Czékmány Sándor: pontok a szálkereszten
pontok a szálkereszten
reggel van kora reggel
felébredsz
és bezárod magad a nappalodba
van olyan hogy felásod a kerted
egyre ritkábban
de előfordul
az is
amikor mesélni akarsz magadról
pedig tudom hogy nem tudsz
valamikor féltél a nálad nagyobbaktól
aztán rájöttél hogy ők jobban félnek tőled
nem értetted de megnyugtatott
nézegeted az ásványgyűjteményed
soha nem játszottál csellón
de ilyenkor úgy érzed igen
többnyire ez az a pont
amikor elrugaszkodsz éveidtől mindaddig
míg láthatatlanná nem válsz
végérvényesek a részleteid
lepattogzott foltokat viselsz ősidők óta
de csak most döbbentél rá hogy velük lettél egész
például
horizonttá vált depressziód is kellett hozzá
hogy bekerülhess a tények rendjébe
például
ha kérdéseid képződnének és válaszadót keresel
követned kell egy fekete pontot
zárt a világ
bármit felírunk megmarad
akkor is ha mi már soha többé nem találkozunk vele
a tér ami körbevesz bennünket
ezermilliomod másodpercenként tömörödik fekete ponttá
ránk hagyva üres helyét
amivel ugyanúgy nem tudunk mit kezdeni
mint elődjével
amiben felirataink zsugorodnak időnélküli sebességgel
eszméink régóta már kalap szart sem érnek
de mi még mindig úgy teszünk
mintha ezekkel támasztanánk alá létezésünk pilléreit
úgy teszünk de tudjuk mi az igazság
amiről szintén tudjuk hogy pontosan úgy viselkedik
mint eszmepontjaink
kifogástalan az összjáték köztük és köztünk
a valóság eltussolásában
ajánlanám ezt az összhangot "focistáinknak" is
na meg harsánykodó kórusaiknak
azt nem állítom hogy miattuk lett huzatos a világ
de hogy a dadogó képzettársítást ők találták fel az hétszentség
és eljutottál az utcaszintig
a terepiszonyban gőgkolomp síp hangszóró és buggyant
leve valamiféle síri csendnek
nem kizárt persze hogy egyéb hangok
is keverednek még bele valahonnan és tartanak ide
vagy innen el
követhetetlen mert puskatus nincs
csak csomókban rohadó redves kis álmok
marakodnak a semmi koncán
a gangokon a házak tövében egyre táguló repedés
kiér lassan a kertekig
és toronyiránt majd felrepül
menetoszlopokban
elárvult célkeresztjeinken lángmarta időkosz
az arckorong
a szétkent levegőn
tőrtüskés országhatár eszméibe zsúfolt
dróttüskés marhavagon
Megjelent: 2018-01-28 20:04:12
 |
|
Czékmány Sándor (1936-2023) költő
A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, a Górcső rovat vezetője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
