VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomZoli még nem érett meg a regényre
Neurotikus gondokkal küzdött. Mélyről, olyan családból jött, amelyben mindenki különbnek hitte magát, de ő a rokonság áldozata, vagyis egy faj kultúráját hordozta magával, de családjával enyhén szólva összeütközésbe került. Főleg az anyai ágon. Bár Zolinak az életét az apja tette tönkre. Író volt, a szó jelzőtlen értelmében, árasztotta magából a novellákat. A város helyi szerkesztőségével, János úrral mély volt a kapcsolata. De novelláit nemcsak ez a lap közölte. Több mint húsz folyóirat megjelentette írásait. János tehetségesnek találta, majdnem hogy irigy volt rá. Érezte, hogy ez a fiú még viszi valamire. Tiéd e ház Tiéd e ház, de csak ha véded, ha óvod, fog megóvni téged, azé, ki benne él, ki lakja s világra ráadásul kapja, akár a gyermek is szülőjét, tavaszra nyárt s a nyárnak őszét.
E ház csak ház s mindenkié ez, ki benne él s iránta érez, jóból elég is ennyi, hogyha tiéd a kertje s bent a konyha és mind, mi benne forr, hogy össze az élted másokéval kösse. Ziháló szövegek II.
1.
Néha azt hazudom, tegnap léptél ki az ajtón. A társaság csendesen bólint, nem szólnak bele, nem érdekli őket, az én örök tegnapom nem idegen itt, belenőttek, mint gyerekkoromban nőttem bele a nővérem kinőtt ruháiba, undok, nyúlt anyag, átvillan alatta a bőröm fehérsége, később sem barnulok el a napfénytől. Kellemesen félhomályos a kocsma, a poharak szája tisztán csillog, ujjammal körözök a vékony üvegen, néha megnyalom az ujjbegyemet, sósnak érzem, ilyen a bőröd edzés után, a tarkódnál vizes lesz a kezem. Fázik a bokám, az ágyból néztél öltözés közben, derekadra csavarva a vastag takaró, kócos hajadon még az alvás szinuszai, vegyek harisnyát, hideg lesz az este, én pedig morgok, aludj inkább, nem vagyok gyerek, te nevetve, még nő sem, és én is nevettem, valami furcsa keserű ízzel a számban, megfogta a garatomat, ott éreztem egész nap azt a fejhangú, ócska kacagást magamban, mint egy megkövült embriót.
távolodás mozaiktükörben
„De virrasztván a számkivettetésben, mert nem alhatom akkor éjszaka, hányódom én, mint ezer levelével, és szólok én, mint éjidőn a fa” (Pilinszky) hazafelé a HÉV-en végig arra gondoltam, lehetséges-e úgy távozni az életből, ahogy ezt eddig szándékoztam. megfontoltan, hangos szó nélkül, talán kicsit még mosolyogva is, mert a bekövetkeztethetetlennek hitt hamarosan bekövetkezik, és megszabadulhatok végre a latolgatás kényszere alól, nem kell többé vállalnom döntéseim következményeit. körülöttem már szétolvadt a nap, sehol egyetlen visszarendeződésre utaló mozdulat, Üvöltés-analógia: 1968 – 2015. Dal: „Tékozló fiúk” – Omega.
Láttam legjobb tanáraim lehunyt szemei mögött rejtőző gondolat-romjait, befelé siratva múltat és szétzüllött jövőt, sötét utcákon félve szaladva, gondolat-rejtve egy elvesztett barát, rokon után kutatva, és láttam magunkat, égve az éjszaka mámoros fényében a csillagos ég alatt cigarettába és whiskybe burkolva, magunkat, akik trikolorunkba bújva vártuk a szellemi terrort minden másnapon a hideg, kegyetlen szemekből.
1956 és 1968: FILMEK, DALOK „Soha nem látott 56-os felvétel” (9:26) „Czechoslovakia – Soviet invasion” (5:06)
Mi, akik a kommunizmus és a klérus kísérleti alanyai voltunk hosszú hajjal, intőkkel, pofonokkal kitüntetve de megvilágosulttá vert lélekkel pengetve gitárunkat tapostunk rá a lélek örökösen fagyott jegére Mi, akik nem utazhattunk Nyugatra, és már nem is akarunk soha mert virágkoszorú helyett undor-glóriát akasztott nyakunkba a kapitalizmus „rothadó” fogyasztó-álomkór pora bűzös röhögéssé változtatva emberi méltóságunkat
Dal: „Honky Tonk Woman” – Rolling Stones ha
minden olyan kicsiben olyan óvatlanul olyan lágyan olyan könnyedén kezdődik el oda sem figyelsz nem látod meg nem érzed meg ahogyan lassan egyre jobban megszorul egyre jobban egyre mélyebben egyre fontosabban egyre fel rúghatatlanabbul egyre jobban ezt mondanád egyre jobban aztán már érzed szorul szorul egyre gyorsabbra veszed a lépteidet egyre keményebbre Mezsgye
eddig vonszoltam s letettem Görhöny
Az ötvenes évek elején nehéz idők jártak a falusi emberre. Különösen arra, akinek úgy egyébként lett volna mit a tejbe aprítania. Akire rásütötték a kulák bélyeget, jobban tette volna, ha meg se születik. Az állatait elhajtották adó gyanánt, s még a padlását is lesöpörték, mert az utolsó szem búzájára is szüksége volt a proletár államnak. Ha szerencsés ember volt, megúszta ennyivel. Ha nem, kilakoltatták a házából valami ócska melléképületbe, s a tisztaszobájába beültették az egykori cselédjét, vagy hoztak valahonnét egy sokgyerekes, megbízható proletár családot. Akit még ennél is osztályellenségebbnek ítéltek, lerakták a Hortobágy kellős közepén, vagy Recsken jelölték ki az átmeneti szállását.
Jonas Karlsson
Gyanítom, rossz ripacs csak a Svéd kir. Drámai Színház tagja, hiszen, ha több lenne, minek adná fejét írásra? Nem ezüstkanállal a szájában született, ez tény, de így hamar tudomásul vehette, hogy az életnek ára van, s mert az élet ott valahogy önmagában véve is gyönyörű, egyértelmű hát, hogy arrafelé többnyire elég sokba kerül. Internacionálé
Reggel a pszichiátrián. A rácsos ablakokon túl téli sötétség. Hypószag. Egy-két beteg szédeleg a frissen felmosott folyosón. Rekedt morgás valahonnan: – Fel, fel, ti rabjai a földnek…
Versekről verset írni
marhaság kis örömök felsrófolt kudarcok jobbvilághittel kocsmaszagban cipelsz magaddal néhány arcot aztán egy ablak egy nem lassító vonat akár messzi rím ha visszacsenget Elmúlások
I.
Nõnek az árnyékok piszkosszürke felhõkön lomha keresztek úsznak megfeszített álmos pillanatok eltűnök hirtelen
Foltokban roskad a táj fáradt pislákoló alkonyok bennem még a csend remeg karácsony visszfényei úsznak egy óriásplakáton
Eltört váza-énem üzen az alkonyat egy vérből valók vagyunk könyörgök Háti temetni akarok Egy potenciális útbaigazítás Mit téblábol idekint? Merre tart? Csakúgy itt koslat az információs szupersztrádán? ...Azt meséltem már, amikor íráson kapták a szép szavú írót? Nagyon jó sztori, majd egyszer elmesélem. Ez a szép szavú író nagyon szereti az esti Budapestet, szerinte olyankor az épületeknek arca lesz. Ez a szép szavú író nagyon szeret kényelmetlen kérdéseket is feltenni, szinte bárkinek: „Milyen gyakran szokott ön lopni? Ön kiment már a divatból? Ön kiváló konfliktuskezelő? Versenyképes a fizetése? Ön elvált? Ön enervált? Ön agilis? Ön teátrális? Ön normális? Ön munkaerő? Ön összeegyeztethető a cég profiljával? Önnek egy főre esik a jövedelme? Az Ön világa való? Ön számottevő? Ön nyílt forráskódú? Ön kiszolgáló?” a rádió portáján
A rádió portáján felhívta a 280-as melléket. Lementem hozzá Gerinc – 1. rész Sétáltatjuk a harci kutyát
Én akarom vezetni, pedig nem az enyém. Állandó vita tárgya, hogy harci kutya -e, szerintem az. Egyszer sarokba szorított és morgott, amikor csak a konzerv felét adtam oda. Megosztja az embereket, van, aki szerint csúnya, mások szerint aranyos. Szerintem érdekesen aranyos. Húz a harci kutya, kifelé a kapun, néha nagyot ránt. Vigyáznom kell, nehogy a kocsik közé rohanjon. Körbetekerem csuklómon a pórázt. Hárman sétálunk, a kutya szorosan mellettem. Látod, így kell a kutyát nevelni, mondom. A feje legyen egy vonalban a gazdája lábával. A volt nejeddel elcsesztétek, úgy kezeltétek, mint egy csecsemőt, akinek minden szabad. Németjuhászom volt, kutyaformájú kutya, pontosan tudta, hol a helye. Nem nyivákolt az ölemben folyton, kinn volt az udvaron. Megunt sláger Pókerasztal Hagyományos zöld posztó. Pókerasztal Igaz, eddig csak on-line ismerem On-line viszont gyakorta ott marasztal
Az ember itt sok mindent megtapasztal Például, hogy ez tiszta küzdelem Hagyományos zöld posztó. Pókerasztal Termosz-kávé I.
Azon a szerda estén, valamivel nyolc óra után, a város lakói az eget vizsgálták hitetlenkedve. Mintha valami jelre vártak volna, megerősítő bizonyosságra. Az élet megállt, a forgalom is elcsendesedett, mintha a város piros lámpát kapott volna az idő egy forgalmas kereszteződésében. Távoli mennydörgés moraja visszhangzott a hegyek felől, a szél is feltámadt pár percre. Ernyedt függönyök lebbentek meg lustán, fáradtan. A házak előtt a fák félig elszáradt levelei zizegtek kicsit. A baljós dübörgés közeledett és már fellobbantak a villámok is. A hangtalan szellő elült, a levegő megsúlyosodott, és akkor kitört a vihar. A szél rázta a fákat, a vezetékeket, és általában mindent, ami az útjába került, a villámok éles lobbanásokkal vették célba a magas épületeket, a mennydörgés szinte folyamatossá vált. Aztán megnyíltak végre az ég csatornái, hatalmas cseppekben ömlött az eső; az aszfalt szinte sistergett, amikor végigvágott rajta ez az özönvízszerű, hideg zivatar. Az emberek féktelen jókedvre derültek, fellélegeztek és nevettek egymásra. Úgy tűnt, mintha újjászületett volna a mindenség. Amikor az eső elállt, felragyogtak a folyómenti utak fényei, a házak ablakai a csillagokhoz vezető fénylő lépcsőkké váltak. A város zihálva lélegezni kezdett a huszonnégy napig tartó hőhullám után. Mindenki azt hitte vége ennek az afrikai hőségnek, anélkül persze, hogy tudta volna, milyen az afrikai hőség. Éjszaka elállt a szél, a nap már kora reggel pokoli erővel tűzött, az utcák felforrósodtak. Az enyhülés nem tartott tovább, mint az éjszakai sötétség, a város lakói pedig ismét káromkodtak és izzadtak. Kénytelenek voltak arra összpontosítani, amire már egy hónapja. A hőségre. Pepe Canalejo: Keputoamo / flamencós versek
Egykutya - rumba –
Egykutya, ugat vagy sem eurót az utca lukas zsebemben:
Éles-e az a fog vagy sem, amivel rágódok ringyó életen:
Egykutya, jóllakok vagy sem: hasamban lenyelt sok-sok sohasem:
Tűnő nap s putrik bilincse: otthonom La Chanca: mennyek kilincse!
La Chanca – romanegyed Almeríában PÉK BUCIJA
Hideg napok után kora nyári idővel kapott orvoslást az ősz. A peremváros elaggott részeit részeg kerítések zárták, tövükben kihűlt a lósóska, a dermedt pocsolyák a kertekig hullámzó mező vak szemeinek tűntek. A felengedett föld párát pipált a horpadásban. A rőt völgytorok sziklapengéjét, mintha tűz edzette volna kékesfehérré. Vallery cipészmester padlásszobája ablakából pásztázta a kaszált, színét vesztett réteket. Felismerte az illatokat, amiket a szél sodort, úgy érezte, bensőjét betölti a tücskök cirregése. Néha, amikor már annyira fájt a háta, hogy a válla lehorgadt, napközben is felkapaszkodott ide, s néhány percet a távolba merengett. A nap a háztetők alatt bujdokolt, s alighogy a tűzfal mellől kikandikált, a fák nyúlt árnyékboronája csíkozta át a tájat. Az ikerdombot sárga, barna, vörös pöttyökből összefércelt ősz takarója borította, Vallery azt képzelte, hanyatt dőlt óriás térdei. 
|