VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom
lakótelepi kerengő
ma elindultam hogy megkeresselek az utcátokban tanácstalanul szólítottam le egy idősebb urat ismer-e tudja-e melyik lépcsőházban laksz megfogta a kezem bemutatkozott a te neveden és a lifthez vezetett ahol anyád rám se nézve köszönés helyett elhadarta élet-halál közt fekszel a János kórház intenzív osztályán A NYÁRI JÉG LÁNGJAI Pannon kotta
A rekkenő szorosban sötét illatú dió parázslik hamvadt, rózsás traminin darázs zöng, perzsakéken izz, a kéz ott felejti magát a napon vakító lapon.
Téltemető
Majd elmúlik. Lassan, a maga ütemében. Bár gyorsíthatnám is, ha akarnám. Kitehetném magam a napra, hogy több ébrenlét-hormonom legyen, az meghozná a több mozgást. A mozgás meg a városban a vásárlással egyenlő. Lassú délelőtti séta, eszeveszett zöldség és gyümölcsvásárlással. Pótlandó a vitaminokat, miket feléltünk a tél folyamán. Mintha lehetne vitaminokat tartalékolni. Mert nem lehet. Csak néhányat. Csak azt, ami a bőrnek, csontnak, immunrendszernek jó. Szóval jól vagyunk megalkotva. És kedvem se nagyon volt gyümölcsöt venni. Mert nem a vitamintartalékaim ürültek ki. Nekem nem. Nekem jólesik a lassúság. Ez a téltemető gyász. Mert jó volt nekem a tél. A családszag, az akolmeleg, amibe estelente érkeztem. És ez most nem lesz. Kint és bent ugyanaz lesz a hőmérséklet. Csökken az értéke lakásnak, a családnak, ha eljön ráadásul a nyár is. Amikor felszáll a gép
kicsit ködösödik az este bár nincs még sötét jó időben ellátnék ferihegyre fél hat tájt száll fel a gép thessalonikibe nyolcra értek az időeltolódás miatt másfél órára saccoltam én is az utat küldesz e-mailt ha megérkeztek eddigre becsekkoltál a gépre fölengednek leszedtem a ruhákat összehajtogattam a vasalást mellőzöm egy ideje mit tagadjam kit érdekel a gyűrött pólóm pizsamám ha nem lennék ilyen fáradt… így elvagyok lazán Lányregény
— Lányok, mit mondott a plébános úr? — Holnapután, a reggeli misére tudta jegyezni apánkat. Manci először sírta ki magát, ahogy kimondta ezeket, bár már napok óta tudta, hogy édesapja hősi halott. Nagyon tisztelte a hősöket, de jobban szerette volna, ha nem családjából kerülnek ki. Így már nem tekinthető olyan magasra emelőnek a puccos egyenruhák viselete, a toprongyszerű szerencsétlenekkel szemben. Elgondolkodott, és bevillant néhány olyan apróság, amire korábban nem figyelt — vagy nem akart — egy nevesincs vasútállomáson, ahol többször le- és visszacsatolták vagonjukat. Most világosan beugrottak a kieső részletek. Az egyik átszállásnál, ami a legrosszabb vonatozás közben, rengeteg utas várakozott, főleg menekültek és katonák. Órák múlva állt be a szerelvény, nagyon messze az állomástól.
Szimbólumrét: egek Szimbólumrétegek
Az ige a manna. Tészta és só. Nem kanna. Bár benne is van víz. Meg gyanta. Benne van a kenyérben a hang. Ja! Mert nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik. S a nyelv nyálban úszik. Ez a hit. Imrének jó napja van
Gábor a garázs előtt lehajtott fejjel nézett maga elé. Magányos ember volt, se gyermeke, se felesége nem volt. Illetve csak egy szerelme, de papíron nem voltak házasok. Csak mosta az autóját. Épp nyílott ki a lakás ajtaja. Imre volt az, a negyvenöt éves munkanélküli. Rögtön észrevette, hogy Gabi rosszkedvű. Pedig beszélgetni szeretett volna vele. Oda is ment, az autó elé. – Mi újság, Imikém? – kérdezte azért mégis. a rab magzat
rugkapál-öklöz Hát érjen utol haragja!
II.
A tálalótál patriciusi pompába borult. A felső tálcára sült gombafejeket ültettek, hogy kakukkfüvesen diskurálhassanak a párolt zöldségekkel és a zsenge spenótlevelekkel. A konyhainas lassan csurgatta rájuk az olívaolajat. A szakács az utolsó adag csirkét szedte ki a kemence forró ásításából. Egy jókora kanállal igazgatta a húsokat körbe az alsó tálalón. A mézmázas-fényes baromfiak a hátukat vetették egymásnak. Tárt combjaik közét egy-egy félcitrom takarta: a korgó gyomor szemérmes nimfái. - Nero, a gazdánk nem vak – hümmögte a girhes hispán ínyesmester. – Mi leszünk az oroszlánok főfogása a circusban…. - Először gladiátornak szántak, Hispanicus. Nemde? – szemtelenkedett a szinte még gyermek segéd. - Agyonütlek, semmirekellő! – Hispanicus tenyere pofonra lendült. - Mi folyik itt? A Tiberis? Vagy a munka? – púpozódott az ajtófélfánál a nemes Sabinus pocakja. – Áh! Kész az ebéd! írok majd egy nyári verset kollázs Fellinger Károly verseiből*
nem mondhatom el apám kihirdette a hangosbemondón INVENTÁRIUM
A vers formára jól kigyúrt test, tartalmát tekintve felvág az ereivel. Kulcsok őre
Az íróasztalnál ülök. Jön megint az apám csoszogva, egy halom kulcsot lóbál a nagy karikán, úgy császkál reggel óta szobáról szobára. Gyermeki arc, együgyű mosoly. Dünnyög. A bal zsebéből kilóg egy kétes tisztaságú zsebkendő. Demencia, időskori elbutulás, ez már csak rosszabb lesz. – Apám! – fordulnék feléje szeretettel, de valójában meg sem szólalok, csak írok. Masíroznak a szavak. Maguktól szerveződnek mondatokká. Most éppen ez, így, itt. Ingerszegény környezetben élek. Megállapítottam és leírtam, ezt is de az abszurditásán már csak nevetek befelé, hangtalanul. Máskor azt írtam: hallgatunk. Ez a hallgatás beleivódik a koszos függöny ráncaiba, elszivárog a szúette parkettába. Átáztatja a falakat, ott van az összes tárgyban. Mindent sűrűvé érlel ez az évtizedes némaság, ez a már-már emberöltőnyi hallgatás. Összenyom homogén anyaggá, nem enged ki magából. Joyce Carol Oates
Jó csaj. Én mondhatom így, hisz egyidős velem. Magyar, zsidó felmenőkkel dicsekszik, de ma már ki nem? Szikár, céltudatos, talán túlságosan is. Mindenesetre a nyomasztó félelemkeltés professzorasszonya, a detroiti mocsok, erőszak leltárfestője, miközben máig nehezen tudja felejteni az Öböl-háború áldozatait. Rengeteg könyve jelent meg, főleg Amerikában, de Európában, nálunk is tábora van. Még a rossz könyvei is jók. Második esély
‒ Nem, drágám, magának semmi esélye nincs nálam. Ne is tiltakozzon! Ilyenkor jön az, hogy mit képzelek én magamról, pedig maga micsoda macsó, és legalább győződjem meg róla, mielőtt látatlanban ítélkezem. Nem az esetem, érti? Nálam a fiatalabb férfiak a nyerők. Férjem van idős, ha kell, akkor tudom magam égetni vele is. Különben is, az ingyen szex már olyan, mintha szeretőm lenne, csak még hasznom is van belőle. Különben is, rendes családapa. Nem is érti, mit nem szeretek benne igazán, hiszen mintaférjnek gondolja magát, én pedig lusta vagyok a magyarázkodásra, nem zökkentem ki a szerepéből.
Más is látta már, hogy reggelente a HÉV-en, közvetlenül az ajtónyitás előtt, kis pókok ereszkednek a leszálláshoz készülődő utasok hajába?
befejeze
addig kellettem amí közvetlen utána hogy ne kicsi szívbe ennyire óriási persze hogy szétreped nem fért el sem össz amíg férceltem addi szavak potyogtak kelletle a férfi az útszélen áll má megint stoppolja a véletlen más asszony mást lát más csendben tágul a világ enny addig kellettem amíg ne volt hova eljutn Por
Egy nap a testgép kinyitotta a szemét. Az alkotó unottan nézett rá, megannyi ilyet látott már élete során. Hogy lesz-e valami különleges a dologból, az még a jövő kérdése. Szinte semmit nem csinált, csak takarítani kellett utána; ilyenkor nem szerette különösebben a gyermekeit. Igaz, nem ő alkotta meg a saját kezével, őt más testgépek hozták létre, de az ő parancsára; ezért az alkotó mégis saját gyermekének tekintette. Kezdetben a feje a teste harmada volt, ezért nem csinált mást, csak tanult, tanult, és tanult. Aztán a testgép elkezdett beszélni. Még el kellett egy időnek telnie, mire megtanult mondani. Egy nap a testgép az alkotóhoz fordult, és kérdezett: Pessoa asztala (Prózai vallomása szerint 1914. március 8-án csiszolt márvány melyen Piros ász
‒ Gyűlölöm ezt a rohadt dögöt ‒ dünnyögte álmában Gálné, a hervadó szépasszony, aki hajdan izgatóbb és irigylésre méltóbb napokat is megélt, hiszen neki még egy államtitkár is megkérte a kezét. Jó, hát akkor még nem volt államtitkár, de mindenki tudta, hogy sokra viszi. Az apja, az a vaskalapos, minden lében kanál apja az oka, hogy végül is a Pótáék nagyseggű, pösze Violkáját vette feleségül. A Violkát, akinek már negyvenévesen szilikonnal kellett kitömni a melltartóját, mert a mellei a térdét verdesték. A Violkát, akinek egy egész festékgyár ül az arcán… 
|
