Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Jahoda Sándor: Betyár(neo)romantika (Veszelka Attila kötetéről)

 

Betyár(neo)romantika

 

 

 

Veszelka Attila:

Veszelka Imre

Rózsa Sándor legkedvesebb

cimborája és én,

Hungarovox Kiadó,

Budapest, 2015

 

 

 

 

Betyárosan vagány könyvet adott a múlt esztendőben, a Hungarovox Kiadó – Veszelka Attila: Veszelka Imre című kötetét. Veszelka Attilát nem kell külön bemutatni az olvasóközönségnek: költőként és íróként is ismeretes. De ha úgy vesszük, Veszelka Imréről is hallhattunk már egyet s mást – „Rózsa Sándor legkedvesebb cimborájáról” –, ám mégis bátran tarthatjuk ezt a könyvet hiánypótló műnek (még azok számára is, akik némiképp otthonosan mozognak a „betyárok világában”).

 

A szerző nem a „levegőbe beszélt” (akarom mondani, írt): úgyszólván hangyaszorgalommal vetette bele magát a témába, melynek eredményeképpen egy hiteles, adatokkal és tényekkel alátámasztott, izgalmas dokumentum-regény „jött napvilágra”. Az író művét át- meg áthatja a rokoni kötelék büszke vállalása, szeretetteljes (és megbocsátható) elfogultsága. Így vált a könyvnek egyik nagy értékévé – épp ez a személyes jelleg.

 

Másik nagy erénye a könyvnek, az, hogy az író saját (nem kevésbé érdekes) élettörténetét is beleszőtte, melytől, így, egyfajta párhuzamos életrajzzá nőtt a mű. De azért nem egészen párhuzamosan futnak ezek az életrajzok. A szerző cikázik időben (a múltban, úgy általában) és térben (Szegeden, és sokfelé: Magyarországon). Ettől aztán olyan érzésünk támad, mintha Veszelka Attila lóról – dicséretes ügyességgel –, hátrafelé írva, alkotta volna meg e könyvét (amin, annyira nem is csodálkozhatunk, hiszen könyvében számtalanszor ír arról, mennyire szereti a lovakat, a lovaglást – lám, ez is milyen belevalóan „betyáros” benne.)

 

A könyv egyébiránt így indul: „Amikor életemben először (és remélem utoljára) megbilincseltek…”; majd röviddel ezután ekképp folytatódik: „… lassan kijózanodván, egy hat méterszer három méteres magánzárkában találtam magam…” – Jól kezdődik, mondhatnánk.

 

Egyszóval, Veszelka Attila – híres (és hírhedt) őséhez méltóan – alászállt… Mintha azt mondta volna, betyárosan megpödörintve bajszát: aki (e témában) tudást akar lelni, pokolra kell annak menni… „… talán a rossz Veszelka-vér vett erőt rajtam…” – írja aztán, részben mentegetőzve, részben (enyhécske?) önigazolásul, és nagyobb részt (úgy képzeljük, legalábbis) a Thyl Ulenspiegel-féle vidám csínytevők cinkos mosolyával a szája szögletén…

 

Persze, nem ilyen egyszerű az ügy. De tény, ami tény, a szerző (a szó igazi értelmében vett) romantikussága alapján, joggal feltételezhetjük, hogy amilyen jól forgatja a tollat, éppolyan jól forgathatja (sőt, forgatja is), mondjuk, hogy a(z akármilyen vagy akárhány maligán-) „fokost” is. Mint ahogy erről ír is, (betyár)becsülettel bevallva, hogy: „… eme (korcsmázásra való) hajlamot igenis elörököltem”.

 

Veszelka Attila tehát, sok egyebet örökölt az ős(ök)től, de egyvalamit azért mégsem: az írói tehetséget. És annyiban is hasznos ez a talentuma, mert így méltó és dicső emléket állíthatott Veszelka Imréről (és sokan másokról) – egy egész kötetre valót.

És, hogy milyen is ez a könyv? Jó. Jó olvasni, sokat megtudunk a „messzi múltról”, a messzi múlt egy (és még sok más) alakjáról, valamint – nem utolsósorban – a szerző életéről is. És még nevetünk is…

 

A végére hagynék hát egy idézetet a könyvből, egy szellemes passzust (amolyan Veszelkásat): „Nem számít, jön a mentő, és elszállít! – idézhetném most alkoholista bátyám kedvenc mondását, de nem idézem…”

És – mint láthattuk – valóban nem idézte

  
  

Megjelent: 2016-02-23 17:00:00

 

Jahoda Sándor (1976) költő, író, az "Artisták cérnaszálon" költői csoport tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.