Keresés a honlapon:

Magén István: jelentés a frontról

 

 

 

 

jelentés a frontról

 

Azt akarom mondani, hogy minden félelemtől eltekintve, ami egyébként csak a távolban, véletlenszerűen, hosszú sorokra osztottan lehetséges, ha belelőnek az emberbe, a dolog nem olyan, de fontos, a következtetés: elugrom a nyitott ajtó elől. (Berepülhet egy rakéta.) Minden népet elvisznek a háborúba. A racionalitás keveredik a veszedelemmel. Azon túl látom az ablakot, ahová több út is vezet, az emberek nyomakodnak, lökdösődnek körülöttem, szerintem görnyedünk, fekszünk is. Át kell úszni a Jenyiszejt, mert a hír alávaló. Verekedők a piacon, a parton, igen, néha a nap szürke, néha nem. Kiköltözött a négy lábú kommunizmusból egy elszigetelt helyre, a második emeleti, udvari lakásba, a klotyóba, a sötétbe. Nagyarcú, nem mond, sírva sír, bezárták mögötte az ajtót. Inkább szervez. A folyó emberi csontokat sodor. Megsebezték, komor a tekintete. Jó erőben van, a hátán cipeli, kövér harcos, a lármától dagad a feje.

Béke van, különösen éjszaka, mosolyog, dünnyög, irgalmatlan álmot sző. Groteszk egérkék szaladgálnak. A nőkre ragyogóan süt a nap, rendkívüliek, a kőműves lebontja a házat, várja a döntést. A templom egere vállalkozik. Kedd van, éppen üvöltenek, mindig azt az egy mondatot. A kövér harcos, Józsika bácsi jó ember, időnként tölt, a nap átforrósítja, megnyomja az indítógombot, ilyenek a harcosok nyáridőben. Hallgatott, odafutott, tanácsot ad, a békák dohogva úsznak. Sápadtan, elképedve állt, ami egyszerűen félelmetes szócséplés, a madarak végig vánszorognak az emberek felületén, a baljával, meg a jobbjával egy-egy segédet foglalkoztat, ha van látnivaló. A nyolc emeletes lassan omlik össze. Kinyúl, kezeli a gépet, soha többet nem ír, nem lökdösődik a villamoson. A szoba közepén kovászos uborka. Működik a telefon, belép a műterembe, töredezett, elnyűtt képet rajzol. Élő katonák akarják szétlőni a fejét. Csorog a gyümölcslé, aranyosan csillogva ékesítik a gombok. Évikét körül veszik a pufók, különítményes sziklák. (Most már bármit lehet akarni, késő.) Elég közel van a front, a szüleire gondol, fenyegetőbbnek látszott minden odafent. Felszakad a sírás, ez az egész hivatali székhely, hasonlóság köztem és a testvéreim között. Nyilvánvalóan a hite támadt fel. Elpirul, egész életre tönkre tették az idegeit. Agyoncsapás, felkelés a porból, büszkén, hátraszegett fejjel, méltóságosan. Sorolja az alapvető jellegzetességeket, a görbe lábat, persze csak átmenetileg, persze csak házitelefonon, és persze étkezés közben.

Elmondom, mert érdekes, nagy fehér mosómaci, bundás, látszólag különc, nagy fenekű, szépen varrt ruhában, mint az asszony, aki azt mondja: megúszta. A tömött buszon valakibe belenyomta a rajztábláját. Ez a Jézus Krisztus a tökömbe nyomja a rajztábláját, kiabálták. Három, vagy négy utas fenyegetőzött egymástól távol. (Ötven éve.) A testükön karcolás, sebek, európaiság, Évike a nyakában ül a Népszabadságból készült papírruhában. Belesünk a hátunk mögé. Zúgolódnak, mozdulataikat elkapkodják, a mosómedve szeretné abbahagyni, szép ez a FŐ UTCA, kapu a királyságra. Évike megigazítja a retiküljét, ami pedig az ajtót illeti, senki nem jöhet be. Gyönyörű hatvanéves forog, feszes a bőre, nőként akarja végigélni az életét. A fején háló, a baljában kulcs, a nyakában mikrofon. A nyaka keresztezi, kitűnő a felfogása. Az egyetlen ma létező, nehezére esik kitalálni és elhinni a dolgot. Úgy kell megközelíteni, hogy az égen repülőgépek, ez egy relaxációs folyamat, a mellén kitűző. Évike olyan, amilyen még ember nem volt. Ez a tudomány legveszélyeztetettebb területe. Sírni nem kell, a földrengés halk. Búcsúzóul megcsókolja a Nyugati Pályaudvar kövét.

Vagyis biztosítanak a jóindulatukról, viszik, hozzák, tilos a házban várakozni, védett utcákban toporog, siklik a levegőben, mosolyt lát. Reménykedik, most jobbról bal felé olvassa a könyvet, de a szöveg ugyanaz. Beszáll a liftbe, razziáznak, udvariatlanul le akarják lőni. Ott áll a világ leghíresebbje, aki tökéletes. Rábízza magát a papírlapokra. Aki eredményeket akar elérni, meglepődik. Az észrevett mondatokat kitépik a könyvből, ott van, tűri az évtizedeken át tartó izgatást, holnaptól övé az emelet, a sugárfertőzés, Éva várakozik dideregve, elolvad a teste, a sugárzás rombolja a szöveteket, a szövetek szomorúak, iszogatnak, állnak a pult mögött vidámabb hangon, vagy fenyegetőzve. Kar és láb nélküliek, agy nélküli csecsemők születnek, mag nélküliek, apák, akikből vér folyik. Összefonódnak, de az idő elosztja őket.

Taktikai ATOMHÁBORÚ, sötét lakás, megfagyott gyerekek.

Én értem a jelet, de benne hagyom a hátizsákomban. Megszerkesztem a csillagot, most ők parancsolnak. Erőteljesen mulatnak az én szórakoztatásomra, új szavakat káromkodnak, amihez találékonyság kell. Lógó orra alatt abban a pillanatban hízelgő nevetés jelenik meg. Éváról csak annyit, hogy esztétikai okokból meztelenkedik. nincs szebb, mint amikor egy nő ollóba fogja a férfit, végigkarmolja, elkergeti, száraz, kopasz leveleket eszik, szidja, rápisil, aztán meg hangosan kiáltozik a lépcsőházban.

Hajnali egy óta fut, hogy a fertőzött felhőt kikerülje, aztán visszanéz és fejeket lát. Kopasz, szőke kutyák, ami igaz, az igaz olyanok, mint egy nyitott borotva. Lobog, utoléri, belelövik, hazamegy, beleül a fürdőkádba, és szívrohamban meghal. A háború így kezdődik. Etelka halál komolyan szalad. nincs ideje kérdezősködni, tombol, elkötelezett forradalmárnak képzeli magát. olyan sokat volt abban a szobában, és látta magas, tagbaszakadt nagylábú unokatestvéreit.

(elindult egy kis faluból ahonnan csak akkor származhat az ember ha szorosan odaáll kihalt testvérei mellé szerencsés különleges kapcsolatai vannak beérkezett számíthatnak rá kinéz a kémlelőlyukon visítva énekelnek a rakéták látom a fákat meg a teheneket meg a néma kerek atom arcú ártatlanokat az ügy jelen szakaszában képtelenek dönteni somfai megnézi Évát belecsíp szünetet tart letegezi dörömböl valósággal feszeng)

Szeretné Istent megkérdezni.

Részlet a felhőkönyvből:

„Néha az ilyen párnafelhő olyan képet nyújt, mint egy szőnyeg, vagy kikövezett utca, amelyen a kövezet többé-kevésbé egyenes sorokat alkot; az átlátszó részeken átcsillog az ég kékje.”

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-10-16 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.