Keresés a honlapon:

M. Szlávik Tünde: Főnix a tűzből

 

 

 

 

Főnix a tűzből

 

Szokás szerint sorozatot daráltam vasárnapi ebédfőzés-mosogatás közben. Ilyenkor csak hallgatom a párbeszédeket, néha odapillantok, de komplett évadok mennek le anélkül, hogy bármire is emlékeznék belőlük. Ma viszont megtalált egy mondat a Julia című filmfolyamból:

„Nem az a legnagyobb dicsőség, ha soha nem vallunk kudarcot, hanem ha felkelünk mindig, amikor elbukunk.”

Erről eszembe jutott, hogy tegnap volt két éve, amikor hasonló gondolatok által vezérelve beültem a tetoválószalon fura székébe, s apró pánikrohamaimat elnyomva megvalósítottam 25 éves vágyaim közül az elsőt – s mindezidáig az utolsót: felvarrattam a hátamra egy főnixmadarat. (Ugye milyen vagányul hangzik ennek a mondatnak a vége?)

Hogy miért most, ha eddig nem? Miért pont főnix? Az egyik orvosi vizsgálaton a velem korú asszisztens rákérdezett, hogy ez ilyen matrica-e. Nagyot nézett, amikor azt feleltem, egészen friss tetoválás. Akkor mondtam ki először hangosan: régen vágytam rá, s végül is nem lehetek gyáva egész életemben. És azért főnix, mert a keljfeljancsi lett volna a másik engem jellemző opció, de az mégiscsak idétlenül nézne ki igen-igen régen fiatal habtestemen.

Mivel gyakran túlgondolom a dolgokat, ma azon morfondíroztam, hogy mennyire ironikus is ez: a talpra állás, újrakezdés, megújulás jelképét magamon én csak akkor láthatom, ha hátat fordítok a tükörnek, majd visszanézek. Úgy kell hamvaimból felépítenem magam, hogy nem enged a múlt.

Hát, így jár, aki ilyen óvatosan bátor, mint én...

 

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-06-15 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.