VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Magén István: Csak mert még nem
Csak mert még nem
Mint egy felhőben. A hozzá közelállók lapos mozdulatokkal mozognak. A legáltalánosabb, de annyira azért mégse. Beleszólt, krákogott, a ruhája alá nyúlt, pénzt vett elő. Józsikám bácsi ezeket az embereket. Sót önt, kötelek csapkodnak a kopott égbolton. (Lajosmizse határában vagyunk, esik az eső.) Somfainé csurom vizes, kibújik keskeny derekából. Randevúznak egymás halála előtt. Kukacot esznek, ez már kedélyeskedés. Hangyák három nap, és három éjjel. Csillogó homlokuk háboríthatatlanul, valami emberek, agyukban nyüzsög a gondolat. Nyersek és durvák és szidalmazzák egymást. Zöld autók és kecskebékák tolonganak, és harcolnak az elemekkel, és az autók fékeznek a pocsolyában. (Ezekkel a lázítókkal.) Jobbra-balra dőlnek, sírnak, lökdösődnek, tátongnak. Margit a combjára tetováltat. Nincs megfelelő arc, mely képes lenne őt képviselni. Sima, fehér derekára tetováltat. Meglátják magukat egy mély sebben, mondja. Misztériumjáték, kezdjük el, hajszál repül a sivatagban, véleményem szerint ez a csend. (A tollforgatók darutollat tűznek.) A kettős győzelem zászlója alatt volt egy gyerek, éppen akkora, mint egy vadász. Meg, hogy nem voltam ott, csak ülök a csónakban és cigarettázom. Csupa jelentéktelen részletből vagytok összerakva. Margit a vízbe ugrik, úszik. Hasad a víz, évek óta gyakorolja ezeket a szokásokat. Ezek az emberek középen helyezték el a bútoraikat. Egymásra döntik az ágyat meg a fotelt. Persze csak akkor, ha túlélhető. Amit ember alkotott a földre dobálva és lelövöldözve, az még elélhető. Felcsillannak a lehetőségek, Margit összegömbölyödik, mint egy kecske. Érzi magában az erőt, látszik, hogy szaglászni jött. Maguk előtt görgették egymást a tányér formájú hegyen, válogatott csettintésekkel és kattintásokkal, mikor a várkapu kinyílt. (Egérgomb.) Végvárat építettek felfelé fordított arccal. (Ellenfél.) Ez csak véletlen, elfordították a rajta lévő zárat. Margit lassan, óvatosan átbújik a kulcslyukon, ruhát vásárol magának, a szájából sötét karikák jönnek. Szerdán a mamelukok átmásztak a kerítésen. A lebujokban fehér vászonba öltözött lányok járkáltak mint a kísértetek. Tör, zúz a palotában, megvadul, a lények harapdálják a keménykötésű lányok kezét. Meghallgatnátok azt a történetet, amit már nem szeretnétek elmondani? A Mátrában vagyunk, soha ilyen dermedten nem néztük egymást. A fehér ing egy zászló, egy pici pont a világűrben. Csillagok követik a falevelek útját. Embriók birkóznak a testben. Ez történt a képzelet élénk óráiban. Egy gyűrött tengerparti cukrászda kirakatában. Egy bájos katonalány, egy túsz, kapcsolatba került a világgal. Vannak akik még csak a kozmoszban sem hisznek. Akik elmúlnak, lefekszenek, meghalnak, eddig is ezt tették. Hirtelen életre keltik őket, hétköznapi feltételek között, lelkesen fényképeznek. Két lábon ugrálnak és röpködnek, mint egy kifakult holló, és megcsipkedik a kutyák arcát. A szamár köp, az átélt köpés kicsúszott a torkán, az ablakon. Tápászkodik, pedig öreg és fakezű, egy követhetetlen rendszer szerint. Csak egy kisfiú érezheti azt a pillanatot. Margit gyűrött arcán látni a pilléreket, és a láncokat. A pillérek körül emberek úszkálnak, akik elfelejtették túlélni a világvégét. A becsukhatatlan ablak, kitört üvegek, elolthatatlan villanyoszlop. Ellenkeznek, lekapják a fejüket és adnak, forognak széles szoknyában. Alszik, nyújtja a lábát, hullajtja a szivárványt, elveszíti a szálláshelyét, félelmetes az utolsó pillanatban. Gömbölyded halak áldást osztanak jótékony kézzel. Múlékony lovacskák kocognak. Be fogja bizonyítani. Sziruposok, mondja, szépen haladtok teljesen kivetkőzve. Megeszitek az iratokat, meg a vörös-barna színű ruházatot, meg a kapcsos nadrágot, és a prémes szövetet. A házakban kutak vannak, és lakosok fehér arccal. Hosszú, fehér ecsetvonásokkal sír. Az utolsó csepp levegőt belélegezve. Nyakatekert álmokat álmodnak, pár betűt elrejtenek egy borítékban, szenved, kigúvad a szeme, reméli, hogy nem fogják meg. Sétálnak át a birodalomban. Berohannak a házakba, már készen állnak. (Harmonika szerű szív.) Nyakkendőt kötnek dideregve, felfegyverkezve járnak, fegyverük kard és buzogány. Gyors lovakon vonulnak be és ki, a fejükön csillogó víz, mely a város egyik végétől a másikig látszik. (Mindennek ellenére.) A hallgatóság várja az újabb történetet. Semminek nevezhető arckifejezéssel válaszolnak, aztán elindulnak nyugat felé. Hallgatják az az égre mutató szökőkutak csobogását. Létrákat cipelnek, és réseket ütnek. A jobbja erős, a balja aranyos, gyenge. Számíthatsz rá, száz véka búza hullik előtted, mind között ő az aranykezű. A hosszú várakozás megtölti a lelket. A falu kiváltságoktól titkos. Az asszony nagyokat lép, lábujjai között kivirul a sár. Somfai kiöntötte a poharát egészen az arccsontjáig. Veszélyes levegő hullámoztatta a gabonát. Erejüket kezdték csillapítani és zabolázni. Az alulértékeltek megmagyarázzák. Somfai oldalán egy kilencmilliméteres. Drónok támadnak, eltemetik, azon a napon feláldozták. (Szerkesztés kora.) A fül mellett fütyül a szél. (Előbukkan egy világos mező.) (Az egérgombbal előhívható diagramok.) A turisták törékennyé zúzták magukat a hegyoldalon. A csillag jelmagyarázatul szolgál. Eljön, szaval, gyorsan táncol, „hopp tedd rá, most tedd rá”. Még béke van, az ujjperec duzzadt, elismeri a vereségét. Az ujjak hosszú karmokká alakulnak át. Az asszony remeg a hidegben, a gólyák prédikálnak. Nem hiszi el, hogy halottak vannak a szellőzőnyílásokban. A tehetetlen nőstények, mint egy áhítatos barokk képen, mozgatják a feneküket. Akik futnak, azok legfeljebb jókedvűek, összekacsintanak. Az emeletekre kopószerű hangon beözönlik a nép. Ő az, aki egyre feljebb tekeri a szoknyáját a kisujja hegyével. Egyetlen egy szavát se látják, csak vékony nyakát. (Titokban imádkozni kell.) A szellőzőnyílásokban a sok, leírhatatlan áldozat. (És patkány. Sakktáblák beszúrása a szövegekbe. Kedvező.) Színészek egymás nevének lekérdezésével vacakolnak. A karjukon tetoválás, támaszkodva pihennek, mint amikor valaki egészen mást tesz. Reszkető tekintetük jó beállítási lehetőség. Kitört lábak és kezek különböző helyzetekben. Somfainé a nyakába veszi Somfait, köhög. Rózsaszínű tündéreket akarnak a nyakunkba ültetni, mondja. Rózsaszínű kerek fenekű tündérek csapkodnak szárnyaikkal. Gyanús volt, amikor megint a városba ment.
Megjelent: 2024-06-03 20:00:00
|
