VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
Bújnék akár a föld alá, pocolni, hol nincs térerő, fülembe cseng a blőd dal, ááá!! Dobot hasít és mérge öl, teszek rá, most ki mit akar, lehet családom vagy melóm, remeg kezem, falat kapar,
röpülni fog mobiltelóm.
A dekonstrukció félszigeteHelena Junttila finn festőművész képeire Az idő nem látnivaló. Intim beszédeket őriz. Egyébként nincs félnivalója. Sehol nem időzik. Mindenkinek ad egy vacsorát. Ha szóba állna velem, megkérdezném. Van belőle másik? Nem-létezőnk se képes lenni.1
Most aztán hajtsátok meg, fiúk, mint Rozi a Singer varrógépet – mondta lelkesen Nándi bá, s közben nagyon ügyelt, hogy nyersgumitalpú dorkójával rá ne lépjen a főpálya füvét a salakos futócsíktól elválasztó, gondosan vonalazott, mészporos alapvonalra, s láttam rajta, most komolyan azt gondolja, szakadjunk meg, mert kacsintott is hozzá, fejével is intett maga mögé: Hesszelnek a nagyok! – tette hozzá büszkén-bíztatón.
meghúzódsz
Épkézláb százlábú. Négykézláb. ˙qálzéʞʎƃéN
Üszkös fahasábként hasadó, felfúvódott has. (Hasadás megvakult jégtükrön…) Aszott pofájú, lógó tökű kalóz kései zsákmánya civilizációnk. Élettelenné vált tákolmány a fedélzet, szabadságunk uzsorásai ott lakmároznak, nyáluk csordul, élő húscafatként táncra perdül a röhögő Kaszás az ünnepi asztalon.
„Menj csak, hagyd a kormányt, változz pléhcsőrű delfinné te is!”
A bátor
Kezdődik, közöltem halkan, talán mosolyogtam is hozzá, nem emlékszem, csak arra a fél marék hajra, amit görcsösen szorongattam a kezemben. Féltem, nem tudtam mit szólsz, hogy sírsz-e? Én nem sírtam, még akkor se, amikor azt mondtad: levágom, és a nullásgép szigorúan végigszántott a koponyámon. És utána azt is mondtad, hogy nekem még ez is jól áll,
össz- bőrömön az évek akár zenemű is lehetne persze a magammal kapcsolatos jövendöléseim mindig disszonánsak elég csak bámulnom őket és elképzelni a látványt
Talán sosem vettelek számra hiába, sosem szerettelek, ahogy megérdemelted volna bizonyos, nincs mentségemre, imádkoztam, miséiden ministráltam, törött és koszos ostyád voltam, vagyok imádott oltárodon, amihez nem nyúltak apácák, papok, tőlem nem kellett szentséged nekik, szűzen vágytalak, akartalak ugyanúgy, ahogy gyűlöltem magam, és oly sok éven át vádolva semmittevésedért gyűlöltelek. Talán sosem vettelek számba hiába, de hívtalak, kértelek segíts, ments ki a végetnemérésből, amikor oktalanság híján törpének, hajléktalannak, kutyának, köcsögnek, pedofilnak, buzinak, cigánynak, migránsnak neveztek,
Millió illúzióA színlelés megkerülhetetlen. De maga a produkció kerek. Van benne igazság. Eggyé forr a spiritusz és a tett. Ki kell találni! Művelni. Mérgező műgond van a hazugságban. Kiszaladnak a szavak a szájon. Azután bánom. Habár megcsináltam. Az olvasás infúzió. Ömlik millió illúzió. Nem mindig esztétikus a jó. A morál hamar elillan. Erek és belek között, belül alakul a hittan.
Fogalmam sincs, hány, soraimba gondolt satöbbi állít meg jól elhelyezett aknaként, míg követsz a szöveg tőlem is független csapásain, ha egyszer nem írtam bele őket. Simán le is vághatod a túl éles kanyarokat és meredek kaptatókat, hogy saját ösvényt keress kockázatmentesített olvasatokhoz. Elháríthatsz minden késztetést, sugallatot: ha nem hagyod,
VIII. Henrik
Nekem a nő csak arra kellett Az angol trónra fiút nemzzek Ne legyen polgárháború Ha a szél már kriptámba fú Fiút gyengéd Jane szült nekem Ő maradt a jobbik felem S mert ő meghalt idő előtt Meghagytam közös szemfedőt Borítson ránk ha nem leszek A megtartó emlékezet
Lovamat most kell megkötnöm
Lovamat most kell megkötnöm, gyönge viola szólott, szívemre éhesen, meg kell tanulnom újra beszélni, és mondom, s úgy, hogy magam se halljam, hogy higgyek: titeket látlak a hó kövér hegyeiben, és nem bánt, ha nem látogattok meg sohase, a dombon almafa, lovamat most kell megkötnöm, hét lomha kötéllel, akármilyen nehéz is, most kell két lábamat lejárni értetek, akik kitépett nyelvvel is hangosan jajdultok
Tolvaj voltam,
Hűség
Egyetlen percre sem fáradt lakat lenni
zárt világomon
szerelema kutyákat láncra verjük. mégis eltévedni szeretnék a hóesésben.
Velencei-visszhang
Lágy ecsetvonás a messzi horizont, narancs-köpenybe bújt, néma szerető. Hímzett korcán ülünk, mint holmi pont, mit csak odacseppentett a teremtő.
Tavi-galléron gyűrődő hullámot egy eltévedt kavics simára vasal. Gyermeki arcomba szaladt fullánkot most odaragadt, szerelmes csók takar.
AHOGY MANAPSÁG ILLIK
Ösztöndíjat alapítottam, ahogy azt manapság illik s mert az ő emlékére, el is kereszteltem róla: TAR SÁNDOR NAPI ÖSZTÖNDÍJ, ezt írtam a táblácskára mellette csillog a pulton, kicsit nekidöntve hogy le ne üsse, véletlen föl ne borítsa senki, egy vastag falú féldecisben a feledtető, fénylő rumital, ígéretesen csillog, sokat ígérőn, szinte mindent, ami ebben a kocsmában még szabadon elérhető, könyökölve lesem, ki nyúl szomjazva a csalfa vigaszért s ha üres a pohárka, csak intek a csapzott csaposnak, ő már tudja a dolgát, tölt bele újra, s nekem húzza a strigulát,
Egy-két gyakorlott nyisszantás, s elválik a törzstől a fej. Hogy az örökké jókedvű fejaszaló horgas hegyű nyársán vicsorítson. Valamiféle „Úr” megbízásából jött, de népünk csak a Tűz, a Levegő, a Víz és a Föld szellemeit fogadja el fölöttünk álló minőségként. Az idegen istenség szolgája nálunk „hosszú disznó”.
sem nagyurak sem elvtársak szolgája |
