VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
Légy a borsólevesben
A légy szép nyári napra ébredt. Nyújtózkodott, jól megtornásztatta mind a hat lábát, fejkörzést végzett, átmozgatta a potrohát is, majd kirepült a konyhába, hogy reggeli után nézzen. Az asztalon morzsát sem talált, a házigazda lefekvés előtt alaposan kitakarított. A légy pechére, vendégeket vártak, ezért csillogott-villogott minden. A légy néhány hónapja költözött új otthonába. Korábbi főbérlője egy tisztaságmániás asszony volt. Állandóan fertőtlenített, undorodott a rovaroktól. Ha meglátott egyet, irtószer, vagy légycsapó után nyúlt. „Kész életveszély volt vele az együttélés” – panaszkodott a légy egy interjúban. Arról kérdezték, mikor találkozott utoljára a főbérlőjével, tud-e arról, hogy ellenségei lettek volna. A nőt ugyanis egy tányér levesbe borulva találták meg a szomszédok. Belefojtották az ételbe. Borsólevest evett, amikor meglepték. Fejét addig nyomták a tányérba, amíg megfulladt. A légy jót vacsorázott az asztalon felejtett levesből, amikor a helyszínelők magára hagyták. Másnap összecsomagolt, és elköltözött. Apróhirdetésben talált szobát. Azt mesélte új főbérlőjének, zavarta, hogy valaki meghalt előző lakóhelyén, ezért szedte a sátorfáját.
Ember a tájban
A zebegényi dombok karéjában reszketve bújik a Duna, mint különös opál ékszer. Itt-ott már látszik, hogy az ősz piros-sárga színeivel felfalja a nyarat könyörtelenül, noha a halandó valami állandóságot remélne. A szeptember eltünteti az augusztus mézszíneit. Ember, állat érzi a változást. Tükörkép Nézek a tükörbe, nem hiúságból. A bevérzéseket nézem a szememen. Magas vérnyomás, vagy fojtogat valami belső késztetés. Sápadt vagyok. Nem egészséges ez a szín, és a kontraszt is zavar. Tudom a válaszokat, nem csak a kérdések jönnek elő, ki tudja honnan? A lány megtöltötte a poharát, és leült az ágy szélére. Lassan, kortyolva itta az erős italt, érezte szétárad benne, minden tagja zsibbadni kezd. A fiú nézte, ahogy elernyed a teste, és hátradől az ágyon. Odament hozzá, betakarta. Ez volt az utolsó pohár. Minden este így alszik el. Reggel fáradtan ébred, kiábrándultan. Csak az a néhány pohár erős ital minden vigasz, csak ez bódulat képes feledtetni a tragédiát, ideig-óráig. Nem sok. Tilosban
Ahogy lehunyod a szemed Közben Ahogy a kocsiajtót bevágod Utána Daniel Kehlmann
Német anyanyelvű, de osztrák, Münchenben született, de Bécsben él. Művészregényt ír, de hősének - bizarr, akár a belvárosi exkluzív sztriptíz-ruha butik, vagy a féllábú favágók seggberúgóversenye - egy öreg, vak festőt teremt. Elég képtelen ötlet, de ugye … ELV-VÁGYÓDÁS
"Tárd ki az összes ajtót, a szél hadd seperje Ki a sok szalon-tunyaság szülte eszmét, lila párát... A dagály tölti meg nagy barlang-öblü lelkem, s egy eszme, Hogy eléd álmodhatom tarka bohócok karavánját...”
Fernando Pessoa: Képtelen óra (Lackfi János fordítása)
birodalom voltam duzzadó izmaimban kötél feszült csapkodott még a szűk vitorla jégcsapokon pilla remegett az éji fagy és elszorult az etetőn madaraim torka
jártam hegyen és lágyöblű tengerparton olykor visszalengett még habzó hullám lánylelkű napsugár a bűnre éhes pardon a só íze könny szerelmek múltán
Űrszonda (hagyaték) Hallom, el akartok távolítani, pizseléim! Nincs több böllenkedés, megvíttatok? Megvan a nagy, pártokat egyesítő akarat? Hát örülök neki! Ötven éve mutogattok itt engem, pedig nem vagyok én se csepűrágó, se angol királynő, de még egy darab szent kéz sem vagyok. Ötven éve még azt akartátok, hogy jobb legyek, mint az a new-yorki fehérnép és ne pipicslámpát emeljek a városotok fölé, mert az világít a sötétben, de gyújtogatni is tud. Azt mondtátok, pálmaág viruljon a kezemben, mert az áll közel a magyar néplélekhez, az az istenfa, a fény, az alkotás, a gazdagság meg a győzedelmes, halhatatlan élet jelképe... Lény, aki beszédként él
A reggel egy dallam. Beleszületünk hajnalban. S valahol van egy összhangzattan. Mely szerint indul a futtatás. S a kotta csupa zsenialitás. Egy szubsztancia kivár. Akármit lépsz, megtalál. A gyilkos Az anyai nagyanyám húga volt. Több késszúrással megölte Jancsi nevű élettársát. Előtte egész nap veszekedtek. Látták őket több kocsmában is a faluban. Hét évet kapott. Kalocsán ülte le. Szabadulása után pár hónappal öngyilkos lett. Mesélték, kiskoromban sokszor az ölébe vett, játszott velem. Egy régi fotót is a kezembe nyomtak róla. Alacsony, göndör hajú, szemüveges nő. Halványan mosolyog.
Egy elcsórt virág eleinte az ember gyakrabban jár a megboldogultnak ugyan mindegy de a lélek olyankor csöndesül
három helyre vagyok hivatalos – ez farkasrétre vonatkozik – úgy terveztem most csak hozzád megyek vettem egy csokor tarka virágot
kertészek dolgoztak a szokott helyen s mert arrébb kellett menni mondtam nézzünk el öcsihez
NÉVNAPOK
a naptárban számok és napok társaságában nevek sorakoznak
némelyik arcot idéz mozdulatot emléket csók ízét ölelés intenzitását
Tornácon Egy láthatatlan billentyűzeten futkos a költő ujja reggel óta. Kopog az eső szenvedélyesen, mintha életösszegzésre kénytelen szökevény írná sorról sorra memoárját, a tornácra húzódva.
Itt jegyeztük el egymást, mondja. Szeme az élénk széltől könnybe lábad. Itt meg, emlékszel, számolgattuk a korán érő csípős paprikákat. Akihez beszél, már nem hallja, a zeniten túl muzsikálgat. Ezerötszázhúsz forint
Egy középkorú hölgy tetőtől talpig fekete ruhában ment be a könyvtárba. Mikor sorra került, két könyvet húzott elő a táskájából, és a pultra tette. – Tudja, ezeket még a fiam vette ki – kezdte mesélni a történetét. – Kötelező olvasmányok az iskolában. Nagyon okos, önálló fiú volt. Nem is tudtuk, hogy kellettek neki, minden ilyet maga intézett. Nagyon ügyes volt. Három hónapja hunyt el. Csak át akart menni a zebrán. Részeg volt a sofőr. Komolyan, milyen ember az ilyen?! Reggel kilenc órakor már részeg volt. És persze volán mögé ült. Mindegy! Nem akarom untatni. Nem tudtunk róla, hogy nálunk vannak ezek. Csak ma reggel találtuk meg. Fogalmam sincs, hogy hol lehet az olvasójegy. Azt nem találtuk. költész'
hánynod kellett és a ruhád is csupa szép- irodalom lett Pénelopé fürdik kollázs a Világárnyék c. antológia címeiből
Pénelopé fürdik a parton figyelmébe ajánlom a közismert panorámát ó bolondok fejedelme 1907-ben a Kada utcán anyu függönyöket horgolt
Pénelopé jutott eszembe a vállalati vacsorán horgolta a közismert függönyt Európa parajdi szögletében a tékozló fiú bátyja egy bolond magyar Automaták Mintha egy burokban lett volna, egy test burkában. Olyan távolról jutottak el hozzá a képek, a zajok, egy másik világ jelenségei, mintha semmi köze nem lett volna hozzájuk. Úgy érezte magát, mint egy automata, de nem egy érzések, érzelmek nélküli gép, hanem egy lélekkel megáldott-megvert automata. Az alkotó, aki valamikor a lelket lehelte belé - képletesen szólva - már nagyon messze járt innen, teremtményét mintegy magára hagyva. Nem is volt rá szükség, hogy állandó felügyeletet gyakoroljon felette, hiszen önmagától is működött, egészen addig, amíg a belé írt program szerint le nem járt az ideje. Egészen természetesnek érezte, hogy vannak érzelmei. Most is, amikor burokban volt, egy test burkában. Állt a napsütésben, és a havat nézte, ahogy szikrázik rajta a fény. Csak egészen távolról hallotta a búcsúztató beszédet, pedig a búcsúztató elég hangosan, és érthetően beszélt. Tavaszi egyszerű Egyszerű ez így. Rigóhang. Táj. Dallal tele. Gerle. Csőrében vékony ág. Délelőtt. Március. Tavasz, Édesmindegy Te mama! Mostanában annyit szentségelnek és kurvaanyádoznak az emberek, hogy nyugodj békében, de ez már mégiscsak sok. Mert a szentségelés még elmegy, istenből van elég, ha jól számolom, négy, de anyából csak egy van. És bocsáss is meg, hogy soraimmal zavarlak haló poraidban, és mondtad is, hogy majd eszembe jutsz, ha meghaltál. Ami akkor inkább rossz dumának tűnt, vagy legalábbis övön aluli ütésnek, mert gyerek voltam. Hogy is mertem volna leminősíteni a te gyengéd, ugyanakkor erőteljes nevelési praktikádat. De erős volt tényleg, és valahogy… fenyegető. Az, persze, bár szerintem nem illik egy gyereket azzal fenyegetni, hogy itt hagyjuk egyes-egyedül ebben a nagy büdös világban. Éjszakában. Mert mintha, sőt biztosan, mióta az eszemet tudom, ezzel fenyegettél, no, nem mindig, de akkor, pontosan akkor, de akkor mindig, ha önálló, apró lépést akartam tenni. Kifelé. De most már megértelek. Te engem kaptál. Kaptál apámtól, mondta is neked, hogy majd én leszek a támaszod, ha megöregszel. Nyugi. Nem kell mindjárt abortuszbizottsághoz rohanni, szégyenkezve, a megbánás könnyeit törölgetve. A schengeni malac
Nem sikerült egymás mellé ülni, izgatott különalvás a repülő rákpáncél alatt, Charleroi-ban valahogy kipiszkált minket a személyzet, innentől te vezetsz, kísértetbusz után kétórás vonatút, megint elalszom, csobbanások, dörmögő erdők az üveg mögött, áttetsző kalauz, testmelege hamarabb ébreszt a hangjánál, kis híján vigyázzba vágom magam, megérkeztünk, ijedtség, hogy épp ahol vagyok, az a helyem, 
|
