VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomÜRESSÉG Elégia a másnapért (részlet)
„és lesz e test majd, gondolat talán” Borbély Szilárd
Számolni kell a reggelekkel Most A mostban A gőzölgő mostban Konyhám közlekedő edényei közt Elmosatlan napok Odakapott tej Kávézacc Foltos terítő Kiflimaradék Felbontatlan gázszámlák Hivatalos értesítés Akár a teafilter, lóg belőlem az idő a gőzölgő mostban Három cukor Fél citrom Sütemény Azt rágcsálom Anyám sütötte Finom
Hajlított fény Ragacsok
Smaragd celofán a tavon. Tér és idő széthasad. Kinyílik a világegyetem szeme. S a pupillák öreg tölgyfák. A csarnokvízben fém-zene. The Final Cut
Végső változat. Vagy vágás (is)? Lehet, feltámadás a látóhatáron a hold is kimúlt fájdalom újra, szárnycsapkodás, a halál ha hérosz, legyen az gyors, elolvadt gyertyának szép ájulás Besztszeller Minden nap ugyanakkor érkezik. A pult elé pakolja a csomagjait. Mindene benne van. Egy élet munkája. Az ő életének munkája, becsomagolva két zörgős szatyorba. – Józsi úr! Kérnék tisztelettel egy hosszúlépést! A csapos undorodva löki elé, majd számolás nélkül csapja be az aprót a kasszába. Az öreg fájós derékkal, nehézkesen lehajol a csomagjáért, felemeli a poharat is és elcsoszog a koszlott asztalhoz. Ablak mellé ül, itt legalább lát valamennyit. Az egyik megviselt szatyrából mappát vesz elő. Kinyitja és maga elé veszi. Gyöngybetűkkel teleírt lapok sora kerül elő.
50
forog, keresi önmagát. temérdek lim-lom. semmi nem emlékezteti semmire. szavai lemorzsolódnak a várakozásban.
se híd, se út.
figyelem magam a nyugvó napban. Hányszor van vége a világnak?
Vattás Kölyök
Fehér flanelruhában a napfényes teraszon, de szép is volna. Ám ez a lakása. Amúgy a napfény stimmel, ahogy az ablakon át... De tudod, mit? Mégis a teraszon. Kezdje tenisszel, aki gin-tonikkal végzi, apostol legyen a sportolóból, a napirend hatalma, szeretném, ha ezt a hangját nem csak én, de más is hallaná, akkor be kéne mászni egy száraz úszómedencébe, itt rossz az akusztika, pihés magánhangzóinak hiányzik az öble, a négytételes, meleg leírás az angyali keresztapáról sajnos ellenállás nélkül halad át. Most aranyláz gyöngyözi homlokát, kávétól van, a kilencediktől. KRÁTEREK
A katonák mielőtt még bombáikat kioldanák rajzolnak a levegőbe kétszín-nyomásban vörösben – feketében képregény-szerű krátereket megannyi apokalipszist.
VERS VAGYOK NEKED CSUPÁN Weöres Sándort idézve
Elmentem messzire, itt vagyok mégis vissza nem térhetek soha száműzetésben önmagamban
te írod a verset bennem vagy a vers írja önmagát? engem ír, míg fogyok mint a ceruza? ALBI Kb. két éves korában vette magához a nagyanyám. Csellel, erőszakkal? Őszintén szólva erről semmi bizonyosat nem tudok. A lényeg az, hogy a bátyám korán Petrozsényba, egy füstös kis bányászvárosba került, s ezzel kiszakadt egyrészt apám, másrészt a falu „karmaiból”, amit a najma (nagyanyám) jócskán lebecsült. – Majd én gondoskodok a gyerekről – hajtogatta kevélyen. – Az én unokámból nem lesz sem paraszt, sem bolând, mint Nagy János. Mármint az édesapánk. Anyám szófogadó volt, ráhagyta, vagy egyszerűen ő is úgy vélte, egy városban Albika is többet lát, tanul, tapasztal. Itt van mozi, színház. Igaz, hogy román, de legalább románul is megtanul. Bizonyára szép ruhákba járatják, s még, miért ne, fräuleint is vesznek melléje. Imitátor
Ontani a szót Vagy bronzba önteni? Félelmetes, amit Magadról tudsz.
Hogy kiderül, Hiába cifrázod, Amit imitálsz. Ismered magad.
Ráncok, fiatal arcon
Én fogom irányítani az ujjait. A kötszer beleragadt a sebbe, a mosdókagyló himalája-hideg, himalája-fehér. Nem nézünk oda. Aztán mégis. Piros pöttyök a kerámiamezőn, megiramló, vörös patak egy nyeldeklő lefolyótorokban. victim mit képzel ön kinek fantáziálja simogatni próbál ami ha jól látom bár éppen ágál ZSOLTÁR Pilinszky Jánosnak
Uram azért adsz nekem erőt hogy elcsigázz s megteremted a fényt hogy lássam: árnyékok árnyéka lehetek csak
Nagy tüzeket gyújtani nem tudok Uram rólunk csak énekelhetek rekedt dalos de lám: perzsel néha a hangom
Nagy vizek sodrában nem élhetek csak erek patakok sosem a tenger – Hát ők lesznek az én tengerem Uram!
Rozettacsonk
minden kihűl, furcsa lesz és hiány, szurkos temetőföld gyomorban. gyógyízű fény potyára moccan, hálós sarokban cirmoskövedik lajstromos sosemvolttá szerelem. micsoda karácsonykodó létezés, ahol komposztba vágynak jövendölő csillagok?
***
Másnap Plangárné Lujza is felkereste a kórházat. Lübkéné ágya mellett rögtön a lényegre tért. – A fia nem maradhat egyedül, szülői felügyelet nélkül. A társadalom érdeke is azt kívánja, gondoskodjon róla valaki, nehogy rossz útra térjen. Kilenc éves, könnyen befolyásolható, s talán nem kell mondjam, hogy ez mit jelent. A maga fiát amúgy sem nevezhetjük egy ártatlan báránynak. Lübkéné növekvő rémülettel hallgatta társbérlője szavait. Lujza igyekezett sötét és riasztó képet festeni csavargó kölykökről, akikből előbb utóbb bűnöző, a társadalom söpredéke válik. Az elmúlt rendszerben, mondta, senkit nem érdekelt a gyerekek, a fiatalság sorsa. Tudja ő azt nagyon jól, bizonygatta, hogy mi lett azokból, akik ugyan nem önszántukból, de nélkülözték a gondoskodást. – Szeretem én a gyerekemet, és gondoskodom is róla – vetette ellen Lübkéné. Elválás
Eres kezekkel simogattál. Izületes ujjaid eldeformálódtak a munkától. Akkor jó a tészta, ha elválik az edény falától, mutattad a titkot továbbadók arckifejezésével, ám csak a szemedben bujkáló mosolyra tudtam figyelni. Kecses
AZ ANYAGRÓL ÉS AZ IDŐRŐL
halkan fordult a föld s az izzó láng-hullám-csipkés láng-hullám-tarajos vakító fehér láng-habos ívfény sziszegéssel parázsló felszínről az űrbe szakadtak az ellobbanó lángfoszlányok
még őrjöngött tombolt a kémiai nemzeni vágyás az anyag férfi izzása asszony éhsége vegyi kielégítetlensége forrt zuhogott harsogott száguldó repeszek üldözték hajszolták szikra-vágyukat az egy-pillanatot-élő egy-villanásig-rohanó egy-dobbanásig-sugárzó részecskék kontinensnyi dübörgéssel ütköztek egymásnak és felzúgott a lángoló anyag a suhancvérű a hódításokkal teli még nem tudta sorsa meghatározott 
|
