Az ismert tófürdő orvosi rendelőjében összegyűlnek a betegek: fürdőköpenyes öregurak, reumatikus panaszokkal bőségesen ellátott nénikék, szakorvosi beutaltak, táppénzesek várják, hogy sorra kerüljenek. Az eseménytelen percek sűrűjében olykor szóba elegyednek. – Magának mi baja? – szólítja meg egy harcsabajuszos férfi a mellettem ülő, ötven év körüli, politikusforma fickót. Az szemlesütve feleli: – Kétoldali nimbuszom van. – Kétoldali? – Igen. Egyszerű baloldali, helyi nimbusznak indult, még a nyolcvanas években.
– Gyere a konyhába, mutatni szeretnék valamit. – Mi ez a sárgán virágzó ágacska ebben a kupicában? – Aranyeső. – Ilyenkor, decemberben, advent kellős közepén? – Na, éppen ez az. Tudod, munkába menet egy kedves kis parkon keresztül vezet az utam. A középkorban temető állt ott, és a világháború után úgy parkosították, hogy megőrizték benne a régi sírokat. Nagyon különös hangulatú hely...
Nem adok többet, hogy vigyázz rá, mint tigrisem kinyúlna nálad. Amióta leestek a csíkjai, apró ágacskáival mindenhova benőtte magát a fekete. Levakarni se lehet, csak a jó illat győzheti le. Messziről hozod a sárkány se látta anyagot, a kémcső nem a szertárból való, de addig gondolkodsz, amíg szavaim gonosznak érted és arról beszélsz, hogy nem való neked, nem küldhetek érted, pedig kezedben az illat meggyógyítana.
Egy korhadt fakastélyban laktál egy mocsár közepén. Épp szálltam le a villamosról, amint szétnyílt az ajtó, ott álltál előttem. Nem ismertelek, mégis meghívtál. Ezt látnod kell. Egy kétkedőnek akartad eladni mindened.
Betelepítették őket, mint a számítógépedre a vírusokat. Egy falu tűnt volna el nélkülük, mesélem neked, miközben belépsz és újra játszol. Ez nem a tizennyolcadik század, én tyúkmellet örököltem, ükapám hat ujjat, a kakastaréjos ember nagyot ugrik a monitoron, bár nem volt táltos, a tóban az ősöm úszott először. Fekete a víz, a melltartód pántja lecsúszik a válladról. A megtörtént is bizonytalan, de nem tudod folytatni a mondatot. A játékra gondolsz, milyen lenne visszatölteni arra az állapotra, amint elfoglalod a fenyegető nádast, és meglátod a kezeden a hatodik ujjat.
Fáradt vagy, szemed alatt karikák. Levegő után kapkodó halak a kerti tóban. Oda egy követ szeretnék tőled, akkorát, mint egy babafej, amit lekerekített a víz. Szappan szárad, kezedre habzó gondoskodás. Félek a rendtől. A terítőn az nem vér, hanem csokifolt, mikor egyedül hagynak, próbálom visszafejteni a mintát, mint egy háborús üzenetet, hogy megtaláljam a helyet, ahol majd katonáim sorakoznak.
Még a diók se ülnek külön csak mi a csúnyák szótlanul, mint akik a hallgatást örökölték. Tanárbácsi körül a háló, a kisvérkör nagyra nőtt a táblán. Egy puha, napsütötte alma járt kézről kézre, amikor bekiabáltál, hogy vigyázz csutka. Nem volt
Megtehetnek veled bármit, hogy védd magad, papírnadrágod felgyűröd térdig és varázskört táncolsz. Amikor lekérnek, daráló a kezedben, és kövér lesz a hangod. A mesét énekelve olvasod. Le se hunytam a szemem és már hiányzol, mint csokoládé fogmosáskor. Ma már csak tigrist harapok, ha jut nekem hely a dzsungelben. Ugye énekelsz megint, mert a madarak este nagyon félnek, elalváskor tolluk nagyra nő, mint ajándékon a csomagolás.
A pókok nem félnek odafent? Látod, milyen buta vagyok, azt se tudom, mit bír ki egy pókfonál. Apa, én szédülök, ha nem fogod a kezem. Apa, ugye téged nem fúj el a szél, mint Piskóta néni kiskutyáját. Tudod, ő mindenhová elkísért. Az utolsó sétán csak kicsit nem néztem oda, csak kicsit, és fölemelte, és vitte magával a szél.
Nézd milyen gyorsan futok, mint a gepárd a lengő hasú gazella után. Gyere mutatok neked valamit, van egy titkom. A szobámból látszik a dzsinn, onnan a szemközti falról kacsint. Pont így. Varázsereje is van, ami segít gyorsan futni. Nézd! Megelőzöm még magam is. A tornaórán viszont, ha Laci bácsi kiabál, megdermednek a lábaim. Nem mozdulnak, hiába akarom, csak ha a dzsinn engedi.
Apu mégis elment vadászni, pedig megígérte nem hoz új nőt csodaországba. Szabadságot vett ki. Mint egy öreg cowboy egy erdei fotelből megtöltötte a sörétest. Nem ő ugrik a nyúlüregbe, csak kényelmesen ül, amíg előjönnek a láthatatlan hajtók előtt. Miközben
A férfiinget a gallérjánál és a kézelőjénél kell megragadni. Enyhén megrázzuk, kissé kétfelé széthúzzuk, bal kéz föllendít, kis libbenő mozdulattal a deszkára helyezzük a textilt. Bal a hónaljon betámaszt, jobb tenyerünkkel végigsimítunk az ujjon balról jobbra és fel, majd jöhet a vasaló, ellenkező irányból, határozott mozdulattal irányítva hegyes orrát a vállak felé. Balunk közben gyengéden végigsimít a mellrészen, előre ránctalanít. Gallérgombnál, hónaljnál megcsippentve a vasalt ujjat átlendítjük, lelógatjuk a deszkán, majd jobb kéz fogást vált, céltudatosan, ám gyengéden kezek balra, majd jobbra lendítik a ruhadarabot, s íme, itt fekszik előttünk az ing gombos szárnya. Igazításkor a bal térd berogyaszt, a jobb egyenes, gerinc enyhén előredől. A tangós mozdulatokat csak a gombok közötti kis vasalóhegyes bökdösős közjáték zavarja meg. Ha a műveletet megismételtük a másik ujjal, szárnnyal, a háta levasalása már maga a lendületes pörgés, ami után a fejek ide-oda rántásának a gallér kisimítása felel meg.
Új játékunk van a hatodikosokkal. Bizonyára létezik a nagykönyvben hivatalos megnevezése, de mi csak simogatósnak hívjuk. Házi használatra tökéletesen megteszi. Akit megsimogatok, bekapcsolódik az olvasásba. Újabb érintésre elhallgat. Nekem való móka: szeretek kis buksikat simizni. Csak már egyre ritkábban merek ebben a terhelt világban. Amúgy is iszonyú felelősség: akit megérinthetsz, az a tied, a te gyereked. Aki engedi megérinteni magát, elfogad téged.
Azt hittem, álmodom, amikor meghallottam. Ijesztő, ismeretlen volt. Felültem. Nem tudtam, hol vagyok. A vak sötétben egyszerűen elveszítettem a tájékozódási képességemet, körbetapogattam, de csak az ágynemű puhállott a kezem alatt, s az a rettenetes hang bármerre fordultam, a hátam mögül jött. Fel akartam kapcsolni az éjjeli lámpát, ám fogalmam sem volt, az ágy mely pontján vagyok éppen, csak nyüszítettem elveszetten, s közben abban reménykedtem, hamarosan felébredek, vagy legalább a férjem felriad és segít. Egyre jobban csapkodtam, körbe-körbe forogtam ültő helyemben. A lábam szinte lemerevedett, nem segített a helyváltoztatásban. Végül sikerült egy vékony fémrúdban megakadnia a csuklómnak, akkor már tudtam, hogy az a lámpaállvány, s hogy végül is a telefon szól, fent a polcon, a fejem fölött. Nyújtóztam, de sehogyan sem értem el, csak a lámpát borítottam fel. Utánakaptam, ettől megmozdult a lábam, s végre ballal le tudtam lépni a szőnyegre, megemelkedtem, és lekaptam a telefont. Úristenúristen, nyöszörögtem, mert az ilyen késői hívások csak bajt jelenthetnek.
Nem tudtam betelni az illatával. Elbódított. Minden porcikámba beitta magát. Órák múlva is éreztem a ruhámon, a hajamon, magammal vittem az udvarra, a boltba. Nem szégyelltem. Ha lezuhanyoztam, már hiányérzetem volt, igyekeztem hozzábújni, hogy újra eggyé váljon még a szagunk is. Amint magamhoz öleltem, úgy kapott a mellem után, mint akinek az élete múlik rajta. S az első időkben ez valóban így volt. Tehetetlenül gyötrődtünk, mert még nem tudtuk, mit kellene tennünk, hogy mindkettőnknek jó legyen. Aztán lassan összecsiszolódtunk, s ahogy megtaláltuk a harmóniát, a mozdulatai is puhábbakká váltak. Persze csak akkor, ha az első jelzésre gombolkozni kezdtem. Ha egy fél percet is késlekedtem, türelmetlen lett, valósággal letépte rólam a ruhát, akkor is, ha nagykabátban voltam. Ahogy megkapott, szépen elbabrikált rajtam. Simogatta az arcomat, nyakamat, s közben el kellett veszni a szemében. Kitágult pupillákkal ittuk egymás látványát, nem tudtunk betelni. Naponta többször…
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
