VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomA tárgy
Mi idegeneknek, űrlényeknek neveztük volna őket, a megjelenésük alapján legalábbis mindenképp. Ők földieknek mondták magukat, bárhogy is hangozzék az a saját nyelvükön; és jogosan, hiszen ezen a bolygón születtek, éltek, fejlődtek. Egy nap ez a civilizáció eljutott arra a szintre, hogy ki tudott tekinteni az űrbe, és észrevették, hogy a Föld körül természeti képződmények keringenek körkörös vagy elliptikus pályákon. A felfedezési láz azonnal elkapta őket, és kutatni kezdték, hogyan szakadhatnak el a Föld gravitációs erejétől. A társadalom szinte teljesen megváltozott; addig mindenki arra törekedett, hogy minél jobb élete legyen a földön, most meg hirtelen mindenki az égbe vágyott. Végigizzadni Európát HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS Ahol nagyapám rongyos térképe a hajtogatás mentén kikopott, s ahol inkább némán kihunynak, semhogy az újratervezést felkínálnák a navigációs szoftverek,
Myworld’s End közigazgatási határán kívül, az olajfoltos, régi dokkokon túl, ahol a félsziget még hosszan benyúlik a szennyes tajtékú tengerbe, elhagyott vasrudak és rozsdás hordók között, az élet legapróbb jelét is nélkülöző sötét térben kell húznom ezt a dögnehéz bőröndöt, kereke jajgat, meg-megbicsaklik, mint magam is, aki kezdettől fogva tudtam, el kell jutnom ide, és már csak párszáz méter az egyre rosszabb úton az utolsó betontüskéig, ami mellett majd állok és várok, napokig akár, szinte vigyázzban, testsúlyomat csak óvatosan helyezve egyik lábamról a másikra, le-lebiccenő fejjel, álmodni vágyva, de ébren maradni kényszerülten, folyamatos működésre szorítva agyam és nyelvem. Bura Az üvegfalú házon kívülről kiáltok. Semmi. Néha jobb, mint az odavillantott majd gyorsan elkapott tekintetek szórakozottsága. Hóbort ez, akár a kirakatnézegetés. A harmatos fűben állok, homlokomon gyöngyözik a pára. Melegre lehelek magamnak egy tenyérnyi világot, letörlöm, és a tiszta üvegen át újra homályos minden. Hozzáérek, otthagyom lenyomatomat, egyedi pecsétemet, átlépem a határt. Beleolvadok a fénybe, vakon botorkálok, meghunyászkodott lábtörlőbe, öblös mély fotelek ölébe ütközöm, idegen, de ismerős illatú ruhásszekrény hívogat. Varázsceruza
Te mit rajzolnál magadnak, Ha varázsceruzád lenne? (Vajon mit fog mondani? Mi Hiányozhat életéből?)
Az égvilágon semmit, mert Énnekem megvan mindenem. De az éhezőnek sonkát, Akinek nincsen háza, házat, REMÉNY HÁZA Krampampuli A szoba sarkában rozzant fotel, fejtámasza elfeketedett, negyedrészét zsebkendő takarta. A foszló szőnyegcsík felpöndörödött, a szegély vonalában látszott csak a parketta lakkozása. Gardróbszekrény tetején megült az elsárgul tapéta, színes üvegvázák fogták a port. Tákolt polc lapjain félig-harmadáig könyvek sorakoztak. Ablak mellett csap csöpögött a linóleumra, tartóján borotva és szappan, kampón törülköző lógott, érintette a szegre erősített zsebtükröt. Gázkonvektor előtt hevenyészetten bevetett ágy, a bordó, plüss falvédő fölött spanyolgitár függött. Asztalon mikrósütő, kenyértartó, tányéron főtt brokkoli maradványa. A nyitott ablak fogantyújára és falba vert kampóra csomózott zsinegen zokni és alsógatya száradt. Hintaszékben középkorú férfi görbedt, plafonra meredve motyogott: – „Voldemar, az egyetlen cél: embertársaid szeretete, a boldogságukért való munkálkodás. Ha szeretet kiapad a lelkedben, semmit sem tehetsz, minden munkád önámítás lesz, mert csak a szeretet teremthet maradandót és élőt, a büszkeség terméketlen, mert nem érdekli semmi önmagán kívül…” – Nekifeszülve a karfának, előre-hátra ingatta magát. Felberregett a kaputelefon. A lakó beleerősített, némán mozgatta a száját. Viktor Fischl
Amikor az úgy volt, hogy ami úgy volt, az úgy volt, s végre Prágába, a ki tudja milyen száz tornyai közé, a nagyon baráti Csehszlovák Népköztársaság nagyon baráti fővárosába utazhattam, ezúttal civilként, mindössze ötszáz kilométer s még a kék útlevelem is elég volt hozzá, már nem tudtam kezet szorítani az ünnepelt író Fischl elvtárssal, mert addigra ő eltűnt onnan, de annyira eltűnt, hivatalosan még csak kérdezősködni sem lehetett utána, lelépett, disszidált, emigrált, olajra lépett, lefalcolt, nyoma veszett, kiküldetésből nem tért haza, megpattant, üzent a rádióban: a szabad világot választotta, lelécelt, röviden: eltűnt, mint gyorséttermekből a sótartó. Apa szeret
A lány a kútkáván üldögélt. Az apja magyarázott neki. – Kicsim, ha valakit az ember nagyon szeret, azért képes a kútba is beleugrani. – Igazán? – Igazán. – Szeretsz te engem? – Szeretlek apa. – Nagyon szeretsz? – Nagyon szeretlek. – Hát akkor? Ugorj! Párzás? Vagy szerelem? „Ne most!” „Főképp, ne itt!” – tiltakozott erőtlenül, s naná, felemelte csípőjét, hogy lehúzhassak róla nadrágot, bugyit. Reszkető, fordított testíve a láthatót elnyelő éjszakáé; Nuit. Egy hitvány nőt Istenivé bűvölt az áthidalt, tapintható űr. Pepe Canalejo: Akinek két anyja van regényrészlet
II. A piros bicigli Malmsteen cica – Angelo kuzin háziszörnye – nyelvén vernyákolta teli a kátyúkat. A láncokat Tolvaj Ramón kangörcse olajozta. Az éjszaka és az oldalvonal afféle csővé zárult: a végében a kivilágított benzinkút ragyogott. A more egy „turdefrancis” sebességével tepert. A lámpák fényudvarában úgy fékezett, mintha Harley Davidson lett volna a valaga alatt. A padkán tekergő két vénkurvába karolt, ám Lorenzo pofája megtörte ezt a csodás idillt: - Az ingyér’ dugásér’ evett ide a lepra? Hó’ hagytad a Tökfejet? Minde’ csak neked ke’? - A Búlerát adagojja – kezet csókolt Lola mamának és Caro mamának. – A hő’gyek megtiszte’nének, ha velem ta’tanának! Lola és Caro kiegészítették egymást. Lolát dús idomokkal tömte meg a Devlácska. Marilyn Monroe-t majmolta. Hangjában izgató szigor köszörült. Caro csontjainak zörgését a neccekben messziről hallani lehetett. Vörös kontya egy álló pélóra emlékeztetett, amit rajongva imádott, no meg mindent, ami „szerelmes”.
kettes számú az Eötvös József Gimnázium I. a osztályának névsorában tollal félig írt füzettel indulok szerencsét próbálni Birtalan Balázs lehessek
Paranormális
A paranormális szerelmi kapcsolatok nemiség nélküli szellemi anomáliák, mint például az elhagyott kedves iránt érzett vonzalom. Egy letűnt világ, meghasonlott vágyak, kiégett vonzalmak mellett is érdekes összefüggéseket keresni egykori hibáink, és a ma élt valóság között. Egy doboz mélyéről előkerült fénykép, egy rég elfelejtett illat idézheti a múltat, ami elemi erővel tör fel a homályból és élesedik fájó képzavarrá. Máshol van a megoldás. Hangsúlyeltol[ód]ások: újraindul, lefagy
1
Édes bizonytalanság a vers. (Bár akad bizonyosság is, Édes.) Az inspiráló sugallatról még magam sem sejtem, hogy mivé lesz.
Most annyi tudható pontosan: pont, mint a többi, rólad fog szólni. Cselekmény nélküli történet. Nem oszt és nem szoroz, mikor, hol, mi. Magánterület Mondd, amice, a verítékező ég ez a barbár vidék, áll az idő -
EGY TEST HULLÁMHOSSZA 1. A küszöb függönye
Talán a hirtelen fuvallattól, mintegy felfoghatatlanul, már-már észrevétlen, cölöpök szikrázó kagylófürtjeit, a csónakházi móló, Itt állok Nagyanyám ágya felett egy régi olajnyomat lógott. Szűz Máriát ábrázolta és a Kisdedet. Nagyapám ágya felett egy kisebb képen szomorú tekintetű férfi, körben felirat: ITT ÁLLOK, MÁST MIT TEHETEK? Órákig el tudtam nézni. Nagyapám halála után hozzánk került a kép, az albérletbe. Egy délután anyám megint részegen jött haza. Leakasztotta a falról, földhöz vágta, rátaposott. Másnap összesöpörte a szilánkokat, és a szemetesvödörbe szórta. Farkas Molnár Péter: Regényrészlet II. A fickó arca, mint a fenyőfák törzse. Csupa szürke és vörös, tele repedésekkel. Az orrával sajtot lehetne szeletelni. A haja – már ha beszélhetünk hajról –, néhány sárgásszürke tincs, szorosan a koponyájára ragadva. Alaposan megbámul, bólint, közelebb jön. Nem szól, csak állával bök a szék felé. Nem szólok, csak megvonom a vállam. Ez tetszik neki. Leül, mosolyog. A szeme színe, akár a frissen fagyott jég. látomás NEM MEGYEK MÁR SEHOVA Vilmos, felvett nevén, Valamikoris az áruház zenei részlegén böngészte a legújabb kiadványokat. Megforgatta Handel Teseójának kékkeretes papírtokját, latolgatta, mikor tudná megvásárolni, amikor a szemben lévő cipőosztályon dühödt hang vonta el a figyelmét: az elárusítónő egy agyonnyűtt cipőt emelt melle magasságába, és megkérdezte a nézelődőktől, nem valamelyiküké-e, amit a kezében tart. Nem kapott választ, a hallgatás még inkább felingerelte. – Senkié? Mert itt volt a polcon, valaki idetette. 
|
