Szépirodalom

A schengeni malac

Nem sikerült egymás mellé ülni, izgatott különalvás

a repülő rákpáncél alatt, Charleroi-ban valahogy

kipiszkált minket a személyzet, innentől te vezetsz, kísértetbusz

után kétórás vonatút, megint elalszom, csobbanások, dörmögő erdők

az üveg mögött,  áttetsző kalauz, testmelege hamarabb

ébreszt a hangjánál, kis híján vigyázzba vágom magam,

megérkeztünk, ijedtség, hogy épp ahol vagyok, az a helyem,

És lehetséges az, hogy miután az ember elalvás előtt eloltja a lámpát, és még egyszer kitekint az ablakon, a szemközti ház tetején egy árnyat pillant meg?

És az az árny ott guggol az antennák között, egy hosszú bottal néha felnyúl az égre és óvatosan megpöccent egy-egy csillagot. Aztán maga mellé fekteti azt az égig hatoló fütyköst, megigazítja kalapját, majd lehajtja fejét, és hosszú percekig mozdulatlanul mered maga elé.

patkány-mítosz

viccesen indult a dolog
áginak támadt
az a kényszerképzete
hogy az éjjelre nyitva hagyott
erkélyajtón
bejöhetnek a patkányok
eleinte jót nevettem a dolgon
aztán rájöttem –
tulajdonképpen
hiába csuknánk be
azt az erkélyajtót

Kis szekeres, nagy szekeres

András kivágta a vasajtót, Dezső bekormányozta a fatengelyes szekeret az udvarra. A frissen zsírozott kerékagyról csöpögött le a tavatta — itt így nevezték a kocsikenőcsöt.

Érdekes, a helyi zöldség-gyümölcs idényáruda a gyereklerakat udvarán, az óvoda épületével szemben helyezkedett el.

— Na, ugorj fel, oszt’ mutassuk meg, ki a legíny a gáton!

— Mék gáton, te?

— Eztet csak úgy mondják. Na, mosmeg szóni kéne Icuka néninek, hogy megjöttünk. Te András, ezek a kis porontyok szeretik a paradicsomot, nem?

— Honnét tudjam, rígen vótam ilyen apró kölyök.

— Dedósok, gyertek enni!

A gyerekek nekilódultak, és örömteli mosollyal nyúltak a paradicsomok után.

Elvira Lindo

Cádiztól New Yorkig futni csak a hírért, névért?

Fejezetekbe szorítani minden megbánnivalót?

Én tőle, egy nőtől tudtam meg a nőkről a legfontosabbat:

férfi létemre, akárhogy igyekszem, nem ismerhetem ki őket.

Még szerencse, hogy mi, férfiak, nem menstruálunk (micsoda szörnyszó!),

világunk áttekinthető, végülis könnyen rendszerezhető:

A fiú gyorsítót szed, a papa belövi magát, a nagypapi piál.

Napi 40 dzsoint után reggelre olyan lesz az agyunk,

mintha fejünket vattával tömték volna ki, vagy habgumival, laticellel.

Levelek a Pokolból (4)

Igen tisztelt Mr. Hyde,

semmi sem jogosítana fel erre a cselekedetre, ha nem számítanám őszinte segítőkészségemet. Remélem, megbocsátja e magatartásomat, amennyiben kézhez kapja levelem. Édesapám, néhai Alexander Brown, tekintélyes táblabíróként működött a Londoni Királyi Bíróságon. Ez év áprilisában a legnagyobb bánatunkra hirtelen halálozott el. Nem szeretném családi ügyekkel fárasztani becses elméjét, ám apám gazdag hagyatékában Édes jó anyámmal találtunk három rejtélyes levelet az Ön nevére címezve, igen tisztelt Uram! Jószerével kinyomoztuk az Ön valódiságát, kérem ne sértődjék meg ezen szó hallatán, nem volt oly egyszerű, midőn Édesanyámmal ezt előszörre elgondoltuk.

Veszett

Mint a gyilkos tette

Színhelyére úgy térek

Vissza hozzád

Megfojt a mentőmellény

Ha túl szorosra húzod

Felgyújt amire benzint locsoltál

Mint fához kötött állatba

Vágja beléd fejszéjét

Az ordító hiány

Metafora

úgy kell egy képet felvillantani

mint éjben pásztázó reflektorok

fényébe ugró szarvas-csapatok

látványa, vártatlan, s megtartani

a ráhatás illékony pókfonalát;

valóság, hasonlat hol egymásra lel

megdöbbent, elámít, lehengerel,

s a érzelem sűrített kivonatát

A büntetés

Apám gyakran büntetett, ha valami rosszat tettem, és én miért ne tettem volna? Öcsém sem volt egy angyal, ketten egyenesen a pokol leggonoszabb ördögeit is elő tudtuk adni, apám nem kis bosszúságára. Történt egy alkalommal, hogy nem volt kedvünk iskolába menni. Közel volt a nyár, én pedig ebben az évben ballagtam. A középiskola még elérhetetlen távolságban volt, a végzős osztály pedig ilyenkor már unatkozik, a tanárok történeteket mesélnek, kiszínezve, meg-meg toldva gyerekkori élményeiket. Amolyan intelem félének szánják ezeket a tanulságos történeteket, útravalónak. Ehhez nem volt kedvem, öcsém pedig mindenre kapható volt. Unalmában kimászott az első emeleti párkányra, én pedig rácsuktam az ablakot. Nem akartam én, hogy baja legyen, de olyan jól mutatott az első emeleti ablakban.

Elolvadt

Felülről figyeli a várost. Ahogyan a megcsalt

feleség tört mosollyal rohan fel a lépcsőn:

időre megy. Mintha a másik, lopott pillanatok

az ő perceit biztosítanák ki, a mindjárt robbanó

órát. A szerető lassan készülődik: késni fog.

Kiszámíthatatlan, pontatlan, az árnyéka el-

mosódik a fürdő falán. A van és a nincs közti

behatárolhatatlan, végtelen mező, ahol egyetlen

BOLONDOK, MINT RÉG

A sárszag reggelre sem illant el a férfi ruhájából, ugyanolyan intenzitással érezte a szék körül, ahová este levetette. Aznap az esőcseppek szinte vízszintesen vertek rá. Több irányból rontó szél cudarul ropogtatta a fákat, az északkeleti, mintha királyuk lenne, bőgve fiatal törzseket hajlítgatott. A hangot taszigálta az erdő, visszhangját lerántotta a lapály tujái közé. Ahogy felidézte az emléket, többé nem fülelt a fürdőszoba irányába. A harisnyanadrágot térdnél megcsípte, és rásimította a combjára. Miközben a könyves vitrin üvegén szemlélte magát, abbamaradt a zubogás. Nem eszmélt időben, bal lábáról rángatta le a harisnyaszárat, amikor belépett Aisa.

– Te felvetted a harisnyámat?!

– Csak egy pillanat volt.

– Egy pillanat? Akármennyi is volt.

– Nem az, aminek látszik.

Kabát alá kötözött bomba

I.

Az első szabályt nem felejtheted:

bárki bárkivel helyettesíthető.

Te is egy vándorral,

veled is a zsarnok.

Nem számít, mi volt a jeled.

A cseréről mindig a pályán kívül döntenek.

hirtelen

gombaspórák bújnak

nyakukat feszes ernyővászon

alá rejtve

tétova lépcsők

kínálják fel megadóan

lucskos testüket

az utcalányok során

Ritkán itta tisztán

Ritkán itta tisztán, marta a torkát az olcsó bor, a kommersz, lassan 60 éve. Koszos zubbonyából egy kétszázast lökött a pultra, majd görcsös ujjaival átfogta a poharat.  Az Öreg nem beszélt soha, megtűrt bolond volt, de valójában senki sem ismerte igazán. Szájához emelte a poharat, amikor tekintete megakadt a kezén. Igazi, munkától kérges ember keze… Szólni lett volna kedve, jelenről, tervekről, mégsem szólt, minek is, hisz neki csak múltja van.

Az a nap is úgy indult, mint a többi, amíg meg nem találta a meghívót. Amikor Pablo kibontotta a borítékot, még nem sejtette, hogy ennyi szomorúság várhatja egyetlen lapon. A díszítés nélküli, szolid invitálás arról szólt, hogy aktuális osztálytársa Kelman Kauldi tárgyilagosan meghívja Pablo-t az előre eltervezett, megfontolt szándékú öngyilkosságára. Kelman... Kiváló ellenálló, kiváló tanuló, kiváló beváló. Kelman leírta, hogy elege van ebből a kilátástalan állapotból, nincs értelme a lázadásnak, nincs értelme az életének, és satöbbi, és ma délután négykor gyilkos bürök főzetet fog fogyasztani. „Utolsó italomra, s utolsó lélegzetemre gyere el te is. Lesz kávé, lesz aprósütemény” – zárta sorait a hamarosan néhai barát. A gyász olyan hülye ízű...

Edgar Lawrence Doctorow

Sok év múltán jelentkezett skypon Mary C. Parkins egy éjjel,

dühös szerelem volt a miénk, hústépő, rövid, de atommáglya hevű,

azt kérdezte, megírta a doktoriját, elküldené, Doktorowról, s nevetett.

OK, megírta a Ragtime-ot, remekmű,

világirodalmi, irodalomtörténeti, satöbbi, ellenkeztem,

de mit üzenhet a mai európai pengetaréjú kerítések közé?

A kérdező kedv

Éjjel nyílt meg az Ötlet Öböl.

Mint egy retrospektív tárlat.

A test szólt. S a másikat kívánta.

Akkor azt találtad mondani, hogy a nyelvhez

nem tartozik út. Mert már eleve ott tartózkodunk,

ahová vezetnie kellene.

Cipő, táska, kulcs.

Raktad sorba a szavakat „Erre fel!”

S így lett A kelleténél személyesebb.

Szarvasok

Két éves koromban egy védőoltás következtében megbénultam. Gyermekparalízis. Az orvos, akinek ezt az életet köszönhetem, elszelelt. Svédországban épített karriert. Anyámnak soha nem lesz se pénze, se lelkiereje pert indítani ellene. Én sem fogom megtenni. Ne, még ne menj el. Tudom, mit gondolsz: itt biztos megint sajnálkozni és adakozni kell, neked erre nincs időd, neked is vannak gondjaid. Nézd, ahhoz, hogy ezt a történetet megértsd, ismerned kell az alaphelyzetet: enni, inni, ülni, felöltözni sem tudok segítők nélkül. Gyerekkoromban néha láttam a jövőmet: ha anyám lerobban, én az öregek otthonában landolok, halálomig fekszem egy ágyon és egész nap azért fogok imádkozni, hogy valaki végre tisztába tegyen. Ha ilyen gondolatok gyötörtek, megkértem anyámat, tegye be a videokazettát, a Regőczy-Sallay párosról készült riportot. Nem tudtam megunni őket. Minden műkorcsolya bajnokságot megnéztem: tükörsima jég, lágy és lendületes zenék, tökéletes testek, flipperes ruhák, grácia, erő, földön repülés; nincs ennél szebb varázslat a világon. Néha nevettem, ha elestek. Emberek vagyunk, after all. Nem akarom hosszúra nyújtani, szóval a jégtánc látványával kezdődött Szegeden, és Budapesten folyatódott az egyetemen, színháztudomány szakkal, az ArtMan Mozgásterápiás Egyesülettel, a Nem Adom Fel Alapítvánnyal, paraszupersztár döntővel, Ébredéssel - azt hiszem, ma én vagyok a leglelkesebb kerekesszékes táncos Magyarországon. A tökéletlen test kalandjai…

Jegyzet az erdő széléről

Az ablak: világítóudvarra.

A ruhák: mind összehajtogatva.

Alvó fejedben fürgelábú adatok.

Ez a deep web, állig takarva figyelsz.

A kisasztalon kulcsok, gyógyszer.

Hirtelen énekelni kezdesz.

A csend kifeszül, mint lepedő, amit hasítanak.