Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Berecz Ágnes Gabriella: Tolongás - Milan Kundera: Halhatatlanság

 

"Emberből sok van, gondolatból kevés: mindannyian hozzávetőleg ugyanazt gondoljuk" – írja Milan Kundera, amire rá is cáfol, hiszen ebben a könyvben nagyon sok eredeti gondolat van. Ezek közül mindenképpen azok a legkülönlegesebbek, amelyek tükröt tartanak elénk, hogy élesebben, tisztábban lássuk magunkat, humanista mivoltunkat, viselkedésünket a társadalomban. Ennek a könyvnek a cselekményfoszlányait jellegzetes emberi megnyilvánulások, hétköznapi mozdulatok alkotják, amelyeket aztán örökérvényű gondolatok szőnek egységes egésszé.  

A főhős megkülönbözteti a harsány, zajongó lelkeket azoktól az emberektől, akik sosem helyezik előtérbe magukat, nem tesznek tévedhetetlenségükre utaló kijelentéseket. „Ment a járdán, melyen egyre több ember haladt, s mert senki sem lépett félre az útjából, lelépett az úttestre, és a járdaszegély és a guruló autók között sietett előre. Régi tapasztalata volt, hogy az emberek nem térnek ki előle.” Majd mindenki átéli ezt az érzést. De vajon szoktunk-e gondolkodni azon, hogy ha így térünk ki az utcán az emberek elől, az végzetes-e, vagyis az élet más területein is így cselekszünk-e? Ha igen, mert mindig és mindenhol nekünk kell kitérnünk mások elől, ezt kudarcként kell-e megélnünk? Természes-e, hogy az emberek dominálni akarnak egymás felett, s aki ettől eltérően gondolkodik, az gyenge vagy a társadalom vesztesének tekinthető?

Erről sokféleképpen gondolkodnak az emberek. Némelyek szerint bármilyen emberi kapcsolatról legyen is szó, ha nő nővel, férfi férfival, vagy férfi nővel találkozik, minden esetben ott van az „uralni akarom” érzés, és ennek az érzésnek millió összetevője van vagy lehet. Ha két férfi találkozik egymással, az egyikből mindenképpen domináns hím lesz, aminek kiderítésére vannak finomabb és durvább módszerek, ám minden esetben tisztázódik a kérdés. Mások szerint valaki felett dominálni, vagy valakit „birtokolni” elsősorban roppant nagy felelősség minden nemi variációban. Nemes elgondolás a felelősségvállalásra vonatkozó nézet, ám Kunderánál nem az a vizsgálat tárgya, hogy ez a cél általában megvalósul-e, hanem az, hogy az egymás iránti felelősségérzetünk mennyiben múlik a dominálóképességünkön. Általános tapasztalat, hogy ezzel a „valaki mindig domináns” gondolattal egyet lehet érteni, de éles különbséget lehet tenni aközött, hogy az éppen találkozó hímek tisztázzák, hogy melyikük domináns, vagy magától tisztázódik a kérdés. Hogyan különül el a két fogalom? Vajon a dominancia az emberi találkozásoknál feltétlenül együtt kell hogy járjon valamiféle hatalomvággyal? Lehet-e a dominancia önkéntelen, amely nem „uralni akarom” érzéssel párosul?

Lehet. Nevezzük el „csendes dominanciának”, amely nem tolakszik előtérbe, szerény eleganciával viselkedik, nagyvonalúsággal, előzékenységgel, mely sohasem tör hatalomra. Ne nemeslelkűségre gondoljunk, hiszen a kiindulópontunk nem a felebaráti szeretet. Amiről most szó van, az a tudás és az érzelmi intelligencia közös metszete: a bölcsesség, és az emberi viselkedés egyik legszebb vonása: az egymásra való odafigyelés, az empátia vagy alkalomadtán a közösség túlzásainak az elutasítása. Erről ezt olvashatjuk a Halhatatlanságban: „Egy Ember egy süllyedő hajón áll. Kevés a mentőcsónak, mindenkinek nem jut benne hely, ezért a fedélzeten kétségbeesett lökdösődés folyik. Az Ember eleinte szalad a többiekkel, de amikor látja, hogyan tolonganak az emberek, attól sem riadva vissza, hogy eltapossák egymást, és amikor ráadásul egy feldúlt nő az öklével rásújt, mert az útjában áll, az Ember megáll, aztán végképp félrehúzódik. Végül már csak nézi, hogyan ereszkednek le az üvöltő és szitkozódó emberekkel zsúfolt csónakok a háborgó hullámokra.”

Gyávaság ez? Biztosan nem, hiszen aki gyáva, az körömszakadtáig félti az életét. Gyűlölet ez a tülekedő emberek iránt? Ez sem lehet, hiszen a gyűlölet kapcsolatot teremt az emberek között, és Kundera hőse nyilván nem akart közösséget vállalni velük. Talán épp ettől az intimitástól viszolygott a legjobban. „Annyira irtózott a hajón uralkodó tülekedéstől, hogy inkább a vízbe ugrást választotta.” Mindennél jobban borzadt attól a gondolattól, hogy érintkezésbe kerüljön olyan emberekkel, akik arra törekszenek, hogy félrelökjék, eltapossák egymást. „Az Ember ezt sokkal szörnyűbbnek találta, mint azt a gondolatot, hogy az életét egyedül végezze be a kristálytiszta tengerben.”   

Mindnyájan el szoktunk azon töprengeni, hogy mik a legnemesebb emberi képességek. Az általános válasz az, hogy a szeretet, a küzdeni tudás és az alkotás képessége. Akkor nézzük: azok az emberek, akik elől Kundera főhőse az úttestre lép, ezeket a képességeiket használják? Nem. A tolongásban, a zajcsapásban, a magamutogatásban jeleskednek, tele hatalomvággyal. Ez a hatalomvágy ellenséggé teszi számukra a többi embert, és gyűlöletet hoz létre bennük. Miben „dominánsak” ezek az emberek? Mit ér a dominancia, ha nem a legnemesebb céljainkra használjuk? Úgy is kérdezhetnénk, hogy a főhősnek ebben az élethelyzetben „legyőzöttként” kell-e viselkednie. Kudarcot vall, ha félreáll a tolongó emberek útjából? Kijelenthetjük-e azt, hogy meghátrál vagy, hogy gyenge a küzdeni tudása? Nem. A küzdeni tudást ne tévesszük össze semmilyen önös érdekérvényesítéssel, semmilyen értelmetlen, gyűlöletdiktálta háborúval! Ezekkel nem fér össze a csendes dominancia, mert az „megnézi”, hogy kivel milyen intimitást vállal. Kundera így mondja: „A gyűlölet azért galád, mert szoros ölelésbe forraszt bennünket az ellenséggel. Ebben rejlik a háború szemérmetlensége: két ember összevegyült vérének az intimitásában, az egymással farkasszemet néző, szuronnyal döfő két katona közelségében.” A könyv egyik szereplője nem hajlandó összeforrni a csónakba menekülő, egymást taposó emberekkel, a másik pedig az utcán tolongó tömeggel. Ők megvizsgálják a küzdeni tudás céljait, és ezeket nem tévesztik össze soha semmivel.

„Az országút csak egy vonal, amely két pontot köt össze. Az országútnak önmagában nincs értelme; értelme csak a két pontnak van, amelyet összeköt. A gyalogút viszont a tér dicsérete. Minden szakaszának önmagában is értelme van, és megállásra bíztat bennünket.”

A küzdeni tudás a céltól válik értelmessé, pont úgy, ahogy az országút attól a két ponttól, amit összeköt. A csendes dominancia valójában az egymás tisztelete, a kulturált emberi viselkedés és az intelligencia halk megdicsőülése, éppúgy, ahogyan a gyalogút a tér dicsérete.

Kundera a könyvében párhuzamot von a tolongás és az emberek halhatatlanságvágya között. Ezért hozza példaként Goethe Bettináját, aki harsány követelőzéssel tehetséges emberek közelébe furakodott annak érdekében, hogy beírja a nevét a történelemkönyvekbe. Láthatjuk azonban, hogy senki fölött semmilyen dominanciával nem bírt, mert sem alkotást, sem alkotási vágyat, sem nemes küzdeni tudást nem tudott felmutatni. Csak és kizárólag zajos tolongást. Két legjelentősebb áldozata Goethe és Beethoven volt, de kísérletezett Marx és kisebb-nagyobb jelentőségű írók meghódításával is. Mindegyikükből, kivétel nélkül, (ha átlátták a játszmáit, ha nem), viszolygást, vagy mint Goethe-ből, gyűlöletet váltott ki maga iránt. Ezek a jelentős gondolkodók különböző módszerekkel szabadulni igyekeztek tőle, mert a bennük lévő csendes dominancia semmi szín alatt nem engedett közösséget vállalni a tolongással.

A tolongás nem ismeri a szeretetet.

Kundera szerint „A homo sentimentalis (érző ember), nem olyan ember, aki érez, hanem aki értékké emeli az érzelmet. Amint értéknek minősül az érzelem, mindenki érezni akar, és aki szeret kérkedni az értékeivel, az hajlik rá, hogy kiteregesse az érzelmeit.” Aki pedig kiteregeti az érzelmeit, az intenzívebbnek, sőt magasabb színvonalúnak tekinti azokat másokénál, az bizony az érzelmeivel mindenáron rátelepszik az általa kiválasztott emberekre. Az érzelmeivel tolong. A Halhatatlanságban az egyik nő azért visel napszemüveget, mert rejtélyes szeretne lenni, vagy szeretne egy kissé elbújni az emberek elől, egy másik meg azt mondja: „Ne haragudjatok rám a napszemüvegem miatt, de folyton sírok, és nem mutatkozhatom nélküle.” Nem azért viseli, hogy elrejtse az arcát, hanem hogy felhívja magára a figyelmet. A napszemüveg a bánat kifejező eszközévé válik: a nő a napszemüvegével tolong.

Az „uralni vágyom” mentalitás nem enged meg két ember között sem alázatot, sem önzetlenséget, sem odaadást, csak harcot. Ha egy ember nem a csendes dominanciájával hat a másik érzelmeire, hanem dominálni akar felette, birtokolni akarja, akkor alkalmanként, különböző rafinált taktikai játszmákkal el tudja érni a célját. Ennek viszont, a valódi, feltétel nélküli szeretethez semmi köze sincs. Nem vitatható, hogy az emberek egy része a szeretetéhség miatt hajlandó magát néha önként alávetni a birtokolni vágyó személynek. Ez minden esetben az egyén szuverén döntésén múlik. Azonban a lelke mélyén mindig érezni fogja, hogy a kapcsolatukban a feltétel nélküli szeretet sohasem fog megvalósulni.

A tolongás nem ismeri a szépséget, a földi világ szeretetét. Elrohan mellette, nem ér rá felfogni, befogadni. A szépségnek csak egy-egy szegmense, csak mint eszköz lesz jelen az életében, amit adott esetben a mások felett való uralom elérésére használ.

„Az országutak világában a szép táj annyi, mint a szépség szigete, melyet egy hosszú vonal a szépség egy másik szigetével köt össze. A gyalogutak világában a szépség folyamatos és minduntalan változó; minden lépésnél megszólít bennünket: - Állj meg!”

A dominálni akaró embert a tolongása megakadályozza a megállásban. Bizonyára ő is vágyik a szépségre, de nincs más választása, mint rohanni az országúton, és megpróbálni mielőbb eljutni az egyik szépségszigettől a másikig. A csendes dominancia, többek között, a folyamatos és minduntalanul változó szépség érzékeléséből és befogadásából épül, fejlődik.

Kundera könyvéből megérthetjük, hogy az emberi élet, a mi életünk, sohasem lesz „vesztes”, nem szenvedünk vereséget, ha a csendes dominanciára neveljük magunkat. Ha a szeretet, a küzdeni tudás és az alkotás képessége erősebb bennünk mint másoknál, az bizonyára hatalomvágy, tolongás nélkül is érvényre jut majd, és a köz javára válik.

Mi, akiknek ez a könyv ott van a polcunkon, a legszebb emberi érzelmek és az emberi méltóság regényével élünk együtt. Amikor rápillantunk, nem csak a halhatatlanságot, hanem a hétköznapi életünk apró mozzanatait is másképp látjuk.

Például úgy, hogy semmi baj nem történik, ha a járdaszegély mellett haladunk tovább…

Lesz még aki velünk jön.

  
  

Megjelent: 2016-09-29 16:00:00

 

Berecz Ágnes Gabriella (Budapest, 1958) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.