap mint nap figyelte, hogyan sarjad és teljesedik ki az élet.
Kapaszkodott a fa, kapaszkodott a férfi is. Úgy érezte dolga van, vigyáznia kell a csemetére. Napról napra élt, éltek.
Felvonnak, kitűznek és lobogtatnak zászlókat, táblákat avatnak és koszorúznak. Beszédet mondanak egykori hősök – egy sem él már –, meg politikusok – egy sem élt akkor –, valamennyien saját pártjuk szája íze szerint. Lesz zene is természetesen, ilyen meg amolyan. Lesz persze kommunistázás, cigányozás és zsidózás is, mert anélkül már sokan nem tudnak emlékezni. Előveszik számtalan szemüvegük közül azt, amelynek kis címkéjén ott áll, hogy ezerkilencszázötvenhat. Egy napig ezen keresztül nézik a mát. A tegnapot és a holnapot nem, arra van másik szemüvegük. A Liget szélén, az őszülő fák előterében, a rozsdás vashalom vacog a hajnali hidegben, összehúzódik, szégyelli magát.
önpresszó
HIERONYMUS B. BUDAPESTEN
Az árvák szabadok, szabadok az árvák, csak a szabadok árvák, csak az árvák szabadok, ugyan mindegy hát, hogy a futópadon lihegsz, vagy a fák közt, egyenetlenre kopott földúton, hisz most mélytengeri búvárok közt járod a táncot, merev tekintetek a szkafanderben, önjáró ólomtalpak, elefántormánycsövön nyomja tüdejükbe ütemre a kiadagolt életet a szenvtelen lélegeztetőgép, öblösödve bugyog a víz alatt a veretes üzenet: Oda lett az emberek vetése, de semmi, oda se neki, kinn, a sárga, nap verte, kényelmes parti homokban még zizegve aknásodik sorban seregnyi lapuló kígyótojás, genny és vér és ondó a mai kevert fajú fogás, a főmenü, hol, lám csak, szabadok az árvák, az apátlan-anyátlanok, s akikre rátámadni mindig akad majd ok, tudom, több mint elég.
akkor farkas vagy kanca
Azt akarom mondani, hogy minden félelemtől eltekintve, ami egyébként csak a távolban, véletlenszerűen, hosszú sorokra osztottan lehetséges, ha belelőnek az emberbe, a dolog nem olyan, de fontos, a következtetés: elugrom a nyitott ajtó elől. (Berepülhet egy rakéta.) Minden népet elvisznek a háborúba. A racionalitás keveredik a veszedelemmel. Azon túl látom az ablakot, ahová több út is vezet, az emberek nyomakodnak, lökdösődnek körülöttem, szerintem görnyedünk, fekszünk is. Át kell úszni a Jenyiszejt, mert a hír alávaló. Verekedők a piacon, a parton, igen, néha a nap szürke, néha nem. Kiköltözött a négy lábú kommunizmusból egy elszigetelt helyre, a második emeleti, udvari lakásba, a klotyóba, a sötétbe. Nagyarcú, nem mond, sírva sír, bezárták mögötte az ajtót. Inkább szervez. A folyó emberi csontokat sodor. Megsebezték, komor a tekintete. Jó erőben van, a hátán cipeli, kövér harcos, a lármától dagad a feje.
Béke van, különösen éjszaka, mosolyog, dünnyög, irgalmatlan álmot sző. Groteszk egérkék szaladgálnak. A nőkre ragyogóan süt a nap, rendkívüliek, a kőműves lebontja a házat, várja a döntést. A templom egere vállalkozik. Kedd van, éppen üvöltenek, mindig azt az egy mondatot. A kövér harcos, Józsika bácsi jó ember, időnként tölt, a nap átforrósítja, megnyomja az indítógombot, ilyenek a harcosok nyáridőben.
a szívkamrádban kutatok
1. Natus Valószínűleg a rendszertelen étkezés, a mozgásszegény életmód és egy különleges genetikai betegség eredménye, hogy Tarkódon, egy Szeged közeli faluban élő asszony életet adott egy közel egy centiméter nagyságú embernek. A kis szervek hamar, méghozzá egy hónap alatt teljes mértékben kifejlődtek, így a maradék nyolc hónapban az emberkének volt ideje megtanulni járni, beszélni, sportolni, és elolvasni az Egyetemes Anatómiai Enciklopédiát. Az asszonyt több hónapos apró rosszullétek után elkapták az ötperces fájások, de ez az állapot sem tartott sokáig, egy utolsó, nagy nyomás hatására úgy repült ki belőle az emberke, mint nyálas papírgombóc a köpőcsőből. Ekkor tudta meg az asszony, hogy terhes volt. A kisfiút – akiről szabad szemmel nem lehetett látni, hogy kisfiú, de ő maga azt állította – Mátyásnak nevezte el, Hüvelyk Matyi után, habár a hüvelyknyi méretet soha életében nem érte el. Ezután az asszony azon gondolkodott, mégis hogyan etesse meg a kisfiát, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a mellbimbója nem fért be a pici szájába, azonban a csöppség hamar megszólalt, hogy ő inkább narancsos sült kacsát szeretne enni, krumplipürével.
(Zsolt 94,18)
A lakás fogságában újra. Ezúttal persze nem Covid. De lábad roskad, ha terheled, s abszurd a gondolat: vidd
munkahelyre, boltba, bárhová; s hétfőn számodra elmarad felolvasás, irodalmi est. Félszakadt jobb bokaszalag
1
Alanti szöveg a vászonra, képernyőre kiírva légyen, oly formázatban, mint az Egri csillagok háborújáról írt Dobó-ásszal, Bornemisszagergiliászban, miként Gárdonyi Lukács György Homérnél sztárolnak a worszok:
Valahol egy messzi, messzi galaxisban az Ílion bolygó fővárosa, Attaloth Arkhakas nevezetű mezőségén a xhinték között bolyongunk Űr-Odüsszeuszként, megjegyzem a xhinte-fiúk (hímek) a roppant Xhandukok hegység-rendszer szellemi bányáiban, önmaguk mélyén, dolgoznak, de oly nagyot nem tévedtünk, a nőstények bezzeg nem, ők tényleg Arkhakas delejes mezein hetyegnek. Attaloth olyképpen vagyon ostromolva birodalmiaktúl, miként Eger vára töröktűl vala..., valaha, mi több Trója, a jó lábvértes akhájoktúl.
A xhinték, a shagayok, a bolygón őshonos humánok negyedik alfaja – az Ílion humanoid pteranodonjai, miként a thaorok a városalapítói, illetve a shegagok a vakondjai, a xunghuk a dino-vakondjai, – mert fejükre hegyes fémsityakot, ujjaikra éles fémkarmokat húzva, rendkívül gyorsan pörögve, kaparva, hadonászva törnek a felszínre, mintegy exkavátor, ezért harci nevük a talajból kinőtt hirtelen veszedelem.
Szakaszjegy négy megállóra Csak őszbe fordulunk ma mind a ketten, kazán tüzére bízva majd a héjat a fény redőnyöm résein keresztül
évre év... e létszerű maketten
– Na, szomszéd uram, elkezdődött hát a szezon! – Valóban, szomszéd úr, csakhogy már 2031 óta nem vagyunk telekszomszédok, ugyanis mindkettőnk telkét kisajátította az állam. Illetve az államhoz közeli csúcsvállalkozók. – Mondasz valamit… Hiszen már nincsenek is civil telkek! – Csak 15 emeletes szállodák, ezerszámra. – Sebaj, azért jó lejönni néha, kicsit nosztalgiázni. – Haj, bezzeg a mi időnkben… – … még volt nádas…
ELCSENTÉK A LÉTRÁT (VISSZAFORDÍTOTT TÜKÖR)
Nyolcvan év alatt csak megszokja az ember, hogy a reggeli rigófütty szép, de keveset ér, hogy csapkodhat ugyan szótollú szárnyaival, de irigy nézők között felröppenni nem mer.
Mihaszna időtöltés, amin csak elmosolyodik, mint két kankalin összeborulása, cincérek civakodása, alattad a föld, fölötted az ég – csak elcsenték a létrát, a bolygó mind bolyong, s körül csillagok fénye csalint.
|
