VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Eugénio de Andrade 100 éve Fázis és fekhely
A portugál líra, akár a vörösbor. Zamata az éjfél, a szövet bíbor szeletkéi, Amiket a Hold varrt az éter felhőire. Pessoa alteregója egí félszigeten áll, Távcsővel szemléli a tengert. A katamaránt, amin egy esszé kuporodik A világkép tojáshéjába, mint megmentett magzat. A poézis, mint mátrix és kaleidoszkóp. A metaforaként partra vetődő interferenciák Játszi könnyedségét fényképezi, ahogy felfénylenek. Az ívek egymásba harapnak, Metszenek a hullámok, ellaposítják A huncut csúcsosodást. Mintha női mellek bukkannának föl A lilás felszín selymes leple alatt.
Ezek az idén erre a kis fára aggatták az összes díszt. Az előző években jóval nagyobbra vásárolhatták össze, vagy kapták, esetleg örökölték. Az a kopott üveggömb nem éppen mai darab. A kisharangról nem is beszélve, hiányzik a nyelve, milyen harang, amelyikkel éppen csak harangozni nem lehet. A nő ki akarta dobni, de a férfi azt mormogta, hogy még a nagymamájáé volt, családi emlék, fel kell kerülnie a fára minden évben. Cserébe a nő a maga horgolta mackót akasztotta fel. Irtó büszke rá, dicsekszik, idén tanulta a jutyúbról. Szerintem mindenre hasonlít, kivéve mackóra, olyan hosszú fülei vannak, mint a nyúlnak, de a gyerek így is örült, visított, milyen cuki új díszt hozott idén a jézuska. A kis oktondi nem sejti, nem a jézuska hozta a fát és az ajándékokat se. Amíg a nagymamával odajárt a templomba pásztorjátékot nézni, addig az apja meg az anyja küszködtek a díszítéssel. Olyan kicsi fát vettek idén, hogy lötyögött a tartóban, körbe kellett tömködni újságpapírral, de amikor a csúcsdíszt biggyesztette rá a nő, felborult az egész, kidőlt a tartóból, kezdhették elölről a tömködést, aztán a vége az lett, mégiscsak a felső gerendához kellett kötni damillal, pedig a férfinak ehhez a művelethez nem fűlött a foga, még hogy kimenni ebben a fagyban a műhelybe, és a nagy kuplerájban előkeresni a horgászdobozból a damilt. Spárgával akarta megkötni, mire a nő közölte csak egy falusi paraszt gondolhat ilyet, mert hogy nézne ki, erre a férfi lehülyepicsázta, de utána ittak egy kis forralt bort, betették a lemezjátszóba a karácsonyi énekeket és kibékültek.
/in memoriam Berda József/
egy túrajelzés hoz ide itt hirtelen aládől a hegytető kis tisztáson áll a ház felhőbe, szélbe feszül konokul a rakott kő a lélek csendje mindenütt
MONOGRAM
Regécke kis falu. Minden házához tartozik kert. Lajtorja, létra is akad elég, többnyire kézzel gyártott, szeg nélkül, anyáscsavarra fűzött lánccal, de faragott, hisz közel az erdő, ad hozzá fát a várat ölelő. Az egyiknek lábába, a finánc oldalon, alul, a nyersfába égetve, barnán: W. S. Kis magyar falucska Regéc, kihaló. Kopogj be az ablakon. Kérdezz bátran.
Sokan tagadják, néhányan fölvállalják, hogy hisznek a csodákban. Az előbbiek figyelmébe ajánljuk a mesék világát, ám még hasznosabb, ha ők tapasztalati úton győződnek meg a csoda létezéséről. Amennyiben nem elővigyázatosak, még a világhálón is belé botlanak, mindenesetre óvakodjanak, nehogy a háló madzagja a lábukra tekeredjék. Ez a figyelmeztetés néhány hónappal ezelőtt Ilának is elkelt volna. Úgy érezte, elég a magányból, nála is ideje van a párkeresésnek, elvégre elvált nő, nem ijed meg a számítógépe monitorjától sem. Elszánt mozdulatokkal, de azért fotó nélkül, álnéven regisztrált az egyik társkereső oldalon.
becsapódó részecske követ vág hozzá keresztezi a bőr megfagy csontostúl kormánykerék kiömlő gázok JÓ ÁTKELNI cinkos kocogással + megfejtett információk mennykövet hajítanak a magasság a szárnynak tanulságul megjelenik módosíthatunk rajta szép kifejezéssel százszorosan közvetlenül
+
1 Miután elhunyt a felesége, Dömötör nem találta helyét Keiglhely-ben. Tulajdonképp sohasem szeretett ebben a brit városban. Túl idegennek érezte a nyelvét, szokásait, mindent, különösen azóta, hogy ellepték az afrikai migránsok. Régebben még csak megjárta, de amióta különböző bandák kezdték terrorizálni Keiglhely-t, egyre gyakrabban gondolt Kőszegre. Ugyanis ott élt valamikor, s tán még ma is ott élne, ha a mostohaapja ki nem utálja a házából. Hogy miért? Csupán azért, mert atlétikusabb alkat volt a mostohaapja első házasságából származó fiánál. Na ja, de hát nem vagyunk egyformák. Ezt elvileg maga Borovszky papa is belátta, egyedül azért kesergett, miért pont az ő fiát teremtette ilyen nyikhajnak az Úristen. – Nem nyikhaj ő, csak… Nevezzük inkább aszténiás alkatnak, azt hiszem, így mondják. Viszont annál okosabb, finom lelkű kisfiú, akiben, meglátod, még sok örömed telik az életben – javította ki Dömötör anyja szelíden.
Álmában, éberen
Álmában röpködő madarakat lát,
Hideg fényű melegségben fürdik a táj. Bennünk fordítva. Keresztmetszetet húz a párhuzam jégcsíkká nőtt magánya, a harmónia szívében. Benne égnek magánhangzók, zörejt hallatnak a mássalhangzók, de nincsen olyan hang, ami kifejezné a jelent, ami nem egyenlő a mosttal.
Vérpiros alkonyatban
1
Fajanszé, Beyoncé-esszencia-szubsztancia-manifesztum terem hát éjjel-nappali kisüzletbe. Rablótámadás zajlik ottan, alkalmi rablók revolvert fognak a boltosra. Fajanszét mi látjuk csak, könyökéig tartó, vállnál habfodros, amolyan játékos, világbuboréknak felfújt, karjához tapadó ujjú, szeméremövéig érő, csípőt, farpofákat is látni latexben, rikító pirosban, kiegészítőkkel: jobb szemét takaró kalóznős tapasszal, combja középig felkúszó csizmában, magas sarkúban, vagyishát combcsizmában mondhatni show-öltözetben, szintúgy rikító Pirisek, bocs pirosok ezennel s ama mankó csontvázzal, a rikító pirossal; Értem, most már értem gyógyászati segédeszközöm színezetét, köszönöm, ó, Karma Drákó; sóhajtoz spirituális vezetőhöz.
Foszlás
A remény finom szálai foszladoznak, ökörnyálként úsznak el-szét e megzavarodott nyárban.
Amikor kicsi voltam, nagyon vágytam felülni a borzsai pirosra. Két vasútállomás volt a városban. Az egyiket nagyállomásnak, a másikat kisállomásnak hívták. A nagyállomás mellett volt a rádiógyár egyik épülete. Apám oda járt reggelente, gyalogszerrel. Felnőttnek is jó húszperces séta volt az út, hazafelé pedig még hosszabbra nyúlt, hiszen olyankor be lehetett szaladni a Kalászba friss kenyérért, meg lehetett állni a cukrászdával szemközti sarkon egy plombírt venni a fagylaltoskocsiból, sőt, akár egy pohár sörre is be lehetett térni valahová a kollégákkal. Apám több munkatársát ismertem névről, némelyiket, akikkel találkoztam a május elsejei felvonuláson, arcról is. Ám kedvelni csak egyetlenegyet kedveltem, a Toljik nevűt, lévén, hogy egyedül ő küldött nekem néhanapján csokoládét. Nem egy egész dobozzal, még csak nem is egy táblát, hanem egyetlen szemet. Olykor kettőt. De azok mindig finom, különleges csokik voltak (aszorti csoki, ahogy a nagyszüleim mondták), így aztán Toljik kiérdemelte, hogy kedveljem. Ő és a csokija olyan vonzerővel bírtak, hogy ha valahonnan nem kívántam elmozdulni, hát varázsszó gyanánt vetette be anyám, mint végső megoldást.
Farsangi ihlet-illat
Talpra, tollnok, Tinta pacák! Sorjázzanak tintapacák előtted a poros lapon, fánk hí csókra, borosflakon!
Ihletdömping, illatözön szálljon soron meg sorközön, körmöld rendre rímbe szedve, ne hibernálj, mint a medve!
Aki ily múzsával flörtöl, be is csíphet a gyönyörtől; de ha elpilled a bortól, akkor jambusokban horkol. Az ajtók záródnak, hallja álmában. Kimarad a kérem, vigyázzanak. Zsadányi csak a nő becenevére emlékszik – Csili. Kábán ébredezni kezd. A lány neve Csilla. Nem lehet elfelejteni. Nem is felejtik. Zsadányi sem tette, ha volt idő, amikor akarta. Hetekig nem jelentkezett, a mobilját sem vette fel, az sms-re sem válaszolt. Egyikre sem, pedig többet küldött, talán egy tucatot. Csilla már a kávéját issza, két cukorral, fahéjjal. Zsadányi szoktatta rá, aki étcsokoládét is rak a saját kávéjába. Sosem szerette a túlzásokat. Nem illett hozzá, mindent csak módjával, tartotta magát nagyanyja tanácsához. Lassan evett, rágott és rágott, élvezte az ételt, közben beszélt is, nem is keveset. Járása viszont ütemes és gyors volt, az utolsó pillanatokban indult el, gyalog is odaér, hosszú a lába, tud sietni. Nehéz volt lépést tartani vele. Zsadányi nem adta fel, hogy kövesse, de egy féllépessel le-lemaradt, akaratlanul is. Az ágyban is így sietsz? – kérdezte a férfi. Csilla csak hunyorgott, nem válaszolt.
Fekete-fehér fotók,
üzenet üzenetet kapsz távolról és persze töltényt árulnak kint és te átsegítsz egy vakot AZ ÚT MÁSIK OLDALÁRA elállják utadat mindenki az ellenfelét figyeli mindjárt találkozol a sárga apró szemekkel figyel közben az állkapcsa egyetlen csont
– Drágám, figyelsz, volna egy korszakalkotó ötletem! – Ajaj, korszakalkotó, már megint mit sütöttél ki? Remélem, nem mászok tőle a falra, mint a jó múltkor, amikor feltaláltad a szagtalan parfümöt és összkomfortos ágyvécét. – Az csak hecc volt, nem gondoltam komolyan, de amit most mondok… Nos, amit most mondok, több mint ötlet, javaslat, és komoly is, annyira, hogy… – Hát akkor siess, és bökd már ki, mert bejelentkeztem a fodrásznál. – Az más. Ebben az esetben halasszuk későbbre. Végül is nem sürgős, majd elmondom, ha hazajössz. – Géza, nézz a szemembe! Te valamit eltitkolsz előlem. – Én csak azt szeretném bevallani… Na, igyekezz! Este találkozunk, akkor megtudod.
Ősz
'22, ősz. Fázom a dühtől.
a híres thriller-filmrendező, a férje halála miatt nem szakítja meg a forgatást, nem veri nagy dobra az esetet, csak a benső barátok tudnak a sajnálatos eseményről, a határidő itt liheg a nyakukban, a díszletek bérlése rémesen apasztja a költségvetést, a helyszínt még a héten el kell hagyni, mert a Sörgyár pincéje közkedvelt más körökben is, szoros a beosztás, tartani kell magukat az időponthoz. Mára már vége a munkának, rozoga Opeljével hazafelé tart a külvárosi házikójához, ennyi maradt, mindent az orvosokra költött, ez a század derekán nyaralónak épülő, és a nagynéni hajdani gazdagságára emlékeztető berendezéssel, ami elhanyagoltságában is elegáns, de zsúfolt összevisszaságával kísértetiesen hat, és ez a karcsú tornyú, bagolyvárra emlékeztető kísértetkastély most a menedéke, emlegeti gyakran, érdemes hazajönni, lépten-nyomon ihlet mocorog. 
|
