VideóA Magyar Zene Háza videója Keresés a honlapon: |
RecenzióA beszéd varrótűje a hallgatás szövetében Szabó Marcell: A közeli Limbus Jelenkor, 84 oldal, 1499 Ft, 2016.
Egy régen használt, de bevett filozófiai kifejezés jutott eszembe, amikor elsőre elolvastam a szóban forgó kötetet. A dialektika, mint költői mozzanat. „Mit jelent Žižeknél a dialektika? A bevett, tankönyvi értelmezés szerint Hegel filozófiai rendszere nagyjából a következőképpen fest: adott mindenekelőtt a kezdetben immateriális vagy ideális Fogalom vagy Szellem, melyet azonban belső ellentmondások feszítenek. Ezek hatására a Fogalom elidegenedik önmagától, majd felismeri az önmaga és saját elidegenedett formája között fennálló alapvető egységet, meghaladja az önelidegenedés alapjául szolgáló belső ellentmondást, és egy magasabb szintetikus egységben ismét azonossá válik önmagával.” Valami ilyesféle történés zajlik Szabó Marcell új kötetének szöveg-regiszterei között.
Jahoda Sándor: Márait mára is
Rónay László: Márai Sándor újratöltve, Hungarovox Kiadó, Budapest, 2016 Azt hiszem, Márai Sándort senkinek sem kell külön bemutatni, és persze Rónay Lászlót sem. Rónay László: Márai Sándor újratöltve című kötetét viszont – illik, sőt, kell. A kötet igen új – az idei Könyvétre jelent meg –, és figyelemreméltóan időszerű. Vannak nagy költők, írók, akiknek – eltekintve a szépirodalmi munkásságától – korabeli publicisztikája (mondjuk, hogy: újságcikkei), olyan mellbevágóan frissek és – egy régies kifejezéssel élve: – üdék, mintha épp most, a jelenben, mi több: a jelenről írták volna. Ilyen volt például Ady Endre publicisztikája. Nos, Márai Sándor művei, cikkei, gondolatai – természetesen nem mindegyik –, a ma emberét is éppúgy megszólít(hat)ják, mint a kortársait. Jahoda Sándor: Művészi történelem (Kaiser László novelláskötetéről)
Kaiser László: A fekete emberek, novellák, Hungarovox Kiadó, Budapest, 2014 … és akkor 2014-ben megjelentek a fekete emberek… Jaj, nem úgy értem! Azt akartam mondani, hogy 2014-ben megjelent Kaiser László: A fekete emberek című novelláskötete, a Hungarovox Kiadó gondozásában. Erről van szó, semmi egyébről. Kaiser Lászlót mindazonáltal: a költőt, írót, esszéistát, nem kell külön bemutatni. Eddig már 20 kötete jelent meg, a legkülönbözőbb műfajokban. Ez, azt hiszem, önmagáért beszél – A fekete emberek azonban (potenciálisan), mindenkiért és mindenkihez. "Emberből sok van, gondolatból kevés: mindannyian hozzávetőleg ugyanazt gondoljuk" – írja Milan Kundera, amire rá is cáfol, hiszen ebben a könyvben nagyon sok eredeti gondolat van. Ezek közül mindenképpen azok a legkülönlegesebbek, amelyek tükröt tartanak elénk, hogy élesebben, tisztábban lássuk magunkat, humanista mivoltunkat, viselkedésünket a társadalomban. Ennek a könyvnek a cselekményfoszlányait jellegzetes emberi megnyilvánulások, hétköznapi mozdulatok alkotják, amelyeket aztán örökérvényű gondolatok szőnek egységes egésszé. Kaiser László:
Elfáradt összes angyalunk – ezzel a sokatmondó címmel jelent meg, Kaiser László legújabb verseskötete. A költőnek ez már a 19. kötete, úgyhogy elmondhatjuk: jó ideje jelen van már az irodalomban. A verseskötetek mellett egyébiránt, próza-, esszé-, tanulmány-, és riportkötetei jelentek meg. Ez a kötet a 2012-ben napvilágot látott Galambok és vérebek című könyve óta írt új verseit tartalmazza. Vége a labdarúgó Európa Bajnokság franciaországi küzdelmeinek, a 16 közé jutottunk, ami nem kis teljesítmény. Van egy adag öröm a szívünkben, de ahogy belejöttünk a szurkolásba és kezdtük megszokni a sikert, többre vágytunk máris. Ilyen az ember. Telhetetlen és mohó. De így is konstatálható a magyar foci kilábalása a válságból, annak ellenére, hogy most meg a Ferencváros maradt alul váratlanul egy albán társasággal szemben. Gera Zoli azt mondta a reklámfilmben, hogy mi, szurkolók vagyunk a tizenkettedik játékos. (És akkor megvan a 12 apostol.) Úgyhogy itt az ideje az olvasásnak. Vegyük kézbe Gazdag József naplóját. Gyakori jelenség íróknál, hogy pályájukat versekkel kezdik. Arra ugyan majd csak az idő adhatja meg a választ, hogy ezt történt-e Jahoda Sándor esetében is, az azonban biztos, hogy az eddig hat verseskötetet jegyző költő most egy kisregénnyel jelentkezett az olvasóknál. Ami elsőre óhatatlanul magára vonja tekintetünket, az a könyv borítója és ez bizonyos tekintetben meg is üti az alaphangot a mű esztétikáját illetően. Mintha már olvasás előtt az orrunk alá dörgölné: szépre, jóra, vagy mélyenszántó gondolatokra ne igen számítsunk. A cím már adhat némi felüdülést, talán meg is mosolyogtat, árnyalva a borús képet: Panírozott szárnyak. Lehet, hogy mégsem lesz olyan véresen komoly? A Fogság egy izgalmas és lebilincselő bildungsroman, amely alapjaiban emlékeztet a klasszikusok által szinte tökéletesre csiszolt nagy elbeszélések világzene-atmoszférájára. A Lew Wallace: Ben Hurja és Robert Graves: Én, Claudius című remekműve juthat az eszünkbe. Radnóti Sándor írja róla: „Szóval vannak a regények, amelyeknek történelmi tárgyuk van, s vannak történelmi kalandregények, amelyeknek az az elsődleges céljuk, hogy mintegy közvetítsék az erudíciót, felidézzék a kort, szórakoztatva tanítsanak. Van Móricz és van Gárdonyi, vagy a későbbi nemzedékekben van Kodolányi és Mészöly (Kodolányi Én vagyok című posztumusz regénye, Mészöly Saulus-a a Fogság-gal azonos korban és részben helyen játszódik), és van Hegedüs Géza. A Fuji jelentése a japán hagyomány szerint: vég nélküli, másrészt: páratlan. Ezen kívül a tökéletes szépség és a tűz, a fény szeretete is benne van a hegy metaforájában. A táj, ahová évezredekig a nők be se tehették a lábukat. A recenzens számára ebből máris következik, hogy a kötetnek nem lehet kevesebb az alkotói ambíciója, mint hogy a címben fellelhető gondolati kondíciók megjelenjenek a szövegekben, mint tömény jelentéssűrűség. Köztudott, hogy a japán Fudzsi hegyet körülvevő táj, a híres Kavagucsi-, a Jamanaka-, a Szai-, a Motoszu és a Sodzsi tavak, és a Hakone-Izu Nemzeti Park mind-mind: a haikuk hangulatát idézik. S ezt az atmoszférát teremti meg textusaival a szerző. „Sima kavicsok/ lemosta ráncaitok/ az idő vize.” „Homok csiszolta/ kövek fényes-kemények/ tiszta bölcsesség.” Gyors vízcsobogás/ pergő percek homokja/ szépen lepereg.” (Kavicslét) Az 1953-as születésű Kaiser László letett már jó néhány dolgot az asztalra. Most újra letette – még egyszer – ugyanazt a dolgot az asztalra. Azaz: másodjára adta ki a Hungarovox Kiadó, Lángok, tüzek között című – 2006-ban nemzetközi Brianza-díjat nyert – verseskötetét. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy az első kiadás (a 2006-ös) példányai – bizony elfogytak. Mindannyian tudjuk, hogy manapság ez nem túl gyakori esemény, főleg nem verseskötetek esetében. Kántás Balázs egyike a legígéretesebb fiatal tudósainknak. – teljes joggal kezdhetném így ezt a szabálytalan recenziót. Kántás Balázs egyike a legígéretesebb fiatal költőinknek – ez ugyanolyan érvényes kezdőmondat lenne. S ha mindkét megállapítás igaz (lelkem teszem rájuk), mindjárt belebotlunk az örök dilemmába: lehet-e valaki egyszerre alkotó művész és objektív ítész, lehet-e minkét „szakmája” hiteles reprezentánsa. Az irodalomtörténet százszor igazolja, hogy igenis lehet. Csak a számomra legmeggyőzőbb magyar példákból szemelgetek: Arany János, Babits Mihály, Füst Milán, Szerb Antal, Weöres Sándor, Keresztury Dezső, Orbán Ottó egyszerre volt tudósa és ihletett művelője az irodalomnak, s az élők közül is emlegethetnék sokat: Szerdahelyi István, Tandori Dezső, Szepes Erika, Madarász Imre legyen elég példának. Betyárosan vagány könyvet adott a múlt esztendőben, a Hungarovox Kiadó – Veszelka Attila: Veszelka Imre című kötetét. Veszelka Attilát nem kell külön bemutatni az olvasóközönségnek: költőként és íróként is ismeretes. De ha úgy vesszük, Veszelka Imréről is hallhattunk már egyet s mást – „Rózsa Sándor legkedvesebb cimborájáról” –, ám mégis bátran tarthatjuk ezt a könyvet hiánypótló műnek (még azok számára is, akik némiképp otthonosan mozognak a „betyárok világában”). Chopin átlépi a hattyút
Kalász Márton: Gyermek-Bábel
Szent István Társulat 160 oldal, 1600 forint. Vegyes műfajú kötet, de a nyelve homogén. Akár versről, akár prózai szövegről van szó, a hanglejtés, a nyelvjárás zenéje, amit Kalász Márton „használ”, mindig ugyanaz. Az összetéveszthetetlen beszédmód, a kizárólag rá jellemző távolságtartás s ugyanakkor a mégis valamelyest szubjektív szóhasználat egyfajta „kisajátítás”, sajáttá tevés. Ahogy megszólal a papíron, olyan mintha beszélne. Még aki személyesen nem is ismeri, s nem tudja, milyen lehet a hangja, az is hallja és rezonál erre az akusztikára. Nagytakarítás az adatok házában
Péter Erika: Elpattant zongorahúr AB-ART Kiadó, 184 oldal,2280 forint Az aprólékos olvasás, amit a strukturalizmus a jó befogadó és az optimális interpretáció alapkövetelményének tart, valóban segítségére van az Elpattant zongorahúr műélvezőjének. Ez az olvasás nulla foka[1], ahonnan indul egy történet, innen datálódik egy elbeszélés elsajátítása, dekódolása, a legapróbb részletek felfogása adja meg a lehetséges olvasat kompakt teljességét. Hogy azt a képet is lássuk, amit a szerző akart elénk helyezni, azon a sajátos, egyénített élményen keresztül, amit mi élünk át a regény figyelmes, alapos olvasásával. Ahogy a filozófia nyelvi jellegű tevékenység, úgy az olvasás úgy képi. Vizuális keretek között játsszuk le az olvasottakat, filmet készítünk, ha összefüggésekre lelünk. S ebben az Elpattant zongorahúr hibátlan. Bőven találunk olyan fogódzókat, amelyek segítik a lineáris befogadást. Oldalról oldalra megpillantjuk a „fejlődést”, ahogy azt a régi esztétikák elvárták, de ebben a kontextusban nemcsak fejlődésregényről van szó, hanem egyfajta példázatról és tanításról, amit ízlésesen elrejtett a szerző a szövegminta mélyén. A kert címmel adta ki, idén, a Pannon Írók Társasága, Tóth Imre első prózakötetét. A szerzőt eddig csak (csak?!) lírikusként ismerhette a szakma, és az olvasóközönség, most pedig egy egész kertnyi történettel rukkolt elő, jelentkezett be – immáron az író is – „Új időknek új” novelláival.
Tóth Imre 1966-ban született. Azt mondják, hogy igazán érett, jó prózát, csak úgy ötven körül kezd el írni az író. A kert, tehát, mondhatni remek időzítéssel virágzott ki.
A hét (igen: 7) novellát tartalmazó vékony (és mélységes) kis könyv, különös, mágikus kalandozásokba „rántja bele” az olvasót. Mintha A kert ezzel figyelmeztetné – de egyúttal köszöntené, invitálná is – az olvasót: „Ki itt belépsz…” (vagyis, lefordítva: ha most kinyitsz és olvasni kezdesz engem), szellemtörténeti – vallási, művészeti, filozófiai utazásokra hívlak... Dudás Sándor: Tengeröltő- válogatott versek- Széphalom Könyvműhely, 2015 Alábbi recenziómat mind a pszichológia, mind az esztétika hermeneutikáját felhasználva írtam meg. Ezt a tényt azért tartom fontosnak kiemelni, mert Dudás Sándor költészetében mind az esztétikai, mind a pszichológiai értelmezést fontosnak tartom. Dudás Sándor Tápiógyörgyén született 1949-ben. Az általános iskola elvégzése után könyvkötő szakmát szerzett és nyomdákban dolgozott Budapesten, Cegléden és Szolnokon. Jelenleg is szülőföldjén él. Az irodalomhoz saját bevallása szerint a hangok hiánya vezette el. A kétséges faggatása
Bednanics Gábor tanulmánykötetéről
Bednanics Gábor karcsú, ám annál érdekesebb tanulmánykötetet adott közre nemrégiben, melyben filozófia és irodalom határterületeit kutatja. A kétséges faggatása – kulturális párbeszédkísérletek című munka öt tanulmány tematikus gyűjteménye, melyek látszólag más-más irodalomtudományi és filozófiai problémákra reflektálnak, azonban összefüggő fejezetekként is szervesen illeszkednek egymásba, egymással kiterjedt dialógust folytatva, hiszen jól láthatóan összeköti őket azon intenció, mely szerint interdiszciplináris szemléletet kívánnak érvényesíteni, adott esetben filozófiai kérdésekre megtalálni a választ az irodalmon keresztül. Rendkívül fontos (nem szépirodalmi, inkább tény-irodalmi) könyvet adott ki a Hungarovox Kiadó, még 2013-ban. Kaiser László, költő, író: Elvált apák Magyarországon c. kötetéről van szó. Bátran mondhatjuk: megjelenése óta ez a könyv, sőt, ez a téma mit sem vesztett frissességéből, szomorú aktualitásából. Szárnyas csikó, jégvirággal
Juhász Ferenc: A végtelen tükre Kossuth Kiadó, 160 oldal, 2500 forint
Juhász Ferenc költészetében már a hetvenes években ott lüktetett a kvantumfizika erudíciója, a földtani kéreg-minták szó-közeinek mágneses vonzása, ahol vérbő metaforák várakoztak arra, hogy a befogadó felfedezze apró, jelentés-teli redőiket. S ezekben a kis, nüánsznyi kapillárisokban olyan sűrített atmoszféra forrósodott fel hirtelen, hogy elfért benne akár egy egész kozmosz vagy egy igazi univerzum is. Magyarán: egyetlen vers elég volt ahhoz, hogy felépüljön egy merőben új világkép. Az értékszemlélet kitágított-kivilágított horizontján kirajzolódjon a rokonszenves alkotói attitűd, ami tisztán kivehetővé tette a versnek és magának a nyelvnek a szerethetőségét, a teremtett beszéd artisztikumát. A reneszánsz, a szecesszió, a népköltészet és a neoavantgarde finom ívű ötvösmunkáinak megtisztított terepét. Bánki Éva harmadik regénye, a Fordított idő számos meglepetést tartogat. Már a megjelenésének a körülményei se mondhatók szokványosnak: mielőtt a Jelenkor a szerző neve alatt megjelentette a művet, különféle középkor-rajongó oldalakon, a facebookon már felbukkantak a regény epizódjai, mint „fordítások”. Mintha csak egy középkori regény megszületésének a tanúi lennénk. A megjelent művet, ezt a lenyűgöző és roppant szerteágazó történelmi regényt nemcsak a szerzői utószó vagy a középkori margináliákat imitáló illusztrációk teszik a különössé, hanem a kalandregénybe (látszólag) nem illő versbetétek is. Pedig N. herceg regényben idézett költeményei nem (vagy nem elsősorban) a középkori „hangulat” megteremtését szolgálják, hanem narratív funkcióval is bírnak. A mű két főszereplőjét, Rioldát, az életrevaló és ügyes kamaszlányt, Illighaent, a tudóst sokszor ezek a furcsa, „érthetetlen” versek inspirálják. Mostani elemzésemben ezeknek a szövegközötti versek funkcióját veszem górcsó alá.
|