VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
A LOKART kortársművészeti fesztivál komoly lehetőség arra, hogy Pécs és a régió művészei bekapcsolódjanak a nemzetközi művészeti párbeszédbe. A LOKART-ot első alkalommal közvetlenül a Covid után, 2021-ben tartották meg, akkor csak helyi képzőművészek mutatkoztak be, és a hívószó a Mozgás volt. Az idei, immár második és nemzetközivé bővült LOKART hívószava viszont az Illúzió volt. Az álomszerű kiállítások még nyár végégig látogathatók Pécsett. Videó a cikkben. Az idén második alkalommal megrendezett LOKART Fesztivál tematikája az illúzió volt, amely széles értelmezési keretet adott a két kurátor, Százados László és Kozma Zsolt által meghívott magyar művészek számára. A kiállítás külföldi résztvevői, Lyon, Aix-en-Provence és Eszék művészei, a külföldi kiállítások kurátorai: Isabelle Bertolotti és Valentina Rados voltak. A LOKART kitalálója és művészeti vezetője Fekete Valéria, a ZSÖK Vizuális Művészeti Centrum vezetője. Tovább a szabadpecs.hu cikkére >>>
166 pályamunka érkezett a Panodyssey és a Könyves Magazin közös írói pályázatára, amelyet idén második alkalommal rendeztek meg. Közülük választotta ki a győzteseket Borda Réka és Kiss Tibor Noé. Idén a nyertesek között van Szőnyi Judit, Gáspár Sára és Margetin István. Borda Réka laudációját ITT találjátok, most pedig elolvashatjátok Kiss Tibor Noé laudációjának bővített változatát. Ahogy egymás után olvastam a Panodyssey pályázatára beérkezett szövegeket, újabb és újabb kérdések fogalmazódtak meg bennem. Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>
Krucsó Júlia Rita az előadásban Kép forrása: az előadás adatlapja Történelmet ír a kecskeméti Ciróka: az egyik legfontosabb vidéki bábszínház három évtizedes fennállásának első saját felnőtt előadása eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha. És közben azt is megtanuljuk, hogy magyarnak lenni a legjobb dolog a világon. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Szólok előre, hogy rajongás következik: a júniusi előbemutatót és a novemberi hivatalos premiert egyaránt látva is úgy gondolom, hogy még mielőtt a tekintetes urak berúgták volna a Petőfi-emlékév mostantól sok-sok hónapon át hangosan berregő motorját, máris megszületett az egyik legméltóbb, egyben intellektuálisan meg érzelmileg leginkább felvillanyozó főhajtás a nagy költő előtt. Tovább a revizoronline.com cikkére >>>
Az aukciósházaknak gyakran kell szembenézniük azzal a váddal, hogy az üzlet fontosabb számukra, mint az etikai megfontolások és kalapács alá visznek olyan tárgyakat is, melyek provenienciája nincs feltárva maradéktalanul és nem feltétlenül az a jogszerű tulajdonosuk, aki áruba bocsájtja őket. Más esetekben a tárgyak megszerzéséhez szolgált vagyon eredete vet fel kérdéseket. A Christie’s most egy egész éves kampánnyal próbált felelni a vádakra – de az élet közbeszólt… A bevezetőt olvasva talán lezáratlan vagy vitatható módon lezárt restitúciós ügyek juthatnak elsőként eszünkbe s az ilyen ügyek valóban a „kritikus” eladások jelentős részét teszik ki, de bőven vannak példák más területekről is. Rendszeresen olvashatunk például arról, hogy afrikai, ázsiai vagy latin-amerikai országoknak a nagy árvervőházak székhelyein működő nagykövetségei igyekeznek megakadályozni egyes tárgyak elárverezését, melyek álláspontjuk szerint illegális úton kerültek hazájukból külföldre. Az árverőházak persze tudják, hogy ilyenkor kényes vizekre eveznek és mindent megtesznek azért, hogy, legalábbis jogi értelemben, bebiztosítsák magukat; a nagyobb házaknak külön proveniencia-kutatással, illetve restitúciós ügyekkel foglalkozó részlegei is vannak. Ezzel együtt is számos ügy terelődik jogi útra – váltakozó eredménnyel – és ezek morális értelemben akkor is felvethetnek kérdéseket, ha a perekben az árverőházak szemszögéből nézve kedvező döntések születnek. Tovább az artportal.hu cikkére >>>
Házi pálinkától és ottományi házi bortól kellemesen zsibbadtan indulok el gyalog a Depeche Mode koncertjére, a Puskás Arénába. Az eső pár perccel korábban állt el, a levegő párás, de legalább nem forró, az ég monokróm szürkéje a brit csapat jellegzetes klipjeinek világát juttatja eszembe, miközben rövidnadrágom zsebébe gyűröm bele könnyű esőkabátomat. Habár ülőhelyem van, azok felett pedig fedett a stadion, de jobb biztosra menni. Baktatok az összefüggő felhőréteg alatt, mint a napágyat cipelő Dave Gahan az Enjoy the Silence klipjében. A metrómegálló környékén mindenhol Depeche Mode-pólóba öltözött emberek vonulnak, alapoznak, vidáman beszélgetnek. Érdeklődve nézegetem, kin melyik koncertkörutat megörökítő póló van – nincs győztes, bár bele sem gondolok, hogy a srácok (megfogyva bár, de törve nem) az ötödik évtizedet kezdték el együtt. Utamat dínóverzumos és háborúpártiak-plakátok szegélyezik, de még mielőtt elkezdenék párhuzamokat találni közöttük, figyelmem a rendszámokra terelődik. A környéken parkolók közt bánátiakat, felvidékieket fedezek fel, és miközben már a Dózsa György úton haladok, az jut eszembe, hogy a Depeche Mode-rajongás (még ha csak egy koncert erejéig) képes összehozni a Duna-menti népek utópisztikusan békés és boldog együttélését. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
A víz, amely vándorol Már régen a múltba enyészett És eszembe ötlik: valamit Szegény víz, egyetlen nyelven sem tud, Csak az istállójától nem messze Bronisława Wajs, ismertebb bece- és művésznevén Papusza (a.m.: Baba), akinek föntebb olvashatjátok versét Zsille Gábor fordításában, az első lengyel roma költő, akinek megjelentek a versei. Az ő életéről szól a Papusza című 2013-as lengyel játékfilm.
„A szépség a szemlélő szemében van.” Szabó Mátyás első, Látom, amit látsz című nagyjátékfilmjében a szubjektumot firtatja – sci-fi jellege ellenére – a tudományosság igénye nélkül, egy olyan romantikus történetben, amelyet ugyan még sosem láttunk, mégis túl ismerős. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Az utolsó napon kaptam észbe, hogy most vagy soha, és mondhatom, nem bántam meg.Nem sokkal több mint 20 celsius fok, sötét, rengeteg halkan morajló ember, az örökkévalóság atmoszférája és egy magyar festőlegenda életnagyságú képei. Ez fogadott minket a Szépművészeti Múzeum Csontváry 170 egyedülálló kiállításán. 60 éve nem volt ehhez fogható alkalom, amelynek során ezeket a gigantikus festményeket egy térben láthatta volna a közönség. Az utolsó napon kaptam észbe, hogy most vagy soha, és mondhatom, nem bántam meg. Nem sokkal több mint 20 Celsius fok, sötét, rengeteg halkan morajló ember, az örökkévalóság atmoszférája és egy magyar festőlegenda életnagyságú képei. Ez fogadott minket a Szépművészeti Múzeum Csontváry 170 egyedülálló kiállításán. 60 éve nem volt ehhez fogható alkalom, amelynek során ezeket a gigantikus festményeket egy térben láthatta volna a közönség.
Biciklizéseink Török Zolival címmel készíti új nagyjátékfilmjét Tolnai Szabolcs vajdasági filmrendező, Virág Gábor (azaz Aaron Blumm) azonos című könyve alapján. Interjúnk a rendezővel. Tolnai Szabolcs vajdasági filmrendező már több nagyjátékfilmet tudhat maga mögött: ilyen az Arccal a földnek, a Fövenyóra, a Nyári mozi, Az erdő vagy a Minotaurusz, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban pedig két színházi előadást is rendezett, Éljen a szerelem és Exodus címmel. Most pedig egy újabb nagy dobásra készül, hiszen (mint arról korábban a Filmtett is beszámolt) egy erotikától fűtött, Vajdaságban játszódó, nem mindennapi szerelmi történetet visz filmre: ez a Biciklizéseink Török Zolival. A film szerb–szlovák támogatásból készül, s alapul Virág Gábor, azaz Aaron Blumm könyve szolgált, amely blogformában is elérhető, idén pedig megjelent a második része is, Ki ölte meg a Török Zolit? címmel. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
A 16. Ördögkatlan Fesztiválon többek között Krusovszky Dénest, Tóth Krisztinát és Visky Andrást is meghallgathatják az érdeklődők. Az augusztus 1-je és 5-e között megrendezett fesztivál ismét színes irodalmi programokat kínál. Kedden 19 órától Nagyharsányban a Narancsligetben Csengey Dénes és Bereményi Géza dalszövegeinek, valamint Bérczes László beszélgetőkönyvének felhasználásával Cseh Tamás élettörténete rajzolódik ki Szabó Balázs, Vecsei H. Miklós és Ratkóczi Huba zenés irodalmi estjén. Szerdán 15, illetve 17 órától a Mokos Pincészetben a Vecsei H. Miklós által alapított QJÚB zenekar Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján írt A kocka kibontása című zenés műsorukat adják elő, 16 órakor a beremendi Kovácsműhelyben Simon Márton és iamyank közös előadása hallgatható meg. A Vylyan Teraszon 14 órától Bódis Krisztával Nagygéci Kovács János beszélget regénysorozatáról, amelynek középpontjában a huszadik század egyik legsokoldalúbb nőjének, a filmrendezőként, néprajzkutatóként és ruhatervezőként is számontartott Tüdős Klára élete áll. Ugyanitt 16.30-tól Tóth Krisztinát Csepely Adrienn kérdezi az elmúlt években írt elbeszéléseket és tárcanovellákat összegyűjtő Ahonnan látni az eget című kötetéről. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Egy magyar úr A grafikus, a rajzoló munkái fekete kompozíciók fehér felületen. Csak a fekete van meg a fehér. Mindig fekete és fehér. A fekete hordozza a jelentést a nem lehatárolt fehéren. A művek kiskompozíciók, melyek néha (többnyire) szétfeszítik a fehéret: jelek, történetek, grafikusi kézzel és tollal elbeszélt történetek, irodalmi kivetülések, Kafka-megjelenések. (Kafkából mi? Mindannyiunk Kafkájából mi az övé? Eszembe jutnak Tandori szavai: „Kafka mindenkié”.) A fehéren egymásba gabalyodó mesebeli szörnyek, rémmesék, torz állatok, torz emberi idomok, emberi fejek, állatok tekintete. Súlyuk ólommal telepedik a nézőre. A képeknek nincs kerete, méretük talán írógéppapírnyi. A papír mindig fehér. A toll, a ceruza mindig feketén fog.
Több mint húsz éve írok filmekről, de a Sátántangót mostanáig sikerült elkerülnöm. Évekig lapítottam, ha szóba került, tudtam, hogy ismerni kéne, látnom kellett volna, anélkül nem nevezhetném magam filmszakértőnek, de be kellett látnom, hogy a Sátántangótól félek. Nem azért, mert nyolcórás film, ez tulajdonképpen még izgató is benne, kaland. Hanem azért, mert mi van, ha nem értem. Vagy ha nem tetszik. Ha nem tetszik, az biztosan azt jelenti, hogy nem értem, és az megsemmisítő vereség – a Sátántangó ugyanis már felette áll annak, hogy személyes véleményt alkossunk róla, klasszikus, lassan többen ismernek minket róla a világban, mint Puskásról. De ezen a nyáron valami átkattant bennem, elszállt a félelmem. Már mindegy, hogy értem-e, tetszik-e – itt az ideje, hogy megismerjem. És befizettem arra az évi egy alkalomra, amikor a Cirkó moziban nagyvásznon, 2 szünettel meg lehet nézni Tarr Béla legfontosabb művét. Bolla Szilvia tanulmányait a londoni Camberwell College of Arts Fine Art Photography majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia, valamint a berlini Universitat der Kunste Spatial and Object Design szakán végezte, fényképezőgépet nélkülöző művészeti praxisára, mint kriptofotográfiára hivatkozik, melyben a fotográfiát kémiai és digitális alapelemeire bontva hoz létre az installáció és szobrászat határterületein mozgó tárgyakat. Írásban feltett kérdéseinkre meghatározó generációs élményeiről, a technikai képalkotásról, fotográfiai eljárásokkal való viszonyáról, illetve jövőbeli terveiről válaszolt. Bolla Szilvia Skin of my skin, flesh of my flesh IV. című munkája augusztus 19-ig látható a Mai Manó Házban. J. Á. A Mint Te és Én az elmúlt évtizedek magyar fotográfiájában zajló törekvéseket, tendenciákat, eredményeket mutatja be. Saját pályádra gondolva melyek azok a globális és generációs élmények, amik egyértelműen nyomot hagytak gondolkodásmódodban, munkásságodban? B. Sz. A Web 1.0 és 2.0 közötti átmenet bár nem tudatosan, de hatással volt rám gyerekkoromban és később is nagyon foglalkoztatott. Kezdetben a szüleim mindig kinyomtatták a híreket, az egyik ilyen A4-es lapot bevittem a suliba és megmutattam a harmadikos osztályfőnökömnek. Sosem felejtem el a tekintetét, hirtelen szóhoz sem jutott. Egy fotó volt a 2001-ben lángba borult, összeomló World Trade Center tornyairól, ahogy a belőlük áradó sötét füstből egy démoni arc vélhető kirajzolódni, amit pirossal bekereteztek és melléírták, hogy „What the hell?”. Mivel akkor már használtam Photoshopot először kérdőjeleződött meg bennem, hogy a képet vajon manipulálták, vagy egy jól elkapott pillanat eredménye volt?
Az atombomba atyáról és Manhattan-projektről szól Christopher Nolan nagyszabású, sztárokkal tömött életrajzi filmje, amiben Cillian Murphy alakítja a kétes megítélésű fizikust. Az Oppenheimer komplex, látványos és gyomorszorító alkotás arról, hogyan lépett az emberíség önmaga kipusztításának legbiztosabb útjára. „Az atombomba szfinxszerű atyja, akinek nem lehet kiismerni a gondolatait” – vágja mérgesen Oppenheimer fejéhez Teller Ede, miután a Manhattan-projekt leköszönő vezetője nem támogatja a hidrogénbomba fejlesztését, attól tartva, hogy az a nukleáris fegyverkezési verseny végzetes eszkalálódásához, végső soron a Föld népességének kipusztulásához vezet. Az atombomba atyja, Robert J. Oppenheimer nézeteit és cselekedeteit tekintve is enyhén szólva is ellentmondásos figura volt. Zseniális fizikus és kémikus, a kvantummechanika amerikai meghonosítója, akit fiatalkori szélsőbalos kötődései ellenére a legtitkosabb amerikai fegyverkezési program élére állított a hadsereg a II. világháború alatt. Oppenheimerről és a Manhattan-tervről készültek már játékfilmek (A nap, Fat Man és Little Boy), de egyik sem mozgott azon az igényű blockbuster skálán, mint amin az Eredet és a Csillagok között alkotója gondolkodik. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>
Abafáy-Deák Csillag: A sötétség biztonsága Auschwitzban nem a haláltól félt az ember, hanem az élettől.
A túlélők folyamatosan bűntudatban éltek, miért ők maguk maradtak életben. Gyakran magányukba vonultak vissza és elszigetelődtek, nem voltak képesek szavakba önteni az átélt szörnyűségeket. A Művészet a Soá után című kiállítás a személyes fájdalom mellett a zsidóság ellen elkövetett igazságtalanságok és bűnök világával is szembesíti a nézőt. Tovább a tiszatajonline.com cikkére >>> ...az a dilemma foglalkoztat, hogy a meglehetősen intenzívnek mondható szociális-szakmai életem mennyiben önfeledtség, mennyiben a(z ön)reflexió terepe és mennyiben a változ(tat)ás hitében végzett aprómunka. – Kérdéseinkre a hét írója, Fehér Renátó válaszol. Ha szeretnéd olvasni a verseit, lépj be a Litera Klubba, és támogass! 1. Mit olvashatunk tőled a klubban? Három nagyon különböző verset küldök a Litera Klubba, mert most éppen megint abban az alkotói szakaszban vagyok, amikor bármi megtörténhet, és sok minden meg is történik. Az Ezek a megelőző idők című versben az a dilemma foglalkoztat, hogy a meglehetősen intenzívnek mondható szociális-szakmai életem mennyiben önfeledtség, mennyiben a(z ön)reflexió terepe és mennyiben a változ(tat)ás hitében végzett aprómunka. Tovább a litera.hu cikkére >>>
Az idei palicsi fesztivál a harmincadik. Művészeti találkozók életében ez igen jelentős kor. Számoljunk kicsit: a fesztivál hete alatt naponta 15-20 alkotás volt megnézhető, akkor ez máris hatalmas mennyiség, harminccal szorozva pedig szinte felmérhetetlen. Ha nagyon emlékezetes filmeket idézek fel – ilyen a Török Ferenc-féle 1945, illetve a Testről és lélekről –, akkor pedig nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is elképesztő. De előbb néhány mondat a helyszínekről. Palicson két helyen zajlanak a vetítések. Az Abazija Cinema kis befogadóképességű termében főként rövidfilmeket vetítenek. A Summer Stage Palics viszont szabadtéri mozi, itt peregnek a versenybe is nevezett filmek, hatalmas a nézőtere, több mint ezer férőhellyel. Csodálatos környezet, tökéletes vetítési minőséggel. Szabadka a másik helyszín, a magyar filmeket az Open Universityn vetítik, nagy a klimatizált nézőtér, legalább háromszáz férőhellyel. A negyedik helyszín az Art Cinema Aleksandar Lifka, ott idén nem vetítettek magyar filmeket. A két fesztiválváros (7,5 km) között rendszeres a buszjárat, a fesztivál résztvevői különjáratot is igénybe vehettek. Tovább az olvassbele.com cikkére >>>
Milyen tapasztalatokat gyűjtöttek képzőművészek a fronton, és milyen lényegi vonásait mutathatja meg a művészet a háborúnak? Vajon képes-e áttörni a művészet a közönyös médiazajt? Sümegi György könyve az 1943-as haditudósító-kiállításon részt vevő hét művészt és alkotásaikat mutatja be. Háború zajlik több mint egy éve a szomszédunkban, és ez éppoly megdöbbentő bizonyosság, mint amilyen félelmetes szembesülni azzal a néha kissé elfeledettnek tűnő ténnyel, hogy a történelem bizony nemcsak hogy nem ért véget, és korántsem száraz és „meghaladott” absztrakció, sokkal inkább a létezés véres és sáros valósága. Sümegi György könyve ugyan nem a jelen eseményeiről szól, sőt, az általa megidézett haditudósítók közül már egy sincs sajnos velünk, azonban mégis különleges jelentőséggel és fontossággal bír éppen most, amikor ilyen zavarodottsággal találkozunk a velünk élő történelem kapcsán. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Elveszettek vagyunk mindannyian, bolyongunk, toporgunk a saját életünkben, néha fejjel koccanva a falnak. Pontosan ilyen figurák Tóth Krisztina új novelláskötetének a hősei is, akiknek életéből egy-egy momentumot villant fel az író, hétköznapi, sokszor bagatell élethelyzeteket, hogy azután abból bontsa ki a meghökkentőt vagy épp a fájdalmasat. Az Ahonnan látni az eget a hét könyve. Regény után ismét novelláskötettel jelentkezett Tóth Krisztina, benne 25 feszesre húzott történettel, amelyek alapja az esetek túlnyomó többségében egy egészen egyszerű élethelyzet: valaki repülőre ül, elsétál egy játszótér mellett, állatorvoshoz viszi a macskáját, villamospótlóra száll. A megszokott, a mindennapi, a triviális mélyén viszont mindig ott van az a pillanat (vagy éppen titok), ami kizökkenti a novella hősét. Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>
…a meseautó az álmok világába tartozik, nekünk meg kell elégednünk a prózai részletekkel. Nem tudom, a fiatal korosztály hogy van vele, de 35-40-től felfelé valószínűleg azok vannak kevesebben, akik nem látták a Meseautó 1934-es eredeti és/vagy a 2000-ben készült remake változatát. A népszerű filmeknek pedig előbb-utóbb megszületik a színpadi feldolgozása is. Így történt ez ebben az esetben is, ráadásul nem is egy, hanem több színpadi átirat született, amelyek aztán bejárták az országot Kecskeméttől Nyíregyházán át Kaposvárig. A zalaegerszegi Kvártélyház Szente Vajk és Galambos Attila színpadi átiratát használja, amelynek a zenéjét Bolba Tamás szerezte. Ahogy a „musical comedy” műfaji megjelölés is jelzi, ebben jóval nagyobb szerepet kap a zene, mint az eredeti filmben – persze az újonnan született dalok mellett a híres Meseautó című szám is elhangzik. Az egerszegi előadásban Berkes Dániel zongorajátékával élő zene is erősítette a zenei vonalat. (A hangosítás nem tökéletes beállítása miatt sajnos az előadás elején a dalszövegek egy része nem volt érthető, de ezt később orvosolták.) Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>> 
|
