Keresés a honlapon:

Kelebi Kiss István versei (Látni a csöndet, Doboz, Kilátó)

 

 

Látni a csöndet

 

A mennyből eső esik,

a pokol szúrja a talpam.

Tarló. Fehérednek

a klottgatyák. Mögöttem

kővé vált gerlék koppannak.

Dél van. Egy bokor kitakarja

a harangszót. Nincs ilyen,

tudom. Mégis kitakarja.

Látni a csöndet. Furcsa

pózban, a bokor ágbogában

fönnakadva. Mintha

szólni akarna. A kertek

virágmintás kötények.

A horizont mögül megint

Pistikéznek. Anya, te vagy?

 

 

Doboz

 

Séta közben botlottam bele.

Kicsi volt. Doboznyi.

Kegyszertartó-szerű.

Fedele szivárványból készült,

az oldalai pedig zenéből.

Milyen szép mondtam,

kár, hogy nincsen rajta csavargató.

Dühös lettem és összegyűrtem.

Apró, mélabús-hangú golyó lett.

Nem sejthettem, hogy

minden utazás elgurul vele

és bennem sem nyerít többé

a hintaló.

 

 

Kilátó

 

Génbillogokkal jelölt,

adott térfogatba zárt

hiány vagyok.

Kapaszkodok.

Kódolt célom a KILÁTÓ,

melynek minden lépcsőfoka

egy-egy ősöm.

Mikor fölérek,

magam is lépcsőfok leszek.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-02-15 08:00:21

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.