Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Bence Erika: Évértékelő 2020

 

 

 

 

Melyik volt szerinted az idei év legfontosabb magyar szépirodalmi műve?

Egy folyóirat felkérésére évek óta elkészítem évi tízes irodalmi toplistámat. Noha, természetesen, versesköteteket is olvasok, s igyekszem, amennyire ez lehetséges, a kortárs magyar költészet területén is „képben lenni”, de alapvetően prózakritikával foglalkozom. Talán ez az első év, hogy a listám élén, az első helyen, egy verseskötet szerepel: Géczi János Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című kötete, amely a Pesti Kalligram gondozásában jelent meg. Tudnék pontos, mérhető értékeket felsorakoztatni, mitől és hogyan lesz ez a könyv a kortárs magyar szépirodalom egy fontos mozzanata, műve, de nemcsak kritikus vagyok, hanem magánszemély-olvasó is, s e könyv esetében ez a „magánélmény” lett sokkal összetettebb és tartalmasabb, ezért a róla szóló írásom is inkább esszé lett, mintsem egy klasszikus kritika. Sok összetevőjét kifejtettem ennek az élménynek, itt most csak a legfontosabbra hivatkoznék. A Géczi-vers olvasásakor az intellektuális élmény amplitúdója a maga jelentésbeli vonzatkörével lett rendkívül fontos: az élmény mélységei, távlatai, kiterjedése. A versekkel együtt újraolvastam (legtöbbször a szó szoros értelmében is) az európai kultúra hagyományanyagát.

 

Melyik kötetet tartod a legkiemelkedőbb fordításban megjelent műnek 2020-ban?

Ha felelősségteljesen szeretnék nyilatkozni, akkor azt kell mondjam, ezen a területen nem vagyok kompetens értékítéletet alkotni. Tájékozódom, és van fogalmam arról, hogyan alakul a fordításkultúra és -irodalom Magyarországon, de szakmai és kutatói értelemben nem vizsgáltam még soha, és nem is vagyok rá felkészülve. Egy észrevételt tettem (inkább magamban, mintsem nyilvános irodalmi diskurzusokban): mivel egyetlen irodalom sem működik archivált formájában, igen fontosnak tartom régi irodalmi művek, szövegek újrafordítását, s így nagyon értékesnek gondolom nemcsak az író, hanem a fordító Márton László munkásságát is, gondolok itt 2020-as ilyen értelmű munkájára, a Niebelung-énekre. És a korábbiakra is, pl. a Faustra.

 

Ki volt számodra az év felfedezettje és miért?

Ha erre a kérdésre egy szerző neve és művének címe a válasz, akkor azt mondom: Gurubi Ágnes: Szív utca. Ha jelenségről beszélhetek, akkor a kortárs cigány költészetet jelölném meg. Bár mindig kívül esett gondolkodási módomon a szegregáció, a kirekesztés és minden más diszkriminatív szándék irodalmi értelemben is – minden túlzás nélkül mondom, még annak a személynek a szellemi eredményeit is el tudom ismerni, aki az elképzelhető legaljasabb ellenfelem (és fordítva, akkor sem értékeltem fel a bírált mű jelentőségét, amikor egzisztenciálisan függő viszonyban voltam valamilyen módon a szerzőjével), tehát nem ilyesféle magatartásról van szó. Egyszerűen eddig „nem találkoztam” a magyar költészetnek ezzel a rétegével. De most, mint egy magazin szerkesztőjével, szembe jött velem ez a költészet. Káprázatos hangok, különleges, egyedi, egyszerre ismerős és idegen, pontosabban, ez nem jó szó, mert pejoratív értelme is van a közgondolkodásban: felfedezett ismeretlen inkább.

 

Melyik volt a kedvenced a Holdkatlanban megjelent írások közül és miért?

Egyetlen folyóirat évi kulturális anyaga sem tökéletes, s nem egyszintű. Mindig vannak vitatható, egyenletes és kiemelkedő teljesítmények. Irodalmi jelentőségű folyóiratnak vagy magazinnak azt nevezhetjük, amelyben a megjelent tartalmak nagyobb hányada a középső tartományba illeszthető be. Nem állítottam föl egyetlen folyóirat, így a Holdkatlan tartalmait illetően sem címszerű értékskálát, ezért sem a közlési mélypontját, sem az ellenkező sarkalati pontot nem nevezném meg. Volt mindkettő. De a lényeg a kiegyensúlyozottsága.

 

Hogyan befolyásolta az életedet a koronavírus-járvány?

Nem akarom lebecsülni mások érzelmeit, így félelmeit sem. Nagyképűsködni sem szeretnék. Jelen pillanatban minden intézkedés, minden vélemény, minden ellenvélemény a járványt illetően, bizonytalan. Nem tudom a hírek, szabályok és rendeletek értékét sem cáfolni, sem igazolni, ezért jobb lehetőség hiányában a lehető legjobb mértékben igazodom a rendeletekhez, viselem, viseljük a maszkot, ugyanakkor nem támadok azokra sem, akik nem – legfeljebb nem lépek kontaktusba velük. Nem tartok a házamban társas összejöveteleket, de a pincébe sem bújtam el. Természetesen, nem szeretnék meghalni, de tudomásul vettem, hogy meghalhatok. Megtettem azokat a lehetséges intézkedéseket, amelyekkel a gyermekem jövőjét biztosíthatom, ha mégis utolérne a végzet. De ezzel a lehetőséggel sem most, a járvány árnyékában, hanem már jóval korábban szembe kellett néznem. Tehát, óvatosan, de mégis kimondom, nem változtatta meg különösebben az életemet a járvány. Mert azt, hogy 2020-ban a határok lezártsága, de inkább a légiközlekedés hiánya miatt (hiszen, aki akart, mégis elutazhatott), nem mentünk nyaralni, mégsem számítom az életem gyökeres átalakulásának, miként a fiam gimnáziumi ballagási ünnepségének elmaradását sem, mi több, még majdnem jobban is éreztük magunkat a szerény és kevésbé demonstratív keretek között megtartott bizonyítványosztón, a bankett helyett pedig családi körben ünnepeltük meg, hogy legérettségizett. Persze, támadtak olykor krízishelyzetek, amit én egyszer-kétszer, mint anya, „forrón kaptam”, pl. hogy mennek vissza, Magyarországra érettségizni gyermekeink, ha a határ Szerbia és Magyarország között le van zárva, a hivatalos fórumokon meg csak erőt demonstrálnak, s a polgárok partnerként való kezelése helyett inkább megfélemlített a politika. Vagy, hogyan kezdődhet és folytatódhat a tanév 2020 őszén, ha karanténrendelet és határzár van érvényben. Erőteljesen és nyilvánosan reagáltam erre, nehezményezve, hogy a mi, vagyis a határon túlról érkező diákjainkat tulajdonképpen diszkriminálják, ha őket tekintik potenciális fertőzésforrásnak, s ezért megtiltják számukra a hétvégi ingázást, ellentétben a magyarországi tanulókkal. Aztán később rájöttem, hogy a valóság mindig rácáfol a politikai demonstrációra. És mégis mi rossz történhet? Karanténba kellett vonulniuk. Hát ott voltak. Tesztre kell menniük. Elmentek. Ennyi. Újra kellett mindent csinálniuk, amikor hosszabb időre hazajöttek – hát újracsinálták. Egyébként meg nem, mert a törvényeket is eleve úgy hozzák meg, hogy mindig van benne kivétel, kiskapu.

Jó, március óta online oktatunk, vagyis internetes platformok segítségével tartom meg egyetemi előadásaimat és gyakorlataimat. A vizsgákat személyesen kell lebonyolítani. És mi van? Úgy gondolom, hogy a felsőoktatásban ez egy járható út. A digitális kor vívmányaira meg inkább előnyként gondolok, és érvényesítem. Egyébként meg a hagyományos órákat is mindig ebben a multimediális kontextusban tartottam, s csak annyiban volt más, hogy akkor közvetlen kontaktusban, vagyis egy légtérben voltam a hallgatókkal.

 

Mik a terveid 2021-re?

Az, hogy folytatom az életemet, életünket. Úgy, ahogy eleve elterveztem, s nem szab neki gátat semmilyen támadás, ellehetetlenítés, semmi. Ha padlóra küldenek, akkor felkelek. Ha szankciókkal büntetnek, akkor kibírom. Hiszek abban, hogy az embertől szellemi képességeit, tehetségét nem lehet elvitatni. S bár idealista elképzelés, de hiszek abban is, hogy az értékes intellektuális alkotás és tevékenység nem semmisül meg – hosszú távon fény derül az igazi értékekre.

Januárban szeretném útjára bocsátani új, Szövet néven regisztrált elektronikus irodalmi magazinomat. Egyik atyai jóbarátom, jelentős magyar író tanácsára most egyedül vágok bele a vállalkozásba. A fiatal és tehetséges (és nem fiatal, de valamilyen módon outsider) írók támogatását, tanárként, mentorként és akár mecénásként (társszponzorként) továbbra is vállalom.

 

 

 

 

 

  
  

Megjelent: 2020-12-15 06:00:00

 

Bence Erika (Bezdán, 1967)

egyetemi rendes tanár, kritikus. A Horizont rovat vezetője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.