Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kovács-Cohner Róbert: átmenetben

 

átmenetben

(hommage a K. F.)

 

1.

utazom
hová utazom
kopog a szélvédőn
mint géppuskatűz
ropog
kopog
az eső
a záróvonal rémülten
halálsápadtan
szakadozottan
zihál
rohan

a kerekek alatt
hátra
vissza
haza
onnan ahova tartok
oda ahonnan jöttem
(otthonra nem emlékszem)
én még nem tudom
ő meg már látta
és most a kerekek alatt
ki-kihagyó 
zaklatott szívdobogással
rohan vissza a jövőm elől
rohan haza
csíkhalántékán neki is 
dobol az eső
bekapcsolom
az ablaktörlő
isten ritmusára 
epilepsziásan
rángatni kezdi lapátfejét

 

2.

távoli dübögés
valami közeledik
hatalmas rajokban
zengő-sziszegő-ordító rajokban
mint mérges darazsak
vagy mint szélviharban
a pupilla felé futó homok
a vihar
de most még kis csend
és egy francia sanzon dallama
pislog ritmust
a műszerfal álmosan derengő
fényeire
80
90

de mennyi az idő
van-e még idő
110
120

27
éves vagyok
vigyázz
le ne késs
ha azt mondtad rocknroll
mindjárt elszalad a 27-ik
és 28-nál kifutottál az időből
akkor majd lesütött szemmel
lassan hazasomfordálsz
köréd gyújtották az erdőt
motyogod majd magadban
az utcán vagy egy híd alatt
kudarcot vallottál
és nincs is erdő
csak szemedben
pislákol még a láng
de addig egy éjszakán
a semmi közepén
fémdobozba zárva vágtatsz

semmisemmi
csak az hogy
nem is tűnt fel hogy
nincs óra az autórádión
akkor itt nincs is idő
a sztráda cipzár a csuromvizes
nagy sötétzöld esőkabáton
120-al húzod fel
dideregesz
és mint egy nagykabáton
felhúzod a régesrég
kettévágott
didergő
elárvult világot

 

3.

(beakad a cipzár
és a machetés
őrült gyilkos
a hold
mennydörgés robajjal
vágja ketté a hajnalt
cefreízű
száraz torkú

szédülten örvénylő
éjszakák véreként
fröccsen az ablaküvegre
a vér
a víz
csak víz

semminek nincs vége
semminek nem lesz vége soha
mondod még miközben
már régen vége van
a himnuszt is rég leadták
és te már azt is elfelejtetted, mi ért véget
elfelejtetted holott megígérted
megmaradsz
elfelejtetted rég jobbik magad
csak víz mondod
ahogy őrült gyilkosként
machetével vágod ketté
egyszervolt magad
felsikolt
te köhintesz
és vére vörösre festi
az utat
a napokat
és az ablaküveget)

egy pihenőnél kiszállsz
és az esőbe tartod arcodat
átmenetben

 

4.

kis csend tár az ürességre
te csak nézed a mozit
ahogy percek rohannak
majd napok évek
életek halálok
a szélvédő üvegén
a fák csíkja az ablakon
a bukkanók az aszfalt redői
ráncok
egyszer valaha fiatal volt
tisztának hitt
de idő előtt kifakult
arcokra
valaha feszes állak vonalát
határozatlanná mosó
az odakerült bőrlebeny fölé
észrevétlenül felszaladó ráncok
szemek sarkába kapaszkodó
alamuszi ráncok
a köd függönye meg
a hold előtt
szürkehályog
valaha gyermekin csillogó
már közömbös
cinikus
mohó szemeken
sötétbe látsz
de most kis csend
mégegyszer megpróbálod
hátha a csend segít
nem te tükröződsz vissza
a nedves aszfalton
egy fiatalabb
egy igazibb
nem mersz megmozdulni
nehogy elveszítsd
lehajolsz hogy ujjad
ujjához érintsd
találkozás a fiatalemberrel
s már csak a betont kaparod
egy hegyes kavics vág körmöd alá
de csend van
csend van legalább
te is mindig csendben maradtál
mikor a legfontosabbat kellett volna
kimondani
aztán elment a hangod
berekedtél a sok füsttől
hát tessék most itt van
neked csend van legalább

 

5.

és mégis

a sztráda mellett
dobbanásnyi csendben
lélegzetvisszafojtva
gombaként kibújnak
szőke tincseikbe kap a szél
a távoli települések
téren és időn
múlton jelenen és jövőn
puha meleg tejként átsikló
fehér csíkként lüktető
morzejelei
mindegyik egy külön
titokzatos érthetetlen
leélt-leélendő élet
hullámoznak a végtelen időben
időtlenül
tragédiák kis szobák
kandallók és háziállatok
és fontos pillanatok
és néma vacsorák
és gyerek- és kamasz-
és felnőtt- és öregkorok
minden elsikló fénypötty külön világ
külön galaxis
külön tejúttal
külön holddal és csillagokkal
külön füvön fekvésekkel
külön Ő-vel
veleddel és nélkülemmel
külön árulásokkal
külön megtérésekkel
és megbocsájtásokkal
várva várt újralátásokkal
és elkésett ölelésekkel
emlékszelencék
elfásuló remények
magányos utak falukban
kavicsutakon
éjszakai fürdőzések a tóban
meghaló szülők
elárult álmok
öngyilkosságok
végtelen szelencék
a távoli települések
időkön átsikló
egyszeri és megismételhetlen
időtlen morzejelei
lehet kát erdőtelep
ha itt jobbra fordulsz
de rohansz tovább
és ezer mindent hagysz másodpercenként
örökre a hátad mögött
tiszafüred füzesabony
neked csak szó
egy felirat
de nekik, akik a szelencében
ölnek ölelnek
élnek és halnak
nekik ez mit jelent
soha meg nem értheted
és neked mit jelentene
ha ott élnél
és mit jelentene nekik:
nagyvárad
hegyközpályi
vagy épp
budapest
hiszen ugyanígy
lehetne akár fordítva is

 

 

6.

és mégis

a távoli települések
időkön átsikló
egyszeri és megismételhetlen
időtlen morzejelei
végtelen mezők kis falvak előtt
hullámai a véges végtelennek
mezők hova egy változatod
kiszaladt egy éjjel a száguldó autókat nézni
vagy csak elbújni a padka mögött
a búza hullámaiban
csudiszomorún
várva valamire
és én nem tudhatom mikor
minden éjjel erre hajtok el
ezernyi változatod mellett száguldok el
a távoli településeket pásztázom
téged kereslek minden árnyban
minden éjszakában
hogy meglássalak ahogy
ott ülsz csudiszomorún
talán hegyközpályi mellett
talán a szerpentinen
az út mellett
a szerelmesek pihenőjénél
ahol egymás kezét fogva
ülnek a csillagokat nézve
te mondtad nekem
és vársz valakire
és amikor egyszer tényleg kirohansz
a búzamezőn át
mózesként vágod ketté
a harmatos hullámokat
aznap este
valahogy
mégsem leszek itt
máshol kereslek talán
a csillagboglyákat nézem
vagy egy pihenőnél dohányzom
te egy pálinkásüveggel
kisírt szemekkel
mindent feladva
talán már nem is várva semmire
vagy épp arra várva
leülsz az út szélére
hegyközpályi mellett
és egy kamion jön majd
fénypászmája
belehasít az éjszakába
és egy pillanatra
a kopasz fák ágai
szörnyű karmaikkal
megdagasztják
az ében ég finom bársonyát
és az ég felsikolt
és a kamion megáll
és te felnézel
és az ajtó nyílik
és te felkászálódsz egy kamion
első ülésére
és néma csendben ülsz
a vándor mellett
hátatok mögött ki tudja
milyen rakomány
könnyes szemmel ülsz
és hallgatsz
a rádiót hallgatod
a bólogató kutyát nézed
vagy a felakasztott
az út bökkenőire ingázó
kifakult plüsstigrist
míg én máshol kereslek
a végtelen éjszakában
örökké
egy benzinkútnál megálltok
és ő kávét vesz neked
éjszakai utak
kis motelek
aztán megint a sztráda
és a kamion első ülése
és egyszer az úton majd
megfogja kezed
és te elengeded ami volt
és egyszer majd hagyod
mikor megfogja kezed
a teherautó első ülésén
és te – talán évek teltek el
mióta elindultál egy idegennel
egy véletlen éjszakán de -
te hagyod
és távolodsz
és vissza se nézel
és mindent elfelejtesz
tiszafüred gyömrő kát
mezőkövesd
valami olyan lesz nektek
kettőtöknek
amit én
nem érthetek
az lesz
csak nektek
az
ami

amíg én ezer éjen át
kereslek egyre öregebben
ami miénk volt másoké lett
kihunyt a láng a szememben
és a tiédben fellobbant egy másik élet

 

7.

és valahogy mégis

a távoli települések
időkön átsikló
egyszeri és megismételhetlen
időtlen morzejelei
csillagboglyák
csillagboglyáim
kis szelencék és te bennük
szomorún
kisírt szemekkel
ezer és ezer változatban
valahol vársz még valakire

ez tart az úton
és az útjelzőtáblák
feliratait nézem
és tudom hogy egyszer
talán egy másik világban
én leszek az
aki akkor ér oda
mikor már az útra lépnél
mert már mindent feladtál

hogy valahol majd nem kések el
és te
kócosan fiatalon
rám nézel kisírt szemekkel
és én odébbhúzodom
hogy elférj mellettem

és bekapcsolom a fűtést
a rádiót
és hallgatunk
sokáig csak hallgatunk

 

8.

és ez valahogy mégis

több mint amennyit álom
több mint amennyit élet

(több mint amennyit e
kócos kis vers megér)

  
  
 

Kovács-Cohner Róbert (1986, Budapest) költő, drámaíró, műfordító, dramaturg, publicista

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.