VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalomrelatív 1.
A caesar vagy semmi (részlet)
II.
Az egykori kedvenc rabszolga féltékeny pillantások közepette hagyta magára az anyacsászárnőt a két olcsó lotyóval. Mula és Lupa bekötött szemmel mórikálták magukat a frigidarium medencéjénél. A fal mozaikjai Aglaia nevetésével, Euphrosyne énekével és Thalia néma bájával olajozták be a pucérságukat: hadd fényeskedjék az olívának az aranyló színében. A víz lustán locsogta körbe Agrippinát, miközben kikászálódott a medencéből. A haja ellopta a hullámokat. Kígyós karkötői csilingeltek. Sempers de profundis. - Az én imbecillis fiam sosem lesz igazi Caesar és Akté sem lesz császárné. Ti pedig engem szolgáltok. Az életetek vagy a halálotok vagyok. Ti döntitek el, hogy melyik – szabadította meg őket a szemkötőiktől, aztán visszatért fürdőzni. – Képzeljétek el. Én vagyok a vénséges Caesar, Tiberius. Szeretem a fürge halacskákat.
völgyibeszéd
lúdtalpak kacsáznak minden úton ...
Májusi hőség Sírjaink közt gyík cikkan Zöld kontrasztanyag
A hidi csárda aprócska ablakain, a pipafüsthályog épp csak engedte látni a közeledőt, aki látható óvatosság nélkül poroszkált egyenesen. Valami csikósféle lesz, morogta Harmati, a cseréppoharakat törölgetve. Ezen az órán, ha teli ugyan nem is volt a csárda, szabad asztal nem volt. A lovas átvetette a lábát a ló fején és úgy ért le, hogy a kötetlen patrac ráncot sem vetett. Megkötötte a könyöklőhöz a fekete csikót. A pusztaiemberek szíve megolvad az ilyen ló látványára, ha nem is mutatják. A csikós betoppant a kutyaszagú ivóba és biccentett a csaplár felé. Az tudta valahogyan ebből, hogy étel is kell a bor mellé. Csapó Benő, a lovas, az egyik ablakos fertály asztalához ment és odamordulta, hogy tömörödjenek kentek odébb! Megjáratta rajtuk a szilajnál komorabb szemét, míg az oszolj meg nem szólalt az inakban. Letette magát a padra, azok kényelmével akiknek a kedvére a csárdákat kitalálták valamikor. Letette a csikóskalapot a kenyér mellé és hátrébbnyomta a fekete varkocsait. Kinyitotta a bicskáját és jót kanyarintva nyesett a sódarból. Harmati lekoppantotta a korsót is a pohárral. Készségesen álldogált még ott és körmönfontkodott, hogy is szólítsa a vendéget, ha tudhatná a becses és becsületes nevét?
több milliárd éve a világűr mélyén élünk ti meg én mint fénybehatoló mesebeli holló szellemapánkban több milliárd éve pillantásaiban mint expozíció Elemi és egyetemes A kezdet alapanyaga Részecskeként egyetlen résen megy át. Egyszerre hullám, áttetsző, zöld héj. A tornádó távolról tölcsér. Csupa csík, húr és hálózat. Harapás. Örvénylő szél, felkavart por. Hullámzás, ami távolról nézve: összeáll. Becsomósodik az atmoszféra: tömeg. Anyaggá lesz a gondolat. Valamit elkövet. Majd hirtelen leáll. A káosz rendbontója.
– Mint az köztudott, birtokomban a világegyetem összes varázsainak hatalma. – Ez csak természetes. De József Attila is hasonlót mondott… – Mit mondott, mit mondott, ugyan már! – Azt mondta, hogy: A költő a föld adott varázsainak mérnöke. – Nem tudom, eléggé figyeltél-e, mert én meg azt mondtam, hogy a világegyetem összes… De mit is tudhat erről egy költő! Figyeljen! Én, ha akarom, feltámasztom a halottakat is… – Fel? – De fel ám! Bárkit. – Akkor támassza fel nekem Heroldot!
Áthallások
Motto: „az életünk, e mintaállam, a jólét címét elnyeri, kinek volnának ellenérvei, ha nem úgy kell érvelni, mint korábban.” /Vörös I. Drótszonettek./
Megnő szememben, hős, akár a hangya, súlyánál többszörös terhet cipel, nem vitatkozik, nem perel senkivel, a szót szorosan magára szabja
és érhető a lesz, akár az egyszeregy; nyomot váj magának minden szótag, a csend akárha kártyavár omolhat, nála a küzdelem nem babra megy;
Azt mondják, nem lehet találkozni vele, ha balettet tanul, tán nem történt volna meg, hogy lebontják a díszletet, felvonják a függönyt és láthatóvá válik a színház csupasz téglafala, nem tört volna meg, ha nem látja, ki korán kiválik, az nem él sokáig; úgy csinál, mint nagyműtét után; elhagyhatja magát végre-valahára, felszáll, mint a pára esős hajnalok után, az árvának nem hazudja, hogy lesz gondja apára, jól tudja, hogy szégyen szentnek látszani az ördög szerepében, lehet bükkfa, tölgy vagy ében, olvas a fák természetében, csak huszonegy gramm, ami marad, illúzió, hogy hatalma van, ha tévedni akar elrévedezik régmúlt szerelmein,
Fejét felszegve, büszkén hátravetve, tört glóriával szállt le ránk az este. Miféle vágyak titkos mágiája, baljós hiteknek toprongyos cigánya űzhette hozzánk, tán azért, hogy szánjam, miként bukott el végtelen magányban. Állok az ablaknál négy emelet magasban, miközben szerelem a lamellát. Van egy percem, hogy elmélázzak. Az utcán mindenféle emberek sietnek. Négerek jamaicai sapkában, sárgák szép ferde szemmel, törökök kendőben, slamposak, punkok taréjjal – mai szemmel viccesek –, fiatalok piercinggel, iphonnal, és talán magyarok is lesütött szemmel. Mivel egy kis faluban nőttem fel, nekem furcsa ez a sokszínűség, de szeretem, elfogadom. Otthon mikor fogjuk elfogadni, hogy más emberek is élnek mellettünk, velünk? csöndleltár
a párás ablakhoz préseled homlokod
a teavíz elforrt almáink ráncosak a homályos idő rekedt nyarakba vész
arcodat tegnap óta ismeretlen hordja
szótagolva olvaslak
hajadba fésülve ujjaim nyoma Stációk 1.
Veszítesz. Minden győzelmed
2.
Végbemész. Ráncaid már Vámellenőrzés
– Neve? – Názáreti Jézus. – Állampolgársága? – Nincs. Világpolgár vagyok. – Ne szórakozzon velem! Mindenkinek van állampolgársága. van, akinek több is. – Jó, akkor írja be, hogy magyar. – Hol született? – Akkor maga nem magyar. – Dehogynem. Egyesek szerint nagyon is magyar vagyok. Sőt, itt a medencében volt az emberiség bölcsője is. – Igen, hallottam róla. De az lehetetlen, hogy az első ember magyar volt. – Miért lenne az? Ők lopták el az almát a paradicsomból. SzépMost, hogy suttogva beszélnek körülötte, többé nem válogat az eszközökben, Amikor a sör jót tesz
Rejtvényt fejtett, aztán elunta. Mihály nem érezte valami jól magát. Legszívesebben berúgott volna. De ezt Krisztina miatt nem merte. Megmérte a vérnyomását, és az 165-öt mutatott. – Hú! Meg kell nyugodnom! – mondta magában. Krisztina éppen a konyhában vasalt és gondolatai egész máshol jártak. Ő nem volt ideges természet, mint az ura, sokkal reálisabban gondolkodott. Egy meggyfa-rügy az eget kémleliA gomolyfelhő magát esőcseppnek képzeli A levelek suttogva mormolják az igéket. A toboz begurul: – Túl szakrális ez az ének! Egy törzs a villámlástól megreccsen. Az öreg fa kidől. Siratja a tó csendben. A parton halat eszik a sirály. A szél a lombbal szóba áll. Közelképek és aranyfedezetekÁlmodó színes Falevelek merülnek Téli halálba. A nappal vére Finom és egyszerű nő Lelkére csordul. Livilla Alba: Piscia Prurientula
III.
Mors omnia solvit! – írják Piscia Prurientulára az ütlegek. Gyönyörű fájdalom s fennkölt halál. Piscia Prurientula nap mint nap veszíti életét. A császári villa minden zugában. Libitina sikálja fajtalanságát ragyogóvá a feledés örvénylő folyójában. Piscia Prurientula most a porticusban ragadja magához – hátulról – az agóniát. Tíz mezítelen rabszolga kislány cordaxa gömbölyít neki palaestrát. Piscia Prurientula verejtéke drága áron kóstáló hispanicus olaj. Tiberius Caesar Imperator érdes és száraz bőrét puhítja. Piscia Prurientulát kényeskedő hajlással térdre karolja Tiberius Caesar Imperator. Piscia Prurientulát elnyeli e kéjséges szerelem. Tiberius Caesar Imperator birokra kel Piscia Prurientula harcedzett anusával. Fürge döfésekkel és oldalirányú kitámadásokkal.
Piscia Prurientula vére Tiberius Caesar Imperator fújtatása. Ők Bissus könnyű, fehér selyme. 
|