VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Néhány napja vendégségben voltam
A falon egy nagy világtérkép lógott. A polcon színes bevásárló listákat és golyóstollakat tartott a narrátor, meg radírokat. Plusz egy ódon kalamárist. Belemártotta gondolatban az emlékezés-tollszárat a hajnali tintába és lecsöppentette a hófehér itatós-pillanatra, arra a minutumra, amikor épp a Bajza utca járt a fejében, az a csinos, kis étterem, ahol borjúhúst evett, lilakáposztával. A narrátor elkezdett egy mondatot a laptop képernyőjén. Az arborétum kinyílt, Akár egy könyv. Felhők gyülekeztek a középen álló tölgyfa fölött. Olyan alakja volt az egyiknek, mint egy mackónak, aki téli álmát alussza. Ezt már nem írta le, csak diktafonba mondta. S ez a felhő elnyelte az ágyát a benne fekvővel együtt. Innentől kezdve a felhőből lehetett hallani a hangját, mintha egí megafonból jönne. Kintről tárkonyos raguleves, meg sült szalonna illata szüremlett be. Éhesen mosott fogat. S végre a száján keresztül került a szervezetébe a valóság. Sajtos kifli és főtt tojás. Meg só. Később kakaó és ásvánívíz.
NYUGALMAS ÉJ, MOZDULATLAN
Elnémultak a kültelki lakótelepek a tömbházak kábán hanyatt a Remíz-kanyar sem csikorog az éjfélutáni féltékenységi áriák névnapi prolipetárdák részeg gajdolások üldöző rohanások döngő lábdobogások helyébe konok némaság henteredett pólyapuhán a fegyelmezetten fülelő összeesküvők némasága vagy a csikorgó fogú büszke haldoklóké ki tudja de fülsiketítő akár valamikor az építés szülő robaja volt itt
jó hogy vagy mint bizarr mélytengeri állatban préselődő zsír pipacsminta gliccs a mátrixban ami nincs az csak nem most van a lét világló tisztásán valaki azt írja
jól állnak neked a végletek
Kérem szépen! Igenis bevádolom, megperelem, hatalmi szóval vétetem el mindenit neki! Az az álnok Czukor úr a hibás mindenért, most már teljesen biztos vagyok benne.
Héjakút mácsonya
Tüskés, serteszőrös gyomnövény, jól tűri a szárazságot. Levelébe gyűjti az esőt, az esővízbe rovarok vesznek. Azok fehérjéiből gyűjt erőt.
Magasodik a pusztában, magasabb, mint ez a gyermek piszkos vászonruhában. Fázik, vacog a kislány. Üres gyomorral nő fel, túlél minden veszedelmet.
Mellette vadkörtefát látunk a képen. Egymás mellett nőnek, magasodnak a vasszínű égbolt felé.
Van egy épület Budapesten mely napközben nem különbözik a szomszédos házaktól. Ajtaján fiatalok járnak ki s be, mégis aludni látszik, ablakszemeit becsukva, pihen. Környezetében zajos villamosok csörömpölnek, autók tülekednek, egy-egy riasztó lármája süvít bele a hangzavarba, őt ez a kakofónia mégsem zavarja, azt a bűvkört, mely körülveszi, az élet mindennapos zörejei nem képesek áttörni. Ám amikor leszáll az este és elcsendesül a világ, méltóságteljes kapuját kitárva ásít egyet és csodálatos, nagy szemeiben fény gyúl. Belső termeiből hangfoszlányok lebegnek át az éteren és az esti utca hangulatát fűszerként megédesítik, illatossá teszik. Most egy karcsú fuvola felfelé törekvő, tiszta hangja hallatszik, majd felel rá a bársonyos hangú fagott, ez a humorista, mely énekével felébreszti és jókedvre deríti hangszertársait. A beszélgetésbe bekapcsolódnak a rezesek, hangjuk szárnyalva tör utat és parancsolóan hívja fel magára a figyelmet. Ekkor hangolni kezdenek a vonósok, az első hegedű hangját magukba szívva próbálgatják a harmónia megteremtését. Végül mintha szellőujjak futnának végig a húrokon, megszólal a hárfa is és most már zeng, zúg, árad a zene és a hullámok gátjukat törve ömlenek ki a szabadba.
Alattunk a tengernek tűnő sivatag Pusztaságnak látszó óceán. leleményesség A szingularitás enciklopédia-lapjai „Szöktetés régmúlt hangulatokba... Hó-, és betűpiramisok, lövészárkok
GYAPJÚKALAPOS KŐRISARC: EGY TANÍTVÁNY EMLÉKÉRE
Egy kőrisarc Élet és halál között verdesőn.
Utoljára meg akartam etetni őt: Halál sötét árnyéka Környékezte már a mosolyba ránduló arcot.
Szomorúság szakadékában Ülnek mélyen a nedves szemek. A mellkasban Megerednek a forró esők.
Emlékszem a diákra Kiüresedve ült az osztályterem sarkában. A szék üres nélküle Álmos madár szunyókál végtelen ölelésébe temetve.
Különlegesen felszerelt, kitermelt ízesített ősanya. Kaotikus hajában ábrák és rajzolatok. Szép, rugalmas kerekei olyanok, mint a tankönyvek. Különleges szeretettel felszerelt benzines ősanya párhuzamosan. Fékcsikorgás, nyomás és feldolgozás. Helyben járás, közben negyven napos esőket, jeleket küldenek. Ha Medárdkor háború van, akkor egész évben az lesz. (A kívánt szerkezetű ősanyák szerepe.) Visszavonulás után átesés a negatív gyorsulásba. Szeretik a várost, például a légkör sűrűségét, például a rádióösszeköttetést, mely kering. Szeretik az ősanyát, kinek nagy felületén minden egyszerre kell. Lerombolni a házakat, és a lakókat a romok alá temetni. Hadd meséljem el, mondja az ősanya, és csapágyfuratok gyártásába kezd. A sűrű szövésű anyag ide-oda cikázik. Sűrű szövésű szoknya az ősanyán vas lábakkal, megváltható körülmények között. A demográfiai modelljét már évtizedekkel azelőtt elkészítették. Harapás a combon, alig van belső cirkuláció. Az ősanya fém lábakkal őrködik az Édenkertben. Évike fából készült gyerekeket szül, gőzerővel manőverezik, atomháborúnak kell következnie, mondja. Emberek még nincsenek, de megvan a pörgés. (Periodikusan.) (A forgásuk megállapodott.) Józsikám bácsi párlatokat iszik, szivattyúzza, összepárosítja a hordákat a csövekkel, mert így egyetemlegesebb. A nemzetközi egységek csoportjai alaposan megszigorítva vonulnak az esőtől áztatott, kontakt-típusú krajnai mellékutakon. A barna bőrű állatok tépésre kész fogakkal, légzésre hajazó migrénnel, a talajnak támaszkodó, leengedhető sorompóval, elektronikus lőelemképző kilövését gyakorolják.
acélon koromszín ragyogás mívesen kivésett betűk egyenként is gót csodák jelzik a mindennapok sorát a kémlelőablak lemezén mondják el hűlt lángok helyett ki elfordítasz,és rám nézhetsz írva látod: "Totenkopf SS" ---- /Auschwitz - Birkenau 2010./
Maconkáné Gál Elvira este hatkor kivett a fazékból egy töltött káposztát, megkóstolta; már nem roppant benne a rizsszem, de kissé sajtalannak érezte, hát felöntötte egy pohárnyi langyos, sós vízzel. Odabent nyikorgó sírással ébredt a gyerek. Kapkodó mozdulatokkal kikapcsolta a gázt, betekerte két konyhakendőbe meg egy ócska abroszba a káposztás fazekat – így szépen megpuhul a töltelék, és el sem hűl majd kilencig, legkésőbb akkorra ígérte magát az ura. Besietett a szobába. A gyerek éppen akkor húzta magát álló helyzetbe a kiságy rácsába kapaszkodva, arca vörös volt az erőlködéstől. Éhes nem lehetett, inkább csak egy kis anyahiánya volt. Megtörölte a verejtékes kis homlokot, beült vele a szoba egyetlen kényelmes bútordarabjába, a lomtalanításkor szerzett ócska füles fotelba. Sok helyet elvett ugyan, még így, a sarokba állítva is, de remekül lehetett benne kézimunkázni, újságot olvasni, ülve szunyókálni. Az ember is ebben tudott legjobban pihenni a balesete óta.
Világszép
Újabban, mikor bekapcsolom,
Felváltva pörög és csoszog az élet. Óra az iskolában: csoszog. Megérkeztek a jegyek: pörög. Még két hét a koncertig: csoszog. Találkozás a rokonokkal: pörög. (Hogy megnőttél!) Hatalmas sor a koncert előtt: csoszog. Az emberek már tolonganak: csoszog. Az együttes még sehol: csoszog. A konferanszié húzza az időt: csoszog. Az első pár akkord hallatán az őrjöngő tömeg a kordonnak passzírozza, a benyomódó fémrúd súlyosan károsítja a belső szerveit, vérzés indul meg a hasban, sokkhatás árasztja el a testet, a haldoklás folyamata elindul: pörög.
Áporodott csöndben él a lábujjhegyen álló bútorok között. A háttámlákon horgolt csipketerítők kinyújtóztatva. Csak a tollpihe-dunyha púposkodik reggelente az ágyon. Mikor fölrázza, kihullanak belőle arcpirító álmai, s a testnedvek is elpárolognak
Vasárnaponként későn keltem. Hét közben nem pihentem eleget, reggel korán indultam munkába. Aktatáskával a kezemben igyekeztem a város központjában lévő irodámba. A nyakkendőmet is menet közben kötöttem, reggeli helyett kávét kortyolgattam egy kis tejjel. Vasárnap végre kialudhattam magam, a családommal reggeliztem, végre egy kicsit fellélegeztem. Ma is ez történt. Felébredtem, de nem keltem fel azonnal. Egy pihepárnának dőlve az ágyban feküdtem, és kinéztem az ablakon. Odakint a sárguló falevelek susogtak a hűvös őszi szélben. A feleségem, Nozima már felkelt. Eszembe jutott, hogy az éjszaka nyugtalanul aludt. Csak forgolódott egyik oldaláról a másikra. Ezen gondolkodtam, aztán felkeltem, és odaléptem az ablakhoz. Megláttam őt, hogy az udvart sepri, de nagy hassal már alig bírja. Önkéntelenül eszembe jutottak a tegnapi események. Hazaérve első dolgom mindig az volt, hogy benézzek anyámhoz. De tegnap nem volt a szobájában. Az ajtó nyitva volt, a villany is égett. Gondoltam, a hálószobájában van, hiszen máskor is előfordult, hogy oda kellett bekopogtatnom. Most is kopogtam, de senki nem válaszolt. Nemsokára léptek közeledtek.
Elhagyott tanyára vitt kíváncsi lábam, Szalonta környékén, Arany vélt nyomában. A kedvem az úton pittyegett, majd pangott, nem láttam kinyílni egyetlen pitypangot. Hideg, kormos felhők úsztak fenn az égen, ilyen silány tavasz nem volt erre régen.
– Szia, Palikám, bocsáss meg, ha netalán zavarlak. Én vagyok Káposztás Nepomuk Pacalról. Emlékszel még rám, barátom? – Káposztás? Pacalról? Nem. – Nézz meg jobban! Kicsit ugyan megöregedtem, de ami azt illeti, te sem lettél éppen fiatalabb, sőt… Lehetek őszinte? Kifejezetten ramatyul nézel ki. Netalán beteg vagy? Bocs, nem kérdeztem semmit, folytasd, kérlek, hallgatlak. – Foly-tas-sam? Mit? Mondja, uram, nem térne a lényegre? Voltaképpen mit óhajt? – Nem ismert meg. Akkor ismétlem: én vagyok Káposztás Nepomuk, régi „erőszakos” kollégád a suliból. Rémlik már valami? – Mintha. Csak nem a tornatanár? Miki, de örülök, hogy legalább Skype-on láthatlak. – Hát még én. Ó, azok a régi szép idők! – Kinek szép, kinek nem, szerencsére elmúltak. Viszlát, öregfiú, köszi, hogy felhívtál. – Állj, állj, ne siess, dumcsizzunk egy picit, ha már ilyen szépen összefutottunk. Vagy nem érsz rá?
Amikor meggyengültem hitben, Köszönöm, hogy bemutattad Istent. Megértettem, hogy élőlény a Tóra. És hogy, természetfölötti áldás a szombat. Mindent a korszakok párbeszéde forgat. A pontos időszámításhoz Jeruzsálem az óra. Nem veszhet el egyetlen ióta. Se ember Aki Jézus krisztusban világosságot nyer.
Amikor kinyitotta a szemét, már hajnalodott. Rápillantott az órára, mely öt órát mutatott. Utoljára – úgy emlékszik – egy óra körül volt fenn, így tehát sikerült egyvégtében négy hosszú órát aludni, tehát egy szava sem lehet. Az utóbbi években, talán az öregedés meg az egyedüllét eredményeként komoly alvászavarai voltak és ezek azután kialvatlanságot, fáradtságot eredményeztek napközben is. Altatót nem akart szedni így meg kellett elégednie az önszuggeszciós próbálkozásokkal és a televízió véres, erőszakos krimijei helyetti zenehallgatással – meg a pár órai alvással. Mindazonáltal most nem volt fáradt és -legnagyobb örömére – éppen semmije sem fájt. Ez is ritkán fordult elő! Miután felöltözött és megitta szokásos teáját és egy szelet piritósát is elmajszolta, szétnézett a lakásban. Mozart zenéjének halk hangjai járták át a szobákat, a nap első sugarai kibukkantak a szemközti háztető mögül és megvilágították az akváriumot, melyben az aranyhalak lázasan igyekeztek összegyűjteni az imént beszórt eleséget. Úgy érezte, minden rendben van, indulhat a nap. 
|
