Szépirodalom – Versek és slam poetry

Rézsútos eső

Katedrálisok csendje szorítja mellem, ha nézlek.

Engem most kell, hogy szeress!

Szeretném magammal vinni a hajad,

s illatodat arcomon

az ősz nehéz párái ellen.

Nekem semmim sincsen,

csak a mutatványos mosolyok

mögötti,  megkéselt reményeim.

Téged sejtelek már az októberi, rézsútos esőben is,

minden öngyilkos gesztenyeszemben

a te hitedet hiszem.

Mert több vagy

Mert több vagy ma is

sok más köznapi

életrészletemnél,

amit elosztogatni  

amúgy

képtelen az ember,

most mégis

a visszapörgetés

filmkockáiból

készítek válogatást

katalogizált történetek

címen,

Széll Kálmán-téri fák

Az ég legyen tivéletek,

    Széll Kálmán-téri fák.

Bólogat kopasz fejetek,

megfolyt a beton-rengeteg,

    rajtatok nem lesz virág.

A volt-Kalef, a Moszkvaság,

elveszti álomaranyát,

    Széll Kálmán-téri fák.

NEM KÉRDEZNI A LEGNEHEZEBB

Tárt ajtó előtt tétovázni?

Mi szorít ökölbe egy segítő kezet?

Elhagyni a kínálkozó metrumot, miért?

Mindig a bot vége a legnehezebb.

Színező zeneszó, csengés-bongás,

Ihletet hitelesítő aranyfedezet,

Ahol fülsértőn a csont törik?

Mindig a bot vége a legnehezebb.

Tükör-tó

A halott korcsolyás a jég alatt,

ahogy szemedbe néz, ahogy halad,

a sálja mint a hínár úgy lobog,

a szíved megáll, övé most dobog,

és roppantja a kék fények helyét

feletted a jég.

Hiába húzódnál el

Maradt minden a régiben,

Kedvedért a jövőn nem változtatott,

a testbeszédet szajkózza egyre

hozzád dörgölődző szavai

akárha csonkaszárnyú angyalok

Hiába húzódnál vissza,

vissza a lét előttbe,

miképp Isten az első embert,

megteremt újra emlékezete.

világörökség

a szerelem lényegtelen semmire nem jó
kertjében elásott titkos dokumentumok nincsenek

asszony vagyok bő szoknyában
alá egykor az egész világ belefért
bár inkább voltam rémlik szerettek
egykor egyesek

a részletek nincsenek meg
mintha leharcolt lennék némileg
ki mit tett velem nem érdekesek
a gyilkos apróságok az ördögi részletek

 A JÁTÉK

folyton ismételni

amíg a játék véget ér

de a játék sosem ér véget

és nem lehet megismételni

semmit

az utolsó ítélet

a kártyák újraosztása lesz

gyakorold az esést

az egyensúlyát vesztett

nyeregből

a fájdalmat csak utólag érzed

Látni a csöndet

A mennyből eső esik,

a pokol szúrja a talpam.

Tarló. Fehérednek

a klottgatyák. Mögöttem

kővé vált gerlék koppannak.

Dél van. Egy bokor kitakarja

a harangszót. Nincs ilyen,

tudom. Mégis kitakarja.

Látni a csöndet. Furcsa

A Csoport

Rím és ritmus megkönnyebbülést hoz

A gondolatnak is van tisztulása

Ahogy megszabadul a folyó

A hordaléktól alsó szakaszában

Az a viszonyrendszer foglalkoztat

Ami működteti a Csoportot

Ezt a témát járom körbe – körbe

Mint terhes anya magzatát, úgy hordom

sötét szemüveg

sötét szemüveget hordanak
akik sok villanást láttak már
és tartanak a villanásoktól
akik megvakultak
a vakuk fényétől
vagy nem akarnak
vakufénytől megvakulni
akik olyasmit láttak
amit többé nem szeretnének látni
akik nem akarják
hogy sokat-látott szemüket
lássa valaki
sötét szemüveget viselnek
kik személyazonosságukat rejtik
vagy lelkiismeretüket
kiknek hunyorítaniuk kell
ha a napba néznek
ha egy jó nő vonul előttük
díszlépésben
tűsarkú cipőben

Basszbariton

Minden felismerésem dacára
a világ marad jelentéktelen.
Nem magamnak való. Ezekből a
városokból és szobákból; ezek
közül az emberek, állatok és
növénydíszletek közül nem jutok
majd el az igazsághoz. Se máshoz.
Egyedül ebben hajazok bárki
fia-lányára, ölebére vagy
fésületlen aszparáguszára.

AZ ÖRVÖSMEDVE

Úgy nézek ki, mint egy lerongyolódott

medve. Rosszkedvű örvösmedve

az állatkertben. A szabadban

veszélyes lehetne,  nagyon

veszélyes. De itt a sárban üldögél.

Bámul ki a sűrű rácson.

Előbb cinkék egymást bíztató

csivogása. Felhős júliusi délelőtt.

Végre megáll két látogató is,

elkoszolódott galléromat bámulják.

A többi medvénél kisebb ugyan,

ez igaz, de igazán vérmes,

 FOLYTONOSSÁG

Hiányzik belőlem a tükör,

amikor két párhuzamos

helyet cserél egymással,

mintha tudnák, hogy ez

a végtelenben való találkozásuk ára,

az üres moziban ilyenkor

színt vall a lekapcsolt

égő, a sötétségbe kapaszkodik,

mint a régi konferanszié a függönybe,

hogy kitaláljon a fejéből,

ebből az irgalmatlanul nagy

menedékből, amit nap mint nap

kikezd a szabadság,

s magával ragad a szeretet.

Naplemente

Nézed, ahogyan ott áll,

keze a zsebében, nézed,

hallod, ahogyan a szavak

kipottyannak a szádból,

a padlón mozaikká törnek.

Vörösre festi a tájad,

csak állsz ott a mosolyoddal,

mint valami vérttel.

Mindig

 a szobaajtónál akad el

a szereplők begörcsölnek

mint gramofonkorong-barázdaszakadásánál

ismétlik önmagukat

újra a lemez elejére engedem az acéltűt

– irgalmatlan a kényszer –

egyszer jó kell legyen

eltűnnek a retinába égett képek

és folytatódik a dallam

mikor a lépcsőházba kilépek

Parfüm és méh

Párátlanítottad az ablakot. Glicerinnel

átitatott ronggyal. Ahogy törölgettél,

figyeltem a hónod alját, milyen kecses.

A felkarod izmos, apró, szőke pihéken jó az illat.

Megcsókolom, amikor fürdőolajjal dörzsölted be

a tükröt. Azután szellőztettél.

Majd fölmostad az előszobát. És engedtél

simogatni közben. A korábbi tapasztalataim

fölöslegessé váltak, minden óvatoskodás megszűnt.

Szenvedély

Valahol délen

kedves  a hely,

hol születtél.

Csordult világomban

a szív a Duna jobb

partján evez. Határtól

határig, csendesen.

A térkép, mi vezet

két fényes pont,

otthonom s te vagy.

Bár távol tőlem

az Attila út is.

HAJNALI MENNY

Lombtükrön

leszaladó szellőujjak.

Épp csak

mozgásba hozott

fényhúrok,

olvadó színhurkok,

lobbanó fémgyűrűk.

Szétpergő gyöngysorok: