Fotó: Hupján Attila

Esdeklőn...

Esdeklőn néznek rám a tájak.

Öreg fa-csontok ropognak, fájnak.

Barna őszük kivérzik lassan

Ölni kúszik a tél az avarban.

 
Fotó: Hupján Attila

Kézen fogva mentünk anyával

így kísértük ki apa hamvait,

sütött a nap, elgurult a lakkon

lassan követtük a csúf gyászkocsit.

Sötét varangy, szájában az urna

kút-mélyről felhozott üveggolyó,

amit elvettél, nem kérem vissza,

közöttünk űr és az átkos folyó.

Homolya Gábor: Templom egere

az élet macskája a helyzetet

igyekszik megragadni

a gallérjánál és a kézelőjénél fogva

szépen kivasalni

ez most egy ilyen élethelyzet

a fakír megtisztítja az ablakot

eredeti fényében pompázik a kosz

a piros szárnyú gyík a lila levelű fák és Gauguin 

füle nem is lehetnek jelen az angol park ablakában

mivel a nagymisére mentek

Homolya Gábor: Rejtelmek

HA ÖSSZESZÁMOLNÁM

ha összeszámolnám, hogy egy

héten hányszor érintesz meg...

kiadna egy fáradt, lemondó

sóhajt...ami úgyis elpárolog

a langyos konyhagőzben.

 
Szeifert Natália: Galambocskám

amikor már semmit sem tudsz ígérni magadnak
és beledőlsz egy csendes május végi délutánba
és elképzeled hogy ez csak átmeneti állapot
nem
nem rosszullét
csak figyelni szeretnéd megismeréseid jelentőségét
a látott és hallott dolgokból a lényeget megkeresni
hogy elhidd valóban léteztél
hogy valódi távolságok vettek körül

 
B. Tóth Klári: Arcmozdulások 

oda

úgy vagy messze hogy közel

túllépsz minden távolságon

ha jössz belőlem jössz el

s mindehol melletted látszom

A vulkánomon nő a fű

A vulkánomon nő a fű
Meditatív hely ez --
Éppen madaraknak való
Gondolja ez meg az

Tüzes sziklák a fű alatt
Milyen bizonytalan
E gyep. Kitárnám
Lakná magányom félelem

B. Tóth Klári, Múltidéző

Valami idő futni kezd

Héra Zoltánnak

Mikor mentél Máriacellbe? Akkor-e, mikor délben

a fecske-nyáj az elzörgött szekerek fölött elrepült,

vagy amikor plébánosunk, Lenarsich Imre

a ködcsipke-szemfedős pajtákat fényképezte,

mind újra a bögrevirágok fehér hús-harangjait?

Cseri László: Lépcső

HA MAJD…

Ha majd a várost sötétbe csomagolja az Isten,

s nem szennyezi többé földi fény,

akkor látod meg a csillagok tüzét,

ezüst karéját a holdnak – szelet kenyér.

Ha majd a csöndbe zárja utcák zaját,

házak zörejét, akkor hallod meg a szél neszét,

föld moraját, patakzenét,

madarak kotta nélkül énekelt dalát,

s megérted a térdeplő bokrok mormolta imát.

Tóth Irén Morci: Még élünk

Jó Uram!

Héliosz szekerén csomóra kötni  a féket

égi szabály okán ki az, aki ma illetékes?

Nézd az utóbbi időket!  Rég volt, mikor

féktelenül űzte  a  tűzparipákat új hozzá

nem értő,  az  ifi  Phaethón, bizonyítván,

engedélyezi néki  az  apja,  ha kéri, mert

féltett titkát az anyja, Klümené, tényként

tudatta:   édes  fia ő   a dicső Héliosznak;

Fotó: Korányi Mátyás

Fagyott angyalokat rajzolt az üvegre, mint a kapukat őrző istenek.
Négyévente toldott egy napot gyolcsruháján. Ilyenkor megtisztult.
Ő a Mars, aki szerencsét hozott háborúk idején a pápa városának.
Felnyitotta a természetet. Pattogtak a rügyek, magja a kukoricának.
Termékeny istennő ő, kéjjel hever el a zöld pünkösdi pokrócokon.

Nagy Attila: avarszánkózás

A fa

Felemelt fejjel

túlnősz az ember

kicsinyességén.

Életet és bölcsőt

adsz, asztalt és

széket. Ágyat,

ajtót és ablakot.

S a sötétséget is te

adod, a hazatérő,

örök békességet.

Nagy Attila: o

Szeretem őt, hiszen nincsen rá okom;
nekem elég, hogy előfordul ez idő tájt,
amikor én is a világban élek.
Kis fülei a koponyájához lapulnak,
s ebben minden tudománya kimerül.
Még ha vidámabb is, mint a svéd gyerekversek
sírni is szokott, leginkább magáért,
mint akit: ó, ártatlanul dutyiba zártak;
és úgy pilláz sápadt, türkiz szemekkel,
hogy utána kell kapnom messzi ne repüljön. 

Nagy Attila: Heg

Ülök a baranyai csöndben. Mélyebb, sűrűbb csönd ez,

mint a gyermekkori. Már nem várja természet-iratcsomóinak

elfogult dicséretét.

Vallat. Vallomásra késztet. Kevesell.

Pontatlanságaimat kudarcra váltja.

Kényszerít elölről szemlélni mindent,

Eseményeim ranglistáján az elrontott sorrendeket.

Gyónom lázálmaim csattanását, a megmászhatatlan

falon.

Gyónom átaludt ezerévem.

Nagy Géza: Itt a költözés ideje

Eltelt

Az ágyam hol forró, hol hideg,
moccanó árnyakat rejtenek
a sötét sarkok, és a paplan
húsz kiló, és megfoghatatlan,
rám tekerve huzatpalástom
forgok, mint a grillcsirke nyárson,
a párnám gombócba gyűrve tör…
jól bezabáltam, én ökör.

Nagy Géza: Délután matraccal, 500 wattal

Hová lettek a harangozók?

Ki készül ma harangozónak?

Készül egyáltalán valaki ma harangozónak?

Az, aki készül, a harangszót szereti vagy Istent?

Talán csak a hajnali ébredést, a hars kelést,

hiheti, fontos: nyújtózó mozdulatával ő indítja a napot.

Pedig milyen szépen, szívhez szól a harangszó!

gyerekből anyám lettem
gyerekből apám lettem
látom a különböző
korok hangulatát

anyámék hiszik ami jó
nagymama jó apró
süteményt készít folyton

RÖVID VAKÁCIÓ

A tenger palaszürke pikkelyei.

Folyékony fény a felszínen.

Intuíciókat oldok a mosogatóban.

Sem szó, ami átcsorog a horizonton,

sem szél, ami erősíti a gondolatokat,

sem a kötelező visszatérés vágya.

Csak a keserű tudatosság,

hogy az életben minden csak rövid álom.

Standovár Ágota: Vízfény

AZ ÖRÖK FA

Vakalagútban, bűn bilincseiben,

ahogy érek a ragyogásra, fel, 

a gyilkosan teljes pillanat pupillámba szúr.

Mintha vérbe lábadna a szemem.

Ragyog rettenetet. Ragyog a remény.

Víztükrön csillan a káprázat,

sugár kapaszkodik magába. 

Szemem szemlél. Szívem lát.

Látom a nyárnak az arcát év delelőjén.

Halk zaj uszálya: most égzengés. 

Megvillanó palástja: mintha tűzvész.

Aranyszárny a márványos földön.