Szépirodalom – Versek és slam poetry

a halálomra

úgy

mint

mások

de

mindig

más ok

Nem maradt itt

Márai Sándor emlékének

Hirtelen lett öregember,

nyárból tért át vacogásra,

ősz lett, tél lett: tükör súgott,

önmagának lett árvája.

Hallgatott az öregember,

mint egy bölcs a rongy világban,

árnyak szóltak, felelt nekik:

nem maradt itt álruhásan.

Másnapra

Félrenéz mindig, amikor reggel

felkel, és nem azt az arcot látja, amit este

maga mögött hagyott,

nem  kisimult érzések rajzolnak arcára, testére,

félbehagyott érintések, mert késő volt,

nem az az esti séta, amikor a fák árnyéka

sem látszik, végtelen nyár, rezzenéstelen

a szempár törődött, mintha nem történt

volna semmi fölé húz két szemöldököt

a reggel szénceruza, vékony tus

kiemeli a fák elhagyott árnyékát,

amit látni akart ott a téren,

ahol kéz a kézben járt, az ajakra is kell csók

Klauzula

Levetkőzik a távolság.

Megkívánja a láb. A lomb.

Átkulcsolja álmában a műutat.

Léptek emlékében ajtóba csukott árny.

Az alkonnyal ölelkezik az autópálya.

Ez nem az mi jelenünk.

Valakinek a múltja, akire emlékezem.

AU GUSZTUS

Ilyentájt az ország

töltöttpaprikát eszik

zsírcseppkarikák aranylanak

a duzzogó paradicsomlében

Záhonytól Hegyeshalomig

a pengekarélyos drótkerítések közt

fűnyírók hadoszlopainak hangja jelzi

a hazaszeretet

Premier plan

Vajon lehet-e látni mások lábaiból az elszántságot?

A járásukból?

Nálad ez szembetűnő volt mindig.

Akkor ezt nem éreztem így.

Az induló vonat ablakából néztelek.

De mi volt előtte pár perccel?

Megrendezett állomás.

Egy-két statisztával.

Kövér nő nagy mellekkel.

Cigiző, ő a lázongó,

nagypofájú, ki mindent kritizál.

Káromkodva tovább megy.

Kirakat...

Kirakat alatt a Körúton
kutyamódon az ember
halkan nyüszít, szólni nem mer
talán feladta már, hogy ember

Merre repülnek sóhajok
ezrek lelkekéből a vágy
talán jó lenne kényelmes
otthon, szolid megvetett ágy.

De kitörődik most ezzel?
Hazafiság duzzad a mellen
s büszkék vagyunk bűnhődve
piros, fehér, zöld mezben...

Az ember életútjának felén él... Egy nagy sötét lő. Erdőbe jutottam.

Az élet végülis bizalmi kérdés, 
és reflexek sora; 
Isten függönyök mögött csöndben figyel - 
nem lát, nem is akar; 
tudja: a figyelem a fontos, nem más... 
vidya - fordítás 
szanszkritból, döcög még a nyelv, nem vitás: 
mondjuk éberségnek 

Célkeresztbe ki vett, sose tudom meg, 
ő lát engem, én nem - 
se magam, se őt, tán torkolattüzét, 
mint fényt, vagy csillagot, 
de nem kiút, ha pontban rám gondolt, 
mert "előbb vagy utóbb 
mindenki megtér: ki a golyóhoz, ki 
a vadhoz"; döntöttem.

Blaha Lujza tér

Pest

Mondom néktek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik, és a másik ott marad.

Lukács 17. 34.

Annyira akartuk, hogy együtt legyen a család,
hogy szétesett. Mindenáron, hogy talán utoljára,
jól kijövünk majd. Nem, ezt előre tudtam, hiába!
         Régi igazolványok, jelvények kerültek elő,
kulcstartók, kották és egyre több öndicséret, erőtlen
emlékek, szánalmas titkok.
         Ki nem tudta, hogy Géza besúgó volt s amúgy
hibátlan koponya, csak ráfaragott az iszákosságra?
Mert a lelke lett kampec, mert ebben a miliőben kellett élnie.
Hát akkor Endre mit szóljon, három diplomával (egy vörös)
trafikos, ceruzahegyező-gyűjteménye van (de kötélgyártó
kisiparos is) és egy táncdalénekesnőt vett el, aki járja
a világot és csalja a güzüt.

Vázlatfüzet

a szonettek igazsága a zártság
a pontos formába-gyömöszölt való
megmutatni képes vagy
kockává sajtolni a rózsát
de illatát megőrzöd

*
minden kastélyból minden királylányt
akár mézet kipergetett az idő kacsalába
akkor mi ez a nagy csengés-bongás
sárkányok jövés-menése

*

pontok a szálkereszten

reggel van kora reggel
felébredsz
és bezárod magad a nappalodba

van olyan hogy felásod a kerted
egyre ritkábban
de előfordul

az is
amikor mesélni akarsz magadról
pedig tudom hogy nem tudsz

valamikor féltél a nálad nagyobbaktól
aztán rájöttél hogy ők jobban félnek tőled
nem értetted de megnyugtatott

Világtalan január

vén ember ne írj szerelemről

vén ember ne írj tavaszokról

vén ember élj kegyelemből

összehordott vén szavakból

vén ember örülj a pohár bornak

ha megtűr az este köszönd meg

ha itt talál még a holnap

a reggelek visszaköszönnek

vén ember ugyan mit hiszel még

a legendás lány rég halott

te találtad ki a szerelmét

porruhát öltött itt hagyott

Tartozni valahova

Beköszöntem, befogadtatok.

Bementem, kiutasítottatok.

Beugrottam, kirúgtatok.

Beszivárogtam, elgázosítottatok.

Kopogtam, kalapáccsal adtátok

vissza a ritmust a fejemen.

Tánccal jöttem hozzátok,

ruhámtól

megfosztottatok.

Arannyal jöttem,

az aranyat velem megetettétek.

Ezüsttel jöttem,

a pénzt elkegyetlenkedtétek.

Bronzzal jöttem,

színesfém-telepre dobtatok.

Nuit oltáránál

2. változat

                                   Be ready to fly or to smite! (Liber AL vel Legis III./33)

       Imádlak, Kígyószem!

              Fűzz a tűdbe, hadd legyek cérnád!

Gyűszű és gyűszűnyi hely

asztalodon hadd legyek!

                     „Istent kísért minden szenvedő.”

       Árnya szitakötőszárny,

gyökerei béklyók, Brezsnyov díszeleg a Néphazugság-szemfedőn.

       Pásztort nyuvaszt, nyúz a nyáj,

       amit megragadsz, elveszíted!

Gázmaszkos pribék nyüszít:

kacsalábú, koravén gnóm a Megfeszített,

Szerelmeim,

el ne hallgassatok. Legyetek

a guta a nyárban, üssetek le

súlyos szavaitokkal, aztán

ápoljatok ragyogássá, vagy

ha úgy tetszik, akkor olvasszatok

a naplementébe. Merítsétek

vérző szíveiteket tekintetembe,

hadd gyógyítsam mindőtök

sebeit, lássátok: nem kell

három nap semmilyen

feltámadáshoz. Halljátok

szavaimat, ó, ti múlt, jelen

és eljövő vöröslő szellemei,

Séta celofánban

A Másik a tánc közben biztos összegyűri,

bepiszkítja fehér blúzod, és egyéb,

hessegetni való képek.

A gyász, a katasztrófa, összeomlás

már a kisujjamban, betöltöttem végre

a javakorabelit, viszlát, középkorú,

te tűnj innen a levegőbe,

a gyertyák alatt nem volt torta,

csak egy szép, fontos széndarab.

Derekad előtt a paplan kerítése,

mi ez a pénzügyi vadság,

hogy csak félig vetkőzöl, reggel ugye,

zöldellsz majd kicsit nyersebben?