Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Jahoda Sándor: Megismételt emelkedés (Kaiser László kötetéről)

 

Kaiser László:

Lángok, tüzek között,

Válogatott versek

(magyar és olasz nyelven),

Baranyi Ferenc fordításában,

Hungarovox Kiadó,

Budapest, 2015

 

 

Az 1953-as születésű Kaiser László letett már jó néhány dolgot az asztalra. Most újra letette – még egyszer – ugyanazt a dolgot az asztalra. Azaz: másodjára adta ki a Hungarovox Kiadó, Lángok, tüzek között című – 2006-ban nemzetközi Brianza-díjat nyert – verseskötetét. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy az első kiadás (a 2006-ös) példányai – bizony elfogytak. Mindannyian tudjuk, hogy manapság ez nem túl gyakori esemény, főleg nem verseskötetek esetében.

 

Kaiser László, kortárs költő, vállalja a magyar líra görnyesztő és csodálatos hagyományát. Ám ugyanakkor az olasz hermetizmus hatása is érződik rajta: bizonyos kurta költeményei Ungaretti mélységesen súlyos ’miniatűrjeire’ emlékeztetnek” – írja róla a kötet hátoldalán lévő szövegben, Baranyi Ferenc, a versek olaszítója. És, tegyük hozzá, bátran vállalja a másodszori megmérettetést is, no meg, kiadóvezetőként, önzetlenül vállalja, sőt, felvállalja más kortárs költők, írók műveinek megjelentetését is.

 

Bizony, kell egyfajta bravúr, mesterségbeli tudás, hogy – néhány szóban, két kurta sorban akár – a költő a gondolatot, az ütős mondanivalót kifejezhesse, hogy így a vers – kellőképpen megemelkedjen. Itt van például ez a kétsoros miniatűr: „Okosan igyál,/ ha nem is racionálisan!” (Intelem hazánk fiaihoz) – mely mini-vers, azzal együtt, hogy mosolygunk is rajta, azért komoly elgondolkodtatásra készteti az olvasót – pontosabban: – az ivó olvasókat, akikhez pedig elsősorban szól ez a versbe-rántott kis „Intelem”.

 

De Kaiser másképpen is megszólítja az embert, mint mikor ezt írja, tisztán, egyszerűen, szépen: „A férfi morálját/ nem a gigáján/ és nem az ágyékán mérik/ a gerincén talán/ talán” (Axióma), és ezzel a finom, megismételt „talán”-nal a végén, kap olyan poétikus súlyt a vers, amitől egy vers – igazán vers.

 

A kötet versei legnagyobbrészt vallásos ihletettségben „fogantak”, de vannak bennük, Istent, már-már blaszfémiába hajló módon, megszólító darabok is. Mely hangnemet, nyilvánvalóan a rettenetes veszteség, fajdalom és gyász váltotta ki. Ilyen a Monológ című vers is: „… anyámat add vissza, Isten!/ Megbocsátom,/ hogy szenvedett,/ hogy testét szétrágta a rák,/ anyámat ha visszaadod, Isten:/ megadom a feloldozást!” Kétely és hit, lám, milyen egy-tőből fakadnak…

 

Mindazonáltal, a legmélyebb hit hangján szólnak – és szólítanak meg minket is – Kaiser istenes versei. A költő – az élet szakadéka felett – a remény és a kétségbeesés közé kifeszített kötélen lépdel, egyiktől a másikig tartva – és közben lírizál: „Gyónások/ Áldozások/ Fölszentelt papok/ Oltárkeresőben” (Kapcsolat).

 

Egyik leglényegesebb „tulajdonsága” egy művésznek: az eredetiség. Kaiser egy eredeti alkotó. Vonnegut írta le egy nagyon tiszta „képletben”, mit is jelent az eredetiség, honnan ered? Nos, azt írja: Az Ősanya: a Reménytelenség. Ennek leánya: az Eredetiség. Emennek meg három leánya: a Remény, a Mások Iránti Hála, és a Rendíthetetlen Önérzet. Mélyen elgondolkodtató az, hogy tulajdonképpen a Reménytelenségből ered a Remény. Még ha csak „unokai” szinten is…

 

Nem mondhatjuk, hogy a költők, az írók, és egyáltalán, az alkotóművészek, a legvidámabb típusú emberek közé tartoznak. Ez mindig így volt, és mindig így lesz. Azt viszont mondhatjuk, hogy ez a világ, kellően rossz ahhoz, hogy a művészetek virágozzanak. Szenvedés, nyomor, reményvesztettség, pusztulás, stb.: mind elsőrangú „trágyája” a művészetnek. A mi korunk pedig – ebben a tekintetben legalábbis – a lehető legoptimálisabb kor – a művész számára. Már úgy értve e kort, hogy szinte a legbőkezűbben szórja ki magából ezeket a negatív előjelű „kincseket”. Gondolhatjuk úgy is: minél rosszabb, annál jobb – és megint csak a művészek számára.

 

Az ember mindig – minden időben – csak ember marad. Petri írja, egyik versében: Egy csipetnyi fűszeres pokol/ marad az ember után mindenhol.

A költőkről azt tartják, hogy ők: a Vigasztalók. Ma (is) nagyon kevés figyelmet kapnak. De a puszta jelenlétük – az ma talán még fontosabb lehet. Győzést ki említ? Kitartás minden – írja Rilke. És tényleg. Ki kell tartani, ki kell mondani. Ahogy Kaiser is kimondja: „Képek takarnak képeket/ feledést hozó édenek/ alatt morajló múltakat/ béklyóz bölcsen és hallgatag/ egy láthatatlan ördöglakat” (Ördöglakat).

 

Kaiser László – íme – kimondta: Lángok, tüzek között – másodjára is. Így talán jobban meghalljuk e kis kötetből kisugárzó nagy hitet és vigasztalást. Szívből kívánunk neki további alkotóerőt és kitartást!

  
  
 

Jahoda Sándor (1976) költő, író, az "Artisták cérnaszálon" költői csoport tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.