VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
nagymamám már nem él, a Kincses temetőben van, a szülei mellé feküdt, oda, ahova biciklivel együtt jártunk ki régen, s vittük a dédinek, s az ismerősöknek a kerti virágokat, én már csak sírokat láttam akkor, nagymamám még arcokat.
a fahéjillatú rizskása az öntöttvas kályhán bugyorog, sámlin ülök, s apró kis ropi-ujjakkal borsót fejtek, vagy babot pucolok, közben nem nézünk egymásra, nem beszélünk sokat, ezerszer megszámoltam a gang kövein a rombuszokat. Ma úgy rezeg bennem a lét, mint izzószál az üvegív alatt. Hajnalodik. Nyújtózva még – ébredezik az első gondolat, bár húzná vissza magára az éji álmot, amelyet megélt, ahogy nászutasok őrzik (hátha örökké) egymás melegét,
betonozott szürkeség halálveranda
Hóesés
A hidegfront fejfájás alakban érkezett, mondtam Lilinek, sétáljunk kicsit, a friss levegő többet ér, mint a gyógyszer, vegyünk fel pelerint, fejünkre kucsmát, nyakunkba sálat, kezünkre muffot, mint az úri hölgyek, és söpörjük végig szoknyánkkal a havat. Szánkázhatnánk is, ha volna aki két bohó nőt felhúzna a Király dombra, és vidáman sikítva siklanánk alá. Vagy mint régen, lenn vidéken, lovasszánon, lószőrpokróc melegében … ÉS PORSZEMNEK BIZONYULTÁL
Mintha Univerzumod minden sivatagi homokja egyszerre nyiszogna-nyeszegne roszogna nyakcsigolyámban midőn éppen hálát adok Néked hogy nem feledkeztetsz meg porszemnyi mivoltomról, Uram! Talán emlékeztetnem se kellene Téged, aki számon tartasz mindent és mindeneket – benne mindenkit – hiszen nevemen is szólíthatsz akár… Ám addig is csak Igéid hallom vissza – echózni dobhártyám sűrűjében: megmérettettél és porszemnek bizonyultál…! NÉGYLEVELŰ
A szerencse vak, de ami körülötte készülődik, a szerencsemalac szemével láthatja majd, mikor az elmúlás, felhúzott csörgőórával hóna alatt, jól bevásárol az engedelmes időből, a sötétség elkaparja, mint eb a csontot, a kivérzett éjszakát, a feledékeny csillagok összetörik a szívét, Nicole Krauss Jóformán semmit nem tudok erről a fiatal New York-i lányról, s nem jóformán sem sokkal többet, de végül is, figyelemmel az évekre és a kilométerekre, ez nagyjából rendben is volna, csakhogy akkor meg ő honnan tud annyi mindent rólam, honnan tud annyi mindent rólunk, szinte minden szívfájdítón fontosat? Olyanokat tud például, hogy én is lámed-vávnik volnék, vagy, hogy az idő mindig csak a saját kedvére múlik, hogy elhiszem, mert megígérte, hogy soha nem fog mást szeretni, hogy félek, a vécén ülve fogok meghalni, letűrt gatyában, hogy az angyalok egyik jellegzetessége, hogy nem tudnak úszni, hogy az albatrosz hetekig tud repülni, lebegve alszik a hullámok felett, Kósza szonett
Járatott bakancs alatt a puszta kő, morzsolódik, omlik, és a hegy mögött múltba néz a szikla oldalán a zöld, szőke lett, kalászmelír a szép idő.
Birka-forma fellegek hasán az ég már a bíborost fogadni kész, arany száll fejünkre, bús keresztre, bár szakadt szívem azt közölte: - Főni! Semmi vész.
Sziklák mélybe dőlnek. A tóparti jegenyesort kivágják. Gaz veri fel a pázsitos parkot.
Nem itt, nem így gondoltam! Ha már meg kell tusázni, nem meztelen, megkötözve,
Palackposta
szavad túlcsordult s bekenve mázzal aranylik és ragad mint akasztott légyfogó nyelve az üres lakásban
éjed álom nélküli és beomlik a reggel hajód még a mólónál vesztegel de te már teleraktad dugókkal és üres üvegekkel a vallomás
szinte ugyanazok a szavak pontosan pontosak mintha halmadár másolatod lennék pedig én csak én csak én vagyok maradok s ugyanúgy merülök el a zöldben a sűrű iszap-csend zöldben veled
Harmadnapja
Már harmadnapja hiába fújjuk a harsonákat Ki mondja meg nekünk hogy kerültünk ide almacsutkák közé?
Valaki lerágott csontokkal dobál és ver bennünket szemmel valaki halálhírünket költi
hajlandó vagyok lemondani magamról, tisztában vagyok a jogaimmal, amennyiben jognak lehet nevezni a tisztánlátásom, és mindenképp élek is vele, és nem fog zavarni a kormányzati düh, ha netalán joggyakorlás közben szembekerülnénk egymással, dolgaim ugyan nem számottevőek, mondhatnám úgyis, hogy minimumlistásak, de mivel döntésemben ítélet nincs, csak elvárás egy magasabb rendű hit büntetési tételével szemben, így bátran mondhatom, hogy a tarkólövés áldás, kitörölhetetlenül kitöröl mindent az emlékezetből, legyen bármilyen mélyre is elrejtve a szenvedés, villanásnyi ideje sem lesz szembesülni azzal a szervesült folyamattal, ami éppen elindította. Itt lenni Parlament, itt lenni Lánchíd, a vár fölött van ég olyan sötét, a fények égni és a sok-sok árnyék vetít a híd alá megannyi lényt
Itt lenni én magyar, hazám a házam, habár a kosz, szemét halomban áll, a sok magyar egymás szemét kivájni, szakadt kabát, én társra nem talál,
Rég bent rekedt, messzi csendben egy sem nyikordul ördögszekér. Halkan nyit be, hang se rebben, ha csendgyárába hazatér a tél.
Gyermekei görbe árnyak, száz vákuumba dermedt körvonal. Végtelen vonalban állnak, ahogy a fény bús léptén elinal. káoszbébi
mostanában sírni az egyetlen egy reggel ültetett fa a levegőben furcsa rémálmok rettegések keringenek A szerelem ideje
A bánat lakói kétségbeesetten keresik egymást a szívligetben. Egy férfi a székét a folyón át a fák közé viszi. Van három csillaga, nyilván ezredes. Nem orosz, amerikai. Szellő korholja a lusta gallyakat, hogy végre mozduljanak. Azért az árvalányhajat képes befonni, jöjjön hát valaki, és Möbius-szalaggal kösse be.
Születésnapokra attilai parafrázis
Palavessző, agyagtábla, fűzfapoét’ gyermek-álma: a vers, ha nyers. Törölhetné dűlt sorait, irka-firkát, bolhát ha írt elme- rengve, S tűnődhetne új rímeken – lábakon mily ritmus legyen ‒ arány s talány, 
|
