VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
A költő Radnóti Miklós mindannyiunk számára ismert - na de mi a helyzet a Huizinga-műfordítóval? Híres szerzők kiadatlan fordítói kéziratait felcsapásoló Lost&Found rovatunk soron következő részében vér, verejték és könnyek a világháború árnyékában - Balogh Tamás kutatásainak köszönhetően. Huizinga Válogatott tanulmányai először 1943 decemberében jelentek meg a Pharos kiadásában, „Irodalom, művészet, tudomány” alcímmel, Radnóti Miklós fordításában és Tolnai Gábor válogatásában. A Magyar Nemzet 1944 február legelején arról tudósított, hogy az első kiadás alig négy hét alatt elfogyott. Egy másik híradásból kiderül, hogy már sajtó alatt van a – valamivel drágábbra tervezett – új kiadás. A könyvet a háború után is kiadták, változatlan tartalommal, de már Huizinga: Az európai hajnal. Irodalom, művészet, tudomány címmel. A kiadó ezúttal a címlapon is fontosnak tartotta szerepeltetni, hogy a könyv „Radnóti Miklós fordítása”, a megújult fülszöveg végén pedig azt olvashatjuk: „A könyv kongeniális fordítását a mártírsorsú költő: Radnóti Miklós végezte”. Ezen a nyomon elindulva érdekes dolgokra bukkanhatunk, ha még sok is a bizonytalanság. Felmerül ugyanis a kérdés, vajon a kiadó miért nem élt azzal a lehetőséggel, hogy – mint később oly sokan – a háború végén száműzetésben meghalt Huizingát egy sorba állítsa Radnótival (és A középkor alkonyát fordító Szerb Antallal vagy az azt megjelentető Sárközi Györggyel).
Blaskó Péter Kossuth-díjas színművész nemrég fejezte be ötvenharmadik színházi évadját. A Nemzeti színészbüféjében beszélgettünk, de, mint megemlíti, már nincsenek igazi diskurálások előadások után, mindenki siet haza… Szíve szerint maradna este beszélgetni a kollégáival? Így, hogy az ember mindig kocsival van, és egy kis borocskát sem ihat, ami oldaná az est feszültségeit, nem lenne az igazi. Ha vendég van a nézőtéren, előadás után a jegyszedő hölgyek segítenek neki eljutni a színházteremből a hatodik emeleti büfébe, olyankor leülünk, beszélgetünk. Tehát előfordul, csak nem rendszeresen. Emlékszem, amikor a Katona József Színházban játszottam, hozzáteszem, lényegesen fiatalabb voltam, minden egyes előadás után átmentünk a Pilvax sörözőjébe, és sokszor éjszakába nyúlóan beszélgettünk.
„Nem perelek a világgal / Fegyverkezek egy szál virággal...” címmel nyílt Asztalos Zoltán fotókiállítása a cigányság mai viszonyairól Miskolcon. Erdős Kamill (1924–1962) etnográfus az 1950–60-as években, „álruhában járva”, magát „lengyel cigány grófnak” kiadva kutatta és úttörőként fotózta a békési, alföldi és észak-magyarországi cigányság életét. Fényképeiből „Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek” címmel májusban nyílt kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Erdős voltaképpen a „hivatalos Magyarországgal” szemben, inkább nyugati intézmények által elismerten végezte munkáját, melyet ma osztatlan elismerés övez, jóllehet a korai halála miatt bevégezetlenül hagyta kutatásait. Asztalos Zoltán fotóművész a borsodi Alsóvadászon születve korán megismerkedett a cigányság sorsával – ott kötött barátságot a szintén odavalósi Horváth Gyula cigány költővel, akinek kétsoros versét kiállítása címéül választotta –, és pályája során ismételten visszatért a témához. Ahogyan Erdős Kamill, ő is a megértés szándékával igyekezett és igyekszik megörökíteni a cigányság világát. Neki már nem kell álruhába bújnia, és ezúttal a Belügyminisztérium Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság megbízásából tart tükröt arról a valóságról, hogy a szelíden, megfontoltan, nem csatakiáltásokkal elvégzett felzárkózástámogatás milyen eredményekre juthat, arról, hogy „igényt csak igényességgel lehet teremteni”. Fotóin Asztalos Zoltán az igény sorsait jeleníti meg. Tovább az orszagut.com cikkére >>> Demény Pétert a Jelenkor júniusi számában olvasható Operett című verséről Fekete Richárd kérdezte. Régóta és sokat foglalkozol az operettel. Honnan származik a műfaj iránti vonzódásod? Gyermekkoromból. Nagymamáméknál rengeteg lemezt hallgattam, De Fries Károlytól Gyöngy Pálig és Eisemann Mihálytól Huszka Jenőig mindent ismerek. Bárzongorista is lehettem volna, vagy bonviván, de fájdalom – ez állítólag Heltai Jenő kedves szava volt –, költő lettem. A verssel kapcsolatban az jutott eszembe: miféle fordítás közben született a szöveg ötlete? Mik voltak a körülmények? Ema, a barátnőm mondta, hogy túlságosan romantikus a lényem, csakhogy az anyanyelvén, románul, ami ezen a nyelven sokkal természetesebben hangzik. Elköltöztem a második feleségemtől, és múlt szeptembertől Bukarestben élek – körülményeknek ez éppen elég. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Milyen lenne, ha egy másik ember szemével láthatnánk a világot? És ha ebbe az emberbe időközben még bele is szeretnénk? Ja, és mindezt úgy, hogy közben elveszett gyerekekre kell rácsatlakoznunk, ezáltal megtalálva és megmentve őket. Szabó Mátyás első nagyjátékfilmje kisköltségvetésű sci-fiként indul, később viszont szerzőibb köntöst felvéve a racionalitást oly sokszor nélkülöző emberi kapcsolataink vizsgálatába kezd. Sötét, titokzatos szoba, furcsa, zöld fények, ciklikusan ismétlődő, beazonosíthatatlan hangok, egy huszonéves arcának részletei – és egy szokatlan, múlt századi alkatrészekből összetákolt masina. A Látom, amit látsz valóban úgy indul, mint egy kelet-európai tudományos-fantasztikus kísérlet, a fantasztikumhoz tartozó motívumok pedig végig velünk is maradnak, de a műfaji szárnypróbálgatás mellett a rendezőt inkább az olyan, költői dialektusban megfogalmazott dilemmák mozgatják, mint a férf-nő-dinamika, a traumafeldolgozás vagy az emlékezés szükségessége. A szerzői ecsetvonások műfaji mintázatokkal való keveredése jól áll a filmnek, és a végeredmény bár messze nem tökéletes, ehhez hasonló szerelemábrázolást mozivásznon még nem nagyon láthattunk, magyar alkotótól legalábbis biztosan nem. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
„Ott tartunk, hogy a semmittevést is tanulni kell. Legalábbis azt, hogy megengedjük magunknak, hogy a dologtalanságot ne érezzük időpocsékolásnak, és ne szorongjunk, ha épp nem foglalkozhatunk a munkánkkal, nem tanulhatunk, nem tájékozódhatunk a világ dolgai felől ötpercenként. Az információs túltelítettség korszakában, ahol a közösségi média és az okostelefonjaink a figyelmünkkel kereskednek, öt perc az új negyvenöt perc, az új mértékegység, ameddig még talán mindenki tud egy dologra koncentrálni. Legalább nem tizenöt másodperc, ahogy a social media platformokon jósolták nemrég – mostanra ott is igény mutatkozik a kifejtősebb, öt-tíz perces tartalmak iránt. Standovár Júlia Everyday dilemmas [Mindennapi dilemmák] című munkája a mindennapi kudarcokról, a döntéshozatal lélektanáról, a szorongás különböző formáiról szól. A sorozat kezdődarabja mindezzel összefüggésben szintén a már emlegetett öt perccel foglalkozik. A 5 minute rule [Ötperces szabály] cím egy terápiás beszélgetés során felmerülő, mindennapokban alkalmazható egyszerű módszerre utal, amelynek lényege, hogy ha nehezen indul a reggel, vagy azt érezzük, hogy még az ágyból felkelni sincs motivációk, akkor tegyünk egy kísérletet, válasszunk ki egy feladatot, tennivalót a napi listánkból, és tűzzük ki azt a célt csupán, hogy öt percig csináljuk. Ha azután sem megy, akkor inkább feküdjünk vissza az ágyba (amennyiben megtehetjük), ha pedig beindulunk, akkor meg már rég túl leszünk az öt percen, mire észrevesszük, hogy szinte kész is vagyunk vele. Tovább az index.hu cikkére >>>
Szerencsére az idei TESZT fesztiválon is akadtak kényelmetlen előadások, amelyek kibillentették a komfortzónájából a nézőt. Ilyen volt a két nonverbális, korhatáros előadás: a The Garden néven futó német csapat Lordess című kortárstánc- és a lengyel Teatr A Part Még négy című mozgásszínházi produkciója. Mindkettő a nemi identitásra fókuszált, különböző módokon. A különös német előadás alkotói után kutatva az esseni független Rü-bühne színházig jutottam. Ott mutatta be William Sánchez H. koreográfus elsőként a Lordesst, amely a „nemi önkifejezést” és a minket körülvevő világ, valamint a benne élő emberek identitásainak folyamatos átalakulását kutatja. A repertoár ebben a színházban az Utopia Musicaltől a dekadens bohócszólón át a némafilmkoncertekig terjed, tehát meglehetősen vegyes és kísérletező. Ahogy ez egy euro-régiós trendeket bemutató színházi fesztiválon sem okozhat különösebb meglepetést. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
A Bekötözni, összevarrni című projekt Papp Ida Zsuzsanna első bemutatkozása képzőművészként. Lírai, finom szimbolikával átszőtt alkotása a klímaválságra reagáló cselekvés és cselekvőképtelenség kérdését állítja középpontba. A megvalósítás helyszínénül egy fiatalok által működtetett szegedi közösségi házra esett a választás. A külvárosi panelházak között megbúvó épület piros, sárga és zöld falai között egész évben felemelő összhangot alkot képzőművészet, experimentális zene, workshop, közös főzés, kerti bútorkészítés, komposztfutárkodás, könyvcsere, kortárs irodalom, mindezekkel egyszerre tanítva és megélve a fenntartható, lassú életmódot. A kollektíva bemutatkozása saját szavaikkal: „A Megálló Közösségi Ház a MASZK Egyesület közösségszervező, közösségépítő projektje Szeged Tarján városrészében, immáron 9 éve. A közösségi ház kulturális és egyéb szabadidős programoknak, civil workshopoknak ad otthont, miközben számos saját vállalása is van, legyen szó a nyaranta a Grand Caféval együttműködésben szervezett kertmozikról, a havonta összeülő A jövő olvasóköréről, vagy a Komposztfutár projektről, amely október óta gyűjti önkéntesekkel a közösségi kert komposztálóiba a panelos, társasházas városlakók konyhai zöldhulladékát.“ Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
„Ez egy őrült bige”, mondta volna Leonora Carringtonról a mama, a legnagyobb elismeréssel. Ő, aki mindig a szabályok szerint játszott, és biztonságban érezte magát a társadalom által rákényszerített béklyók szorításában, képzeletben azért a lázadókkal kacérkodott. (Engem is rendszeresen figyelmeztetett, ne menjek férjhez soha, mert onnantól egy végnélküli mosogatás lesz az életem, miközben az általa csak „udvarlóknak” aposztrofált véresen komoly kapcsolataimat szúrópróbaszerű „Na és mikor lesz az esküvő?” kérdésekkel tesztelte.) Sokáig úgy hittem, Magyarországon csak én és öreg Dixit-partnerem, Borsik Miki ismerjük és szeretjük Leonora Carringtont, az öntörvényű, világok közt járatos művészt, de most az & (ampersand) kiadó igazságot szolgáltat: ötven év késéssel végre magyarul is olvasható A hallókürt, hamarosan megjelenik Carrington elbeszéléseinek gyűjteménye, valamint az Elena Poniatowska által írt regényes életrajz. Az elképesztő fordulatokban és ábrándos minőségében valóban földöntúli részletekben gazdag, bátor életút első felének rövid ismertetését ezúttal megspórolnám: összefoglalók olvashatók itt-ott magyarul is, és a kiadás végén a kiadó is közöl egy biográfiai jegyzetet. A hallókürt akkor íródott, amikor Carrington (miért ne nevezhetném Leonorának?) már Mexikóvárosban élt magyar származású fotográfus férjével, (Chiki) Weisz Imrével, két fiukkal, Remedios Varóval és Kati Hornával, a szintén emigrációba kényszerült „európai szukákkal” (© Frida Kahlo) karöltve. Tovább az alfoldonline.hu cikkére >>>
Szabó György művészetével akkor találkoztam először, amikor egyetemi éveim alatt Wehner Tibor tanár úr, a hazai szobrászművészet legavatottabb ismerője, egyik óráján a kortárs magyar szobrászművészek munkáit vetítte nekünk. Emlékeszem, hogy Szabó egyik toronyszerű plasztikájáról beszélt hosszasan. Nehéz szavakkal visszaidézni, ami akkor a fejemben megszületett, úgy éreztem, mintha egy csodálatos rejtélyt látnék, ami vonz és megbolygatja a fantáziámat, de nem tudtam megragadni pontosan, hogy milyen irányba kell elindulnom ahhoz, hogy közelebb kerüljek a mű magjához. Pedig mindez csak egy fotó volt, egy reprodukció a szoborról. Mégis, szinte magam előtt éreztem a valóságos művet, ami minden nélkül, magában állt zordan és hívogatón. A szobrok zsenialitása ez a magányosság és kontextusból kiszakítottság. Szabó György mostani, Az idő kereke című kiállításán a művek még egymáshoz közel is magunkban vannak, elő- és háttér nélkül, saját narratívával. Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>
A Nobel-díj számít a legrangosabb irodalmi elismerésnek a világon, amellyel magyar szerzőt legutóbb – és először – 2002-ben tüntettek ki. Kertész Imre önéletrajzi ihletésű, a holokausztról és az önkényuralomról szóló műveiért érdemelte ki a rangos elismerést. Bár az esélyesek között rendre előkerül Nádas Péter vagy Krasznahorkai László neve, sem ők, sem más magyar írók nem kaptak azóta Nobel-díjat. Ám ez nem jelenti azt, hogy a világ ne ismerné el a magyar irodalmat, hiszen nemzetközi és európai listákon rendszeresen találni kortárs magyar szerzőt. Válogatásunkban az elmúlt hetek magyar győzteseit szedtük össze. Tolnai Ottó Kossuth-díjas magyar írónak és műfordítónak, az egyetemes magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotójának ítélték az idei Vilenica-díjat – jelentette be a kitüntetés kuratóriuma 2023. június 7-én Ljubljanában a sajtótájékoztatón – írta meg a litera.hu. Az Európai Irodalmi Díjat azok a kortárs európai szerzők, illetve fordítóik kaphatják meg, akiknek műve az elmúlt egy évben jelent meg holland nyelven. Az elismeréssel pénzjutalom jár, az író tízezer, a fordító vagy fordítók pedig ötezer eurót kapnak. Tovább az index.hu cikkére >>>
A 2021-ben indult Castorp egy fiatal filmeseknek szóló művészeti képzőműhely, mely gyakorlati képzéssel igyekszik segíteni a jelentkezőknek, hogy megtalálják saját hangjukat. A műhely két alapítójával és mentorával, Kárpáti György Mór és Moll Zoltán rendezőkkel beszélgettünk. Mikor és minek a hatására döntöttetek úgy, hogy elindítjátok a Castorpot? MOLL ZOLTÁN: Az SZFE-ügy miatt, az egyetemfoglalás alatt. Kellett egy gyors, átmeneti megoldás arra, hogy legyen hol szerzői filmezést tanulni, és a piaci és politikai elvárásokat kizárva szabadon rövidfilmeket készíteni. A fiatal producer, Kereszty Róza ötlete alapján összeálltunk Gyurival, Szőcs Petrával és Szilágyi Zsófiával (aki ma már nem tag), hogy csináljunk egy műhelyt, ahol elindulhatnak azok, akik nem találják máshol a helyüket. Író-rendezők a résztvevők, az összes stábtag és színész organikusan kapcsolódik hozzájuk, így a Castorp mára egy nagy közösség lett. Közben képzési vonalon változott a helyzet, kilőtt az ELTE filmkészítő szak, úgyhogy most már nem a kezdőket várjuk, hanem azokat, akik az első rövidfilmjeik után tovább akarnak lépni. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
A Kizökkent idők című kiállítás képzőművészek friss alkotásaival reflektál azokra a hatásokra, amelyek össztársadalmi szinten érnek bennünket Ismét a Kodály köröndön állít ki a Standby Projekt, legújabb kiállítását, Baksai József Munkácsy-díjas festőművész és Horváth Dániel festőművészek válogatták. A csoportos tárlat egy ad hoc galériában lesz látható, a művek reprói a téren is megtekinthetőek lesznek. A háború rettegése nagyon közeli élmény, de fizikai valóságában nem ért el bennünket. A társadalmi mozgásokra oly érzékeny alkotókat azonban már régen az idevezető tendenciák foglalkoztatták. A Kizökkent idők csoportos kiállítás a képzőművészek friss alkotásaival reflektál azokra a hatásokra, amelyek össztársadalmi szinten érnek bennünket. A kurátorok olyan művek közül válogattak, amelyek a körülöttünk zajló eseményekre átvitt értelemben, egy absztrakt gondolati síkon érzékeny reakciót fogalmaznak meg Tovább a librarius.hu cikkére >>> Már a feltett kérdés is torzít: hiszen a saját nyelvünkön született kortárs költőket is alig olvassuk. De idézzük fel mégis korábbi cikkünket a témában! Urfi Péter írása 2012-ből. „Visszatekintve jól látható, hogy a Nyugat első nemzedékétől kezdve a fordításon keresztül is erősen modernizálódott nemcsak a fordító költők munkássága, hanem az egész magyar költészet” – állítja Schein Gábor költő, irodalomtörténész, és ezzel nehéz lenne vitatkozni. Amikor a sokat magasztalt honi líráról gondolkozunk egyetemtől általános iskoláig, folyamatosan azok a bizonyos „megtermékenyítő hatások” kerülnek elő. Sokat emlegetjük Shakespeare felszabadító erejét a magyar romantikában; minden iskolás megtanulja, hogy Ady – némi segítséggel – franciául bogarászta Verlaine verseit, majd gyorsan megújította a magyar költészetet; hallottuk hírét, mekkora esemény volt a magyar Baudelaire megjelenése; de az igazi sznobok arról is tudnának mesélni, mi mindent köszönhet Tandori Dezső e. e. cummings, Rilke – és még nagyjából 28 további külföldi kolléga – munkáinak. A vég nélkül sorjáztatható példák nemcsak azt mutatják, hogy fordítás és fejlődés legtöbbször kéz a kézben járnak, de bizonyítják irodalmunk hagyományos igényét a külső hatásokra, illetve fontos költőink igyekezetét a nemzetközi tájékozódásra. Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>
Udvaros Dorottya kapta a Nemzet Színésze elismerést azzal, hogy a cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. május 8-án elhunyt Máthé Erzsi helyébe. A most eltávozott színészlegenda helyére a grémium június 26-án választotta meg az új tagot, akit a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila értesített a döntésről. A magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése a nemzeti irodalom tolmácsolása és a magyar nyelv ápolása terén nyújtott kimagasló tevékenységért kaphatja meg a Nemzet Színésze címet az a művész, akit a cím viselői maguk közé választanak. A címet egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és ha közülük valaki elhalálozik, a cím többi birtokosa dönti el, ki kerülhet a megüresedett helyre. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Amikor kedves művész ismerőseim Budapesten emlegetni kezdték Tállyát, ahová hamarosan művésztelepre utaznak, akkor első pillanatban a Weöres Sándor fejéből kipattant – mint afféle Magyar Pallasz Athéné – báró-költőnő és írói alterego Psyché, avagy polgári nevén Lónyai Erzsébet jutott eszembe. Sohasem jártam még Tállyán, csak képzeletben… Weöres Sándor által megalkotott legenda alapján Lónyai Erzsébet 1808-ban, itt írta első versét, alig 13 évesen. Tudni lehet Weöres lírájából, hogy a költőnő, miután bejárta a Várhegy, majd a patak környékét, a táj látványélményei, s az emberek, kikkel találkozott, mind újszerű lendülettel hatottak rá. „Nyillj-ki nyillj-ki, bimbó rósa // Enyim vagy bimbó rósa.” – írta, s amikor olvastam, még nem ismerve Tállyát, a városra, mint misztikus titokként kibomló rózsára gondoltam. Kuzma Eszter Júlia 2022-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. A fiatal intermediális művész alkotásairól és természetfelfogásáról a Befejezet(t)lenítéshez társított június 15-i asszociatív művészetterápiás workshopon beszélgettünk, melyen lelkes érdeklődők segítségével magunk is megalkothattuk belső virágunkat, kapcsolódási minták elemzésével téve mintegy kézzelfoghatóvá, továbbvihetővé a természetben, s ezáltal önmagunkban rejlő transzcendenst. Négy, ajtónyi nagyságú, liliomtisztaságú, csillogó szálakból szőtt, virágos textil-installáció fogadja a nyolcadik kerületi Magdolnanegyedben található Kesztyűgyár Galéria vidám, otthonos közösségi terébe érkezőket. A közéjük helyezett csinos, gázlómadarakat formázó, aranyozott ollók segítségével bárki megbonthatja a munkákat és vihet azok fonalaiból, felírva az alkotás melletti falra a majdani vagy ottani megajándékozott nevét és a fonal-ajándék okát. Tovább a kulter.hu cikkére >>> Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából új sorozatot indítunk, melyben időről időre közzéteszünk egy a szerzőhöz kapcsolódó szövegkülönlegességet a Jelenkor archívumából. 2019. április 13-án került sor a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjának magyarországi bemutatójára. Az eredetileg a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére 2015-ben készült és 2017. január 7-én színpadra vitt mű az Esterházy család életének egyes mozaikjait Az ember tragédiájára támaszkodva tárja a nézők elé. A magyarországi bemutató külön kuriózuma volt, hogy szűk fél évvel korábban – a székesfehérvári magyar nyelvű színjátszás 200 éves évfordulója alkalmából – a Vörösmarty Színház Madách művét is bemutatta a társulat művészeti vezetőinek (Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba) és igazgatójának (Szikora János) rendezésében. Tovább a jelenkor.net cikkére >>> A Friss Húson mutatkozott be a Sátán című kisfilmjük, amelyben Patkós Márton egy metálrajongó szakácsot, Ónodi Eszter szadista séfet alakít. Belső Marcell és Csihar Arion toxikus mentor-diák kapcsolatról készítette METU-s diplomafilmjét, a két rendezővel a Michelin-csillagos étteremben zajló forgatásról, a Vilmányi Benett-univerzum építéséről és mexikói black metál koncertről is beszélgettünk. Marci, te írtad a Sátán forgatókönyvét. Volt már dolgod olyan ördögi főnökkel, mint amilyen a filmbeli séf? Belső Marcell: A film egy mentor-tanítvány viszonyról szól. A Sátán előtt három évig külföldi rendezők személyi asszisztenseként dolgoztam, nagyon jól tudom, hogy milyen az, amikor az ember görcsösen meg akar felelni valakinek, aki hatalmas tehetséggel és karizmával bír. Egy fél évig Ausztráliában is éltem, egy hajón voltam egy pincér asszisztensének az asszisztense, a konyhai világgal ott ismerkedtem meg. Ekkor dolgoztam pár nem túl jó fej emberrel is, a film sötétebb része inkább ebből ered. A toxikus mentor-diák kapcsolat sajátossága, hogy nagyon elhalványul a határ a szeretet és a gyűlölet között és az inga pillanatok alatt át tud billeni egyik oldalról a másikra. Akik ebben a kapcsolatban felül állnak, ezzel teljesen tisztában vannak. Az effajta pillanatok érdekeltek, egy ilyet próbáltam megfilmesíteni. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>> Közeleg a múzeumlátogatók egyik legnépszerűbb eseménye, a Múzeumok Éjszakája. 2023. június 24-én több mint 400 intézmény közel 2000 programja várja a résztvevőket. A sokszínű budapesti programok mellett a vidéki helyszínek közül Szabó Judit fotográfiái Kecskeméten, Halas István életműkiállítása Székesfehérváron, Hajdú D. András kongói sorozata Szentendrén, míg Szabó Dezső és Szalontai Ábel balatoni képei Veszprémben láthatóak. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes ellátogatni. Erik Kessels, Thomas Mailaender, Szabó Dezső, Szalontai Ábel Európa Kulturális Fővárosába különösen érdemes ellátogatni idén június 24-én, mert a kiemelt helyszínen számos izgalmas múzeumi és kísérőprogrammal készülnek a Múzeumok Éjszakája alkalmából. Különleges tárlatvezetések és a fotográfiához köthető művészeti foglalkozások is várják az érdeklődőket a „Királynék városában”. A workshopon Laczkó Péter és Kriván Marcell vándorfényképészek bemutatóját is meg lehet tekinteni, valamint Ujj Zsuzsi és Zalka Imre fotótörténeti előadást és bemutatót tartanak az üveglemezre készített fénykép témakörben. 
|
