VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Lajos az orvosi rendelő előtt várakozott. Már vagy egy órája. Mellette egy nő ült. Ő is ide várt. Lajos novellista volt. Olyan sokáig várakozott, hogy elővett egy füzetet és tollat. Elkezdett írni. A nő meglepődött. – Maga mit ír? – Író vagyok. – Tényleg? – Aha. – Miket ír? – Leginkább novellákat. De olyan sokat kell várni, hogy már nem bírom ki írás nélkül… A nő mosolygott.
GENERALPAUSE
A csend emberi gesztus, akár a tagolt beszéd, a hangsorok fogköze, a némaság abortusza. Képes akár várakozó, sejtelmes, fenyegető, puha és meleg is lenni. A csend egyénre szabott, az én csendem az, amikor a hangszedő tűje leereszkedik a bakelitlemezre, s fut még néhány barázdakört, míg valahol a múltban levegőt vesz Saljapin esetleg Benjamino Gigli, fölzeng a Szabadság-kórus, a Török induló, vagy ahogy épp kanyarogva bezakatol szobámba a Chattanooga Choo Choo.
Vonattal utaztunk a fürdőhelyre. Anyám fájós térdét szerette volna megáztatni, én pedig elkísértem őt. Ahol gyógyvíz van, oda a nemzésből kiöregedett városatyák sportmedencét is szoktak telepíteni a nagy városok körbekerített játszótereiből kiszabaduló, hókaszín unokáknak. De a vonaton még mindketten egészségesek lehettünk, nem láthatta senki rajtunk, hogy melyikünk hol fog fürödni, ki az, aki gyógyulni szeretne, s ki az, aki megszabadul majd egy-egy félórára a gyógyulótól, hogy szeretetben és megértésben nevelkedett, sose civódó, népes ízületcsaládját az embernél alig magasabb vízbe terelje. S a kisváros sem alakult át, nemlett belőle éjszakára is kivilágított, éjszaka is élhető, nyílt szolgaváros, ahol a vendégszeretet vagy a vendégtől való félelem bárkit igényessé-finnyássá tehetett volna néhány hétre és kicsit önzővé is, kicsit értékesebbé önmaga szemében. De hét akkoriban semmi sem lehetett valamilyen, akkor még élveztük, hogy olyan sokfélék lehetünk, arcátlanul sétálgattunk egymás kivénhedt – de addig tán őrizni se kellett – szerepeiben, sürgölődtünk a mindenkinek egyformán virsli~sör-bálban, s azt hittük, elég az átváltozáshoz a vetkőzés-öltözés. Szégyen, de én akkoriban csak két dolgot nem tudtam egymáshoz illeszteni, anyám fehér, telt testét, s a vasport, ami munkaruhái után maradt a mosógép hófehér, gyűretlan medrében.
1
Zuhanyzói hableány, a csinibaba
Vanda Vénusz Szép Irén végtagfuttatása Utáni első megnyilvánulása a földön. A baba jó bőrnek nincs kereke, csak egy Bődületes menetoszlopa.
Habtestén nagymérvű szervcserék Mentenek végben: Hajtóműve e jónői gépnek, Jó bőrnek, pöpec szerkezetnek, – Másodszorosan nem épnek; Most teljes karja, lába ment kezdetnek - Bizony nem kerek kerék, Se túlnani tűzoszlop, De hengeres, formás húsoszlop.
itt volt az íróasztalom
Szokás szerint sorozatot daráltam vasárnapi ebédfőzés-mosogatás közben. Ilyenkor csak hallgatom a párbeszédeket, néha odapillantok, de komplett évadok mennek le anélkül, hogy bármire is emlékeznék belőlük. Ma viszont megtalált egy mondat a Julia című filmfolyamból: „Nem az a legnagyobb dicsőség, ha soha nem vallunk kudarcot, hanem ha felkelünk mindig, amikor elbukunk.”
SZÁMŰZETÉSBEN
Minden kellék kint vár a kertben, egy egész készletet halmoztál fel a naponta gürcölés műhelyében, most is folyton készülődsz, azonosulni kívánsz a feladattal, büszkén és önérzetesen, pedig eleged van már a fejedben zakatoló ajtódörömböléstől, szabadulni akarsz talajlakó rögeszméidtől, amelyek feltöltik sejtjeidet, s engedik, hogy egyfolytában moralizálj egyszemélyes tengeralattjáródban, mely ott vesztegel a tükörsima elhallgatás vastagodó iszapjában.
Halmosi Sándor versei (A hosszú nevű, Olympia, Cseppben a tenger, Fado, Tonzúra II, Domine Tiberius)
A HOSSZÚ NEVŰ
alig hajló térdű aki a másikra mint más alfajra tekint a mámor másik bugyrából iszik – már ha van mit – másokat előszobáztat térdepeltet felebarátja asszonyát házát ingatagságát elirigyli mindig a másik megváltásra vár mert a mostani túl kényelmetlen merész ugyan ki áll meg ebben az alfajban a jó gazda hizlaló tekintete előtt ha appell van ha mocskos péntek véres csütörtök ha időnap előtt
ugyan ugyan
válság van uram a közerkölcsök romlása mondják mondjuk lehet benne valami kis igazság a múltkor se jött össze a becsületgól a szépítés pedig rajtunk nem múlott A-középtől Z-középig minden parlamenti patkó minden szektorából zúgott a megannyi deus és exmachina itt állunk megcselekedtük amit megkövetelt a haza
mea culpa mea culpa mea circus maximus
Akik megelégeltétek az árfolyam-ingadozásokat akik a másik Aranyborjúhoz imádkoztok a mi szent tehenünk helyett meg lesztek számlálva egyenként és lesztek ti rögzítve jó nagy adatbázisokba onnan is kivesznek még nagyobba tesznek onnan is kivesztek kinek kinek az ő nagy érdeme szerint
alázatunknál csak a szerénységünk a nagyobb és a miheztartási láz
A mindennapi etikai kódexünket bunkós botunkat édes kis szütyőnket add meg nekünk ma de holnap is és mindig holnapután nagy a mi szükségünk tudod nagy a háztartási hiány
Nagy kitettségünkben minket ó nagy kitett el ne hagyj!
A mai kor embere génjeiben hordozza a természet szeretét. Ez a vonzodás még azokból az időkből származik, amikor a barlang mélyén, pattogó tűz fényénél hallgatta az erdő állatainak minden zsivaját, vagy erdőn-mezőn barangolva, élelmet keresve köszöntötte ismerősként az őt símogató növényeket.
városi elbeszélés törzsi legenda nyomán i két szirttetőn két sas fészkelt két szirttetőn magasan felhőtlen boldogságuk szavakkal le nem írható mikor összeadja őket az ünnepi összeadó és beszéd generátor
két szirt között se közel se távol csillogott a víz Alkutnama tükre
Valaki azt mondotta: a tükröt azért találták ki, hogy ne csak másokon nevessünk. De mi van akkor, ha ezt a bizonyos tükröt azok a mások tartják az arcunk elé? AZ ISKOLAIGAZGATÓ – TANÁRI SZEMMEL Arcvonásai energikusak, egész lényéből fölény és méltóság árad. Nem csoda, hisz több száz pulyának és minimum húsz felnőttnek parancsol. Tehát amolyan tábornokféle, sőt, tizedes, akinek a szavára elnémul a légy, megalszik a tej, s még a cipőfűződ is haptákba vágja magát.
köd volt kollázs Tandori Dezső műveiből még jár a láb még néz a szem
És? Azt hiszed, elcserélem? Mert nem lencse, az igaz. És húsos is. Húsos leves, de nekem mégis lencse. Csak egy tál lencse. Mert nem akarok felejteni, értsd meg. Dehogy akarok felejteni. A társainkat, a kis, könnyen síró fiatalkákat, de a középkorúakat se. Akik maradni akartak. Akik innen akarták venni a kenyerüket. Maguknak és a párjuknak, vagy maguknak és a gyerekeiknek. De te nem hagytad, mert féltél. Féltél, hogy tőled eszik el a kenyeret. És a mai napi valóm hajlana is az egyezkedésre. Elfogadnám szívesen a levest. Elfogadnám a szövetséget veled, mert hosszú az éjszaka. És az éjszaka nagy kerítő, s itt még inkább az, ahol a műszak minden óráját, percét munkával kell tölteni. És de jó is lenne egy kicsit beszélgetni veled, hogy te némán, butítón teljenek az órák, hogy ne marionett-bábuknak érezzük magunkat, ami a főnök, a főnök haszon utáni hajrája mozgat. És a májgaluskát a férjem szereti, és a kutyáinknak is teljes értékű kaja lenne, de még befagyasztani is lehetne. De a számon, mikor azt kérdezed, hazaviszed a kutyáknak, az szalad ki, hogy nem.
Édes Uram, adjál áldást Fájdalmamhoz hű sóhajtást (enyhülésre hűs óhajtást) Fejem alá fényes párnát Páratlan galambhoz párját
Édes Uram, küldjél jelet Hol találkozhatnék veled (felém fordíthatnád fejed) Minek hívtál, minek küldtél Harangszóba menekültél
Mint egy felhőben. A hozzá közelállók lapos mozdulatokkal mozognak. A legáltalánosabb, de annyira azért mégse. Beleszólt, krákogott, a ruhája alá nyúlt, pénzt vett elő. Józsikám bácsi ezeket az embereket. Sót önt, kötelek csapkodnak a kopott égbolton. (Lajosmizse határában vagyunk, esik az eső.) Somfainé csurom vizes, kibújik keskeny derekából. Randevúznak egymás halála előtt. Kukacot esznek, ez már kedélyeskedés. Hangyák három nap, és három éjjel. Csillogó homlokuk háboríthatatlanul, valami emberek, agyukban nyüzsög a gondolat. Nyersek és durvák és szidalmazzák egymást. Zöld autók és kecskebékák tolonganak, és harcolnak az elemekkel, és az autók fékeznek a pocsolyában. (Ezekkel a lázítókkal.) Jobbra-balra dőlnek, sírnak, lökdösődnek, tátongnak. Margit a combjára tetováltat. Nincs megfelelő arc, mely képes lenne őt képviselni. Sima, fehér derekára tetováltat. Meglátják magukat egy mély sebben, mondja. Misztériumjáték, kezdjük el, hajszál repül a sivatagban, véleményem szerint ez a csend.
hazudd hogy virágoskerted őrizetlen nyikorgó kapuját nem kutyák rágták rúgták s nem ugatta el a hold az éjjel szívemről feslett virágaid nem bomlottak az estikékkel és pletykába nem keveredett a fekete föld szóbeszéddel jó lenne egyetlen rögnyi csend egyetlen harapásnyi rend e szeglet-nélkül épülő felekezetnélküli temetkezésben
hazudd hogy a tegnapi kenyér héja nem szádat kezdte ki úgy van már lassan a búza is gyomrából a nyarat kiégeti egy embernek készült étektől kapott rontás ha gyötri terem pitvaraidba feleidbe gyűjtött káromlások ha fájnak feledj megszokott látvány a fájás szemednek ne takard míg mulatsz a fejkendővel kötött kontyú asszonyok érettek a dajkaénekhez
A repülőtérről sem kellett volna kilépnem, hogy elveszíthessem minden pénzemet. A nyerőgépek egymás után sorakoztak a terminálban, a kijárathoz vezető folyosón. Gyalog indultam neki az útnak, a repülőtér a belvárosban van, nem akartam elhinni, hogy érdemes taxit hívni. Sajnos a hotel a reptér túloldalán volt, félúton egy buszmegállóban kerestem árnyékot. Éhes voltam, de nem volt a közelben semmi, csak harminc perces lágytojás, sós lében főzve.
vén hárs hegyélen sziklához gombolyulva levele sincsen - petét rakott a lepke: libbenő szárnyon eltűnő élet -
Isten útjai, szándékai – mint tudjuk – kifürkészhetetlenek. Csak vess egy pillantást a koponya szerkezetére. Figyeld meg, hogyan csatlakozik az állkapocs a koponya többi részéhez. Nézz meg egy hópelyhet mikroszkóp alatt. Tökéletesen szimmetrikus, apró csodát látsz majd, valami gyönyörűt. Nem találsz két egyformát a hideg kristályok között, bár milliárd számra hullanak telente. Nézd az ablakon a jégvirágot! Gondolkodj el a táplálékláncon – mi, minek szolgál táplálékul. Félelmetes az a logika, amely mindezt megtervezte, létrehozta.
A BEÉPÍTETT ÜGYNÖKÖKKEL
egyre nehezebb nem ájulnak el senkitől átlátnak a szitán nem
|
