Recenzió

Vége a labdarúgó Európa Bajnokság franciaországi küzdelmeinek, a 16 közé jutottunk, ami nem kis teljesítmény. Van egy adag öröm a szívünkben, de ahogy belejöttünk a szurkolásba és kezdtük megszokni a sikert, többre vágytunk máris. Ilyen az ember. Telhetetlen és mohó. De így is konstatálható a magyar foci kilábalása a válságból, annak ellenére, hogy most meg a Ferencváros maradt alul váratlanul egy albán társasággal szemben.

Gera Zoli azt mondta a reklámfilmben, hogy mi, szurkolók vagyunk a tizenkettedik játékos. (És akkor megvan a 12 apostol.) Úgyhogy itt az ideje az olvasásnak. Vegyük kézbe Gazdag József naplóját.

Gyakori jelenség íróknál, hogy pályájukat versekkel kezdik. Arra ugyan majd csak az idő adhatja meg a választ, hogy ezt történt-e Jahoda Sándor esetében is, az azonban biztos, hogy az eddig hat verseskötetet jegyző költő most egy kisregénnyel jelentkezett az olvasóknál. Ami elsőre óhatatlanul magára vonja tekintetünket, az a könyv borítója és ez bizonyos tekintetben meg is üti az alaphangot a mű esztétikáját illetően. Mintha már olvasás előtt az orrunk alá dörgölné: szépre, jóra, vagy mélyenszántó gondolatokra ne igen számítsunk. A cím már adhat némi felüdülést, talán meg is mosolyogtat, árnyalva a borús képet: Panírozott szárnyak. Lehet, hogy mégsem lesz olyan véresen komoly?

A Fogság egy izgalmas és lebilincselő bildungsroman, amely alapjaiban emlékeztet a klasszikusok által szinte tökéletesre csiszolt nagy elbeszélések világzene-atmoszférájára. A Lew Wallace: Ben Hurja és Robert Graves: Én, Claudius című remekműve juthat az eszünkbe.

Radnóti Sándor írja róla: „Szóval vannak a regények, amelyeknek történelmi tárgyuk van, s vannak történelmi kalandregények, amelyeknek az az elsődleges céljuk, hogy mintegy közvetítsék az erudíciót, felidézzék a kort, szórakoztatva tanítsanak. Van Móricz és van Gárdonyi, vagy a későbbi nemzedékekben van Kodolányi és Mészöly (Kodolányi Én vagyok című posztumusz regénye, Mészöly Saulus-a a Fogság-gal azonos korban és részben helyen játszódik), és van Hegedüs Géza.

A Fuji jelentése a japán hagyomány szerint: vég nélküli, másrészt: páratlan. Ezen kívül a tökéletes szépség és a tűz, a fény szeretete is benne van a hegy metaforájában. A táj, ahová évezredekig a nők be se tehették a lábukat. A recenzens számára ebből máris következik, hogy a kötetnek nem lehet kevesebb az alkotói ambíciója, mint hogy a címben fellelhető gondolati kondíciók megjelenjenek a szövegekben, mint tömény jelentéssűrűség.

Köztudott, hogy a japán Fudzsi hegyet körülvevő táj, a híres Kavagucsi-, a Jamanaka-, a Szai-, a Motoszu és a Sodzsi tavak, és a Hakone-Izu Nemzeti Park mind-mind: a haikuk hangulatát idézik. S ezt az atmoszférát teremti meg textusaival a szerző. „Sima kavicsok/ lemosta ráncaitok/ az idő vize.” „Homok csiszolta/ kövek fényes-kemények/ tiszta bölcsesség.” Gyors vízcsobogás/ pergő percek homokja/ szépen lepereg.” (Kavicslét)

Az 1953-as születésű Kaiser László letett már jó néhány dolgot az asztalra. Most újra letette – még egyszer – ugyanazt a dolgot az asztalra. Azaz: másodjára adta ki a Hungarovox Kiadó, Lángok, tüzek között című – 2006-ban nemzetközi Brianza-díjat nyert – verseskötetét. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy az első kiadás (a 2006-ös) példányai – bizony elfogytak. Mindannyian tudjuk, hogy manapság ez nem túl gyakori esemény, főleg nem verseskötetek esetében.

Kántás Balázs egyike a legígéretesebb fiatal tudósainknak. – teljes joggal kezdhetném így ezt a szabálytalan recenziót. Kántás Balázs egyike a legígéretesebb fiatal költőinknek – ez ugyanolyan érvényes kezdőmondat lenne.

S ha mindkét megállapítás igaz (lelkem teszem rájuk), mindjárt belebotlunk az örök dilemmába: lehet-e valaki egyszerre alkotó művész és objektív ítész, lehet-e minkét „szakmája” hiteles reprezentánsa.

Az irodalomtörténet százszor igazolja, hogy igenis lehet. Csak a számomra legmeggyőzőbb magyar példákból szemelgetek: Arany János, Babits Mihály, Füst Milán, Szerb Antal, Weöres Sándor, Keresztury Dezső, Orbán Ottó egyszerre volt tudósa és ihletett művelője az irodalomnak, s az élők közül is emlegethetnék sokat: Szerdahelyi István, Tandori Dezső, Szepes Erika, Madarász Imre legyen elég példának.

Betyárosan vagány könyvet adott a múlt esztendőben, a Hungarovox Kiadó – Veszelka Attila: Veszelka Imre című kötetét. Veszelka Attilát nem kell külön bemutatni az olvasóközönségnek: költőként és íróként is ismeretes. De ha úgy vesszük, Veszelka Imréről is hallhattunk már egyet s mást – „Rózsa Sándor legkedvesebb cimborájáról” –, ám mégis bátran tarthatjuk ezt a könyvet hiánypótló műnek (még azok számára is, akik némiképp otthonosan mozognak a „betyárok világában”).

Chopin átlépi a hattyút

Kalász Márton: Gyermek-Bábel

Szent István Társulat

160 oldal, 1600 forint.

Vegyes műfajú kötet, de a nyelve homogén. Akár versről, akár prózai szövegről van szó, a hanglejtés, a nyelvjárás zenéje, amit Kalász Márton „használ”, mindig ugyanaz. Az összetéveszthetetlen beszédmód, a kizárólag rá jellemző távolságtartás s ugyanakkor a mégis valamelyest szubjektív szóhasználat egyfajta „kisajátítás”, sajáttá tevés. Ahogy megszólal a papíron, olyan mintha beszélne. Még aki személyesen nem is ismeri, s nem tudja, milyen lehet a hangja, az is hallja és rezonál erre az akusztikára.

Nagytakarítás az adatok házában

Péter Erika: Elpattant zongorahúr

AB-ART Kiadó, 184 oldal,2280 forint

Az aprólékos olvasás, amit a strukturalizmus a jó befogadó és az optimális interpretáció alapkövetelményének tart, valóban segítségére van az Elpattant zongorahúr műélvezőjének. Ez az olvasás nulla foka^[1], ahonnan indul egy történet, innen datálódik egy elbeszélés elsajátítása, dekódolása, a legapróbb részletek felfogása adja meg a lehetséges olvasat kompakt teljességét. Hogy azt a képet is lássuk, amit a szerző akart elénk helyezni, azon a sajátos, egyénített élményen keresztül, amit mi élünk át a regény figyelmes, alapos olvasásával. Ahogy a filozófia nyelvi jellegű tevékenység, úgy az olvasás úgy képi. Vizuális keretek között játsszuk le az olvasottakat, filmet készítünk, ha összefüggésekre lelünk. S ebben az Elpattant zongorahúr hibátlan. Bőven találunk olyan fogódzókat, amelyek segítik a lineáris befogadást. Oldalról oldalra megpillantjuk a „fejlődést”, ahogy azt a régi esztétikák elvárták, de ebben a kontextusban nemcsak fejlődésregényről van szó, hanem egyfajta példázatról és tanításról, amit ízlésesen elrejtett a szerző a szövegminta mélyén.

A kert címmel adta ki, idén, a Pannon Írók Társasága, Tóth Imre első prózakötetét. A szerzőt eddig csak (csak?!) lírikusként ismerhette a szakma, és az olvasóközönség, most pedig egy egész kertnyi történettel rukkolt elő, jelentkezett be – immáron az író is – „Új időknek új” novelláival.

Tóth Imre 1966-ban született. Azt mondják, hogy igazán érett, jó prózát, csak úgy ötven körül kezd el írni az író. A kert, tehát, mondhatni remek időzítéssel virágzott ki.

A hét (igen: 7) novellát tartalmazó vékony (és mélységes) kis könyv, különös, mágikus kalandozásokba „rántja bele” az olvasót. Mintha A kert ezzel figyelmeztetné – de egyúttal köszöntené, invitálná is – az olvasót: „Ki itt belépsz…” (vagyis, lefordítva: ha most kinyitsz és olvasni kezdesz engem), szellemtörténeti – vallási, művészeti, filozófiai utazásokra hívlak...

Dudás Sándor: Tengeröltő- válogatott versek- Széphalom Könyvműhely, 2015

Alábbi recenziómat mind a pszichológia, mind az esztétika hermeneutikáját felhasználva írtam meg. Ezt a tényt azért tartom fontosnak kiemelni, mert Dudás Sándor költészetében mind az esztétikai, mind a pszichológiai értelmezést fontosnak tartom.

Dudás Sándor Tápiógyörgyén született 1949-ben. Az általános iskola elvégzése után könyvkötő szakmát szerzett és nyomdákban dolgozott Budapesten, Cegléden és Szolnokon. Jelenleg is szülőföldjén él.

Az irodalomhoz saját bevallása szerint a hangok hiánya vezette el.

A kétséges faggatása

Bednanics Gábor tanulmánykötetéről

Bednanics Gábor karcsú, ám annál érdekesebb tanulmánykötetet adott közre nemrégiben, melyben filozófia és irodalom határterületeit kutatja. A kétséges faggatása – kulturális párbeszédkísérletek című munka öt tanulmány tematikus gyűjteménye, melyek látszólag más-más irodalomtudományi és filozófiai problémákra reflektálnak, azonban összefüggő fejezetekként is szervesen illeszkednek egymásba, egymással kiterjedt dialógust folytatva, hiszen jól láthatóan összeköti őket azon intenció, mely szerint interdiszciplináris szemléletet kívánnak érvényesíteni, adott esetben filozófiai kérdésekre megtalálni a választ az irodalmon keresztül.

Rendkívül fontos (nem szépirodalmi, inkább tény-irodalmi) könyvet adott ki a Hungarovox Kiadó, még 2013-ban. Kaiser László, költő, író: Elvált apák Magyarországon c. kötetéről van szó. Bátran mondhatjuk: megjelenése óta ez a könyv, sőt, ez a téma mit sem vesztett frissességéből, szomorú aktualitásából.

Szárnyas csikó, jégvirággal

Juhász Ferenc: A végtelen tükre

Kossuth Kiadó, 160 oldal, 2500 forint

Juhász Ferenc költészetében már a hetvenes években ott lüktetett a kvantumfizika erudíciója, a földtani kéreg-minták szó-közeinek mágneses vonzása, ahol vérbő metaforák várakoztak arra, hogy a befogadó felfedezze apró, jelentés-teli redőiket. S ezekben a kis, nüánsznyi kapillárisokban olyan sűrített atmoszféra forrósodott fel hirtelen, hogy elfért benne akár egy egész kozmosz vagy egy igazi univerzum is. Magyarán: egyetlen vers elég volt ahhoz, hogy felépüljön egy merőben új világkép.

Az értékszemlélet kitágított-kivilágított horizontján kirajzolódjon a rokonszenves alkotói attitűd, ami tisztán kivehetővé tette a versnek és magának a nyelvnek a szerethetőségét, a teremtett beszéd artisztikumát. A reneszánsz, a szecesszió, a népköltészet és a neoavantgarde finom ívű ötvösmunkáinak megtisztított terepét.

Bánki Éva harmadik regénye, a Fordított idő számos meglepetést tartogat. Már a megjelenésének a körülményei se mondhatók szokványosnak: mielőtt a Jelenkor a szerző neve alatt megjelentette a művet, különféle középkor-rajongó oldalakon, a facebookon már felbukkantak a regény epizódjai, mint „fordítások”. Mintha csak egy középkori regény megszületésének a tanúi lennénk.

A megjelent művet, ezt a lenyűgöző és roppant szerteágazó történelmi regényt nemcsak a szerzői utószó vagy a középkori margináliákat imitáló illusztrációk teszik a különössé, hanem a kalandregénybe (látszólag) nem illő versbetétek is. Pedig N. herceg regényben idézett költeményei nem (vagy nem elsősorban) a középkori „hangulat” megteremtését szolgálják, hanem narratív funkcióval is bírnak. A mű két főszereplőjét, Rioldát, az életrevaló és ügyes kamaszlányt, Illighaent, a tudóst sokszor ezek a furcsa, „érthetetlen” versek inspirálják. Mostani elemzésemben ezeknek a szövegközötti versek funkcióját veszem górcsó alá.

Politikai publicisztika és egy bukaresti macska

Markó Béla: Rekviem egy macskáért

Markó Béla Kézdivásárhelyen született József Attila-díjas költő, szerkesztő és politikus. A szocializmus idejének egyik legjelentősebb határon túli magyar szépirodalmi folyóiratát, az 1954-től 1989-ig megjelenő Igaz Szót 1976 és 1989 között maga is szerkesztette. Utódlapjuknak, a Látónak főszerkesztője volt 1989 és 2005 között. Az avantgard forma- és normabontása, de az irónia sem áll távol tőle. Költészetére szabadverseinek, szonettjeinek, haikuinak erős képisége mellett az erdélyi magyar költészet megújítása jellemző. Munkásságának nemzetközi jelentőségét (de érdekességét feltétlen) mutatja, hogy versesköteit angol, francia, román nyelvre is lefordították.

Üres öntőformákba folyik az idő

Zalán Tibor: És néhány haiku

Napkút Kiadó, 108 oldal,1490 forint

A szerző a kötetet Fodor Ákos nagy és elismert haiku-írónk emlékének ajánlja. S ez a gesztus nemcsak felidézi, előhívja Fodor Ákos alakját, hanem a szövegek mentalitása, modalitása (is) a nemrég elhunyt író életművét, értékszemléletét idézi, arra reflektál. S ezzel egy jófajta hagyományt elevenít fel, mely szerint a létből testben kilépett alkotók helyén a műveik kezdenek párbeszédet nemcsak az olvasókkal, hanem a szerzőtársakkal is. És magával a korral, amely mint homogén vízágy körbevette-körülölelte a beszélőt, amíg maga is kommunikált.

A könyvtárgynak is szép kötet tizenhét ciklusban adja át a befogadónak üzenetét. A ciklusoknak nincs külön címe. Az És néhány haiku – ami a könyv főcíme, ez van a ciklus számozás elé is írva. jelezve, hogy egyetlen szöveg-kőtömb, alvó, de mégis élő sírkő, a kötet anyaga.

Isten nézése(i)

Isten éppen félrenézett címmel adta ki az idei Könyvhétre a Hungarovox Kiadó, Bányai Tamás legújabb prózakötetét, mely hét (éppen hét…) novellát tartalmaz. Ennek a vékonyka „kis” kötetnek a – mondhatjuk: metafizikai – novelláiban nagy kérdések feszülnek. A művész természetesen nem válaszol(hat)ta meg ezeket a kérdéseket, és nem mond(hatott) ki, úgynevezett bizonyosságokat sem, ám nem is ez lehet(ett) a célja, ő: csak ábrázol(t). Érett, tiszta, erőteljes stílussal. Olyan világo(ka)t teremtve-mutatva meg nekünk, hogy e történetek elolvasása után azt gondolhatjuk: jé, hiszen ezek megtörténhettek volna, vagy: esetleg már meg is történtek – valahol. Mindenesetre, ezek afféle „megtörténhetős” írások. Életszerűség (, és sok helyütt véres és kőkemény) realitás: (többek között) ezek jut(hat)nak eszünkbe, Bányai novelláinak kapcsán.

Birtalan Balázs: Felmászok a létra

Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó

Budapest, 2015

Birtalan Balázs, költő, blogger és pszichoterapeuta immár harmadik alkalommal jelentkezik új verseskötettel, ám ezúttal eddigi köteteinek gyűjteményét és új verseit egy nagy ívű összefoglaló munkában olvashatjuk.

Már a kötet külseje is - Fehér Zoltán munkája - számos érdekességgel szolgál. Piros címlapján a végtelen nyolcasát kirajzoló Möbius-szalag látható, amely egyszerre jelképezi a ciklikus folytonosságot, önmagunkba való bezártságot, az állandó visszatérést a korábbi emlékekhez és életünk 180 fokos fordulatait is. A szalag belsejében létrafokok, akár az élet egyes állomásai. A cím kibontja a képet: Felmászok a létra- kis játékkal lehetne felmászok a létre is. Az út, a küzdelem, a fejlődés, a legyőzendő akadály és az én elkülönült viszonya mind szerepet kapnak benne.

Szintézisben – Paul Celannal

Kántás Balázs: Nyelv / Rács / Törés – Közelítések Paul Celan költészetéhez

Kántás Balázs a 2013-as könyvhét alkalmából megjelent, a szerző eddigi Celan-kutatásait összegző terjedelmes tanulmánykötete tíz hosszabb fejezetből, önállóan is olvasható nagytanulmányból áll össze. Koncepciója szerint különböző irányokból igyekszik megközelíteni a szerző költészetét, részben irodalomelméleti, részben pedig líratörténeti szempontból elemezve Celan bizonyos közismert és kevésbé ismert verseit. Három jelentősebb Magyarországon publikált tanulmánykötet, Bacsó Béla A szó árnyéka, Kiss Noémi Határhelyzetek és Bartók Imre A sérült élet poétikája című munkái után – habár maga Kántás Balázs az elmúlt években számos apróbb tanulmány- és esszékötetet publikált Paul Celan költészetéről, ezzel prominens fejezetekkel gyarapítva a magyarországi recepciót – talán ez az elmúlt két évtized legjelentékenyebb magyar nyelven közreadott irodalomtudományi munkája, mely a második világháború utáni európai líra talán legjelentősebb szerzőjének költészetével foglalkozik.