Állandó rovatok – Évértékelő

– Melyik volt szerinted az idei év legfontosabb magyar szépirodalmi műve? 

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt című, karanténnaplónak álcázott műve az első mondattól az utolsóig erős, sűrű szöveg. Számomra nemcsak az év legfontosabb könyve, hanem maradandó alkotás, amihez többször vissza fogok térni. A napló csak forma, színtér, a szerző valójában nem a karantént dolgozza fel, hanem felesége, Eszter halálát. Nem könnyű olvasmány, mélyen a tárgyba vág, megmutatja a rejtett rétegeket, megállít, elgondolkodtat. Mesterien szőtt cselekményszálak, érdekes gondolatmenetek, keserű humor, torzításmentes kép, folyton változó lírai én jellemzi. A világ, ahogyan csak Háy János tudja ábrázolni.

Holdkatlan: 

– Melyik volt szerinted az idei év legfontosabb magyar szépirodalmi műve?

– Melyik kötetet tartod a legkiemelkedőbb fordításban megjelent műnek 2020-ban? 

– Ki volt számodra az év felfedezettje és miért?

– Melyik volt a kedvenced a Holdkatlanban megjelent írások közül és miért?

– Hogyan befolyásolta az életedet a koronavírus-járvány?

– Mik a terveid 2021-re?

Hegyi Botos Attila: Ezekre a kérdésekre érdemben: nyugodt lelkiismerettel aligha tudnék válaszolni.

Amit megengednének, esetleg amoly halk kérdések (?) - hogy persze, sok minden átpergett előttem; kerültek kezembe a legkülönfélébb gesztusok alkalmasint kedves mozzanatai, netes publikációk, nyomtatott könyvek úgy, amint mindennapi, gondozandó penzumok, de sommázatot mondani? Emelni ki? 

– Melyik volt szerinted az idei év legfontosabb magyar szépirodalmi műve?

Bodor Ádám Sehol (Magvető Kiadó, 2019) című novelláskötetét említeném. A cím egy nemlétező földrajzi helyet jelöl, csak néhány helységnév (Leordina, Hlinka-tető, Dvug folyó) és szláv személynév utal arra, hogy talán valahol a román-ukrán határ közelében zajlanak az események. A novellák ezen a ponton kapaszkodnak egymásba, mintha egy nemlétező térség faluinak házait járnánk sorra, ahol rendre bekopogtatunk, és mindegyik ajtón kidől egy csontváz. Az elbeszélői hang, a történetekben rejlő abszurditás és a visszatérő motívumok (haj, égetés, halál), egységessé teszik a különböző történeteket, és ezzel egyfajta teljességérzetet keltenek – ebben a képzeletszülte seholvilágban. 

– Melyik volt szerinted az idei év legfontosabb magyar szépirodalmi műve?

Engem grafikus hallgatóként Áfra János és Szegedi-Varga Zsuzsanna Termékeny félreértés című könyve nagyon megnyert magának, mert izgalmasan és esztétikusan ötvözi a lírát, verbalitást a vizuális, képi elemekkel.

– Melyik volt szerinted az idei év legfontosabb magyar szépirodalmi műve?

Mohai V. Lajos: Tintaceruza a sörösládában (PRAE, 2020). A legbékésebb, legemberibb Közép-Európa képei a valamikori békeévekből, ahol Prága és Nagykanizsa összeér egyetlen emberöltőként, és arany jókedv festi a háttérben készülődő iszonyatot. Arany idők, aranyfényű sör, Arany Prága, Hašek és Hrabal – mintha mindannyiunknak lenne törzsasztala az Aranytigrisben.

– Melyik volt szerinted az idei év legfontosabb magyar szépirodalmi műve?

Azt, hogy melyik volt a legfontosabb még megtippelni sem merem, csak azt tudom megmondani, számomra melyik volt a legfontosabb. Két kötetet is említenék. Az egyik egy rendhagyó „antológia”. Ez az Irodalmi Jelen Trianon lapszáma, amely kortárs írók, költők prózai és lírai műveit tartalmazta. Ez mindenképpen fontos kordokumentum. A másik Bene Zoltán Isten, ítélet című regénye.

– Melyik volt szerinted az idei év legfontosabb magyar szépirodalmi műve? 

Egy folyóirat felkérésére évek óta elkészítem évi tízes irodalmi toplistámat. Noha, természetesen, versesköteteket is olvasok, s igyekszem, amennyire ez lehetséges, a kortárs magyar költészet területén is „képben lenni”, de alapvetően prózakritikával foglalkozom. Talán ez az első év, hogy a listám élén, az első helyen, egy verseskötet szerepel: Géczi János Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című kötete, amely a Pesti Kalligram gondozásában jelent meg. Tudnék pontos, mérhető értékeket felsorakoztatni, mitől és hogyan lesz ez a könyv a kortárs magyar szépirodalom egy fontos mozzanata, műve, de nemcsak kritikus vagyok, hanem magánszemély-olvasó is, s e könyv esetében ez a „magánélmény” lett sokkal összetettebb és tartalmasabb, ezért a róla szóló írásom is inkább esszé lett, mintsem egy klasszikus kritika. Sok összetevőjét kifejtettem ennek az élménynek, itt most csak a legfontosabbra hivatkoznék. A Géczi-vers olvasásakor az intellektuális élmény amplitúdója a maga jelentésbeli vonzatkörével lett rendkívül fontos: az élmény mélységei, távlatai, kiterjedése. A versekkel együtt újraolvastam (legtöbbször a szó szoros értelmében is) az európai kultúra hagyományanyagát.

– Melyik volt szerinted az idei év legfontosabb magyar szépirodalmi műve?

Zalán Tibor Papírváros című műve, valamint Halmosi Sándor Napszálkák című verseskötete.

– Melyik kötetet tartod a legkiemelkedőbb fordításban megjelent műnek 2020-ban?

Laura Garavaglia Csendkvantumok című verseskötete.

A mindig van eggyel lejjebb bölcsességére is rátromfolt ez az év. Az életünk keretei, a tervezhetőség a legkevesebb, ami odaveszett. Rendezvények, inspiráló találkozások maradtak el, mindenre rátelepedett az aggódás zsibbasztó állapota, a gond. A kultúra vérkeringése helyreáll, az alkotóerő apálya majd elmúlik, de az elhunytak után űr marad. A Holdkatlan közösségét is érzékenyen érintette a járvány. Semmi nem lesz ezután már ugyanolyan, de a változás kényszere erőt is ad a közös munkához: új munkatársak, új szerzők, új ötletek találták meg a helyüket.