Szépirodalom

Távoli bolygó

A múzeumot egy hegyoldalba vájták, de a berendezés újkori volt. Ez a koncepció hűen tükrözte, hogy a kiállítás témája egyszerre a kezdet – az őskor –, és a "vég", pontosabban a jelen világ. Egy apa büszkén kísérte érdeklődő kisfiát teremről teremre. Az egyik vitrinben egy olyan tárgy roncsai voltak láthatóak, ami bejárt több galaxist is hosszú útján a szülőbolygójuk felé. Százodakkal ezelőtt találtak rá, de még mindig nem sikerült megfejteni minden titkát.

– Apu, ez micsoda? – kérdezte a kölyök.

Szerinted lehetséges olyan, hogy mikor este mész haza és húzod az időt, mert nem akarsz még otthon lenni, inkább kódorogsz az utcákon, ahol esetleg kóbor kutyák kaphatnak utánad, szóval ilyenkor megtörténhet, hogy egy széplányra leszel figyelmes, aki telefonján gyors egymásutánban hívásokat indít?

És mikor közelebb érsz, és egy ideig szemléled mit művel, akkor látod meg, hogy a lány oda sem figyel, miféle számokat üt a készülékbe, és füléhez sem tartja a telefont, csak a körülötte lévő embereket fürkészi, ugyan kinek csörren meg a zsebébe, vagy táskájába rejtett távbeszélő szerkezet.

láblóbázva

            "ül mellettem. zöldhajú, kicsi lány. lóbázza lábát"

                                Zápor György

azt ígérted meggyógyulunk és

én elhittem neked még akkor

is amikor simogattam a jobb

kézfejed és folyamatosan

meséltem az eltévedéseimről

anyádról apádról a versekről

a gyerekekről akik illusztrálják

a mesekönyved és beszéltem

zöldhajúról is mennyire

meglepett apróságában

nem maradt más

Cortázar átiratok

nekilátott hogy felnyissa
a paradicsomkonzervet
kötszerollóval
s amikor újra feltekintett
addigra eltűnt minden
nem maradt más a tenger helyén
csak a tenger
a végtelen piros
bepólyált látóhatár

*

talán a saját
lelki üdvéért könyörgött
talán az enyémért
de annyi biztos
hogy sokat beszélt
a káposztáról

*

BESZÉD

Hallgatózik a konkrétum.

A csönd fülébe harap.

Nem bánja a fülbevaló.

Kinyílik magától.

o

A kiöltött nyelv:

stég,

de mi ma sem

fogtunk semmit.

o

Magda néni

1952. január 31-ik napján a

Budapest VIII. kerület Százados úti

Általános Fiúiskola  I./b. osztályos tanulója

Birtalan Ferenc félévi bizonyítványába

olvasásból elégtelen jegyet kapott

a beszélgetés és írás 2-es se fényesítette a helyzetet

Schinger Lajosné osztályfőnökünk

egyértelművé tette képességeim mire predesztinálnak

Szőr Bundafej

Fapipa úr attól félt, hogy otthon a felesége kérdőre vonja, pedig csak Szőr Bundafej nevű kutyáját sétáltatta. Meglátott egy ősrégi mozit, azt sem értette, hogyan került oda. Bementek, és megnéztek egy filmet.

Jegyet nem kellett vásárolniuk, a kékköpenyes takarítónő előre köszönt, óriási elemlámpával helyükre vezette őket a szinte üres nézőtéren. A kutyára mosolygott, és megjegyezte.

— Nem szeretném, hogy valakinek a bokájába harapjon, adok neki egy kispárnát.

A kutya udvariasan hallgatott, majd, mikor a hölgy visszaérkezett, ropogósan bokán harapta.

Szignifikátor

Következő lap: Kardok Ötös, Vénusz

a Vízöntőben. Csúszunk lefelé. Az asszony

napról napra állatszerűbb, ivadékaink

csökött korcsok, szégyen immár magyarnak

lenni! Országunk a kufároké! Sarló-póz:

kísérőnk ereszkedik pókfonálon.

Az ajándék

Kovács Béla kisnyugdíjas tisztességes ember hírében állott. Egész életében tisztelte a jogot, betartotta a törvényt, soha nem került összeütközésbe a hatóságokkal. Ezért aztán ugyancsak meglepődött, amikor a kerületi kormányhivataltól ajánlott levelet kapott. Ebben kifejezték nagyrabecsülésüket és közölték, minden kisnyugdíjast megillető ajándékcsomagot fog kapni a közeljövőben. Kovács Béla nem volt semmi jónak elrontója, hagyta, hogy szívében eláradjon az a kellemes melegség, amely ilyenkor a gondoskodás, öröme, a szeretet jele. Meghatódott, hogy így gondolnak rá, ennyi év után is. Még az aláírás is megbizsergette, az a néhány szőrszál is felállt volna a hátán, ha tudott volna. De ez ebben a korban már csak így van, minden meghatja az embert, ami szeretettel, szívből jön. A levél végén ez állt: pártja, és kormánya.

Dolog és szellem

Zalán Tibornak

A praxis leállt. A beszédet elnyelte a test.

Jelentés telivé váltak sarkok, szögek, hegyek.

Megszökött a Földről a tökéletes.

Új nyelvet szült az elv. A szégyen elégett.

Kinőttek az ágai az égnek.

A felhő füvet evett.

Mély álomból kelt fel, szaladt az Ige.

S boldoggá ittasodtak a szelídek.

S ők is megkóstolták a füvet

Se szó, se dal

Se szó, se dal, sem meddő dünnyögés,

nem használ a csend ellen ma semmi,

ha kiüríted méregpoharát,

s a holnapoddal próbálsz szembemenni.

A holnapod az idő tengelyén,

mint megfáradt nyikorgás fennakad,

mint karcolás egy rongyolt lemezen,

ahol a hang ijedten megszakad--

ha idegeid tükrén siklanak

a percek apró éles körmei,

se szó, se dal, se nyugtató ima,

sem álom-mantra nem használ neki.

A Mester

Betartott ígéret vagy.

Eddig nem tudtam

Vigyázni a titkokra.

Mikor kezdett jól menni,

Akkor hagytam mindent abba.

Végre az örömtől,

Nem a félelemtől

Remeg a lábam.

Megkínálsz magadból,

Elfogadni tanítasz.

Úgy lettél a hétköznapom,

Hogy az ünnep is megmaradt.

Ismerlek, nyár

Hajlik az út, amerre járok,

mélységes nyár van, szédülök,

nem a távolban, csak itt előttem,

játszik velem, a nyár kölyök,

elindultak a fák, a lombok,

messzire lépnek, ha fordulok,

kapaszkodnék az árnyaikba,

játszik velem, a nyár konok,

Történet M.

Van, hogy nincs senki, aki segítene, vagy tudna bármit.

A szomszédnál sincs kulcs a lakáshoz. És ő sem is tud semmit a halottról. Rokon? Gyereke? Fia? Negyven éve nem látta a fiát? Soha nem jött ide? Külföldön él? Kanada? Akkor fel kell törni a zárat. Így beszélünk a gangon a szomszéddal. - A hagyatéki eljárás úgy kezdődik, hogy a hivatal munkatársa megkérdezi az örökösödési ügyeket intéző rokont, mi az örökség. Nyilatkozni kell arról is, kik az örökösök. - Mi a francot hagyott maga után a t. polgár. Ezt csinálom én. Félállásban, mert beteg vagyok, pánikbeteg, elegem lett az életből. - Elviselhetetlenségig fokozódó rossz közérzet, a nyelés nehezített, gyengének, elesettnek érzi magát, görcsöl a hasa, mellkasában is görcsöket érez, szétrúgja a tévét, ha politikust lát, menekülési vágyat érez, halálfélelmet, fullad stb. - Ez vagyok én. Gyenge, nyápic, a család szégyene. Nem akarok élni. Fekszem otthon. Aztán jön egy ismerős, hogy lenne állás, ne maradjak otthon, ne legyek hiányjel, mire vársz még itt, majd folytatod az egyetemet, majd lesz nőd, nevet, minden jóra fordul, és közben megeszi az utolsó kiflimet. Otthon nyitott szemmel alszom. Mint a bolondok. Az ablakon túl semmi. Kint van a világ, de nem látom. Fekszem. A szobát tisztán tartom. Felkelek, megcsinálom az ágyat, ráteszem a plédet, aztán visszafekszem az ágyra.

Fázom

merre járhatsz kedves.

féltelek, hisz' lassan itt az ősz,

hozzá ne érjen meleg tenyeredhez,

ez gondolat csupán de homlokot redőz.

vajon kit szeretsz most,

és az szeret-e téged,

mint fényt kapott negatívot,

bámulom a sötétséget.

APA KÉNYELMES CIPŐJE

Ahogy a folyosói zsivajgásból és hordszék nyikorgásából ki tudtam venni a léptek neszét, ködös emlék élesedett bennem: mindig az ódon házakat kedveltem. Egyszer az egyik fölött szélcsatornában rohanó felhők valósággal szétmorzsolták az alatta úszó kisebbeket. De azért leginkább megférnek egymással. Nem láttam még felhőket háborúzni. Másfél évtizede avatag, csaknem ósdi házban tanyázok; meghúztam már magam hitványabban is, jobb sosem lesz. Percek óta bámulom a nyitott dobozt, forgatom, feje tetejére állítom, hátha kiesik belőle egy félbehajtott lap, amelyen apám megjegyzi, mi célja vele, hogy elküldte nekem sokadszor sarkalt, kitaposott topogóit. Húsz éve eltűnt életemből és másokéból, talán anyám elől menekült, vagy végleg elege lett az emberekből, nem tudom, sosem beszélt érzéseiről. Az a néhány megállapítás, amiket nyolc év alatt, amíg közöttünk időzött, fülemnek eresztett, sokkal inkább praktikus tanács volt, semmint kulcsocska lelke titkos rekeszéhez. Nem szívelt, én sem őt. Hogyan is rokonszenvezzem vele, ha többnyire morgott, valahányszor útjába vetődtem? Négyéves koromtól kerültem, s amikor valószínűvé vált, hogy nem tér haza, megkönnyebbülést éreztem. Később pedig dühöt, mert cserbenhagyott. Átkot szórtam a fejére, és elhatároztam: ha találkozom vele az utcán, elnézek mellette.

Szertelen

Már megint a nyár és megint a fények,

hajnal, ahogy az éjbe rondít,

tükörvakságba búj’ a lényeg

és nem látok már el új porondig,

ez épp olyan, mikor a vetítőgép

folyton ismétlő filmet fűz be,

én csak nézem, és menekülnék,

ezerszer láttam, és nem hoz tűzbe.

Bűvös vadász és közlegény

Most is írsz valamit, "Postás, jégkrémmel",

ez lesz a címe. A Fagylaltok Urát megidézni baljós,

de nincs beleszólásom. Két hete érkeztünk, listáink

a nappaloknál még mindig hosszabbak, reggelente

újak is készülnek, én, ha felkelek, sokáig csak állok,

agyaghadsereg katonája beázás-folt alatt,