Videó

Csomópontok – Turi Attila építőművész
és alkotótársainak kiállítása




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Tóth Olivér: Hiába ne vedd

 

 

 

 

Hiába ne vedd



Talán sosem vettelek számra hiába,

sosem szerettelek, ahogy megérdemelted volna bizonyos,

nincs mentségemre, imádkoztam, miséiden ministráltam,

törött és koszos ostyád voltam, vagyok imádott oltárodon,

amihez nem nyúltak apácák, papok, tőlem nem kellett szentséged

nekik, szűzen vágytalak, akartalak ugyanúgy, ahogy gyűlöltem magam,

és oly sok éven át vádolva semmittevésedért gyűlöltelek.



Talán sosem vettelek számba hiába,

de hívtalak, kértelek segíts, ments ki a végetnemérésből,

amikor oktalanság híján törpének, hajléktalannak, kutyának,

köcsögnek, pedofilnak, buzinak, cigánynak, migránsnak neveztek,

nem tartottak többre, mint egy kurvát kit élvezet hajszol a túlélésért,

hívtalak, mikor nem volt testvérem, apám, anyám otthonról elüldözött,

egy perverz orvos lakásán találtam éjfélkor albérletet Budapesten,

két világtalan, egymásba szerelmes meleg gyerekkel égtelenül.



Talán sosem vettelek számba hiába,

mikor leszakadt jobb karomban megtörtek a vonalak,

a színek darabossá száradtak, szememben a könnyek,

nem volt senkinek kedve megmosdatni, talán csak a közönynek,

csupán szégyenüktől rettegve nem hagytak magamra, akik rokonaim lettek,

én kezdetekben nem tudtam fiú vagyok-e vagy lány, csak emberi járvány,

éltem, léteztem, jártam ölről ölre, útról útra lépve mint egyszeri talány,

minden szakadékot sírgödörnek látva, hátrahagytam terhestől magam, ám,



talán sosem vettelek számba hiába,

mikor József Attilát és Rácz Lajost szavaltam félholtan a középiskolákban,

nem értve, miért toltatok vissza túlvilági otthonotokból háromszor 14 évesen,

de dolgom volt, dolgom van, 38 éves földi telek lepedőitől mocskosan,

áztat és kéret a fiúból lett férfi, a férfiből lett férj és apa láza,

a gyülekezetek álcától dohos magánya nélküled, érted, aki ha vártad,

jobban szeressem más férfinál, nem tudtam megváltani egyet sem,

Könyörületből nem akartam, nem tudtam szeretni magam, se mást, téged sem.



Talán nem vettelek számba hiába,

mikor a nyavalygás, kilátástalansággal rakodott sorsok kikötőiben

hídnyi magaslatból kerestem tükörképem a Duna vizében fulladt halált,

révületeimben, rémületeimben tudva, nincs jogom egy másik élethez,

nem látott senki aki arra járt, tudták tőled való vagyok, csatáink végén mi maradunk,

ketten, a tömegek, a díszletek, a felégetett erdők egy koalaölelésben elnyelt koporsó

hűtlenségéből hulló ólmos sírás sikamlosítja, másoljuk kormos arcodra holtjaim korát,

élőim boldogságuk farönkjeit felaprózva, kiélt napokba temetkező koronák.



Talán nem vettelek számra hiába, beléd haraptam, martam, jelet, alakot,

ha ellened voltam is jutott időm szűkölködésben nevedre, elhangzott a hála,

talán nem, nem vetettelek számba hiába, nem voltam senki arcának jégrózsája,

vittelek annál is mélyebb, átkaim helyett könyörgésbe, dicséretbe, áldásba,

talán nem vetettelek számnak önzésébe, érted egyszerűségtől nyúltam mint a fű,

talán nem vetettem nevemet szádba hiába, szégyenkezem, ha földemet bevégzed,

testvesztett lelkem nem marad nélküled apátlan, árva, Uram, sohasem kurváztalak le, 

szögeiddel mért súlyom nem lehet rontás a világra, felborult, lángos keresztedre.

 

 

  
  
 

Tóth Olivér (Miskolc, 1982) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.