VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
A független győri kiállítótérben látható Andreas Fogarasi és Kiss Adrienn Mária Letting Do című tárlata, amely a művészeti munka és a kiszervezés fogalmait értelmezi újra. A kiállítás bemutatja, hogyan működik együtt az emberi alkotóerő és a mesterséges intelligencia (AI). Egy gazdasági vezetőnek mindig könnyebbség, ha nem az ő keze alatt fut az összes feladat. A kiszervezés a hétköznapi életben bevett, hatékony gyakorlat – de mi történik, ha egy művész önként lemond a végeredmény felett gyakorolt teljes kontrollról? A Letting Do erre a kérdésre keresi a választ. Salamon Júlia kurátor olyan művekből válogatott, amelyeket az alkotómunka során valamely külső ágenciára való ráhagyás, ráhagyatkozás jellemez. Ilyen kívülről érkező, kalkulált hatóerő lehet egy másik művész behívása egy adott munka megvalósításába, a tükröződés, mint tervezett rendezetlenség alkalmazása, vagy éppen a mesterséges intelligencia bevonása. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Új, Látható munka című sorozatunkban arra teszünk kísérletet, hogy egy-egy friss könyvről a szerzővel és a kötetszerkesztővel egy térben beszélgetünk: hasonló kérdésekről kétféle nézőpontból. Célunk ezzel az is, hogy ráirányítsuk a figyelmet a szerkesztői munka jellegére és fontosságára, valamint az, hogy a könyvek két „első olvasóját” párbeszédre hívjuk. Szálinger Balázs És most kelletlen elrugaszkodom című új könyvéről a szerzőt, illetve Juhász Tibor szerkesztőt kérdeztük. Lapis József: Balázst már sokszor kérdezték arról a döntéséről, hogy egy nagy presztízsű kiadó után magánkiadásban jelenteti meg műveit. Nem untatnám már ugyanezzel sem a közönséget, sem a szerzőt, ugyanakkor ezzel kapcsolatban arra volnék mégis kíváncsi, hogy mit jelent mindez a szerkesztői munka szempontjából. Balázs, te már nyilván több szerkesztővel is dolgoztál együtt pályafutásod során. Általánosságban kérdeznélek előbb arról, hogy milyen mérvű, illetve milyen jellegű szerepét látod az irodalmi szerkesztőknek? Mit gondolsz, mennyiben és hogyan tettek hozzá a könyveidhez a szerkesztők – vagy vettek el belőle? Mennyiben volt más most úgy dolgozni egy szerkesztővel, hogy te kérted föl, s tulajdonképpen a főnöke is vagy ebben a konstrukcióban, nem a kiadó bízta meg? Másképpen dolgoztál vele, jobban tudtad/akartad érvényesíteni az elképzeléseid? Tovább az alfoldonline.hu cikkére >>>
Tekinthető egyfajta hommage-nak is. Egy új generáció keresi a kapcsolatot a Vajdaság legendás performerével, akit Újvidéken 53 éve (1970 óta) csak nagy ritkán engedtek színpadra. Mivel ez az információ el is hangzik, érzek ebben Szabadka és Újvidék, vagy legalábbis a színházaik közötti rivalizálást is. Ladik Újvidékhez köthető inkább, a Ladik Katalin idegösszeomlást kap, felmondja banktisztviselői állását és konceptuális művész lesz című előadás mégis Szabadkán született meg. Az igazgató, Urbán András Szabadkáról éppen Újvidékre távozott, helyét Mészáros Gábor vette át. „Amikor leveszed a szemüveged, rosszabbul hallasz, mert már nem látod tisztán a beszélgetőpartnered arcát, nem tudsz olvasni a mimikájából. A konceptuális művészet ezt a szemüveget képviseli, az eszközt, amely által a látás segít a tisztán hallásban, a gondolat a tiszta érzésben. Ez egy konceptuális összefüggés.” Volt szerencsém Ladik Katalin hvari menedékének udvarán ülni, amikor a lemenő nappal feltámadó szél szárította a vizes hajam. Kati gurgulázva nevetett: „Mennyi haj, beteríti az udvart, egyre csak dagad, minden csupa haj. Vigyázz – szólt az asztalnál az ex-Ex Symposion-os szerkesztő –, ha nem vigyázol, így lesz szürreális látomás a fürtjeidből.” Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Nem túl gyakori, hogy egy író ugyanazt a témát két regényben is feldolgozza – két különböző célközönség számára. Így tett Miklya Luzsányi Mónika: tavaly jelent meg a Pagony Kiadó Abszolút töri sorozatában A kamasz király udvarában című ifjúsági regény, idén májusban pedig az Athenaeum Kiadó Időutazó sorozatának tagjaként a Mohács özvegye. Mindkét könyv II. Lajos uralkodásának idejébe vezet vissza, de egészen más szemszögből. „Egy-egy jelentős történelmi eseményhez kapcsolódik, fontos a történelmi hűség, ám a részleteket az író fantáziája szerint alakítja” – valahogy így tanítják az iskolában a történelmi regény műfaját. Nos, áttekintve a Mohács özvegye irodalomjegyzékét, garantált a történelmi hűség. A szerzőről közismert a történelem iránti szenvedélye; megkapó alázattal és alapossággal kutatott a témában. Számos korabeli dokumentum teszi hitelessé a történetet: így többek között Szerémi György és Brodarics István krónikájának részletei, Menyhárt mester jóslata a király születési horoszkópja alapján, Tomori Pál levele a pápához, részletek Machiavelli A fejedelem című művéből, Luther Márton vigasztaló zsoltárai Mária királynénak címezve, a királyné végrendelete; de helyet kaptak gúnydalok is, például egy Csúfos gajd Török Bálintról. Tovább az olvassbele.com cikkére >>>
A kamaszoknál talán csak a legfiatalabb korosztály leplezi kevésbé a véleményét egy-egy színházi előadással kapcsolatban. Komoly vállalás tehát számukra előadást létrehozni. Minek nevezzük akkor azokat a fesztiválokat, amelyek ezen vállalásokat gyűjtik egy helyre a világ minden tájáról? KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház a 10. Színházi Olimpián belül két fesztivált is szervezett az évad végén. A színház évek óta tagja a PlayOn! nevű nemzetközi projektnek, amelynek célja, hogy a színházi történetmesélés formáinak lehetőségeit feszegesse a technikai újdonságok beemelésével. Ezen együttműködés keretében jött létre az utóbbi évek több ifjúsági korosztálynak szóló bemutatója, mint például a Watergate: Az időkripták rejtélye, Az ember tragédiája, illetve az Áruló. A 10. Színházi Olimpián belül a Kolibri Színház lehetőséget kapott, hogy szemlét tartson a projektben résztvevő színházak előadásaiból, így mutatva meg egymásnak (és a magyar közönségnek) a technológiai innováció beemelésének eredményeit. Tovább a revizoronline.com cikkére >>>
Török László fotóit az is ismeri, aki nem ismeri. Pontosabban, aki nem tudja, hogy az a fotó, amit egyetlen egyszer látva is örökre rögzített vizuális memóriájában, az egy Török László nevű fotográfus műve. Ez a legjobb, ami művészemberrel történhet, a név lekopik a kép alól, a mű viszont megmarad. A család-sorozat képei (1972) egy adott korszak szellemesen megfogalmazott, kritikus lenyomatai voltak a fotópapíron, ennek ellenére mégsem idővel halványuló művek. Ötletszerű megoldások, mégis jól átgondolt képi kizökkentések, amelyek a megértés által válnak esztétikailag teljessé. Ugyanúgy, ahogy későbbi aktfotói sem pusztán szexuális töltetű munkák, mégis roppant erotikusak (érzékiek, a görög szerelemisten, Erósz szellemében, nem mintha a test pillanatnyi, hússzerű felvillantása nem lenne maga is a mulandóság szépségével önazonos), ezáltal, e hétköznapi metamorfózis által valóban roppant esztétikussá alakulnak át múló idő által omló vakolatai vagy áttetsző drapériák által eltakarhatatlan díszletei, melyek mintegy védjegyévé váltak Török László képi világának. Tovább az ujforras.hu cikkére >>> Kíváncsisággal és némi gyanúval fogok hozzá az olyan kötetek olvasásához, melyek címe egymástól idegennek tűnő szavakat helyez egymás mellé. Halmosi Sándor Tantra és hőszivattyú című verseskötetének olvasását is szócikkek böngészése előzte meg; az „és” kapcsolatos kötőszó erős összefüggést feltételez a cím két szava között, s ezt olyan egyértelműen teszi, hogy az olvasó előzetes kontextusok nélkül hiába rúgkapál a szöveganyagban. A négy ciklusból, valamint ötvenhét versből álló kötet számos referenciával él, jelentős filozófiai és irodalmi hagyományokhoz kapcsolódik – az utóbbiak közül a legerősebben Pilinszky Jánoshoz. Már az első ciklus után nyilvánvaló Pilinszky életművének hatása Halmosi lírájára – csak néhány példa: kavics, lovasok, Pilátus, apokalipszis, harmadnap, stigma stb. Ezek olyan szavak, amelyek az olvasóban rögtön előhívják Pilinszky verseit, s ez egy központi kérdéshez vezet: hogyan újítja meg ezeket Halmosi Sándor? Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>
A hazai kortárszene egyik aktív képviselőjeként Szives Márton az ütőhangszerek nyelvén bűvöli el a hallgatóságot vidám és professzionális fellépéseivel, rituálészerű játékával. Fiatal kora ellenére számos díj, verseny, valamint ösztöndíj nyertese. Rendszeresen koncertezik itthon és külföldön, szólóban és a Samodai-Szives Duó tagjaként egyaránt, crossover koncertjei a művészeti határokat mossák össze organikus módon. Április 11-én, a költészet napján a Drahos-Szives Duó formációval a Versünnep Fesztivál döntőjében nyerte el mind a közönség, mind pedig a zsűri elismerését. De a nyár is tartogatott meglepetéseket, hiszen júniusban többedmagával a Munkácsy Vizuál című projektet mutatták be a nagyérdemű előtt. Szives Márton egyetemista kora óta crossover projekteket állít össze, melyekben nemcsak hangszerek, hanem különféle művészeti ágak is találkoznak: próza, színészi játék, mozgás, vetítés, animáció mind-mind megjelent már előadásaiban. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Olyan művész rajzai jelennek meg itt, aki mindnyájunk számára ismerős. Otthonos világ ez, mert nagyon is rólunk szólnak a képei, kelet-európai létezésünkről, vívódásainkról, szorongásainkról, reményeinkről. Örkény István Egyperceseihez hasonlóan, Tettamanti Béla sem tűri a mellébeszélést. Rajzai hasonlóak a precízen megszerkesztett mondatokhoz, amik kíméletlen pontosággal tárják fel létezésünk fájdalmas abszurditását. Az abszurd Tettamanti anyanyelve, e tekintetben nem csak Örkény István, hanem Réber László szellemi örököse is. Tőlük tanulta, hogy kevés szóval és vonallal is lehet mélyreható létfilozófiai mondandót megfogalmazni. Grafikáinak többsége nem illusztráció, mert azok nem szöveges tartalmak kötött leképezése, hanem önálló gondolatmenetek, amolyan vizuális glosszák. Rajzi gondolkodásának alapja a montázs, meglepő képzettársításaival minduntalan kizökkenti a nézőt kényelmes merengéséből. Visszatérő motívuma az „emberke”, ez a simléderes sapkát viselő törékeny kis lény, aki irigylésre méltó elszántsággal próbál minden nap újra kijutni léte labirintusából.
Az I Like Movies nem csak a kultikus filmek, de a filmrajongó-szubkultúra álmodozói előtt is tisztelgő, keserédes felnövéstörténetével végső soron arról beszél, hogy átlagosnak lenni a legkeményebb meló. A saját nagyformátumú rendezői hangját kereső Lawrence egy isten háta mögötti külvárosi gimnázium végzőse Kanadában, barátjával megszállott SNL-fanatikusok, médiaszakosként elvont amatőrfilmeket készít, még maszturbálás helyett is Kubrickot és Nagymenőket néz, és hogy legnagyobb pechjére ne egy nímand kanadai rendezőként kelljen ún. karriert építenie, megcélozza a méregdrága New York University-t. Hogy összeszedje rá a pénzt, a cinefilek mindenkori mekkájában, a helyi videotékában kezd el dolgozni. A minimum Tarantino és Kevin Smith óta a punk kívülállást és a filmkészítés ihlető ősforrását egyszerre megtestesítő videókultuszban Chandler Levack rendező nem csak a kúlságot, a filmek identitásformáló mágiáját és felszabadító eszképizmusát ünnepli, hanem a rajongás mögött meglátja a tragikus monomániát és a toxikus valóságtagadást is. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Megszámlálhatatlan fényképet készítünk jártunkban-keltünkben, melyeket aztán soha többé nem néz meg senki, csak ömlesztve eltároljuk őket a felejtés felhőiben. A jó fotó azonban egy szelet az örökkévalóságból, ezért olyan kiállításokat ajánlunk, melyek maradandó fotográfiai élményeket ígérnek a nyárra. A mai magyar fotográfia éppoly sokszínű, mint a vizuális művészetek oly széles és változatos palettája. Új és hagyományos technikák, digitális és kézműves kísérletek, szociográfiai és szubjektív témák, portrék és absztrakt ábrázolások éppúgy beletartoznak, akárcsak immár a mesterséges képalkotás legújabb útjai. Egy korábbi cikkünkben is felvetettük a kérdést, hogy vajon hol húzódnak a művészet határai, a fotográfiával kapcsolatban azonban egy szempont kikerülhetetlennek tűnik: a fénnyel írás origója az emberi tekintet. (Legalábbis egyelőre – tehetjük rögtön hozzá.) Ajánlónkban az idei nyár három budapesti és három vidéki fotókiállítását mutatjuk be, melyek külön-külön is tartogatnak izgalmas különlegességeket. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Cserna-Szabó Andrással többek között írói szerepvállalásról, identitásról, rejtőzködésről beszélgettünk. Az író provokatív stílusa sok olvasónál kiveri a biztosítékot, de mint mondja, ez teljesen rendben van, hisz semmi gond azzal, ha valakinek más az ízlése. Örül a masszív olvasói bázisának, és mindenhova szívesen megy, ha regényeiről kérdezik. Siófokon találkoztunk, és bár nyár van, adódik a kérdés, mit keres egy író a Balatonon, amikor a fővárosban zajlik igazán az irodalmi élet. – Mit csinálsz Siófokon? – Nyaralok a családdal. Próbálom magam távol tartani az irodalmi élettől. – Ez neked is kiszabadulás? – Abszolút. Teljesen más itt az életformám. Például nincs internet, a könyvtárban szoktam dolgozni. Vannak barátaim, akik az internet letiltásáért fizetnek. Létezik ugyanis egy ilyen szolgáltatás: beállítod, hogy mondjuk öt órára ne legyen net, és akkor képtelenség elkalandozni a Facebookon, kénytelen leszel dolgozni. Engem nem fenyeget a veszély, hogy elnyel az online világ, éppen ezért, ha kell valami, csak bemegyek a könyvtárba, ami egyébként remekül felszerelt. Még kutatószoba is van. Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
Akár az is lehetne a Liget Galéria legújabb kiállításának a mottója (ha némiképp közhelyes parafrázisnak tetszik is): „Látogató, ki most ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Nem azért, mert a falakon kések, bárdok, kardok lógnak, bár ez is megdöbbentő lehet, de a mértéktelen erőszakot felhalmozó történelmünk folyamán ehhez már hozzászoktunk. Hanem azért, mert a hagyományos eszméinket, értékeinket, sztereotípiáinkat, melyek alapján meg tudjuk határozni, hogy mi, emberek, kik vagyunk, miben áll nőiességünk, férfiasságunk, élő, organikus mivoltunk – most fel kell adni. De legalábbis szükségszerűnek látszik megkérdőjelezni. Januško Klaudia tárlata ugyanis elsősorban nem a hegyes pengékkel csalogat be minket az általa teremtett fiktív világba, hanem a kritikai potenciállal. A Her Body, Himself radikális társadalom- és kultúrkritikát fogalmaz meg – mégpedig többféle diskurzusban. Vegyük a legelsőt: a nemi identitás diskurzusát. A kiállítás bevezetőjében elolvashatjuk, hogy a női identitás receptjéhez miféle hozzávalókra van szükség: fallocentrikus kultúrára, láthatatlan előképekre, előrajzolt szerepmintákra, elsajátításra, azonosulásra, princípium-teljesítésre, s nem mellesleg szorongásra és csendre. Csakhogy, ahogyan azt a kurátor, Balkó Dorottya által írt frivol kisesszében olvashatjuk, az elkészítés folyamán észrevesszük: „nincsenek pontos mértékegységeink; a hozzávalókat sem mi készítettük ki, csak válogatni próbálunk közöttük”. Majd eljutunk oda, hogy „az otthon kifordul a sarkaiból – kötényünk puha szövete láncokká alakul, az előkészített konyhakés után nyúlva pedig kezünk kardnyelet ér.” Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>
Eddig két könyv jelent meg Fikció címmel Gerlóczy Márton négykötetesre tervezett regényciklusából, amelyben azt az életet dolgozza fel, amit a családja hazudott neki. Olyasmi történt Gerlóczyval, amit kitalálni sem könnyű: másodjára derült ki, hogy nem az a vérszerinti apja, akit annak hitt. Az írót családi titkokról és az ország jelenlegi állapotáról is kérdeztük. hvg.hu: Kis híján beleőrült abba, ami öt évvel ezelőtt kiderült a családjáról. Egyszer már azt mondta önnek az édesanyja, hogy nem az a vérszerinti apja, akit addig annak hitt, most pedig ön derítette ki – és ezúttal biztosra ment –, hogy mégsem úgy vannak a dolgok, ahogyan azt hosszú évekig a családja állította. Milyen érzés volt közel állni ahhoz, hogy teljesen elmenjen az esze? Gerlóczy Márton: Nem tudom, mi történt volna, ha nem írom ezeket a könyveket, azt viszont látom, mennyit segítettek abban, hogy ne menjen el az eszem. Nagyon sok pénzbe került volna, ha mindezt pszichológusnak mesélem el, de úgy látom, a pszichoterápiánál sokkal hatékonyabb módszer az írás, legalábbis számomra biztosan. Már járok szakemberhez. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez egy íróval történt meg, bár, ha nem író lennék, valószínűleg ki sem derült volna, mi máshoz kutatna az ember a családja múltjában, mint egy regényhez! Az olasz opera szerelmesei minden bizonnyal szívesen felkeresnék azokat a helyeket, ahol Giacomo Puccini halhatatlan remekműveit írta, vagy esetleg bepillantanának a zeneszerző gyermekkorának helyszíneibe. Nekik ajánlunk két érdekes úti célt. Puccini Museum, Lucca Lucca szűk utcáit járva nem olyan nehéz a 19. századi Olaszországba, vagy akár még régebbi korokba képzelnünk magunkat. A száz templom városának is nevezett, bájos kis település könnyen rabul ejti az arra járókat, ezért arra biztatnék mindenkit, hogy ne csak azt a kis időt szánja rá, amennyi alatt a hely leghíresebb szülöttjének, Giacomo Puccininak emléket állító múzeumot meg tudja nézni (ami nagyjából egy órát vesz igénybe, hacsak nem akarjuk végighallgatni a különböző szobákban a hangszórókból játszott operarészleteket), hanem sétáljunk egyet a városfalon, látogassuk meg a híres Amfiteátrum teret, vagy nézzük meg a Szent János és Reparata templom alatti ásatásokat! Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Ma este zár Pintér Gábor festőművész legújabb egyéni kiállítása a Longtermhandstand Galériában. Ebből az alkalomból ajánljuk az alábbi interjút, amelyet Farkas Benedek készített a művésszel. ArtPortal: A Hurrikán Press és a Longtermhandstand közreműködésében nemrégiben elkészült kiadványod kizárólag a rajzaidra fókuszál. Milyen szerepe van a rajzolásnak a művészeti praxisodban, milyen viszonyban állnak a rajzaid az olajfestményeiddel? Pintér Gábor: Mindig is inkább rajzolós típus voltam. A festést komolyabban csak a Képzőművészeti Egyetemen kezdtem el, ott alakítottam ki egy olyan festői megközelítést vagy technikát, ami rajzosabb, vonalszerű gesztusokból épül fel. Több sketchbookot használok, de nem feltétlenül vázlatolás céljából, persze születnek így néha vázlatok is. Általában ha bármilyen ötletem támad, azt lerajzolom, még akkor is, ha éppen abból a rajzból soha nem lesz festmény. Tehát kicsit naplóként is működnek ezek a rajzfüzetek. Teljesen máshogy állok neki egy rajznak, mint egy festménynek, mert egészen más gondolkodást igényel. Ha egy rajzot próbálok átültetni egy festménybe, akkor számos nehézség szokott felmerülni és nem mindig sikerül. Szóval a rajzaim viszonylag függetlenek a festményeimtől. Tovább az artportal.hu cikkére >>>
Hogyan menti meg a Földet egy csapat szenilisnek ítélt vénasszony? Hogyan tárulnak fel a legelképesztőbb kalandok, miután a 92 éves narrátor egy hallókürtöt kap ajándékba? Mi köze mindehhez egy kacsintó apácának? A szürrealista festő Leonora Carrington féktelen játékossággal és empátiával megírt könyve mintegy ötven év késéssel jelenik meg magyarul – pedig hazai vonatkozása is van. Érvényesen szól a jó öregkorról, és szellemesen, de mégis metsző erővel kritizálja azt a patriarchális kategóriarendszert, ami sokszorosan érvénytelenítette a női léttapasztalot. Miközben Carrington pellengérre állít vallást, társadalmi berendezkedést és kenetteljes családi ideálokat is, kultúrtörténeti vágtába kezd, amiben inspirációs forrásai közt egyaránt megtaláljuk a görög, a kelta vagy az egyiptomi mitológiát, valamint a gnoszticizmust - mindeközben pedig A hallókürt egy pillanatra sem szűnik meg bájos és szórakoztató lenni. Ez a hét könyve. Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>> Amíg mi nyáron fesztiválokon lazulunk, addig egy fiatal nő a 30Y turné- és kommunikációs menedzsereként, valamint a ZAJZAJZAJ menedzsereként végigdolgozza a fesztiválszezont. De hogy utána se unatkozzon majd, egészen klassz új dolgokra készül – ezekről is mesélt nekünk. Barbi zeneipari története Tatán kezdődött. „Visszanézve az egész olyan, mint egy kedves mese. Húsz éve volt, hogy először hallottam a discmanemen 30Y-t, és idén a születésnapomon pont Tatán játszott a zenekar abban az épületben, ahol annak idején a gimnáziumi osztálytermem volt. Hiszek a kreatív valóságteremtésben, hogy amit elképzelünk magunknak, az valamilyen formában valóra válik. Az első rajongók között voltam annak idején, egy 40-50 fős online fórumos közösségünk volt. Nyaranta a kesztölci barátaink szerveztek mindig 30Y tábort, ahol a zenekarral együtt sátraztunk a Pilisben. Akkor még csak gondoltam rá az akkori menedzserüket látva, hogy igazából én is ezt szeretném majd csinálni. Mindig is művészetmenedzsmenttel akartam foglalkozni. Tovább a madeinpecs.hu cikkére >>>
Az Aradon 1890-ben felavatott Szabadság-szobor után a pécsi az első teljes emlékhelye az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom vértanú honvéd főtisztnek. Cseri László fotóesszéje a városfal menti alkotásokat és az utca épületeit mutatja be. 1991 és 1997 között, az Aradi Vértanúk Szobrai Alapítvány szervezésében, közadakozásból valósult meg a tizenhárom mellszoborból álló galéria. A mű létrejöttének története azonban korábban indult. Pécs középkori eredetű belvárosa a 20. század második felében már egyre nehezebben viselte a növekvő autóforgalmat. A történeti városmagot tehermentesítő körúthálózat kiépítésére volt szükség. Ehhez a modern kori lineáris struktúrához egy középkori lineáris struktúra igénybe vétele adódott: a nagyrészt ma is álló városfalat övező, egykori vizesárok nyomvonala. A mérnöki műtárgyak létesítését kívánó feladat építészeti tervezését Dévényi Sándor és Kistelegdi István építészek vezetésével az egykori Pécsiterv vállalat végezte az 1980-as évek elején. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Fiatal felnőttek magánéleti, karrier- és átfogó válsága adta a kétévente rendezett Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogram egyik legfontosabb irányvonalát, mely az abszurd és az imaginárius játékos szimbiózisával hoz új színt a műfaj évről évre szélesedő palettájára. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA. Kezd kikopni a stigma, miszerint az animációs film elsősorban gyerekeknek szól. Miközben a vonatkozó magyar moziműsor jelentős részét persze még mindig a Disney-Pixar-féle produkciók fedik le, ám az olyan nemzetközi filmfesztiváloknak, mint a francia Annecy, vagy az itthon tizenhatodik alkalommal rendezett Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, elévülhetetlen szerepük van abban, hogy széles közönség előtt cáfoljanak rá a – főleg nálunk – régóta uralkodó nézetre. Tovább a revizoronline.com cikkére >>> 
|
