VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomAz ikrekre szokták mondani, hogy olyan egyformák, mint két tojás. Olykor a szülőanyjuk se tudja megkülönböztetni őket. Általában ez így igaz is, de mint tudjuk, a kivételek erősítik a szabályt. Efféle kivétel volt egykor Ézsau és Jákób, Izsák és Rebeka fiai is. Az elsőszülött vöröses bőrű volt, és az egész testét szőr fedte, ezért kapta az Ézsau nevet. A testvére úgy jött utána, hogy egyik kezével a bátyja sarkába kapaszkodott, mintha már ott is meg akarta volna előzni. Ezért lett a neve Jákób. Az ő teste rózsaszínű volt, mint a legtöbb újszülött babáé, sima és szőrtelen. Az arca is szép és kerek, mint az anyjáé. Talán ezért is volt az anya kedvence Jákób, az apáé pedig a külsejében férfiasabb Ézsau. átmenetben (hommage a K. F.)
1. utazom a kerekek alatt Hajnóczi Péter Folyékony halmazállapot
Írni kezdett. Eszébe jutott, hogy délelőtt vett 2 liter bort. Akkor azt gondolta, majd beosztja. Most azt, az egyiket meg kell innia, hogy menjen a munka, de a másikat eldugja a ládafiába. Oda se néz, hogy ne tudja, hol van. Aztán mégis legargalizálta mindkettőt. Telefonbeszélgetés Hangodtól Megéreztem tömjénként füstölög Utolsó Bármit mondtam eddig, fogadkozás, anya. Gaborják Ádámnak Léket vágni a tavon. Tenyérbe sodorni a hajszálereket. Hagyni, hogy végigfussanak a földeken és szétvágják a szirtet. Fekete helyett fehér. Vitorlába markolni csontos szelet. Ablakot vágni ott ahol éjsötét a fal és láthatatlanok a hegyek. Hagyni, hogy azúr-gócot köpjön a keserv. A szemgödörbe. Hagyni, hogy a vese elfeküdjön a medencén lebegve. És csak nézni, ahogy a tó lassan merül, ezerfelé szalad. Süllyed és eltűnik. Belülre. Ahol a táj egy másik folt. Szabadabb. Frontbetörés Estére megerősödött a forint és a Reggel arra ébredtem, hogy igazán szeretsz. Nem tudom definiálni a szeretet fogalmát. Csak üres szavak ugranak be. A céltalanul dobálva repkedő „szeretlekek”, nem az. Azok csak jel-képek. A düh pedig nem más, csak önzés, és birtoklási vágy. A szárnyaló puszik és szívek meg csak jelentés nélküli szimbólumok. Az emberről, aki majdnem elindult nem lett teste a szónak. Ádám mester reggel hat órakor rácsöngetett az asszonyra. – Már itt van? – hunyorgott a mérnöknő a napfényben. Nem szerette, ha ilyen korán zavarják. Mivel igen meleg volt, még slafrokot[1] sem kapott magára, így félig pucéran, alig tenyérnyi fürdőruhában nyitott ajtót a festőnek. – Ígéret szép szó, megtartva úgy jó. – Úgy, úgy, azért jöhetett volna később is, hiszen ilyenkor még a tyúkok is alszanak. Na, jöjjön! – simította el szeméről a haját. – Kicsit kócos vagyok – szabadkozott zavartan. – Reggelizett? – Hogyne. – Akkor lásson munkához! – Kinyitná, kérem, a kaput? – Máris! Vadludak A ködös (szmogos) decemberi hajnalban sárgamellényes bicajos suhan át a városon. Háromszor negyven perc dugó az utakon, aztán süket csönd. Már csak a gyár. Néhány nyugdíjas, munkanélküli, iskolás. A bringás latyakos járdákon suhan, sárga mellénye világít a ködben, (szmogban) nyomában sorra megpördülnek, (ugyanazzal a táncos mozdulattal) lyukba zuhannak a csatornafedők. A bringás átsuhan a völgy fölött, el a piac mellett, (egyforma sárga befőttes gumival összekötve egyforma hosszú, és egyenes zöldhagyma csokrok) elsuhan négy bezárt autókereskedés, (Citroen, Opel, Kia, Fiat) egy üres kínai áruház, az összedőlt hajléktalanszálló, két ásítozó, (szintén bezárt) telefonüzlet előtt, a kocsmáknál odaint a kollégáknak, fütyörészni kezd. Nagy nehezen felkel a nap, odébb löki a ködöt, (szmogot), ferdén, kicsit csodálkozva belevilágít a csatornalyukakba, aztán megvonja a vállát, és átnéz egy másik országba. (városba, földrészre, napozó lányokra, árokban ébredőkre, alvó írókra, villanó ablakú toronyházakra) Megzabálta Tilos volt, - Egy étteremben Pislogva nyelte, És egyszer - Kis disznó ez Kijött és Fekete öltönyben ücsörgött a Duna partján, egy koszos betondarabon, és egymás után hajigálta a vízbe a kavicsokat. Édesanyja sétált hozzá, és szólt, hogy ideje indulni. - Gyere, mindenki rád vár! - Még nem akarok. - Miért? - Rá akarok jönni, hogy álmodom-e. - Ezt hogy érted? nézegetem a régi könyveket Kedves barátom, Mondja, nem lehetne Nem magasságilag vagyok nálad nagyobb, irodalmilag teltebb. Szövegemben tágas terek, mélységek, szóközök. Szavilag kinyújtózom, nincs nálam slamp, csak alám és fölém rendelt roppant mondatok. Mér’ én vagyok a tollak grófja, egy teljesen elegyéniségült nem senki? És miért? Merthogy én előbb mondtam ki, mint te! És aki előbb mondja ki, hogy ő a kirájabb, az tudatában van annak, hogy nagyobb mint te, sőt, jófejebb, így ezzel a kimondással mintegy igazolta is azt. Magára vonatkoztatva van. Ugyanis az igazándi nem jó fejek sosem mondják ki, hogy nem jó fejek, és ebben igazuk is van: megteremtik önnön nemjófejűségüket és magukra vetnek. Gavrilo Princip születési jubileumára Azon a Vidovdanon*, azon a (hisz a merénylettel voltaképpen Na végre, már háromnegyed egy óta ülök itt az előszobában és várom, hogy csöngess, biztos megint elszunnyadtam egy picit, pedig szól a Máté Péter, a hosszú, hosszú évek, tudod, alig hallottam meg a csengőt, azt mondtad, délre itt leszel, mióta állsz itt? egyébként, mecsoda egy hőség babám, ami ma itt van, tiszta katasztrófa, no, ne állj ott úgy, mint aki karót nyelt, gyere csak be, gyere már, hogy be tudjam csukni az ajtót, nem vagyok beteg, nem azért maradt rajtam a hálóing, de mecsoda egy hőség, gyere nézd csak, 
|
