VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
Variációk egy témára, avagy a redukció fokozatai
Helyetted is Az írói stratégia és a világ Információ-lerakat
Utaztatjuk az olvasóhoz a szöveg „értelmét”? Vagy az olvasót visszük oda a szöveg lényegéhez. S beültetjük a textus centrumába. Így juttatjuk a reflexió öröméhez. A befogadó keresi, hol bukkan fel az élet? S mintha két külön homunculus lakna odabenn. Akár „utaztat” az elemzés, akár maradásra „bír”, az olvasás után megy ő is. Stációk
I.
Ül, néz. Panna beszél, mesél a fákról - into the woods -, mesél a reggelekről - forrest -, az éjjeli, vizes hálóingről - far behind the trees -. Panna egyre közelebb ül hozzá, mindig arra ébred, hogy a keze a karján, a lába a combjához ér. Zavartan magyarázza, hogy ő a férfiakhoz csak képzeletben, gyakorlatban, latban szinte soha. A nyakához hajol, hogy jobban érezze az illatát. Mindent betölt. Teli vele az orra, a szíve, az ágya. Képeslap a Múzeumkertből
a lépcsőn és alatta gipszlovakon festett gipszhuszárok Lili álljunk a sorba kapsz korhű kalapot pelerinnel takarjuk el a ruhád az élők mozsárágyút húznak a Nemzeti előtt feszül vagy lötyög díszruhájuk szemöldökük gondosan összenőtt gúnyájuk sohase látott tisztítót de egy hétig az állam táplál minket a Khell food hozza a szendvicset
ÖREG ÖSZVÉR TÖPRENGÉSE Kicsit megállnék. Ez már kaptató, öreg öszvérnek ilyen nem való. Sok a kanyar. Szakadék, vagy csak árok? Éjjelre szállást, gazdám, hol találok? Lesz forrás, fű is egy falás? Jaj, mennyi útelágazás...! Én nem tudom, melyik, hová vezet... de láthatunk-e sorsot, végzetet? Ne vedd le terhem! Míg viszem a málhám, talán nem a mészáros bárdja vár rám.
HELYZETSZONETT I.
Úgy érzem hogy nyitott vagyok ajtómat kettőre zárom Élesen látok mint vakond erős vár az én túrásom Dolgos kéz a koszos kezem néha imára kulcsolom Fohászomat elrebegem s fogaim közt istent szidom Homokrajz
Homokot szór a kedves. Ezt gyakorolja néhány hónapja, markából ejti ki apránként, hogy mintát rajzoljon velük. Elválasztja a földet s eget, fák nőnek, madarak repülnek, embereket formáz, arcot rajzol,
NÉGYSOROS
Igyekszem elsajátítani a felejtést, a levelét hullajtó fától tanulni az emlékezést, a haláltól az elégedettséget. Szeretném hinni Ott vagyok a fények közepében,
AHOGY
ahogy magam is - elrakódnak a dolgok egy titkosabb rend szerint - aztán nem találok semmit - keressük egymást mert nem látjuk meglétünk míg van másra készülünk kitől várjuk magunkra lelésünk ó árvák árvám
és ha megkapaszkodsz nemlétedbe húzod megmentőd ravaszkodsz gyöngeként tárgy leszel magad is miféle vadászat
Vendégváró Búzás Hubának
hízelgésre ne adj, sose higgy, bármit mondjon, fecsegőnek, ám nekem így se, amíg szívvel bár, szembe dicsérlek … épp most tettem a verseidet le, barátom, gyakran fölveszem őket, veszem és viszem is, de a hátamon immár,
súlyukat így latolom s emelem – edzem a szárnyuk alatt magamat, gyatrán is szállni igyekvőn (nekifutva a rozzant drótkerítésnek) … folytassam? – minek is? – jó szóra inkább hívlak s várlak jó levegőre, Fényre múló ölelés
Muszájséta, firkált pad és húgyszag Látlak megközelíthetetlenül Még jó, hogy leülsz mellém, nem velem
Még nem veled van, de veled lesz majd Kocsmai próféta, nézem, hogy ül Feltöri limbikus rendszeremet
Mindig elfelejtem, magaddal ülsz Díszlet a padunk és a folyócska, díszlet a békahang és a part szatyor a szatyor dolga az örök Vásári búcsú Játszótér Félúton
Valahogy túl hosszúra nyúlt az idei ősz és annyi minden elveszett benne álmok, csókok, dallamok, könnyek, macskaköves utcákon visszhangzó léptek két világ közt eget-földet elválasztó avarszőnyeg.
Sehogy sem könnyebbűl a szerelem szívedhez kötött papírsárkány láthatatlan fonalon száll ujjaid köré csavarva megsebezve, eltiporva porba zuhanó hullócsillag ezüst hajfürt egy őszülő szecessziós Madonnán. Időben halld meg
Rézsútos eső
Katedrálisok csendje szorítja mellem, ha nézlek. Engem most kell, hogy szeress! Szeretném magammal vinni a hajad, s illatodat arcomon az ősz nehéz párái ellen. Nekem semmim sincsen, csak a mutatványos mosolyok mögötti, megkéselt reményeim. Téged sejtelek már az októberi, rézsútos esőben is, minden öngyilkos gesztenyeszemben a te hitedet hiszem. 
|
