Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Keskeny Károly az egyetemen

(Pozsonyi Ádám felolvasóestje - 2015. december 3. ELTE)



A vártnál is nagyobb érdeklődés övezte Pozsonyi Ádám irodalmi felolvasóestjét az ELTE-n, melyet a Konzervatív Hallgatók Szövetsége szervezett. Az est folyamán a zömében egyetemista fiatalokból álló hallgatóság átfogó képet kaphatott a szatírában utazó, közismerten botrányos tollú szerző egész eddigi munkásságáról, emellett betekintést nyerhetett az írói munka kulisszatitkaiba is. A szerző olykor heves gesztikuláció kíséretében maga olvasta fel műveit.

 

Amíg az ember kisgyermek, csak annyit ért meg a Mindenszentek misztériumából meg a halottak napi kultuszból, hogy van az évnek egy különleges napja, amikor megteheti azt, amit egyébként megtiltanak neki: gyufát vehet a kezébe, „tüzeskedhet”, meggyújthatja a vékony gyertyaszálakat.

Én is szerettem nézni a karcsú lángok nyújtózását, még incselkedtem is a forró tűznyelvvel, miközben kézmelengetés ürügyén kipróbáltam, milyen közel dughatom ujjaim a parányi tűzvirághoz. Annyira elmélyedtem a feladatban, hogy keveset fogtam fel a felnőttek ünnepélyes komorságából. Amúgy is alig értettem csöndes beszélgetésüket, melyben számomra ismeretlen neveket emlegettek. Néha felidéződött egy-egy alak a megsárgult fényképekről, de valahogy nem lehetett összeegyeztetni a virágokkal borított halmocskát a nevetős szemű, szúrós bajuszú Pásztor nagyapa halvány emlékével.

 

„Pro bono publico!”

 

Beszámoló A közjó a kései rendiség diskurzusaiban, 17–19. század című műhelykonferenciáról



2015. szeptember 18-án délután nyolc előadó tartotta meg előadását a 18-19. századi közjónak és a közjó szolgálatának értelmezéséről az ELTE BTK B épületében. A megnyitóból megtudhattuk, hogy 1862-63-ban még kötőjellel írták a közjót és jellemzően az egyén vagy közösség hasznának előmozdítását célzó tényezőket értették alatta (azt, ami ehhez hozzájárulni képes). Értesülhettünk arról is, a közjóról még havonta megjelenő periodikumot is jelentetnek meg (Bonum Commune címmel), de tartalma távol áll az eredeti jelentéstől. Mindezek alapján érdekesnek ígérkezett erről egy konferencia keretében gondolkodni, vitázni, véleményeket cserélni. A konferencia szervezője Szijártó István (egyetemi docens, ELTE BTK) felvezetőjében nyomatékosította, hogy a közjó a kora újkori gondolkodás és a felvilágosult abszolutizmus központi kulcsfogalma.

 

A Nyugat Plusz őszi száma

 

Egy irodalomtörténeti jelentőségű lap, két különleges est és a Hangzó Nyugat második kiadványa

 

 

A közelmúltban elhunyt Czeizel Endre öt esztendőn keresztül publikált a jelenkori Nyugatban, az Újnyugat Irodalmi Kör tagja volt. A Pfaundler- és Kennedy díjas orvos-genetikus betegágyáról, halála előtt két héttel adta le a Nyugat Plusz őszi számának szánt utolsó esszéjét, amelyben Petőfi Sándor életét, családi genetikai vonalát elemezte a nevéhez fűződő négy faktoros talentummodell alapján. Elemzésében a szellemi teljesítményt négy képességfaktor, az általános értelmesség, a speciális szellemi képesség, a kreativitás és a motiváció mentén határozta meg.

 

Lírai portré Szatmári Juhos Lászlóról
egy kicsit más megvilágításban

A rólad bennem kialakult képből leginkább a háttér, a személyiség kialakulásának időszaka, a gyermekkor, a koraifjúság képsora hiányzik. Azt persze tudjuk, hogy Romániában, a magyarlakta Szatmárnémetiben születtél 1947-ben, hogy kézműves szülők gyermekeként kerültél Marosvásárhelyre, a Zene- és Képzőművészeti Gimnáziumba, meg azt, hogy fiatal felnőttként települtél át Magyarországra, ahol aztán a Képzőművészeti Főiskolán (ma Egyetemen) szobrász diplomát szereztél. Ennyit és alig többet. Van valami különös oka, hogy ritkán, és keveset szólsz erről az időszakról?

 

A klasszikus, a huszadik századi modern és a kortárs magyar líra legjobb zsidó és holokauszt tárgyú versei megérdemlik, hogy beépüljenek a magyarság emlékezetkincsébe. Szeptember 1-én az RS9 Színház Vallai kertjében remekművek egész sorát szólaltatták meg színművészek, zeneművek kíséretében.

 

Megmaradásunk jegyében
- Írótábor Tokajban

A forrón ölelő nyár dacára nagy érdeklődés övezte az idei 43. tokaji írótábort, köszönhetően az érdekes témaválasztásnak, a remek előadásoknak, ahol a közönség együtt lélegzett a felszólalók sokszínűségével, felkészültségével, írhatnám akár ezeket a sorokat, ha rutinos tábor látogatóként gondolnék a feledhetetlen napokra…

 

Előre bocsátom, nem vagyok író. Költeni is csak a pénzt tudom. Az emberiség azon kisebbségéhez tartozom, akik olvasnak.

Már hallom is a kérdést: mit keres egy hétköznapi ember az írótáborban? Fellengzősen mondhatnám, hogy az irodalmat, de ennél sokkal prózaibb az ok. A páromat kísértem el Tokajba.

Tokaji írótábor –ez a kifejezés az olvasó szemében a misztérium. Az író – mint más művészeti ág alkotója – megközelíthetetlennek tűnik. Olvassuk őket, hírek szólnak róluk, de lényük rejtve marad előttünk.

 

Azt mondják, minden nagyobb szabású rendezvény, konferencia, írótábor lényegét a folyosói, és a fehér asztal melletti, háttérbeszélgetések adják. Nekem másodszor volt alkalmam ennek az állításnak az igazságtartalmáról meggyőződni. Hétszer hét évvel, és két kötettel a hátam mögött, az idén második alkalommal látogattam el a Tokaji Írótáborba.

 

A 2015. augusztus 12-14-ig tartó 43. Tokaji Írótábor a "Nemzeti kultúra és mítosz a globális átalakulás korszakában" címet viselte. Alább láthatnak néhányat a Holdkatlan fotóiból, a teljes képanyag megtekinthető a Galériában.

 

Péntek reggel, a 43. Tokaji Írótábor záró napján kicsit nyűgösen szorongattam egy bögre kávét és bámultam felette a semmibe, amikor mellém huppant Morci (Tóth Irén), és elhadarta, hogy nem tudja majd megírni a 3. nap beszámolóját, mert a reggeli kajakozás közben vizet kapott az „okos” telefonja. Mivel a tábor zárása után Tokajból egyenesen Örvényesre utazik egy internetkapcsolat nélküli nyaralóba, legyek szíves és vegyem át tőle a Holdkatlan olvasóinak tudósítását!

 

20 év Parnasszus

 

Árnyak és szárnyak közt verődve a tiszta papírhoz tiszta fej kell.

(Orbán Ottó: Levél a Parnasszusra)

 

 

A kézírás tükrözi tulajdonosa hangulatát, személyiségvonásait, gondolatai szárnyalását, vagy megfáradt döcögését. A betűk formája, kereksége, vagy szögletessége, erőteljessége vagy légiessége, karcsúsága vagy szélessége, ingadozása, a sorok egyenessége, hullámossága, felfelé vagy lefelé ívelő iránya árulkodik, személyes, és fontos információt ad az alkotójáról. A belső titkok tudója az idei Tokaji Írótábor lett, mely egy különleges, jubileumi vándorkiállítás utolsó állomása volt. A húszéves Parnasszus folyóirat százharminc költő eredeti kéziratát mutatta be, tizennégy kortárs képzőművész által illusztrált pannón. A kéziratok április óta hosszú utat jártak be, a Parnasszus elsőként a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, az Írószövetség klubjában, a Tatai Művelődési Központban, a veszprémi Pannon Egyetem könyvtárában és Siófokon, a Kálmán Imre Kulturális Központ emeleti galériáján mutatta be. Volt már példa hasonló tárlatra korábban is, a lap ötéves évfordulóján. Ezt a hagyományt folytatva jelent meg a tárlaton a költészet és képzőművészet együtt, egymásnak teret adva, és keretbe foglalva, közös műfajban újjászületve és megszólítva a látogatót. Ahogy a kézírás, úgy az ecsetkezelés, és a tusvonások is művészi értéket közvetítenek, egyedivé teszik az alkotót és az alkotást. A tizennégy képzőművész új kontextusba helyezte a szövegeket, szinte képverssé formálva azokat. A tokaji megnyitón Szakolczay Lajos betegség miatt távolmaradt, ezért Lázár Balázs színművész olvasta fel a beszédét, majd Magyar József szavalta el Orbán Ottó: Levél a Parnasszusra című versét.

 

A 2015-ös Tokaji Írótábor egyszerre megszokottan unalmas és újszerűen izgalmas. Megszokott, mert a háttérben lezajlott szervezeti és személyi változások ellenére a programfüzet nagyon hasonló az előzőkhöz. Aki velünk tartott itt az utóbbi pár évben, akár fejből el tudná mondani, hogy melyik program mikor kezdődik, és hol lesz megtartva. Igaz, az új titkárnak éppen eléggé megerőltető feladat lehetett a szokott forma hozása is.

 

A délelőtt nyugodtan telt, sétálgattunk a Tiszaparton, találtunk egy mólót, ahol kicsit be tudtunk menni a Tiszába. Aztán jött az ebéd, majd indulnunk kellett a tábornyitóra. Nagyon hangulatos volt az út a kollégiumtól a Rákóczi Pincéig, kisvasúttal mentünk odáig, ahol Kunkovács László folytatta anekdotáit, elmesélte, hogy Tiszaladányban évekkel ezelőtt képzőművészeti alkotótábort tartott, és a mellette ülő hölggyel átbeszélték Tiszaladány társadalmi nagyságainak magánéletét.

 

Három órakor találkoztunk a Keleti Pályaudvarnál, de a vonatunk akkor még sehol sem volt. Nehezen viseltük a nagy meleget, amikor végre megjelent a kijelzőn, a Tulipán IC az ötös vágányról indul.

Rohatunk az ötös vágányhoz.

Standovár Ágota, a Holdkatlan felelős szerkesztője már a vonaton ült, mire Payer Imre, Miszlai Gyula és én felszálltunk a 21-es kocsiba.

Rajtunk kívül ott volt még Polgár Julianna, Pászty Júlia, Nagykovács János.

 

Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen innen, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú kismalacka túr, volt egyszer egy paraszt. Vagyis nem, miket beszélek, nem is paraszt, parasztasszony volt az inkább. Vagy… egyszer ez, egyszer az: hableányokkal cicázó vízi tündér, szigorú, öreg banya, hétfejű sárkány, Fehér ló fia, Nádszál kisasszony, csillagszemű juhász, hol ilyen volt az alakja, hol olyan, de legtöbbször csak ülni szeretett és hintázni egy ágon, a semmi ágán, egy szép hosszú ágon. (nevetés)

Szóval ez a paraszt Mama, maradjunk ennél a változatnál, ezúttal egy csillagbottal a kezében született, a Senkiföldjén, s mert sehova nem tartozott, csillagbotját ütött-kopott bőrtokba rejtve, ide-oda vándorolt és mindenütt egész jól érezte magát. Ha hagyták. De legtöbbször nem hagyták, ezért, bárhogy is utálta a verekedést, elő-elő kellett kapnia azt az igazság és a szeretet csillagaival kivert vándorbotot, hogy jól megtáncoltassa a méregkeverők hátán. (Ezt a hatékony módszert még a nagyanyjától leste el, aki jóillatú sodrófával hadonászott, ha úgy látta, hogy hiába a sok finom, válogatott, ínyenc falat, hiába a frissen sült cipó, hiába a szívet-lelket melengető, kemencében kikelt kenyérmadár, esik szét a család, nem fogadnak szót a gyerekek.)

 

Megígértem egyszer, emlékszel?

Írtam is róla, röviden, nagyon keserűen.

 

Azt tisztáztuk, hogy csak a férfiak képesek valódi mélységében átérezni a bánatot, annak mindent megnyomorító rémségével egyetemben. Csak férfiak képesek bánatukat évekig magukba zárva táplálni, dédelgetni. Ha egy férfi búnak ereszti a fejét, az sokáig tart, néha egy életen át. A férfibánat visszafog, bénít, meggátol a helyes gondolkodásban, a cselekvésben. Nem hiszed? No figyelj!

 

Történetesen egy macskatörténet. Vagy több. A macskát az emberrel együtt temetik el. A ciprusi Shilloukambos mellett feltártak egy egykori kőkorszaki település temetőjében egy sírt, amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait is megtalálták.[1]

Átszaladt az úton a fekete macska. A hatalomra a macska nem magyarázat. Szerencsétlenséget hoz mindkettő. Felfúvódás, szélgörcs és felfuvalkodottság jár a hatalommal errefelé. Ó, szegény hazám, te szegényház!

Köztudott dolog, hogy a macskák szeretnek meleg helyen heverészni, szunyókálni. Régebben, falun ezt az igényüket főként a kemencesutba húzódva elégíthették ki a házi macskák. A gombamód szaporodó panelházak, városok és a fűtéskorszerűsítés világában nehéz volt megfelelni ennek az elvárásnak, így ezen a téren is fejlesztésre volt szükség

 

Az ember mértéke

Emlékképeim Bálványos Hubáról

 

 

Én utolsó éves szakközépiskolás voltam 1969-ben Csepelen, ahol elektroműszerészetet tanultam. Gyakorlatra a Vasműbe jártunk, na, nem ám elektroműszerészkedni, inkább csak a központi karbantartó műhely villanyszerelői mellé, segédkezni. A gyakorlatvezetőmmel épp az Öntöde egyik olvasztó kemencéjének nagyjavításán dolgoztunk. Az üzem többi kemencéje persze zavartalanul és teljes intenzitással termelt. Fojtogató füst, szálló korom, nehéz por mindenütt... szóval nekünk is jutott bőven az élvezetekből.

 

77 éves lesz Tandori Dezső

77 gondolat TD pólójára, Báger Gusztávnak ajánlva e szöveget

A hetvenhetedikbe lépett Magyarország legnagyobb írója. Nem mintha külön alkalom kellene, hogy köszöntsem, de legyen ez most az apröpó. (Félreütés 1.) Apropó. Röptetett apropó. Tandorit minden évben, legalább egyszer, illik köszöntenem. Ő tanított meg, hogy valamiként mindig van, legalább úgy, mint amikor sehogy. De most kiváltképp nagyon.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal