Videó

Hozzád sóhajtunk – Bicskei Zoltán filmetűdje
A Magyar Művészeti Akadémia videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Payer Imre versei (Az örök fa, Fényből van a fal)

 

 

 

 

AZ ÖRÖK FA



Vakalagútban, bűn bilincseiben,

ahogy érek a ragyogásra, fel, 

a gyilkosan teljes pillanat pupillámba szúr.

Mintha vérbe lábadna a szemem.

Ragyog rettenetet. Ragyog a remény.

Víztükrön csillan a káprázat,

sugár kapaszkodik magába. 

Szemem szemlél. Szívem lát.

Látom a nyárnak az arcát év delelőjén.

Halk zaj uszálya: most égzengés. 

Megvillanó palástja: mintha tűzvész.

Aranyszárny a márványos földön.

Állok a pőre ragyogásban. 

A várakozó készenlétben

szertartásos mozdulatok,

apró zajoknak óriás visszhangja,

víztükör és lombsusogás felett 

az osztatlan tekintet.

Az örök fának visszatérő 

hangjára hallgatva - fohászkodom. 

Tarkómra tűz 

merő figyelmével a nap.





FÉNYBŐL VAN A FAL



A levegő, a nap, az éj

az álomnál súlyosabb. Fiatal,

az ég világosabban ragyog, fényből van a fal.

Látásból milyen rácsozat?

Lehet, hogy sehol se, sehol ok-okozat?

Vagy csak ők vannak? Arcok, utcák, házak.

A sorokban szétrévedő

a képrázó káprázat.

Csukódó percredő.

Korszakok egymásutánja nem ámít.

Nem törli el őket, örökre épek.

Megolvadnak és szertefolynak

téridő-szögellések.

Mégis, e lebegők most szilárdabbak, mint a gránit,

felvetítve maguk valónak.

Mert nem folynak a napok, kizárólag

erőből építem meg őket,

idegen épület-tetőket.

Egy értelem előtti értelem

vonja be s így alakítja terem.

Kapaszkodni akartam, nincs mibe,

össze-szétesve

mint blokkolódott betont robbantani be: –

a föld az éggel keveredne.

Képlékennyé lesz az alap,

amely előállítja a nézéseim.

Hátraugrik a közel-lét darab,

ami hátul rostokolt, előrebben.

Csalárdul biztat, a nap fékein

játszik, életem osztott részein.

Mert nem voltam elég erős,

az összhatás ne legyen lebegős,

most elveszi tőlem a dolgokat.

Csak remélhetem, hogy érvényesen

szólal a szó. Hogy élőt, boldogat

tud-e még kérdeni?

Korán, későn – lebegőn éteri

a hang árnya, a visszhangzó rom.

Már emlék, emlékezete

képzelt talon, foszló lom.

Utcák, házak, arcok törölt lábjegyzete.



  
  
 

Payer Imre (1961)  költő, irodalomtörténész, újságíró, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.