Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Farkas Molnár Péter: Bádognovellák – Termosz-kávé I.

 

 

Termosz-kávé I.

 

Azon a szerda estén, valamivel nyolc óra után, a város lakói az eget vizsgálták hitetlenkedve. Mintha valami jelre vártak volna, megerősítő bizonyosságra. Az élet megállt, a forgalom is elcsendesedett, mintha a város piros lámpát kapott volna az idő egy forgalmas kereszteződésében. Távoli mennydörgés moraja visszhangzott a hegyek felől, a szél is feltámadt pár percre. Ernyedt függönyök lebbentek meg lustán, fáradtan. A házak előtt a fák félig elszáradt levelei zizegtek kicsit. A baljós dübörgés közeledett és már fellobbantak a villámok is. A hangtalan szellő elült, a levegő megsúlyosodott, és akkor kitört a vihar. A szél rázta a fákat, a vezetékeket, és általában mindent, ami az útjába került, a villámok éles lobbanásokkal vették célba a magas épületeket, a mennydörgés szinte folyamatossá vált. Aztán megnyíltak végre az ég csatornái, hatalmas cseppekben ömlött az eső; az aszfalt szinte sistergett, amikor végigvágott rajta ez az özönvízszerű, hideg zivatar. Az emberek féktelen jókedvre derültek, fellélegeztek és nevettek egymásra. Úgy tűnt, mintha újjászületett volna a mindenség. Amikor az eső elállt, felragyogtak a folyómenti utak fényei, a házak ablakai a csillagokhoz vezető fénylő lépcsőkké váltak. A város zihálva lélegezni kezdett a huszonnégy napig tartó hőhullám után. Mindenki azt hitte vége ennek az afrikai hőségnek, anélkül persze, hogy tudta volna, milyen az afrikai hőség. Éjszaka elállt a szél, a nap már kora reggel pokoli erővel tűzött, az utcák felforrósodtak. Az enyhülés nem tartott tovább, mint az éjszakai sötétség, a város lakói pedig ismét káromkodtak és izzadtak. Kénytelenek voltak arra összpontosítani, amire már egy hónapja. A hőségre.

Az erkélyen aludt el, ahová kiült, amikor elállt az eső. A lakás fülledt volt, forró és füstszagú. Ezen az sem segített, hogy kinyitotta az összes ablakot, viszont a függönyök azonnal vízszintesen lebegtek és a huzat lesodorta az újságokat az asztalról, így tehát tálcára pakolta a szendvicseit meg egy sört, és elterült az erkélyre állított nyugszéken. Itt érte utol a hajnal. A hamutartó az ölébe borult, a nyaka megmerevedett. Félig fekvőből ülő helyzetbe tornázta magát és lenézett az utcára. Forgalom még nem volt, bár igaz, hogy nap közben se értek egymásba az autók. Szerette ezt a csendes utcát, a juharfákat a járda szélén, az esti és hajnali csendet. Szerette az álszecessziós stílusban épült házat is, meg a lakást fenn, a negyediken. A nagy szobát, ahol kényelmesen elfért mindene, volt helye a könyveinek, a nagy szekrényekben a ruháinak, más holmijának, egyszóval mindennek. Keményen és sokat dolgozott, megengedhette magának ezt a budai bérelt lakást. Ha erre gondolt, valami kevély, önelégült örömet érzett.

Világosodott, a nap a ház háta mögött kelt fel, az utca még őrizte, megtartotta egy ideig az esti vihar hűvös tisztaságát. Megmozgatta a vállait, jobbra-balra forgatta a fejét, próbálta ellazítani megmerevedett nyakizmait. Leseperte nadrágjáról a hamut és undorral nézte a szerteszóródott cigarettavégeket az erkély recés kövén. Bement, partvissal – lapáttal jött vissza, feltakarította az éjszaka nyomait. A konyhában bekapcsolta a rádiót és meghallgatta a hajnali híreket. A meteorológus fülledt, párás, kánikulai hőséget ígért. Megvonta a vállát: ha hőség lesz, hát hőség lesz, gondolta egykedvűen. Megint flegma vagy – mondta régebben az anyja, amikor meglátta, hogy a vállát vonogatja. Nem tehet róla, hogy nehezen jön ki a sodrából.

Végigböngészte a konyhaasztalra készített bevásárló listát, gondolkodott egy darabig, mit írhatna még hozzá. Havonta látogatta Idát, aki anyai nagynénje, ma is elmegy hozzá, át a pesti oldalra, az Orczy útra, majdnem a Nagyvárad térhez. Ida ott vett egy szoba – konyhás szuterénlakást a műtétje után. Combközépnél amputálták a bal lábát. Csak amikor az érszűkület már életveszéllyel járt, akkor egyezett bele a műtétbe. Aztán eladta a szép, két szobás lakást a Gerlóczy utcában és megvette helyette a szoba – konyhás szuterént. A megmaradt pénzét bankba tette. Realista volt, tudta mire számíthat. A családtól nagy vonalakban semmire. A fiát tíz éve nem látta, valahol vidéken él, nem is tudja pontosan, hogy merre. Talán Ajkán vagy Várpalotán. Nem mindegy? – kérdezte egykedvűen, amikor a gyereke szóba került. Az ő látogatásait is ilyen egykedvűen fogadta. Vagyis flegmán. Soha nem kért semmit, mintha nem lettek volna igényei. Minden alkalommal neki kellett végignézni mindent, figyelni rá, hogy ne fogyjon ki a vécépapír, tusfürdő, testápoló és mosogatószer, legyen elegendő tesztcsík a vércukor ellenőrző készülékhez és cukor a teához.

Kiállt az erkélyre, elszívott egy cigarettát, közben szórakozottan forgatta a bögrében a kávéja maradékát. Az üres bögrét elmosta, aztán tiszta alsóneműt vett elő és lezuhanyozott. Törölközés után szemügyre vette magát a tükörben. Úgy döntött, a város kibír még egy napot anélkül, hogy ő megborotválkozna. Felöltözött, szatyrot vett elő, bezárta maga mögött az ajtót és elindult bevásárolni.

 

  
  
 

Farkas Molnár Péter (1952) író, novellista, szerkesztő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat főszerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.