Vers

A megválaszolhatatlannak tűnő
kérdések már szinte jobban izgatnak,
mint maguk a válaszok. Perverzió?
És vajon kié? A szerzőé-e, vagy
a szövegé? Lehet(,) minden szöveged az?

*

Többszörös védőréteg alatt nevelted
vállalhatóvá arcodat. Hogy milyen áron,
mindketten tudjátok. Megérte-e? És:
mire mehettetek volna maszkok nélkül?

(Birtalan Ferencnek)

A víztoronynál laknak némely dervisek,
akiknek minden mesét elhiszek.
Akiknek azt is elhiszem, hogy a Csepel
a „bundeszligában” szerepel.
(Látod, Feri? Így tudtam a verset elkezdeni.)
És rögtön folytattam, mert jobban értelek,
mióta „szembejött velem” a Juranics-telep,
az egyes villamosról amikor leszálltam
s egy Nikonnal a múltba besétáltam,
feledve saját múltamat, a vedlett, ócska házakat,
a januári fényben égett a telep,
láttam a múltat s jövőt – és félve értelek.
Mert a félelem lapul most a házak között,
s a költő, igaz ember lehet még üldözött.
Te csendes szavú dervis a víztorony mögött:
Isten óvja lépteid a földön s felhők fölött.

1

Nincs bennük semmi isteni
Nincs bennük semmi pátosz
A szenvedés a főszereplő
Egy ifjú, egy öreg
Fején a töviskoszorú

Nincs bennük semmi túlzás
Nincs vér, nincsenek szegek
Kereszt sincs
A két arc szomorú

Szomorú, ahogy te vagy én
Ha valami nagy-nagy bánat ér
Valami fájdalom

Ők méltósággal viselik
Esendők mégis
Te vagy én
Ki van ott, azon a két képen?

Boris Vian

Kihallik a csillagok kattogása
a kozmosz fekete égboltjáról
a régimódi írógépből ömlik, bugyog
a gőzölgő, véres vidámság

a bővérű asszonyságok zsúrfiúja körött
pézsmaillatfelhő, afrodiziákumok buja illata,
palackzöld zsinórozású lazacrózsaszín
háziköntöse zsebében Navy Cut dohány lapul,
az illik majd a pipájába, a kanadai whisky mellé.
Rövid a mámor, kell a nonsalansz.

lélegzet

és nem azért
— dehogynem —
mert nem kerestek
csak fölöslegességed
teljes tudatában
nincs több jelzés
pára a sűrű levegőben
közelről is csak
alig látszik
mégis az egész
részévé kívánsz
válni legyen az
bármi és hallod
utolsó sor előre
fuss

és huss

VISSZAFELÉ

Sötét az utca visszafelé
Nem vagy itt: látod éjszaka van
Látod a fák is visszafelé
december kopasz katonái –
már a téli egyenruhában

Sötét az utca visszafelé
vaksin hunyorognak a lámpák
Nem vagy itt: látod éjszaka van
A szavak most jutnak eszembe
miket holnapra elfeledek

Sötét az utca visszafelé
hazáig még hosszú az út
talán nem is lesz vége soha
Nem vagy itt: látod éjszaka van
s mit ér a sötétben az ének?

november

álmomban itt jártál
nem sokat beszéltünk,
csak ültünk egymás mellett

nem figyeltem, te ültél mellém,
vagy én melléd

kopasz fákat néztünk
meg deres füvet
kutyák csaholtak a faluszélen

a ruhádra emlékszem
puhának tüntél benne

nekem szakállam volt
és csapzott hajam
a harangszóra ébredtem

A távolban egy mókus fut át előttem az úton
itt, a bágyadt lázból lábadozó Farkaslakán.
Lankadt lankákon döcög a busz az agyagon,
"Isten hozott" virít a gazda székelykapuján.
Por és történelem a faragásba vésve hirdeti:
egyszer mindenki hazatalál.
Én úton vagyok, és székely vendéglátónk
talán jövőre barátként visszavár.

Gondolatjel

figyelem hogy verődik vissza arcodon
éppen kilépő verssorom
s tágas szobádban
hogy terül szét a falakon
kúszik bele a borsólevesbe
kávéba
örvénylik a tányérban
csészében
a levesben sóvá
a kávéban cukorrá oldódva

rück-wers

Homlokon csókolom a múzsát.
Döbbenten rám néz
és elbőgi magát tanácstalanul
amiért megelőztem.
Egy szerelmeswerssel vigazstalnám,
de a múzsa bőg
és tanácstalan.
Kimegyek az istállóba
Pegazushoz,
zabot vetek elé és megpatkolom.
Pegazus felzabálja a zabot,
kipucolja vadonatúj patkóit
és szárnyával legyint,
hogy elégedett velem – mehetek.
Visszasomfordálok,
homlokon csókolom a múzsát,
fejemre húzom a papírt,
a paplant, a párnát
és hasonfekve
csendesen szuszogva elalszom,
nehogy felébresszem
az álmában is bőgő múzsát,
a szépeket álmodó Pegazust.

tócsavíz

a nyelvemet töröd
elértelek
ragtalan gödör-
be szúrt szavak
alannyá-lenni-nincs-erő
mondatűr
és jeltelenné kékülő egek

esetten összeállsz

szurikátadal

a szabadságról, a búzamezőről, és mindenről, ami méltósággal megtekinthető, megehető, valamint kinyalható

a szurikáták a szabadságot kiváltképp szeretik
a mongúzok meg egyéb állatok nemkülönben
de ez az ének a szurikátákról zeng
megveszekedett könyörtelen szabadságharcosok ők
apró géppuskafészek fogrendszerükkel molotovzáptojásaikkal
parlamenti mandátum híján is hatékonyan képviselik érdekeiket
ha a helyzet úgy adódik két lábra felállnak makognak
gesztikulálnak szépen meggyőzően hevesen
ahogy azt a kommunikációs docensasszony a fejükbe verte egykor

Megvénül az ember

Megvénül az ember. Jó ég!
Már nem bömböl kakaóért.
Foga sincsen,
haja sincsen,
invitálja a Jóisten.  

Megvénül az ember. Na jó.
Heréje két ólomgolyó.
Nyűg a párja,
sok a ránca,
nem nászágy a vágya tárgya.  

Megvénül az ember. Jól van.
Működget még a vegykorban.
Pirulázgat,
gyógykúrázgat,
agyára megy a kaszásnak.  

Megvénül az ember. Így jó.
Biztatja a biztosító:
ha elpatkol,
hogy lesz akkor
krőzus egy-két családtagból.

ez az

ez most valamiért megint nem
megy. ez valahol megszakadt
valami szerinte tehertől. ez már
azt hiszi, hogy az ment volna.
magától. egyszeregy. az vissza-
néz. ez majd valamiért ráfogja,
hogy nem megy. megint az lesz,
aki nem érti, hogy. megint ez
az. valahol kegyetlenül szép,
égtiszta illat van. volt egyszer
egy aki. ez most valakiért az.
szétszakad. egy irányba gurul
minden. fe-
lejt az élet.

Tegnap éjjel
Ma már hajnal
Ma még reggel
Holnap nappal

Tegnap ásít
Ma már izgat
Ma még csábít
Holnap bíztat

Tegnap riad
Ma már remél
Ma még hallgat
Holnap beszél

Csak egy óra

Hetente egy óra,
mikor minden elvetélt gondolat
a helyére kerül.
Fapados izgalom után relax,
mélyen ülő, megformált megnyugvás.
Lecsengő gyomor-bél idegesség,
az elme üres járaton,
az életöröm akaratlanul megnő.
Mélységi merülés az agy
kéregpályáira, s még alább.
Majd keszonbetegség és bódulat.
A kabát fordítva áll rajtam,
s én észre sem veszem.

Konstelláció, alias Cage, Déry

Tetten ért szavak. (Austin) Lebegő, pókháló-szerű szerkezetek. Intuitív vonások! Szívdöglesztő lakat a szájon, egy képzeletbeli plakát. Rózsaszín vaskulcs (vaskullancs) tipeg a beszéd viaszosvásznán. Kontraszt, walkid-zöld homály (füst, szcéna) közönyöd zöldje. Üvegkék hiány. Bezárt palack. Tézis-drog, szintézis-kúra. A romantika utáni vágytól vezérelve vagyunk naturálisak. A lelkiismeret patetikus díszletek között nem működik. Azért Isten ott is jelen van. Itt is. Mítosz és pátosz nem megy együtt. Az imaginárius klaviatúra billentyűkre bomlik a metafizika-szobában. A képzelet zongorája. Eszményi tűk, hangok. Cage libikókája. Schubert sakkfigurái. Kék-fekete márvány, géppapír. Eső kézirata. Nonszensz pocsolyák. Csak a képzelet felejthetett itt. (Kedves Bóóper!) Az értelem nem tud. Hanem elvesz. Erős pártázat a lelked. Timpanonok, oszlopok, szarkofágok. Tagadás-boltívek. Ha folyton csak emlékezel, így lesz.

Csecsemő

Kicsi ráncos
fejed volt
és nem értettem
a felnőtteket
akik tenyerük
összecsapva
felvisítottak:
„Jaj de szép!”  

Talán még
sárga is
voltál kicsit,
de elbűvölted
a nagynénéket,
meg az összes
udvarias
igazmondó idegent.